HAYIM HALEVY DONIN: ZSIDÓNAK LENNI...
13. fejezet - A Félelmetes Napok
Az ókorban az időszámítás kiindulópontja minden népnél más és más volt, és egy-egy jelentős történelmi eseményhez kötődött. Többnyire új uralkodók trónra lépése jelölte az "ilyen meg ilyen" korszak első évét, így mindenkinél újrakezdték az időszámítást. Így keltezték a hivatalos dokumentumokat, és így jegyezték fel a történelmi eseményeket. A Bibliában sok példát találunk erre.
A korai keresztények is így alapozták meg időszámításukat: annak tevékenységétől, akit "szellemi királyuknak" tartottak. Születési évét tekintették első évnek. A keresztény kultúra világméretű elterjedésének köszönhetően a keresztény időszámítás vált a világon a legtöbb helyen használt rendszerré. Míg a keresztények lényegében vallási kifejezések rövidítéseit használják az idő felosztására: Kr. e.("Krisztus előtt") és A. D. ("Anno Domini ...", "az Úr ... éve"), a zsidók többnyire az i. e. ["(a polgári) időszámítás előtt"], illetve i. sz. ["(a polgári) időszámítás szerint"] rövidítéssel élnek.
A zsidók sok száz évvel ezelőtt az Egyiptomból való kivonulást tekintették időszámításuk kiindulópontjának, ehhez képest számítva a mindenkori uralkodó idejét. Így a keresztény kor elején a zsidók már időszámításuk 14. századánál tartottak. Ha ez így maradt volna, ma a 34. században élnénk, a 3350. év körül.
A polgári időszámítás 70. évében a Templomot lerombolták, és megindult a zsidók szétszóródása. Ettől kezdve az időszámításban nem az egyiptomi kivonulást vették alapul, hanem a Templom lerombolását, és a kora középkori dokumentumokban már ezt az adatot találjuk. Ennek ellenére a zsidók között ma legjobban elterjedt időszámítási rendszer alapja nem esemény vagy jelkép, amelynek kizárólag népünkhöz vagy hitünkhöz kötődnék, hanem egy univerzális jelentőséggel bíró fogalom: a világ teremtése.
A Teremtés óta eltelt éveket a bölcsek az összes, korukban létező feljegyzés tanulmányozásával, a Biblia által számon tartott életkorok áttekintésével számították ki, a Mózes első könyvének első fejezeteiben említett éveket a ma használatos évvel egyenlő hosszúságúnak véve, a Teremtés hét napját a mai napokkal egyformának tekintve. Hogy a hét "nap" lehetett valójában mérhetetlenül hosszú időszak, ami inkább "korszaknak" felel meg, semmint a mai, huszonnégy órás napnak,* ez nem csökkenti annak szellemi vagy etikai jelentőségét, hogy a Teremtést tartjuk a zsidó időszámítás fogalmi alapjának. Ez az, amit az 5733-as szám [e könyv születésének éve. A fordító.] jelent, és az a fontos, amit magában foglal - Isten felségjogát a világegyetem fölött -, nem pedig a számítás technikai vagy tudományos pontossága, hiszen az úgysem adhat egzakt számot.
A Tóra niszán havát - Peszách idejét - a zsidó naptár első hónapjaként említi, anélkül hogy akár csak utalást tenne Ros HáSánára, újév napjára. Tisri - a Biblia szerinti hetedik hónap - első napját a Tóra az Emlékezés Napjaként, Jom HáZikáronként és a Sófárfúvás Napjaként, Jom T'ruáként tartja számon.
Ősrégi hagyomány alapján, amely a Teremtés eseményét tisri első napjára keltezi, a nap Ros HáSánáként, újévként vált ismertté, különösen attól fogva, hogy a Teremtést tették az időszámítás kiindulópontjává. A Misná (Ros HáSáná 1:1.) említi először Ros HáSánát a négy újévnap között. Niszán első napja a királyok újéve: ettől a naptól számították Izrael királyai uralkodásuk éveit. Függetlenül attól, hogy mikor foglalták el a trónt, a következő niszán elseje jelölte a második esztendő kezdetét. Ekkortól számozták az ünnepeket is, így Peszách volt az év első ünnepe. Tisri első napja az év újéve: ettől számították az éveket, ennek alapján határozták meg a szombatévet és a jobélévet. Ezen a napon tartjuk Ros HáSánát. Elul első napja az állatdézsma újéve. Svát tizenötödik napja a fák újéve.
Akik tudják, mi a különbség a költségvetési év és a naptári év között, jobban megértik a különböző újévek jelentőségét.
Az imakönyvben az általunk Ros HáSánáként ismert nap bibliai nevein szerepel, de az imák fő témája a nap hagyományos vonása: a világ teremtésének évfordulója és Istennek a világegyetem fölötti felségjoga. A köztudatban a Ros HáSáná, az "újév" elnevezés a legismertebb és legnépszerűbb. A nagy ünnepek a legtöbb nyelven Ros HáSánát és Jom Kippurt jelenti. Héberül másként nevezik ezeket az ünnepeket. Hagyományos nevük jámim noráim, ami azt jelenti: Félelmetes Napok.
...A hetedik hónapban, a hónap elsején pihenőnapotok legyen, szent összegyülekezés emlékeztető kürtöléssel. Ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát...
(3Mózes 23:24-25.)A Tóra és az imakönyv Emlékezés Napja, Jom HáZikáron és Sófárfúvás Napja, Jom T'ruá néven említi ezt a napot. A szellemi önvizsgálat és bűnbánat tíznapos időszakának kezdetét jelöli, amelyet Jom Kippur, az Engesztelés Napja zár le. Minthogy az évek számítása tisri első napjával kezdődik, ez a nap a zsidó világban Ros HáSáná, újév néven vált ismertté.
A napot elmélyült imádkozás jellemzi. Az imák fő témája Isten korlátlan hatalma a világ és az emberiség fölött.
Ros HáSánával kapcsolatban a legemlékezetesebb bibliai előírás a sófárfúvás. Vallási kötelesség ezeken a napokon a sófár hangját hallgatni.
Aki meg fogja fújni a sófárt, előbb áldást mond: "Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s megparancsolta, hogy hallgassuk a sófár hangját!" A gyülekezet "Ámen!-t" mond. A Ros HáSáná-i istentiszteletek során összesen száz sófárhangot kell hallani.
A régi hagyomány három sófárhangzatot különböztet meg: a hosszú, elnyújtott t'kiát, a megtörő, panaszos svárimot és a tiszta, éles staccatók sorozatát, a t'ruát.
Aki betegség vagy egyéb ok miatt nem tud elmenni a zsinagógába, az próbáljon megkérni valakit, hogy jöjjön el hozzá sófárt fújni.
A sófár hangja az ősidőktől fogva a bűnbánatra figyelmeztet, és a sínai sófárt idézi fel. Maimonides szerint a sófárfúvás előírása mély értelemmel bír. Így magyarázza, mit mond számunkra:
Ébredjetek, aluvók... vessétek mérlegre tetteiteket, emlékezzetek Teremtőtökre, és forduljatok hozzá bűnbánatban! Ne vétsétek el a valót, ábrándokat kergetvén, ne vesztegessétek éveiteket hiábavalóságokra, amelyeknek semmi hasznuk, semmi értelmük! Tekintsetek lelketekbe, szemléljétek cselekedeteiteket, hagyjátok el a tévutakat, a hamis gondolatokat, és térjetek meg Istenhez, hogy könyörülhessen rajtatok!
(Hilchot T'suvá 3:4.)
Ha Ros HáSáná szombatra esik, nem fújnak sófárt.
Az esti istentisztelet után így köszöntjük egymást:
(Férfit:) L'sáná tová tikátév v'téchátém.
(Nőt:) L'sáná tová tikátévi v'téchátémi."Jó évre írassál be és pecsételtessél meg!"
Az ünnepi vacsorához számos jelképes szokás kapcsolódik. A legismertebb, amikor egy darabka chálát vagy almát mézbe mártunk, és mielőtt megennénk, ezt mondjuk:
(J'hi rácon setchádés álénu sáná tová um'tuká.)
"Az Örökkévaló akaratából jó és édes évre virradjunk!"A Ros HáSánától Jom Kippurig tartó időszak neve "tíz bűnbánó nap", ászeret j'mé t'suvá. Ezalatt mindennap különleges bűnbánati imákat kell mondani a zsinagógában.
A tíz nap valamelyikére eső szombatot sábbát t'suvának, "bűnbánat szombatjának" vagy sábbát suvának, "megtérés szombatjának" hívják.* Az utóbbi kifejezés az aznap olvasott prófétai fejezetből való: Suvá Jiszráél... "Térj meg, Izrael, Istenedhez, az Örökkévalóhoz..." (Hóseás 14:2.)
A Ros HáSánát követő időben így szokás köszönni: G'már hátimá tová, vagyis "Legyen jó a végső megpecsételés!" Ebben az a hit jut kifejezésre, hogy Ros HáSáná és Jom Kippur az ítélet napja - Jom HáDin - minden nép számára.
Azután így beszélt Mózeshoz az Örökkévaló: "Ugyanennek a hónapnak a tizedike az engesztelés napja. Szent összegyülekezésetek legyen, tartóztassátok meg magatokat... Ne végezzetek ezen a napon semmiféle munkát, mert az engesztelés napja ez... Ha pedig valaki nem tartóztatja meg magát ezen a napon, azt ki kell irtani népe közül. És ha valaki akármilyen munkát végez ezen a napon, azt az embert kipusztítom népe közül. Ne végezzetek semmiféle munkát akkor! Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken! A teljes nyugalom napja legyen ez nektek, tartóztassátok meg magatokat! A hónap kilencedikének estéjén, estétől estéig pihenjetek nyugalmatok napján!"
(3Mózes 23:26-32.)A Jom Kippur előtti napon fel kell készülni a böjtre.
Az esti istentisztelet előtt a zsinagógában adakoznunk kell a vallási és jóléti intézmények számára.
Miután Jom Kippurkor addig nem kaphatunk feloldozást az embertársaink ellen elkövetett bűnök alól, míg a sértett meg nem bocsátott, legkésőbb ezen a napon meg kell békítenünk, akit megbántottunk, és bocsánatot kell kérnünk. Mindegy, hogy anyagi kárt okoztunk-e neki, vagy szóban sértettük-e meg. Isten nem bocsát meg addig, amíg embertársunk meg nem bocsátott.
Akitől bocsánatot kérnek, annak kötelessége teljes szívéből feloldozást adni. Ha makacsul elzárkódik a kibékülés elől, bűnt követ el, mert gonoszságot művel, ami nem méltó Izrael fiához.
A késő délutáni, böjt előtti étkezés ünnepi lakoma legyen. Persze nem kell agyonennünk magunkat, vagy olyasmit fogyasztani, ami szomjúságot okoz, mert ez még nehezebbé tenné a böjtölést.
A zsinagógába indulás előtt az apa meg szokta áldani gyermekeit.
A Tóra kimondja, hogy a böjtölés a kilencedik napon kezdődik, tehát a Jom Kippur-i böjtöt napnyugta előtt kell elkezdeni, amikor még világos van, és a következő napon estig kell folytatni. Az "este" azonban nem napnyugtakor kezdődik, hanem kicsit később, amikor már feltűnnek a csillagok. A pontos idő a földrajzi helyzettől függ, és a zsinagógai naptárban szerepel.
A Biblia parancsolatát - "...tartóztassátok meg magatokat..." - teljes böjtöléssel teljesítjük: az egész, körülbelül huszonöt órányi idő alatt tartózkodnunk kell az evéstől és az ivástól is.
A munkára vonatkozóan az Engesztelés Napján ugyanazok a szabályok érvényesek, mint szombatonként, és az életveszéllyel kapcsolatos kivételek is hasonlóak. Minden, ami szombaton tiltott, az tiltott Jom Kippurkor is.
Szombaton tilos böjtölni, mert ez levon a nap gyöngyörűségéből. Az összes egyéb böjtöt, ha szombatra esnék, vagy vasárnapra halasztják, vagy előbbre hozzák péntekre. De ha Jom Kippur esik szombatra, meg kell tartani a böjtöt és a "megtartóztatást". Néhányan azzal magyarázzák ezt, hogy az engesztelésért tartott böjt nem zárja ki a szombati onegot, a gyönyörűséget. Mások egyszerűen úgy tekintik, hogy Jom Kippur előírásai előbbre valók, s ezt arra a tényre alapozzák, hogy a napot sábát sábátonnak, "szombatok szombatjának" is hívják.
A Szóbeli Tóra arra tanít, hogy a "megtartóztatás" az evés és ivás tilalma mellett egyéb - bár kevésbé szigorú - intézkedéseket, korlátozásokat is magában foglal, például a mosásnak és mosdásnak, a test kenésének, a (bőrből készült) cipő viselésének és a szexuális érintkezésnek a tilalmát.
Tilalmas a mosdás, ha az élvezetért teszik, vagy azért, hogy a tisztaság okozta kellemes közérzetet élvezzék: sel táánug. Szabad azonban szennyet eltávolítani, a reggeli fölkeléskor mosdani vagy a testi szükségletek kielégítése után, mint rendesen, kezet mosni (k'dárko támid).
Aki beteg vagy nem bír másban járni, az hordhat rendes cipőt.
A kilencedik évüket be nem töltött gyerekek egyáltalán nem böjtölhetnek, mert a böjt ártalmas az egészségükre. Kilencéves koruktól fokozatosan egyre hosszabb ideig böjtölhetnek. A lányok tizenkét, a fiúk tizenhárom éves koruktól kezdve felnőtt módra böjtöljenek.
A Jom Kippur-i böjtöt csak életveszélyes betegség esetén szabad megtörni. A beteg kifejezett kívánsága vagy az orvosok véleménye egyértelmű felmentést ad, de ilyen esetben ajánlatos rabbitól is tanácsot kérni.
A szülő asszony attól a pillanattól kezdve, hogy a szülési görcsök elkezdődnek, a gyermekágyas anya pedig a szülés utáni első három napon egyáltalán nem böjtölhet, akkor sem, ha szeretne. A harmadik és a hetedik nap között sem köteles böjtölni, de megteheti, ha akarja, viszont tilos megtörnie a böjtöt.
A Jom Kippurt köszöntő istentisztelet neve Kol Nidre - "minden fogadalom" - a történelmi jelentőségű, megrendítő ima nevéről, amelyet ekkor imádkozunk el. A másnapi, befejező istentiszteletet Neilának hívják, ami azt jelenti: "(kapuk) bezárás(a)". Az éjszakát kivéve az egész időt imádkozással kell tölteni.
Jom Kippurkor szokás fehéret - fehér vászonruhát, fehér sapkát - viselni. Ez az idő szentesítette hagyomány arra szolgál, hogy emlékeztessen a fehér halotti ruhára, a táchrichimra. A fehér a tisztaság jelképe, és a prófétai ígéreté is: "Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hó fehérekké válhattok... (Ézsaiás 1:18.)
Jom Kippur befejezését egyetlen, hosszú sófárhang jelzi. Ez jelképezi a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás végét: "...ha a kürt hosszan zeng..." (2Mózes 19:13.) A régi idők Jom Kippur-i sófárfúvását is idézi, amely a jobélév kezdetét jelezte.
Jom Kippur után kezdünk készülni a négy nappal később kezdődő Szukot ünnepére, amikorra sátrat kell építenünk, és lulávot meg etrogot kell beszereznünk.
* A Tóra (Mózes első könyve) is úgy írja le, hogy a Nap, amelynek "kelte és nyugta" szerint számítjuk a napokat, a negyedik napig nem létezett, mégis használja az "első nap", "második nap" terminust. vissza
A "bűnbánat" (t'suvá) és a "megtérés" (suvá) azonos gyökerű szavak, és ebben az esetben jelentésük is ugyanaz. vissza