RÁV, AZ ELSŐ ÉS UTOLSÓ
Ábá bár Ájvu, rövidített nevén Ráv, összekötő kapocs volt a tanaiták utolsó és az amoriták első nemzedéke között. "Tiszteletbeli" tanaitának számított, a legkésőbbi generáció utolsó tagjának, de valójában az első amorita volt. Gazdag egyénisége és mérhetetlen tudása révén a babilóniai zsidóság világító fáklyája volt egy nem mindennapian nehéz időszakban.
Ahogyan Jehudá fejedelem Erec Jiszráélban egyszerűen Rabbi néven volt ismeretes, őt is csaknem kizárólag "kódolt" nevén, Rávként említették. Ha azt mondjuk, "Ráv", minden jesivánövendék azonnal tudja, kiről van szó, míg "Ábá bár Ájvuval" nem egészen ez a helyzet...
Hyman egészen elragadtatva mutatja be Rávot. Neki szenteli talán a legterjedelmesebb és leglelkesebb hangú életrajzi fejezetet az összes Talmud-bölcs közül, és minden lehetséges jósággal, szépséggel, okossággal, tudással, gazdagsággal felruházza.
A háttér ismeretéhez tudni kell, hogy a fejedelmek, főként Jehudá korában állandó összekötők cirkáltak Erec Jiszráél és a határain kívül élő zsidó közösségek között. Többek között a Rábbá bár Bár Chonéról szóló fejezetben is olvashatunk az utazó bölcsekről, akik hozták-vitték a Tóra-magyarázatokat. Babilóniából érkeztek a legtöbben: köztük volt fiaival Chijá, rabbi Chániná, Lévi, Jonátán és Ráv is, majd ők vagy mások visszautaztak, és vitték Cion tanait az idegen ország zsidóságának...
* * *
Ráv előkelő család tagja volt, amely Dávid házából, pontosabban Simitől, Dávid király testvérétől származott. Apja, Ájvu, rabbi Chijá testvére volt. Amikor Chijá és fiai hazatértek Erec Jiszráélba, magukkal vitték a fiatal Ábát, aki nagybátyja házában nevelkedett. A fejedelem jesivájában kitűnt tehetségével és szorgalmával. A kor többi nagy tudósától is tanult, például Szümchosztól és Eleázár ben Simontól. Chijá cipori jesivájának is növendéke volt: egy időben nagybátyja személyi titkáraként tevékenykedett, s titkos iratait is kezelte (Sábát 6.). Rabbi Chijá megtanította őt a klálé HáTorá tudományára, vagyis a Tóra-tanulás fortélyaira és az összes halachikus törvényre, amelyet Babilóniában dolgoztak ki (Jeruzsálemi Talmud, Kilájim 9:4. és Brésit Rábá 33.).
Chiját példaképének tekintette, és igyekezett utánozni. Nemegyszer volt hivatalos a fejedelem asztalához, ahol az uralkodói allűröket leste el. Egyhamar a legtehetségesebb tanítványok egyike lett. Jochánán, aki később az Erec Jiszráél-i zsidóság szellemi vezetőjévé vált, elmondja, hogy bizony a jesivában egy szót sem értettek Ráv és Jehudá beszélgetéséből... (Chulin 137.)
Szorgalma határtalan volt: szinte éjjel-nappal tanult, méghozzá mindent, ami csak megtanulható. Szavajárása volt: "Az ember soha ne mulasszon akár csak egy órát se a tanházból!" (Sábát 83.) Tanulmányozta a természeti jelenségeket és a gyógyászatot is: nem érezte rangján alulinak, hogy egyszerű emberekkel, marhapásztorokkal és vadászokkal társalogva ismerje meg a különböző betegségeket és természetes gyógymódjukat (Szánhedrin 5.). Okkult tudományokkal, a kábálá titkos tanaival, a teremtéstörténet misztériumaival és az Istenség ismeretével, a máásze merkává területével is foglalkozott (Chágigá 12.).
Tanulmányainak utolsó éveiben Erec Jiszráélban már mindenki elismerte a fiatal Ráv nagyságát, és a fejedelem körül kialakult tudóskollégium teljes jogú tagja lett. Az volt a feladata, hogy a próféták könyveiből felolvasson (Jomá 87.). Ebben az időben lett a legfelsőbb bírói testület tagja is: ő volt a legfiatalabb, ezért mindig neki kellett elsőként kifejtenie véleményét, hogy az idősebb, tapasztaltabb tudósok állásfoglalása ne befolyásolhassa.
* * *
Azzal az eltökélt szándékkal ment Izraelbe tanulni, hogy Babilóniába visszatérve magas színvonalra emelje a Tóra-oktatást. Chijá, aki nagyra értékelte szorgalmát, "Bár Páchténak" becézte: ez olyasmit jelent, mint "nagy emberek fia", "tudósok ivadéka", "fejedelmi család sarja" (Áruch). Gyakran nevezte "nővérem fiának". Ezzel bölcsességére utalt, az rás-vers alapján: "Mondd a bölcsességnek, hogy a nővéred..." (Példabeszédek 7:4.)
Először ideiglenesen ment vissza Babilóniába, valószínűleg azért, hogy megházasodjék. Ekkor történt, hogy nagybátyja, rabbi Chijá - ahogyan a róla szóló fejezetben is olvashatjuk -, így vett búcsút tőle: "Isten őrizzen meg attól, ami a halálnál is rosszabb!" A Talmud meg is magyarázza a fura áldást: a bölcs a rossz asszonyra célzott. (Jevámot 63.) A "prófécia", mint látni fogjuk, beteljesedett...
Az egzilarkha börtönében
Ráv tehát hazament Babilóniába, ahol - Hyman szerint - valószínűleg ebben az időben haltak meg a szülei. Elutazása előtt rabbi Chijá kérte meg Jehudá fejedelmet, hogy adjon szmichát unokaöccsének: jogosítsa pászkenolásra, a "tilos" és a "szabad" - iszur v'hetér - dolgok fölötti döntésre, magánjogi ítélkezésre és az elsőszülött állatok ügyeiben való törvénykezésre.
Tudni kell, hogy a háláchá alapján álló zsidó jogalkalmazásban ezek a területek külön-külön kategóriát képeznek. Az állatok elsőszülött, b'chor ivadékairól azt kell eldönteni, hogy fölmenthetők-e kötelező föláldozás alól, például valamilyen betegség, hiba, fogyatékosság alapján.
Ráv nem kapta meg az elsőszülött állatok fölötti döntés jogát rabbi Jehudától (Szánhedrin 5.). A Talmud csodálkozik ezen, hiszen, mint írja, Ráv tizennyolc hónapon át tanulta egy marhapásztortól az állatok betegségeinek, fogyatékosságainak felismerését. A Jeruzsálemi Talmud magyarázata szerint Jehudá éppen e "túlképzettsége" miatt tagadta meg tőle a b'chor fölmentésének jogát: ha annyira ért hozzá, előfordulhat, hogy olyan fogyatékosság alapján is fölmenti az állatot, amire más föl sem figyel, és ebből bonyodalmak származhatnak... (Chágigá 1:5.)
A modern történészek szerint rabbi Jehudá nemigen támogatta, hogy a Rávhoz hasonló nagyságú tudósok Babilóniába menjenek, mert féltette az Erec Jiszráél-i Tóra-központ elsőbbségét. Később, Jehudá halála után Ráv kérte Gámliélt, hogy egészítse ki hatáskörét, de hiába. "Nem tehetek hozzá ahhoz, amit apám adott neked..." - mondta az új fejedelem.(Uo.)
* * *
Módszeresen készült vállalt szerepére, a babilóniai zsidó közösség szellemi vezetésére. Mindent megtanult, ami csak a látókörébe került: földrajzi, orvosi, természettudományos ismeretei lenyűgözőek voltak. Kiválóan beszélte a perzsa és a görög nyelvet, irodalmi szinten tudott arámiul (Sábát 152.). Jól ismerte a nem zsidó ünnepeket, és a kereskedelemben is járatos volt: hasznos üzleti tanácsokat adott a fiának.
A történészek között élénk vita folyik arról, hogy Ráv mikor települt véglegesen Babilóniába: egy vélemény szerint még rabbi Jehudá unokájának idején is Erec Jiszráélban volt. Megérkezése fordulópontot jelentett a babilóniai zsidóság történetében. Először Nehárdéára ment, ahol előbbi útja idején is élt, most azonban több nehézséggel kellett szembenéznie. A város bírái - dájánjai - Smuél és Kárná voltak, a jesivá vezetője rabbi Silo, az egzilarkhát, a zsidó közösség világi vezetőjét pedig Már Ukvának hívták. Egyikük sem ismerte őt, nem is hallottak róla, és eleve gyanakvással fogadták.
A jesivában sem volt sikeres a bemutatkozása. Rabbi Silo előadást tartott, de nem volt ott a "tolmács", akinek az lett volna a feladata, hogy a beszédet közérthető nyelvre fordítsa. Ráv vállalkozott erre, de Silo elégedetlen volt vele. Egyre-másra kifogásolta mondatait, amikor pedig megtudta, hogy kivel van dolga, fölmentette a feladat alól (Jomá 20.).
Ráv tiszteletben tartotta a helyi szokásokat, és nem bírálta rabbi Silo előadásainak színvonalát, holott egyáltalán nem nyerték el a tetszését (Szánhedrin 44.). Csak akkor javasolta Smuélnak, akivel időközben barátok lettek, hogy lépjenek fel Silo ellen, amikor az egy alapvető dologban tévedett. Smuél igazságos akart lenni, és megkérdezte Silót, tudja-e, hogy hibásan pászkenolt. Kiderült, hogy a mester már rájött a tévedésre, és vissza is vonta döntését... (Jevámot 121.)
Látván, hogy a jesivában problémák vannak, Ráv állást vállalt Nehárdéán. Az egzilarkha kinevezte őt "gazdásznak" - ami azt jelentette, hogy a város piacán ellenőrizte a súlyokat és mérőedényeket -, ám amikor hatásköri vitába keveredett vele, egyszerűen lecsukatta. Kárná közbenjárására szabadlábra helyezték (Jeruzsálemi Talmud, Bává Bátrá 5:5.), de az állást otthagyta. Serfőzdét nyitott (Peszáchim 107.), azonban az üzlet nem ment valami jól. Ráv kénytelen volt félünnepen dolgozni - és dolgoztatni -, mert "nem volt mit ennie" (Moéd Kátán 12.).
Valószínűleg ekkor határozta el, hogy jesivát nyit, mégpedig nem Nehárdéán, mert ott Smuélé működött. Elment a szülővárosa melletti Szurába, és ott nyitotta meg tanházát. Ebben az időben hunyt el rabbi Silo, és Babilónia egyes vidékein igen alacsony színvonalú volt a Tóra-oktatás.
Ráv szurái jesivája a babilóniai diaszpóra egyik világítótornya lett. Egy betért zsidó a tanházra hagyta vagyonát, a bölcs pedig szép, kertes iskolaépületet csináltatott az örökségből. A serfőzde időközben fellendült, s a mellette terménykereskedéssel is foglalkozó Ráv meggazdagodott. A jesivának híre ment, és nemsokára nagy tudású talmudisták gyülekezőhelye lett: a mester kedvenc tanítványai között volt Káháná, Ászi, Jirmijá bár Ábá is. Egy időben 1200 körül járt a tanítványok száma. Ettől kezdve két központi tanháza volt a babilóniai zsidóságnak: a Ráv vezetése alatt működő szurái és a Smuél vezette nehárdéái. Mindkettő az Erec Jiszráél-i jesivák mintájára épült föl.
Az áldott rossz asszony
Ráv sokoldalúságán kívül jó tulajdonságairól is nevezetes volt. Megvolt benne a tíz chászid vonás, amely az igazán nemes lelkületű zsidókat jellemzi. A talmudi értelmezés szerint ugyanis chászid az, aki túlteljesíti kötelességét, s a törvény korlátait - lifnim misurát hádin - kiterjeszti olyasmire is, amire nem lenne köteles.
A mester nem járkált fölvetett fővel (tehát nem volt kivagyi), sohasem volt hajadonfőtt (ez a Talmud szerint az istenfélelem jele), minden szombaton megtartotta az előírásos három étkezést, nagy áhítattal imádkozott, nem bámészkodott menet közben az utcán, inkább került egyet, csak hogy ne zavarjon másokat, nem vett részt hivatalos összejöveteleken, ha megbántották, ő kért bocsánatot, és naphosszat tálitban és tfilinben járt.
Arról is híres volt, hogy nem beszélt fölöslegesen, vagyis nem volt fecsegő természetű. Ő mondta, hogy az égi bíróság előtt mindenki köteles elszámolni még a feleségével folytatott üres csevegéssel is (Chágigá 5.). Mindig tartotta magát ahhoz, amit mondott: nem másította meg a véleményét, és sohasem visszakozott, ha egyszer megígért valamit. Azt a tanácsot adta tanítványának, Káhánának: "Inkább légy dögszállító, mint hogy megváltoztasd a szavadat!" (Peszáchim 113.)
* * *
Már utaltunk rá, hogy Ráv életét megkeserítette a felesége, aki mindent megtett, nehogy békesség uralkodjék a házban. A Talmud leírja: ha Ráv arra kérte, hogy főzzön lencsét, azért is sóskát főzött; ha sóskát kért a férje, juszt is lencsét kapott. Amikor a fiuk, Chijá nagyobb lett, és látta, mi a helyzet, megpróbált segíteni. Ha apja lencsét szeretett volna enni, azt mondta az anyjának, hogy sóskát kér - vagy fordítva -, így az asszony tudtán kívül férje kedve szerint főzött. Ráv naivul örvendezett a fordulaton. A fiú fölvilágosította, hogy ez neki köszönhető, s ő megállapította, hogy igaz a mondás: "Gyermeked oktat téged!" Mégis figyelmeztette Chiját, hogy ne folyamodjék túl gyakran effajta turpisságokhoz, mert ez is hazugságnak számít... (Jevámot 63.)
Érdemes megjegyezni, hogy a házsártos, rossz asszony családi vonás lehetett Ráv rokonságánál. A Talmud azt is elmondja, hogy nagybátyja, rabbi Chijá, aki figyelmeztette a rossz házasság veszélyeire, szintén sokat szenvedett feleségétől (Uo.).
Talán ezért foglalkoztatta Rávot a kérdés: mi lehet az az érdem, aminek fejében a zsidóság oly magas piedesztálra emeli az asszonyokat, azokat, akikről Salamon király az éset chájil himnuszát énekli (Példabeszédek 31.)? Egyszer meg is kérdezte nagybátyját, mivel érdemlik ki a nők, hogy fel legyenek mentve az időhöz kötött parancsolatok teljesítése alól.
Hyman itt zárójelben megjegyzi: a jámbor Ráv bizonyára azt gondolta, a lehető legjobb házasságban él, s úgy a rendjénvaló, hogy a feleség megkeserítse a férje életét. Mindössze arra volt kíváncsi, mi biztosít a zsidóságban különleges helyet a női nem mint olyan számára...
Chijá azt felelte, hogy a zsidó asszonyok otthon szereznek érdemeket: biztosítják a nyugodt, szolid légkört, nevelik a gyermekeket, iskolába viszik őket, elküldik férjüket a tanházba, és türelemmel várják, hogy hazatérjen onnan vagy a zsinagógából (Bráchot 17.).
Rávnak két fia és három lánya született. Chijá, aki cselesen békét teremtett szülei között, jól tanult: apja legjobb tanítványai oktatták Tórára. Az ő fia, Simi lett Ráv kedvenc unokája. Másik fiának, Ájvunak nem fűlt a foga a tanuláshoz: inkább általános és kereskedelmi jártasságot szerzett, s később ő vette át a serfőzde vezetését (Peszáchim 113.). Mind a három lány a kor nagy talmudistáihoz ment feleségül.
* * *
Rengeteg tanítványa országszerte terjesztette a tőle tanultakat. Legjobb növendéke Jehudá volt, aki az ő halála után Smuél iskolájában folytatta tanulmányait, s a legautentikusabban adta tovább tanításait. Rávot "az egész diaszpóra fejének" nevezték, s növendékei "nagy rabbinak" titulálták. Ahogyan rabbi Jehudá, akit egyszerűen Rabbinak hívtak, Izrael fejedelme volt, a hasonló jelentésű Ráv név viselője is gyakorlatilag ezt a feladatot látta el Babilóniában, bár hivatalosan "mindössze" jesivávezető volt, és nem viselt hivatalos méltóságot.
Több imát szerkesztett, például az újhold beköszöntét üdvözlő J'hi rácont, amely így fejeződik be: "...Ráv imája érdeméül..." Az ő nevéhez fűződnek a Ros HáSáná-i muszáf ima betétjei, köztük a naponta háromszor mondott Álénu is.
Halachikus tevékenységén kívül sokat foglalkozott az ággádával is. Kedvence Dávid király volt, akiről azt tartotta, hogy az egész világ az ő kedvéért teremtetett (Szánhedrin 98.). Jehudá fejedelmet mestereként tisztelte, "szent Rabbinknak" nevezte, és úgy tartotta: "Ha a Messiás azok közül kerülne ki, akik ma köztünk élnek, akkor Rabbi lenne az..." (Uo.)
Az volt a véleménye: "A parancsolatok arra valók, hogy megnemesítsék az embereket", hiszen különben mit érdekelné az Örökkévalót, hogy az állatot elölről vagy hátulról vágják le... (Brésit Rábá 44:1. és Tánchumá, Smini 8.)
A legrosszabb tulajdonságnak, minden rossz kútforrásának a pletykálkodást tartotta. Szavajárása volt: "Ha Dávid király nem hallgat a pletykára [amelyet Civá terjesztett Mefibosetról, Saul fiáról], akkor a királyság nem szakad ketté [Jeroveám miatt], Izrael fiai nem kezdenek bálványokat imádni, és nem következik be a gálut!" (Sábát 56.) Azt is gyakran mondta, hogy sokan követnek el vétkeket embertársuk vagyona ellen, kevesebben vétkeznek az erkölcs ellen, de kivétel nélkül mindenki elmarasztalható a láson hárá, a rossznyelvűség vétkében... (Bává Bátrá 165.) Ezzel szembeállítja a Tóra-tanulást, ami önmagában hordja jutalmát: még az is, aki eleinte érdekből - a "rabbi" titulusért vagy anyagi megfontolásokból - csinálja, végül önmagáért, a micvá kedvéért folytatja (Szotá 22.). Azt mondta: "A Tóra-tanulás nagyobb még a Szentély építésénél is!" (Megilá 16.)
Ráv magas, vállas, jó hangú, szép ember volt. Amikor kilencvenéves korában elhunyt, barátja, Smuél, tizenkét ruhát szaggatott meg gyászában, s tanítványai egyéves gyászt hirdettek. Szülővárosában, Káfriban, a családi sírboltban temették el.