Kedosim
(3Mózes
19–20.)
Az erkölcstan
kézikönyve
19.
fejezet
A szentség
1.
És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 2.
Szólj Izrael fiai egész községéhez és, mondd nekik: Szentek legyetek, mert
szent vagyok én, az Örökkévaló, a ti Isteneitek.
Alapvető
erkölcsi törvények
3.
Kiki az ő anyját és atyját félve tisztelje és szombataimat őrizzétek
meg; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. 4.
Ne forduljatok a bálványokhoz és öntött isteneket ne készítsetek
magatoknak; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.
Rituális
törvények
5.
Ha pedig áldoztok békeáldozatot az Örökkévalónak, kedves fogadtatásra áldozzátok
azt. 6. Áldozástok napján egyék és másnap; ami pedig megmarad
harmadnapra, tűzben égettessék el. 7.
Ha azonban ennék a harmadik napon, megvetett az, nem fogadtatik kedvesen. 8.
Aki eszi, viselje bűnét, mert az Örökkévaló szentségét megszentségtelenítette,
irtassék ki az a személy az ő népéből.
Gondoskodás
a szegényekről
9.
És ha learatjátok országtok termését, ne arasd le földed szélét
teljesen; és aratásod hulladékát ne szedegesd össze: 10.
Szőlődben ne böngéssz és szőlődnek elhullott szemeit ne
szedegesd föl, a szegénynek és az idegennek hagyd azokat; én vagyok az Örökkévaló,
a ti Istenetek.
Kötelességeink
embertársainkkal szemben
11.
Ne lopjatok; ne tagadjatok le és ne hazudjatok egyik a másik ellen. 12.
Ne esküdjetek nevemre hamisan, hogy megszentségtelenítsd Istened nevét; én
vagyok az Örökkévaló. 13. Ne
zsarold felebarátodat és ne rabolj, ne tartsd éjjelen át a bérmunkás
munkadíját magadnál reggelig. 14.
Ne átkozz süketet és vak elé ne vess gáncsot, hanem félj Istenedtől;
én vagyok az Örökkévaló. 15. Ne
kövessetek el jogtalanságot az ítéletben, ne tekintsd a szegényt és ne
tiszteld a nagynak színét, hanem igazság szerint ítélj embertársad fölött:
16. Ne járj rágalmazóként néped között; ne állj veszteg
felebarátod vérénél; én vagyok az Örökkévaló.
A gyűlölködés
és bosszú tilalma, a felebaráti szeretet
17.
Ne gyűlöld testvéredet szívedben, intve intsed embertársadat, hogy ne
viselj miatta bűnt. 18. Ne állj bosszút és ne tarts haragot néped fiai ellen,
szeresd felebarátodat, mint tenmagadat; én vagyok az Örökkévaló.
Különféle
törvények
19.
Törvényeimet őrizzétek meg, barmodat ne egyesítsd kétféle fajban, meződet
ne vesd be kétféle maggal, és kétféléből való ruha, vegyes szövés
ne jöjjön testedre.
20.
Midőn férfi hál nővel, közösülve vele, és az rabszolganő,
odaszánva egy férfinak, de ki nem váltatott, vagy szabadság nem adatott
neki, büntetés érje, ne ölessenek meg, mert nem volt fölszabadítva. 21.
Vigye el bűnáldozatát az Örökkévalónak a találkozás sátorának bejáratához:
bűnáldozati kost. 22. És
szerezzen számára engesztelést a pap a bűnáldozat kosával az Örökkévaló
színe előtt, vétke miatt, melyet vétkezett, és megbocsáttatik neki a vétke,
melyet vétkezett.
23.
És ha bementek az országba és ültettek bármely gyümölcsfát, érintetlenül
hagyjátok gyümölcsét; három évig legyen nektek érintetlen, ne egyék meg.
24. A negyedik évben pedig legyen
minden gyümölcse szent, hálaadásul az Örökkévalónak. 25.
Az ötödik évben azonban ehetitek gyümölcsét, hogy szaporítsa nektek termését;
én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.
Kanaánita
szokások tilalma
26.
Ne egyetek a vér mellett; ne jósoljatok és ne jövendöljetek. 27.
Ne nyírjátok kerekre hajatok szélét és ne rontsd el szakállad szélét. 28. Bevágást halott miatt ne csináljatok testeteken és bélyegírást
ne csináljatok magatokon; én vagyok az Örökkévaló. 29. Ne szentségtelenítsd meg leányodat, hogy paráznaságra
engedd, hogy ne paráználkodjék az ország és megteljék az ország fajtalansággal.
30. Szombatjaimat őrizzétek meg
és szentélyemet féljétek; én vagyok az Örökkévaló. 31. Ne forduljatok a szellemidézőkhöz, se a jóslókhoz, ne törekedjetek
tisztátalanná válni általuk; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.
Erkölcsi
parancsolatok
32.
Ősz ember előtt állj föl és tiszteld az öreg színét; félj
Istenedtől, én vagyok az Örökkévaló.
33.
És ha tartózkodik nálad idegen, országtokban, ne sanyargassátok őt. 34.
Mint a bennszülött közületek, legyen nektek az idegen, aki tartózkodik nálatok
és szeresd őt, mint tenmagadat, mert idegenek voltatok Egyiptom országában;
én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.
35.
Ne kövessetek el jogtalanságot az ítéletben, se mértékben, se súlyban, se
űrmértékben. 36. Igaz mérleg,
igaz súlykő, igaz éfo, igaz hín legyen nálatok; én vagyok az Örökkévaló,
a ti Istenetek, aki kivezettelek benneteket Egyiptom országából. 37.
Őrizzétek meg minden törvényeimet és minden rendeleteimet, hogy megtegyétek
azokat; én vagyok az Örökkévaló.
Büntetések
tiltott házasságok, Molok-kultusz és halottidézés miatt
20.
fejezet
Büntetés
Molok tisztelete miatt
1.
És szólt az Örökkévaló Mózeshez,
mondván: 2. Mondd Izrael fiainak: Bárki
Izrael fiai közül és az idegen közül, aki tartózkodik Izraelben, aki ad
magzatából a Molochnak, ölessék meg; az ország népe kövezze meg kővel.
3. Én pedig haragomat fordítom ama férfiú ellen és kiirtom
őt népe köréből, mert megzatából adott a Molochnak, hogy megtisztátalanítsa
szentélyemet és megszentségtelenítse szentélyemet. 4. Ha pedig behunyja az ország népe szemeit ama férfi előtt,
midőn ad magzatából a Molochnak, hogy nem öli meg őt, 5.akkor én fordítom haragomat ama férfiú ellen és családja
ellen, kiirtom őt és mindazokat, kik paráználkodva járnak utána, hogy
paráználkodva járjanak a Molooh után, az ő népük köréből. 6. És az a személy, aki fordul a szellemidézőkhöz és a jóslókhoz,
hogy paráználkodva járjon utánuk, haragomat fordítom ama személy ellen és
kiirtom őt népe köréből.
Az erkölcstelenségről
szóló törvények
7.
Szenteljétek meg magatokat, hogy szentek legyetek, mert én vagyok az Örökkévaló,
a ti Istenetek. 8. Őrizzétek meg törvényeimet, hogy megtegyétek azokat: én
vagyok az Örökkévaló, aki megszentel benneteket. 9.
Azért mindenki, aki átkozza az atyját vagy az anyját, ölessék meg; atyját
vagy anyját átkozta, vérbűne van rajta.
10.
A mely férfi házasságot tör valakinek feleségével – ki házasságot tör
felebarátja feleségével, ölessék meg a házasságtörő férfi és a házasságtörő
nő. 11. A mely férfi hál az
atyja feleségével, atyja szemérmét fedte föl; ölessenek meg mindketten, vérbűnük
van rajtuk. 12. A mely férfi hál
menyével, ölessenek meg mindketten, keveredést követtek el, vérbűnük
van rajtuk. 13. A mely férfi hál férfival,
a mint hálnak nővel, utálatot követtek el mindketten, ölessenek meg, vérbűnük
van rajtuk. 14. A mely férfi elvesz
egy nőt és annak anyját, fajtalanság az; tűzben égessék el őt
és azokat, hogy ne legyen fajtalanság köztetek. 15. A mely férfi közösül barommal, ölessék meg; a barmot pedig
üssétek agyon. 16. A mely nő közeledik
bármely baromhoz, hogy az egyesüljön vele, öld meg a nőt és a barmot,
ölessenek meg; vérbűnük van rajtuk. 17.
A mely férfi elveszi nővérét, atyja leányát vagy anyja leányát, és
látja szemérmét s a nő látja az ő szemérmét, gyalázat az,
irtassanak ki népük fiainak szemei előtt; nővére szemérmét fedte
föl, bűnét viselje. 18. A mely férfi hál tisztulásában szenvedő nővel és
felfödi szemérmét, forrását meztelenítette meg, a nő pedig fölfedte
vérének forrását; irtassanak ki mindketten népük közül. 19.
Anyád nővérének és atyád nővérének szemérmét föl ne fedd,
mert vérrokonát meztelenítette meg, bűnüket viseljék. 20.
A mely férfi hál nagynénjével, nagybátyjának szemérmét fedte föl; vétküket
viseljék, gyermektelenül haljanak el. 21.
A mely férfi elveszi fivérének feleségét, fertőzet az; fivérének
szemérmét fedte föl, gyermektelenek lesznek.
Intés
22.
Őrizzétek meg minden törvényeimet és minden rendeleteimet és tegyétek
meg azokat, hogy ki ne vessen benneteket az ország; amelybe viszlek bennetek,
hogy lakjatok benne. 23. Ne járjatok ama nemzet törvényei szerint, melyet elűzök
előletek, mert mindezt tették ők és megutáltam őket. 24. Azért mondtam nektek: Ti elfoglaljátok az ő földjüket
és én adom nektek, hogy elfoglaljátok azt a tejjel-mézzel folyó országot;
én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, aki elkülönítettelek benneteket
a népektől. 25. Azért tegyetek
különbséget a tiszta és tisztátalan barom között, a tisztátalan és
tiszta madár között, hogy ne tegyétek utálattá lelketeket a barom és a
madár által és minden által, ami mászik a földön, amit elkülönítettem
számotokra, hogy tisztátalannak tartsátok. 26.
Legyetek tehát nekem szentek, mert szent vagyok én, az Örökkévaló és elkülönítettelek
benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek.
27.
És a férfi vagy nő, ha lesz közöttük szellemidéző vagy jós, ölessenek
meg, kövekkel kövezzék, meg őket, vérbűnük van rajtuk.