RABBI ÁKIVÁ, A SZABADSÁGHARCOS VÉRTANÚ

Az "Izrael nagyjai" kifejezés sűrűn fordul elő a hagyományos irodalomban. Nemegyszer úgy tűnik, mintha egyfajta infláció uralkodnék ezen a téren, és túl könnyen osztogatnák mifelénk a "nagy" jelzőt.

Bizonyos, hogy vannak olyan személyiségek, akiknek - idézőjel nélküli - nagysága minden kétségen felül áll. Ilyen például Ákivá ben Joszéf, a nagy tanaita, a Bár Kochbá-felkelés szellemi vezére, aki a római terror áldozatául esett tíz vértanú egyikeként halt hősi halált.

Ákivá gyermekkora ismeretlen. Csak annyit tudunk róla, hogy apja, Joszéf, prozelita volt, a kánaánita Sziszrá hadvezér leszármazottai közül való. Jó zsidó érzésű ember volt Joszéf, de fiának nem adott zsidó nevelést. Ákivá egyszerű pásztoremberként nőtt fel: negyvenéves korában még olvasni sem tudott. Születési éve sincs feljegyezve, de különböző, megbízható számításokból arra a meggyőződésre lehet jutni, hogy körülbelül 52 évvel a Második Szentély lerombolása és Jeruzsálem eleste előtt született: 1865 évvel ezelőtt, a polgári időszámítás 18. évében.

Negyvenesztendős volt Ákivá, amikor bekövetkezett a változás, amely meghatározta további életét, és a zsidó nép nagyjai közé emelte őt. Az egyszerű, tanulatlan zsidó addig pásztor volt, és az akkori Izrael egyik leggazdagabb embere, Kálbá-Szávuá szolgálatában állt. Egyes életrajzírói tudni vélik, hogy korábban már volt egy felesége, aki meghalt, miután egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. Ez a fiú - aki a Talmudban Josuá ben Korchá néven szerepel - együtt járt a chéderbe idős apjával, Ákivával, amikor az elhatározta, hogy megtanul olvasni. Ez pedig az ággádá szerint így történt:

A kitagadott milliomoslány

Ráchel, a gazdag Kálbá-Szávuá egyetlen lánya, gyönyörű volt. Megakadt a szeme Ákiván, a délceg pásztoron, és látta, hogy illedelmes, jólnevelt és jó tulajdonságokkal rendelkezik. Azt kérdezte tőle: "Ha eljegyzem magam veled, elmégy a Tanházba Tórát tanulni?" Ákivá megígérte, hogy elmegy, és titokban eljegyezték egymást. Amikor a milliomos apa ezt megtudta - méghozzá onnan, hogy jobbnál jobb partikat ajánlottak neki, de Ráchel egyiket sem fogadta el -, kiutasította a házából, és kitagadta.

Ezek után megesküdtek, és az elkényeztetett milliomoslány beköltözött férjéhez a pajtába. Nem volt egyebük, csak a halom szalma, amin feküdtek. Ákivá reggelente kiszedegette a szalmaszálakat Ráchel hajából, majd azzal vigasztalta: "Meglátod, ha gazdag leszek, csináltatok neked egy arany Jeruzsálemet!" Ez egy homlokon viselt ékszer volt: Jeruzsálem aranylemezre domborított látképét ábrázolta. Egyszer bement hozzájuk egy szegény ember, és kérte, hogy adjanak neki egy kis szalmát, mert a felesége szült, és még szalmájuk sincs. "Látod, vannak nálunk szegényebbek is!" - mondta Ákivá a feleségének, akiről a legenda azt is tudni véli, hogy levágta és eladta a hajfonatát, hogy támogassa férjét, aki Tórát tanult.

Ebben az első időben Ákivá favágással kereste kenyerét: a kitermelt fa felét eladta, a másik felével tüzeltek. A szomszédok panaszkodtak, hogy a füst zavarja őket. Kérték Ákivát, hogy adja el nekik a fát, a pénzért vegyen gyertyát, és annak a fényénél tanuljon. Ákivá azonban azt mondta, hogy szüksége van a fára, mert annak a tüzénél melegszik, annak a fényénél tanul, és a hasábfák ágy gyanánt is szolgálnak...

Egy másik ággádá elbeszéli, hogy Ákivá eleinte a fiával, Josuával együtt járt egy melámedhoz, aki a héber ábécé rejtelmeire tanította. Ákivá fogta a táblát egyik oldalról, a kisfia a másik oldalról, és így tanultak: álef, bét, gimel... - mígnem az egész Tórát megtanulta. Eleinte nagyon nehezen ment neki, és úgy látszik, kétségei támadtak, vajon nem túl későn kezdett-e a dolognak. Ekkor történt, hogy látott egy kutat, amelynek csepegő vize mélyedést vájt az előtte lévő kővályún. Ákivá azzal biztatta magát: ha a víz ki tudja vájni a követ, akkor a Tóra, "amely kemény [nehéz], mint a vas, hogyne lenne képes megpuhítani a szívemet..."

Pásztorból nagy Talmud-tudós

Ekkor határozta el, hogy - felesége hozzájárulásával - elmegy rabbi Eliézer és rabbi Josuá Talmud-iskolájába, és behozza lemaradását a Tóra-tanulásban. Ráchel akkor Ákivá édesanyjának házában lakott. Elszegődött cselédnek, hogy a tanházba járó férjét anyagilag támogathassa. Ákivá szegénysége annyira ismert volt, hogy közmondások keringtek róla. A Talmud például azt mondja: "Az ítélet napján Ákivá miatt vétkesnek találják majd a szegényeket." Vagyis nem mentegetőzhetnek azzal, hogy rossz anyagi helyzetük miatt nem tanulták a Tórát, hiszen Ákivá szegényebb volt náluk, és mégis szorgalmasan tanult (Ávot d'Rábi Nátán 6:2.). Elment tehát a jesivába, és tizenkét éven át nem volt otthon. Amikor visszatért, meghallotta, amint egy ember azt mondja a feleségének: "Hogy lehet, hogy Ákivá itt hagyott téged, mintha egy élő özvegye lennél?!" Ráchel így felelt: "Ha énrám hallgatna, ott maradna, és még tizenkét évig tanulná a Tórát..."

Ákivá ezt hallván sarkon fordult, és visszament a tanházba. Amikor újfent hazament, 24 000 tanítvány kísérte, és nagy Talmud-tudósként volt közismert. Az őt fogadó és ünneplő tömegben felesége, Ráchel is ott volt, szegény cselédhez méltó, rongyos ruhában. A szomszédasszonyok mondták ugyan, hogy kérjen kölcsön valami jobb ruhát, és vegye fel férje tiszteletére, de Ráchel nem adott a külsőségekre, és visszautasította a tanácsot: "Ismert engem a férjem jól, nincs szükségem maskarára!"

Amikor Ákivá megérkezett, Ráchel a lábai elé vetette magát. A tanítványok, akik nem ismerték őt, odébb akarták tessékelni az ismeretlen asszonyt, de Ákivá leintette őket: "Hagyjátok, az enyém és a tiétek [vagyis a Tóra, amit tanultunk] mind az ő érdeme..."

Közben Kálbá-Szávuá, Ákivá apósa - aki, úgy látszik, megúszta a római háború és pusztulás okozta zűrzavart, és vagyona is épségben maradt - már rég megbánta, hogy kitagadta egyetlen lányát. Most megtudta, hogy egy nagy tudós rabbi jött a városba. Elment hát hozzá, és kérte, hogy oldja fel fogadalmát.

Ákivá megkérdezte apósát - aki persze nem ismerte fel a nagy rabbiban egykori pásztorát -: "Ha tudtad volna, hogy egy nagy tudós a vejed, akkor is kitagadtad volna a lányodat?" Kálbá-Szávuá így felelt: "Isten ments! Ha csak egy fejezetet tudna, vagy csak egy törvénycikket, valamit..."

Ekkor Ákivá felfedte magát. Az após a lábai elé vetette magát, és bocsánatot kért, majd neki adta fél vagyonát...

Ákivának akkora híre volt, hogy az egész zsidó világ elismerte nagyságát. A hagyomány Mózessal hasonlítja össze. Amikor bemutatták az agg Doszá ben Hirkánosznak, az azt mondta: "Te vagy Ákivá ben Joszéf, akinek a neve széltében-hosszában bejárja a világot? šlj le, fiam, legyen Izraelben sok olyan, mint te vagy!"

A legenda azt meséli, hogy amikor Ákivá elismert, gazdag ember lett, beváltotta ígéretét, és megcsináltatta Ráchelnak az "arany Jeruzsálemet". Tanítványai azt mondták neki: "Mesterünk, megszégyenítettél bennünket feleségeink előtt [mert nekünk nincs módunkban ilyen drága ékszert ajándékozni]!" Ákivá így válaszolt: "Sokat szenvedett velem a Tórában [vagyis amíg a Tórát tanultam]..." Hír szerint maga Rábbán Gámliél, a fejedelem is szemrehányást kapott feleségétől a drága ékszer miatt, mire azt kérdezte az irigykedő asszonytól: "Vajon te is megtetted volna azt, amit az ő felesége tett, amikor eladta a hajfonatát, hogy a pénzt férjének adja, és az nyugodtan tudjon Tórát tanulni?!" (Jeruzsálemi Talmud, Sábát 5:1.)

Bár Kochbá szárnysegéde

Ákivá nem felejtette el öt gyermeke anyjának, amit ifjúkorában tett érte. Meghitt kapcsolatukra utal, hogy gyakran mondta: "Ki a gazdag? Akinek tettekben gazdag felesége van..." (Sábát.)

Nem csak a zsidó tudományokban volt utolérhetetlenül nagy. Elmélyült és alapos tudása szinte minden területre kiterjedt. Sok nyelvet tudott, és így azok közé tartozott, akik Gámliél fejedelmet elkísérték külföldi útjaira, főleg Rómába, ahol igyekeztek közbenjárni a zsidó közösséget érintő ügyekben, és enyhíteni a jogfosztó intézkedéseket.

Tudása és vezetői képességei felől alkalmas lett volna a legmagasabb pozícióra is. Amikor Jávnéban a palotaforradalom során leváltották Gámliélt, és megfelelő jelöltet kerestek tisztségére - amelynek viselője nemcsak a maradék zsidó közösség vallási feje volt, hanem a világi zsidó hatalom képviselője is a rómaiakkal szemben -, ő is szóba került. Csak azért nem választották meg, mert a származása nem volt megfelelő - mint tudjuk, egy betért fia volt -, és nem tartották ildomosnak, hogy "előkelő" családfa nélkül viselje a fejedelmi tógát. Ezért aztán, mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk, Eleázár ben Ázárját választották meg.

A talmudi elbeszélések alapján arra következtethetünk, hogy alapos Tóra- és talmudisztikus tudása mellett Ákivá alaposan ismerte az orvos- és a természettudományokat és az asztronómiát is, sőt a modern pszichológiában is jártas volt (Hyman). Ez a nagy tudású és széles látókörű vezető idővel a Bár Kochbá-féle felkelés egyik kezdeményezője és szellemi irányítója lett. Maimonides azt írja róla, hogy a felkelő népvezér szárnysegédje, illetve "fegyverhordozója" volt.

Valóban, a Talmud más helyütt (Jeruzsálemi Talmud, Táánit 4:5.) azt mondja: "Rabbi Ákivá, amikor látta Ben Kozibát [ez volt Bár Kochbá eredeti neve], azt mondta rá: Ťme, ez a Messiás! Jochánán ben Torátá így szólt: Ákivá, fű nő ki az álladon, és Ben Dávid [a Messiás] még akkor sem jön el..."

Ákivá tehát erőteljesen támogatta a felkelést, noha már akkor is voltak a bölcsek között - nem is kevesen -, akik Jochánán ben Torátá nézetét osztották: nem szabad teljesen esélytelen felkeléssel a nép fizikai létét felelőtlenül veszélyeztetni, mert a kis Júdea nem képes legyőzni a nagy Római Birodalmat.

Bár Kochbá kezdeti sikerei sokakat meggyőztek a felkelés helyességéről. Vannak történészek, akik biztosra veszik, hogy az a 24 000 Ákivá-tanítvány, akik szinte egyszerre haltak meg a Peszách és Lág BáOmer közötti időben, a felkelő vezér katonái voltak. Mások odáig mennek, hogy úgy vélik, a holt-tengeri barlangokban felszínre került Bár Kochbá-papiruszokon gyakran előforduló "rábénu Betánjá ben Miszá" tulajdonképpen Ákivá ál-, illetve fedőneve volt a felkelést előkészítő földalatti mozgalomban [Chájim Kulic: Ros lácháchámim. (Rabbi Ákivá élete)].

Lehet, hogy ez túlzás. Mindenesetre tény, hogy Ákivá szimpatizált a felkelőkkel és Bár Kochbában, legalábbis eleinte, a lehetséges Messiást látta. A felkelés leverésekor Ákivá nem volt Bétárban, a felkelők utolsó fellegvárában, hanem (Hyman szerint) a babilóniai Nehárdéában, ahol szökőévet iktatott be a héber naptárba. Ennek fontosságáról tudni kell, hogy a zsidó ünnepeket a mindenkori zsidó naptár alapján állapítják meg, és a felkelést követő hadrianusi elnyomás, amely a zsidó vallás alapjait kezdte ki, megtiltotta ezt az első látásra ártatlan műveletet.

A róka és a halak

Amikor Titus lerombolta a Második Szentélyt, a megszálló rómaiak megengedték Jochánán ben Zákkájnak, hogy Jávnéban restaurálja a Szánhedrint, és helyreállítsa a zsidó szellemi önállóságot. Most, miután leverték a Bár Kochbá-lázadást, és a legyőzöttek körében nagy vérengzést rendeztek, elrendelték, hogy a zsidóknak tilos a szombatot megtartani, tilos fiúgyermeküket körülmetélni, és - ami a legsúlyosabban esett a latba - tilos a Tórát tanulni, legalábbis nyilvánosság előtt. Betiltottak minden nyilvános előadást, és halálbüntetés terhe mellett megtiltották a Tóra-bölcseknek, hogy a népet a zsidó etikára és a zsidó törvényekre tanítsák. Ťgy próbálták a zsidó szellemet megtörni, a zsidó népet a Római Birodalom nagy kohójában beolvasztani. Kísértetiesen hasonlított ez a római törekvés ahhoz, ami ma történik egyes diktatórikus jellegű országokban...

Akkor azonban a bölcsek, a rabbik, a zsidóság nagyjai nem engedték felmorzsolni a népet. Ákivá tömegeket gyűjtött maga köré, és a drákói rendelkezések ellenére nyilvánosan tanította a Tórát.

Páposz ben Jehudá - aki Hyman szerint tanaita volt, Ákivá társa és barátja - egyszer látta, hogy egy sereg ember Ákivá előadását hallgatja. Azt kérdezdte: "Nem félsz a hatalomtól, amely megtiltotta ezt?" Ákivá egy példázattal válaszolt.

"Képzeld csak - mondta -, egyszer egy róka a folyó partján jártában látta, hogy a halak ide-oda cikáznak a vízben. Kérdi a róka: Mi elől menekültök, mitől féltek? Mondják a halak: A halászoktól, akik hálót feszítenek ki, hogy megfogjanak bennünket. Mondja a róka: Ha kedvetek van, gyertek ki a szárazföldre, lakjunk együtt, és akkor biztonságban lesztek...

Mondják a halak a rókának: Terólad regélik, hogy az állatok legokosabbja vagy? Hiszen te sült bolond vagy! Ha itt, a vízben, az életelemünkben félünk és remegünk, a szárazföldön, ahol rögtön meghalnánk, annál inkább...

"Ťgy van ez velünk is - fejezte be Ákivá a példálózást. - A mi életelemünk a Tóra. Ha a tanulása veszélyt jelent, akkor a tőle való eltávolodás százszor annyira veszedelmes és fenyegető számunkra..."

Rövid időre rá letartóztatták és börtönbe vetették Ákivát. Tinius Rufus, a római helytartó, akinek a szókimondó bölcs már régen a bögyében volt, most alkalmasnak látta a pillanatot a bosszúra.

A vértanú

A Talmud részletesen leírja Ákivá napjait a kájszárijái börtönben: kínozták, nem adtak neki elég vizet, de addig nem volt hajlandó enni, amíg nem kapott vizet, hogy megmoshassa - illetve a háláchá szerint leönthesse - a kezét. A bölcsek kérdéseket küldtek neki, s ő élete kockáztatásával válaszolt és halachikus döntvényeket hozott a börtön falai között. Simon bár Jocháj, a későbbi nagy tanaita, aki ekkor még fiatal tanítvány volt, bejött hozzá, és követelte, hogy tanítsa Tórára. Ákivá azonban nem akarta veszélybe sodorni tanítványát.

A hagyomány szerint Jom Kippur napján végezték ki, szörnyű tortúra közepette. "A Smá Jiszráél ideje volt, és Ákivá testét vasfésűvel boronálták [ez ismert római kínzási módszer volt], ő pedig a Smát mondta nagy elmélyültséggel. Kérdezték tőle tanítványai: Mesterünk, ez a Tóra jutalma? Felelte Ákivá: Egész életemben azon töprengtem, mit jelenthet pontosan, amit a Smában mondunk: ...szeresd az ™rökkévalót, a te Istenedet, teljes szívvel, egész lelkeddel... Ezt a bölcsek úgy magyarázták, hogy ...még ha el is veszi lelkedet. Mindig kérdeztem magamat, mikor lesz alkalmam magamra alkalmazni bölcseinknek ezt a mondását? S most, hogy itt az alkalom, ne éljek vele?"

* * *

Ezzel hosszan, elnyújtva mondta az ima echád szavát, amely Isten egyetlenségét jelenti ki, és lelke ezzel a szóval elszállt. Ekkor égi hang hallatszott, amely azt mondta: "Boldog lehetsz, Ákivá, hogy lelked az Egy szóval távozott testedből..." A Talmud hozzáteszi, hogy még a szolgálattevő angyalok is tiltakoztak az égben, kérdezvén: "Ez a Tóra jutalma?" Egy újabb égi hang ekkor a túlvilági üdvösségről biztosította Ákivát... (Bráchot 61.)

Ákivá vértanúságával megnyitotta az ászárá háguré málchut, a tíz mártír sorát. Temetésének körülményeiről gyönyörű ággádá regél. Százhúsz évet élt, mint Mózes: halálával és annak körülményeivel megkezdődött a zsidóság nagy válságsorozata. A zsidó nép annyira gyászolta, hogy azt mondták: "Ákivá halálával megszűnt a Tóra tekintélye, és eltömődött a bölcsesség forrása..." (Szotá 9.)

A legfrappánsabban rabbi Jochánán reagált Ákivá tragikus halálára: "Jaj nekik, a bálványimádóknak! Javíthatatlanok, és nincs mentségük! Hisz azt mondja a próféta: ...és a réz helyett majdan aranyat hozok, és a vas helyett ezüstöt, és a fa helyett rezet... [Ézsaiás 60:17.] - Ákivá és társai helyett mit hoznak?!"

Erre mondja az Ťrás (Ros HáSáná 23.): "és kiontott vérük nem marad megtorlás nélkül, és az ™rökkévaló Cionban honol..."