RABBI OSÁJÁ

Osájának - illetve a Jeruzsálemi Talmud szerint Hosájának - nem is egy bölcset hívtak. Most az elsőről, a legnagyobbról és legismertebbről lesz szó, akinek nevéhez már kortársai hozzátették a rábá, "nagy" jelzőt.

Osájá a délvidéki Fárodban született, ahol Bár Kápárá jesivája volt. Nagyapja rabbi Biszá és apja, rabbi Chámá is ismert bölcs és Talmud-tekintély volt. Még kisgyermek volt, amikor apja elköltözött hazulról, és hosszú éveken át jesivában tökéletesítette tudását, akárcsak annak idején rabbi Ákivá.

Múltak az évek. Osájá felserdült, és tudásban messze felülmúlta kortársait. Chámá végre elhatározta, hogy hazatér, de mivel nem akart váratlanul beállítani, előbb a tanházba ment, és onnan üzent feleségének, hogy megérkezett. Várakozás közben a tanházban összeismerkedett egy nagy tudású fiatalemberrel, akivel élvezetes talmudikus beszélgetésbe keveredett. Fájó szívvel gondolt arra, hogy ha nem lett volna ilyen hosszú ideig távol otthonától, hanem fia nevelésével foglalkozik, mostanra talán az is hasonlóan bölcs ifjú lehetne...

Egy idő múlva hazaindult, az ifjú pedig követte. Chámá azt hitte, talán folytatni akarja a társalgást. Hazaért, és már az asztalnál ült, amikor a fiatalember is belépett a házba. Az idősebb tudós tisztelettel fölállt, hogy üdvözölje, ám egyszer csak megszólalt a felesége: "Ki látott olyant, hogy az apa fölálljon a fia előtt?!" (Ktubot 62.)

* * *

Osájá fő mestere Bár Kápárá és rabbi Chijá volt, de apjától és nagyapjától is sokat tanult. Egyszer éles vita tört ki Chámá és Osájá között, de rabbi Biszá unokájának adott igazat. Biszára, Chámára és Osájára illett a mondás: "A hármas fonál nem szakad el egyhamar." (Prédikátor 4:12.)

Mesterével, Chijával együtt szerkesztette a Misnákat és Toszeftákat: ezért nevezték őt "a Misná atyjának". A Talmud akkora tekintélynek tartja a Misná ügyeiben, hogy kijelenti: "Az a Misná, amelyet nem említettek Chijá és Osájá tanházában, minden bizonnyal hibás, téves, és nem kompetens." (Chulin 141.)

Később Ciporiban volt jesivája, amelynek egyik legkiemelkedőbb növendéke rabbi Jochánán volt. Jochánán nyolc évig tanult nála, és úgy vélekedett: "Osájá a maga nemzedékében olyan, mint rabbi Méir volt annak idején", vagyis kortársai nem mindig tudták követni gondolatmenetét. Voltak, akik neki tulajdonították a Midrás Rábá szerzőségét, de ez nem bizonyítható. Maimonides szerint Osájá apjával és nagyapjával együtt volt tagja a Jehudá fejedelem korabeli Szánhedrinnak. Osájá hosszú életű volt, és Jehudá halálát követően Gámliéllal, sőt a "kis" Jehudával, Nesziával is jó viszonyban volt. Ekkorra már megoszlott a hatalom: a Hillél-dinasztia kezében maradt a fejedelmi pálca, de a bét din és a Szánhedrin - a tórai joghatóság funkcióját betöltő intézmények - a Tan nagyjaira és művelőire szálltak. II. Jehudá halála után a fejedelmek többé nem voltak szükségszerűen Tóra-tekintélyek, és a hatalom elkerülhetetlenül megoszlott a politikai és vallási vezetés között (Hyman).

* * *

Ťgy történt aztán, hogy Jochánán Tibériásra költözött, ahol nagy jesivát alapított. Rabbi Chániná Ciporiban maradt, és ott vezette tovább a patinás tanházat. Rabbi Jánáj Áchbárán nyitott jesivát, Osájá pedig Kájszárijában, és élete végéig ott tanított.

A sláchmonesz

Rabbi Osájá magánéletéről meglehetősen keveset tudunk. Volt egy nagy tudású fia, Marinus. A Talmud említést tesz menyéről is egy történetben: leírja, hogy a fiatalasszony egy pénteken fürdőbe ment a városon kívülre. Későn ért haza, ezért anyósa éruvot - a szombati határt kitágító "kerítést" - csinált neki. (Éruvin 80.) Erről olvashatjuk a Chijáról szóló fejezetben, hogy a mester érvénytelennek nyilvánította.

Igen szegény ember volt, és nehezen kereste kenyerét. II. Jehudá Purim alkalmából egy borjúcombot és egy hordó bort küldött neki sláchmonesz gyanánt. Osájá megköszönte az ételajándékot, és felvilágosította a fejedelmet, hogy ezzel a szegényeknek járó purimi adomány micváját is teljesítette.

Osájá nem kovácsolt tőkét tekintélyéből vagy tudásából: nem ebből élt. Csak egy esetről tudunk, amikor hivatalos megbízatásnak tett eleget. Abban az időben a Hold állása, illetve az újhold beállta szerint számították ki a hónapok és az ünnepek rendjét. A bét din szakértői hallgatták ki a tanúkat, akik látták feljönni az újholdat: alaposan meg kellett győződni szavahihetőségükről, mert megesett, hogy némely szekták tagjai félre akarták vezetni a bölcseket. A Szánhedrin számára igen fontos volt, hogy a naptárszámítás alapjául szolgáló újhold regisztrálása Erec Jiszráélban, és azon belül is Júdeában történjék. Ezért a Galileában, Ciporiban élő fejedelem állandó bét dint helyezett ki a júdeai Én Távba ennek a feladatnak az ellátására. Jehudá idejében Chijá volt az ottani testület vezetője, később pedig Osájá örökölte tisztségét. Később, amikor a második Hillél megalkotta a Hold járására alapozott zsidó naptárt, fölöslegessé vált a tanúkihallgatás és az ad hoc naptárszámítás, mivel előre kiszámíthatóan követik egymást a hónapok és az ünnepek.

* * *

Osájá igen szigorú volt a Kájszárijá környékén gombamódra szaporodó keresztény szektákkal szemben. Elrendelte a betérések megszigorítását: attól kezdve a betérni szándékozónak három kóser tanút kellett állítania, akik igazolták, hogy körülmetéltette magát, és megmerítkezett a rituális fürdőben (Jevámot 46.).

Egy talmudi anekdota tanúsága szerint mindennél fontosabbnak tartotta a Tóra-tanulást. "Egyszer Chámá ben Cháninával Ludon járt, és egyik tanházat a másik után látogatták meg. Chámá megjegyezte: Mennyi pénzt fektettek őseink ezekbe az épületekbe! Osájá kiigazította: Mennyi szívet-lelket fektettek beléjük! Hiszen ezekben Tórát tanulnak..." (Jeruzsálemi Talmud, Skálim 5.)

Egy római tudós - nyilvánvalóan sértő szándékkal - megkérdezte tőle: ha Isten úgy akarta, hogy a férfiak körül legyenek metélve, miért nem születnek úgy? Osájá türelmesen megmagyarázta: mindent, amit Isten teremtett, emberi cselekedettel kell "megváltani", vagyis emberi használatra alkalmassá tenni.

Ehhez a gondolathoz kapcsolódik szép példázata is: "Amikor az Örökkévaló megteremtette az első embert, az angyalok kara azt hitte, hogy imádnia kell Ádámot. A Mindenható álmot bocsátott Ádámra, és mindenki láthatta, hogy nem más, mint gyarló ember..." (Brésit Rábá 8:9.)

* * *

Nemeslelkűségéről az alábbi történet tanúskodik:

Fia tanítója vak volt, náluk lakott, és Osájá mindennap a vak melámeddal étkezett. Egyszer vendégek érkeztek, és aznap nem evett vele. Este bement hozzá, bocsánatot kért, és azt mondta: "Nem akartam, hogy esetleg kellemetlen helyzetbe kerülj a vendégek előtt..." A mester megilletődve köszönte meg Osájának tapintatosságát, és azt mondta neki: "Te figyelmes és tapintatos voltál valakivel, aki nem lát, de látható. Adja az Isten, hogy ilyen gyengéd és figyelmes legyen veled szemben Az, aki lát, de nem látható (vagyis Isten)..." (Jeruzsálemi Talmud, Péá.)

Ő tette ezt a mélyértelmű kijelentést: "Nagy szívességet [cedákát] tett az Örökkévaló a zsidó népnek azzal, hogy szétszórta őt a népek között [mert ha valahol életveszélyben vannak, másutt megmenekülnek]..." (Peszáchim 87.) Mivel a cedáká egyúttal könyöradományt, alamizsnát is jelent, a vallásos cionizmus egyik vezéralakja, korának híres rabbija így kommentálta ezt a talmudi passzust: "Osájának igaza van, ez valóban cedáká. De édes Istenem, meddig lehet cedákából élni?..."