1.
A
hetiszakasz dióhéjban
Vözot Hábráchá –
mindig Szimchát Tóra ünnepén olvassák fel
a zsinagógákban. Ez a Tóra utolsó szakasza,
befejezése. Felolvasása utána rögtön megkezdik
a soronkövetkező szakasz, az első szakasz
(Brésit) felolvasását, hogy a folytonosság
biztosított legyen.
Mintahogy
Jákob a fiait, akikről a törzsek lettek elnevezve,
halála előtt maga köré gyűjtötte és mindegyiket
méltatta érdemük szerint az utolsó órák előtt,
ezt tette Mózes is. Érdemes összehasonlítani
az elemzéseket. Réuven Jákobtól nem kap elismerést.
Mózestől a törzs áldást érdemel, mert a határok
védelmét vállalta. Lévi és Simon dorgálást
kap Jákobtól. Mózes Simont nem is említi,
Lévi viszont dicséretet kap hűségéért. Jehuda
mindkét pátriárkánál kiemelkedő szerephez
jut. Benjáminról, Józsefről szép szavakat
hallunk itt is, ott is. Zebulon tengeri hajózó
kedvét Jákob és Mózes is kiemeli. Gád híres
volt bátorságáról. A törzs később is megőrizte
ezt a tulajdonságát. Dán Jákobnál kígyó-vipera,
Mózesnál ifjú oroszlán. Náftáli Jákobnál gyors
szarvasünő, Mózes tanácsolja, hogy a Kineret
tó környékét vegye birtokába. Áser a neve
alapján legyen boldog és szerencsés, mindkét
vélemény ez. Jiszákár az otthoni munkát, a
földművelést kedvelte. Egész Izraelhez szól
az összefoglaló mondat: boldog nép, mert az
Örökkévalóban bízhat. Az áldások után felment
Mózes a Piszgá csúcsára, de lejönni nem látta
senki.
Vözot Hábráchá szakasz
teljes szövege itt
olvasható.
2. Szemelvények rabbi
Slomó Jicháki - Rási kommentárjából
Biblia:
Aki
azt mondja atyjáról és anyjáról: nem láttam
őt soha, aki nem ismerte testvéreit és fiairól
nem vett tudomást, hanem megőrzik igédet
és óvják szövetségedet. (5Mózes 33:9.)
Rási:
Aki
azt mondja atyjáról és anyjáról: nem láttam
őt... Amikor az
aranyborjúval vétkeztek és azt mondtam:
„Aki az Örökkévalóval van, jöjjön hozzám!”
(2Mózes
32:26.) körém gyűltek Lévi fiai és én megparancsoltam
nekik, hogy öljék meg anyjuk apját, aki
Jiszráél (nem Lévi), vagy az anyjuktól származó
[fél]testvérüket, vagy lányuk fiait és ők
így is tettek. Nem lehet úgy magyarázni,
hogy ténylegesen az apjukat vagy az apjuktól
származó testvérüket vagy gyermeküket ölték
meg, mert ők is mind Lévik voltak és Lévi
törzséből senki se bűnözött, ahogy írva
van: „...Lévi összes fiai” (uo.).
Biblia:
Benjáminról
mondta: Az Örökkévaló kedveltje, biztonságban
lakozik mellette; oltalmával fedezi minden
időben, míg vállai között otthont talál. (5Mózes 33:12.)
Rási:
Benjáminról
mondta... Mivel megáldotta Lévit az áldozatokkal kapcsolatos munkákkal
és Benjámint a Szentély felépítésével ami
majd az ő területrészén lesz, ezért említi
őket egymás után. Ezután említi Józsefet,
mert a Silóban felállított Sátor az ő területrészén
lesz majd felépítve, ahogy írva van: „Megvetette
József sátrát...” (Zsoltárok
78:67.). És mivel a Szentély kedvesebb Silónál,
ezért lett előbb említve Benjámin, mint
József.
Biblia:
És
Zebulonról mondta: Örvendezz Zebulon kimeneteledkor
és Jiszáchár sátraidban. (5Mózes 33:18.)
Rási:
És
Zebulonról mondta... Ez az az öt törzs, akiket utolsónak
áldott meg [Mózes]: Zebulon, Gád, Dán, Náftáli
és Áser. Mindegyik nevét kétszer említi,
hogy megerősítse őket, mert ők voltak a
leggyengébbek az összes törzs közül. Őket
vitte József a Fáraó elé, ahogy írva van:
„És testvérei közül vett öt embert...” (1Mózes
47:2.) és mivel gyengének fognak tűnni,
nem teszik meg őket hadvezéreknek.
...Örvendezz
Zebulon kimeneteledkor és Jiszáchár sátraidban.
Zebulon és
Jiszáchár társultak. Zebulon a tengerparton
lakott, hajókkal járt kereskedni és a pénzből
amit keresett, eltartotta Jiszáchárt. Így
ők [Jiszáchár fiai] ülhettek és a Tórával
foglalkozhattak. [Ahogy a pénzen osztoztak,
osztoztak a Tóra tanulás érdemén is.] Ezért
van előbb Zebulon és csak utána Jiszáchár,
mert Jiszáchár Tórája csak Zebulon által
volt lehetséges.
Biblia:
És
meghalt Mózes, az Örökkévaló szolgája ott,
Moáb országában, az Örökkévaló parancsa
szerint. (5Mózes 34:5.)
Rási:
És
meghalt Mózes... Lehetséges az, hogy Mózes meghalt és ezután leírta:
És meghalt Mózes?! [Nem.] Csak idáig írta
Mózes, innentől pedig Józsua. Rabbi Méir
azt mondja: Lehetséges, hogy valami is hiányozzék
a Tóra könyvéből, hiszen Ő azt mondta (uo.
31:26.): „Vegyétek a tannak e könyvét” [vagyis
a teljes Tórát] ezért ezt is Isten mondta,
Mózes pedig könnyeivel írta le.
A
ZsTsZ nyári szemeszterének témakörei itt találhatók:
http://www.zsido.com/zstsz/index.htm
Archivum
A 10. hét anyaga (a): Szemelvények
Rási kommentárjából: Vözot Hábráchá
A
10. hét anyaga (b): Zsidó
filozófia:
A megváltás kora: Maimonidész
kontra Náchmanidész: 2. fejezet:
Náchmanidész gyökeresen új világa