EGYSÉG 9. SZÁM – 1992. április, Niszán 5752

SZERKESZTÕ ELÕSZAVA
KORUNK MÓZESA

A REBBE SZAVA
A VILÁG KORA
Hány éves a világ?

MINDENNAP VÁRJUK A MESSIÁST
A Messiás-várás a zsidóság egyik alaptétele
Mit mond Maimonides?

TÖRTÉNELEM
VÉRVÁDAK ÉVADÁN

ZSIDÓ ÜNNEPEK
A SZÉDERESTE FORGATÓKÖNYVE
AZ OMERSZÁMLÁLÁS : MIT? HOGYAN? MIKOR?

RIPORT
KÁRPÁTALJA ELFELEDETT ZSIDÓI KÖZÖTT

MI ÚJSAG?

KAPÁSBÓL

KÖNYVISMERTETÕ
A FELISMERÉS KÖNYVE

SZERKESZTÕ ELÕSZAVA

KORUNK MÓZESA

Minden kornak megvan a maga Mózesa... (Zohár)

Niszán havának 11-én, négy nappal Peszách elõtt tölti be kilencvenedik életévét a lubavicsi rebbe, Menachem Schneerson rabbi. A chászid gondolkodásban jelentõs szerepe van a születésnapnak: mérföldkövet jelent, és alkalmat a számvetésre. A rebbe, e pátriárka korú és személyiségû szellemi vezetõ születésnapja alkalmából a számvetés a hívek feladata.

Az isteni gondviselés nem engedi elveszni, elkallódni a zsidó népet. Nem a vallást, a "fajt", az etnikumot: a népet. Az isteni biztosítónak a Tórába foglalt biztosítási kötvénye akkor is érvényes, ha a díjat késve vagy egyáltalán nem fizetjük be. Errõl kezeskednek az egyes nemzedékek bölcsei, akiket a Talmud szívhezszóló szavakkal rábi vecháchmé hádorotnak nevez (Megilá 11.).

A chaszidizmus elõtt a nemzedékek szellemi vezetõinek tevékenysége a zsidóság életben tartását, védelmét, a zsidó élet megmentését, fenntartását jelentette. A szétszóratás hátországában folytattak védekezõ partizánharcot a szörnyû ellenséges erõk, az inkvizíció, az elnyomás, a zsidóság szellemi annexiója ellen.

Báál Sém Tov és a chaszidizmus megjelenésével ez a harc offenzívvá vált. Célja nem a védekezés volt többé, hanem az, hogy aktivizálja a zsidó tömegeket, szervezkedjék, kezdeményezzen, fennen hirdesse, hogy zsidónak lenni drága, zsidónak lenni jó. Kezdetben nem sok eredménnyel biztatott az újfajta szellemi magatartás: a körülmények, a gondolkodás merevsége és a chaszidizmus "ellenzékének" értetlensége – a megkövesedett szokás, az újtól való irtózás – miatt belsõ csatákat is kellett vívnia.

A chaszidizmus lubavicsi – chábád – ága kiterjesztette az offenzívát az egész zsidó világra. "Egy zsidó sem veszhetik el" – adták ki a jelszót az egymást követõ lubavicsi rebbék, akiknek kezdetben a cári kor sötétségével, késõbb a "felvilágosultakkal", majd a GPU-val és a Jevszekcijával kellett felvenniük a harcot minden egyes chéderért, minden egyes mikváért: minden egyes zsidó lélekért. Ez a gondolkodásmód nemcsak Európában ütközött ellenállásba. Amikor az elõzõ lubavicsi rebbe elõször járt Amerikában, és hiányolta a jesivákat, chédereket és zsidó iskolákat, azzal érveltek ellene, hogy "Amerikában ez másként van!" Késõbb bebizonyította, hogy Amerikában sincs "másként".

* * *

A zsidó vitalitást, életigenlést a lehetõ legtevékenyebb formában, a modern technika minden eszközét igénybe véve a mostani lubavicsi rebbe, Menachem Schneerson terjesztette ki az egész világra. A tetszhalott zsidóság életre kelõ fõnixként bontakozik ki világszerte az asszimiláció fojtogató karjaiból mindenütt, ahol Lubavics kitûzte zászlaját. A rebbe szavára százak és ezrek hagyják el otthonukat, egész addig fölépített életüket, hogy a világ túlsó végén teljesítsenek mentõszolgálatot. Egy kicsi fény is elhessegeti a sötétséget, s ennek a kicsiny fénynek forrásai a rebbe küldöttei, akik sokszor igen nehéz körülmények között töltik be ezt a szerepet. Az õ megbízásából, az õ nevében indulnak tûzön-vízen keresztül, hogy a kölcsönös érdekszövetséget kiterjesszék mindenkire, akit zsidó anya szült a világra.

Akinek megadatott, hogy beszélhessen a rebbével, vagy szemtõl szembe láthassa õt, az egy életre szóló szellemi élménnyel lett gazdagabb.

* * *

A zsidó hagyomány szerint minden nemzedékben megjelenik a kor Mózesa, egy Mózeshoz hasonlatos szellemi vezetõ, aki a zsidóság erõdítményét továbbépíti. Mindannyiunknak legalább egy téglát kell raknunk a falba, hozzá kell járulnunk munkájához, hogy magunk is részesedhessünk eredményébõl.

A szerkesztõ

Istenem, gyógyítsd meg õt!

(4Mózes 12., 13.)

Az Egység szerkesztõsége, a lubavicsi küldött és az egész magyar zsidóság szíve melegébõl fohászkodik az Egek Urához, aki életet ad az élõknek: gyógyítsa meg és erõsítse meg Menachem Mendel ben Chanát, a lubavicsi rebbét, hogy áldásos tevékenységét a zsidó nép szellemi felemelkedéséért és lelki megváltásáért tovább tudja folytatni!

Adja a jó Isten, hogy a rebbe erõben, egészségben vezéreljen bennünket Jeruzsálembe, a Megváltó elé! Ámén, kén jehi rácon.

MINDENNAP VÁRJUK A MESSIÁST

A Messiás-várás a zsidóság egyik alaptétele

A zsidó nép várja a Messiást. A várakozás Isten küldöttjére, aki megváltást hoz majd, szinte egyidõs a zsidó diaszpórával. Bölcseink szerint "azon a napon született meg a Messiás, amelyen a (Második) Szentély elpusztult". Sokan úgy értelmezik ezt, hogy akkor vált kézzelfoghatóvá, reálissá a megváltás igénye.

Le kell szögeznünk, hogy a Messiás-várás igenlése és a hit egyik alaptételeként való felfogása lényegbevágó különbséget jelent a zsidóság és a belõle fakadó, neki hátat fordító és õt üldözõ kereszténység között. A zsidóság nem fogadta el a kereszténység "megváltóját". A zsidóság mai napig fennálló szétszóratása addig fog tartani, amíg az általunk várt Messiás meg nem érkezik. Minden zsidó, aki az üldözések, az inkvizíció, a keresztes hadjáratok és Auschwitz ellenére nem adta föl zsidóságát, velünk együtt várja a Messiást. Talán tudat alatt, de várja.

* * *

Ki hát a Messiás, akit várunk? Az égbõl alászálló angyal? Természetellenes úton világra jött lény, aki látványos mutatványokkal fog elkápráztatni bennünket? Anya szülte emberfia, aki istennek adja ki magát? Nem! A zsidó Messiás-fogalom teljesen szellemi jellegû. A Megváltó azért jön, hogy a zsidó népet magasabb szellemi síkra emelje. A Messiás eljövetele feltételezi a világbékét, amikor ember emberre nem támad fegyverrel, és a kardokból ekevasat kovácsolnak. A Messiás – aki Dávid házából származik majd – visszahozza Izrael számûzötteit: felszámolja a gálutot, felépíti a Harmadik Szentélyt, és visszavezeti a zsidó népet a Tórához, vagyis önmagához.

A Szentély pusztulása utáni elsõ száz évben a megváltás igénye, a Messiás-várás olyan élénken élt a zsidó népben, hogy bölcseink egész sor intézkedést hoztak a Messiás érkezése utánra a Szentély-szolgálat folytonosságának biztosítása érdekében.

A Talmud elbeszéli, hogy Jehosuá ben Lévi, a neves Erec Jiszráél-i talmudista, egyszer találkozott Élijáhu prófétával, és megkérdezte tõle, mikor jön a Messiás. A próféta elirányította õt magához a Messiáshoz, "aki Róma kapujában ül". Josuá odament. A Messiás barátságosan köszöntötte. "Mikor szándékozik eljönni, uram?" – kérdezte Josuá, – pedig ezt a meglepõ választ adta: "Ma." Josuá boldogan vitte haza a hírt, de a Messiás nem jött el sem aznap, sem másnap. Amikor legközelebb találkozott Élijáhuval, elpanaszolta neki: "A Messiás hazudott nekem! Azt mondta, hogy ma jön, de nem jött!"

A próféta egy zsoltárverssel adott magyarázatot: "Ma – ha hallgattok rá..." (Zsoltárok 95:7.) Ha tehát a zsidók zsidókként viselkednek, és megtartják a Tóra utasításait, akkor "ma" jön a Messiás, vagyis az Örökkévaló sietteti a megváltást. Ha nem, akkor a maga idején jön el, az idõk végén. (Szánhedrin 98a.)

* * *

Nem Josuá ben Lévi volt az egyetlen, akinek a Messiás csalódást okozott. Több mint száz évvel elõtte rabbi Ákivá, a nagy tanaita bizton állította, hogy Bár Kochbá, a legendás szabadságharcos – akinek minden adottsága megvolt ehhez – testesíti meg a Messiást. Amikor azonban a szabadságharcot leverték, és Bár Kochbát meggyilkolták a rómaiak, nyilvánvalóvá vált rabbi Ákivá tévedése.

* * *

A késõbbi korokban nem egy jelölt akadt, aki a zsidóság Messiás-várását próbálta kielégíteni. Volt köztük persze ál-Messiás is, aki súlyos csalódást és megrázkódtatást okozott híveinek, sõt az egész zsidóságnak. Már a Talmud bölcsei szigorúan elítélték azokat, akik különféle módokon megpróbálták kiszámítani, mikor jön el a Messiás. Voltak, akik a Dániel próféta könyvében található számításokkal operáltak, de általában úgy vélték, hogy nem kell ezzel különösebben foglalkozni: a megváltás bekövetkezik a maga idejében, "amikor hallgatunk rá", vagyis amikor a zsidók kiérdemlik.

Így azután a poszttalmudikus zsidó irodalom nemigen foglalkozik a Messiás kilétével, eljövetelének idejével vagy azonosíthatóságának kritériumaival. A Zohár szerint minden nemzedékben megszületik a potenciális Messiás: egy zsidó, aki megfelel a követelményeknek. Csakis a nemzedéktõl függ, hogy felfedi-e kilétét, elhozza-e a megváltást, vagy pedig dolgavégezetlenül távozik a világból. Már a Talmud (Szánhedrin 98b.) rögzít egy vitát, melynek során a különbözõ tanházak – jesivák – növendékei próbálják eltalálni, mi lesz a Messiás neve. Érdekes módon mindegyik a saját mesterét, rabbiját – Silót, Jánájt, Cháninát, Menáchémot – nevezi meg.

* * *

Az elmúlt évtizedekben, úgy tûnik, valamelyest gyengült a Messiás eljövetelébe vetett hit. Nemzedékünk szellemi vezetõje, a lubavicsi rebbe valószínûleg ezért kezdeményezett akciót a Messiás eljövetelének siettetésére, a megváltásba vetett hit elmélyítésére. Arra ösztökéli híveit és velük együtt a világ zsidóságát: tegyenek meg minden tõlük telhetõt, hogy a Messiás mihamarabb – még ma – eljöjjön. Szemléletesen bizonyítja: rengeteg jel mutat arra, hogy "az idõk végén" vagyunk, és a zsidó nép megérett a megváltásra, s azt is megmondja, mit tehetünk, hogy siettessük a Messiást.

Az említett, aggadikus jellegû talmudi passzusban láthattuk, hogy a Messiás maga mondja: abban az esetben jön el "ma" – vagyis hajlandó sietni –, ha a zsidók "hallgatnak rá", vagyis Isten Tórája szerint élnek és cselekednek. Tehát a Messiás eljövetelét, a megváltást a micvák teljesítésével, a zsidóság megtartásával lehet teljesíteni.

Ben Jichák

Mit mond Maimonides?

Maimonides volt az elsõ, aki pontosan körülírta és egyértelmûen meghatározta a Messiás tulajdonságait, mûködési területeit, illetve ismertetõjeleit.

"A Messiás király felkél, és visszaállítja Dávid királyságát, ahogy volt annak idején. Felépíti a Szentélyt, és összegyûjti Izrael szétszórtjait. Napjaiban újra érvényesek lesznek mindazok a törvények, amelyek voltak annak idején... Smitá- és jobéléveket tartanak, ahogy az meg van írva a Tórában. És aki nem hisz benne [a Messiásban], vagy nem várja-igényli eljövetelét, az olyan, mintha az egész Tórában nem hinne..."

"Nehogy valaki azt higgye, hogy a Messiás csodákat fog mûvelni, vagy valami csodálatos jelet fog adni, olyasvalamit, amit a világ még nem látott. Ez nem így van, hiszen rabbi Ákivá nagy bölcs volt, a Misná bölcsei közül, Bár Kochbá király fegyverhordozója [szellemi támogatója], és azt mondta rá, hogy õ a Messiás. Az akkori nemzedék hitte, hogy õ a Messiás, amíg meg nem halt, és ki nem derült, hogy nem volt az. De a bölcsek nem kértek [Bár Kochbától] semmi jelet [Messiás voltának igazolására]..."

"És ha felkél egy király, aki Dávid házából származik, búvárkodik a Tórában, és betartja parancsolatait, akárcsak Dávid király tette, az Írott és Szóbeli Tan szerint, és ráveszi egész Izraelt, hogy nyomdokain haladjon, és megvívja Isten háborúit, akkor biztosra vehetõ, hogy ez a Messiás... és megreformálja a világot, hogy mindenki az egy igaz Istent imádja..."

"Nehogy valaki azt találja hinni, hogy a Messiás jövetelekor a világ folyása vagy a teremtés rendje megváltozik! A világ megy tovább a maga útján; az pedig, amit a próféták mondtak, hogy –a bárány a farkassal fog együtt heverészni², azt jelenti, hogy a zsidók immár békében, nyugodtan, bántatlanul fognak élni a népek gonoszai között, akiket az Írás ordas farkashoz hasonlít... és a népek elfogadják az igaz hitet, és nem fognak rabolni és rombolni..."

"A bölcsek és próféták nem azért vágytak a Messiás napjaira, hogy a világon uralkodjanak, sem azért, hogy a bálványimádó pogányokat leigázzák, vagy hogy a népek tenyerükön hordják õket [a zsidókat], sem nem azért, hogy jókat egyenek-igyanak és vigadozzanak, hanem azért, hogy senki se zsarnokoskodjék fölöttük, szabadon tanulmányozhassák a Tórát, és sajátíthassák el bölcsességét..."

"...És abban az idõben [a Messiáséban] nem lesz sem éhínség, sem háború, sem irigység és vetélkedés, mert nagy jólét lesz, és a földi javak bõségesen találtatnak, és a világ dolga nem lesz más, mint Isten megismerése... és ekkor nyilvánvalóvá válik a zsidók bölcsessége, akik megértik az érthetetlent, és felfogják a Teremtõ létének lényegét, amennyire azt ember képes felfogni, ahogyan le van írva: –tele lesz a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogy a tengert víz borítja²..."

(Maimonides: Bírák könyve, a királyok törvényei 11., 12.)

Ezeket a költõi gondolatokat Maimonides egy mondatba sûrítette a Tizenhárom hitágazatban: "Teljes lélekkel hiszek a Messiás eljövetelében, és bár késlekedik, mégis nap mint nap várom jövetelét." Ez máig is a zsidóság hitvallása, hitének meghatározója.

TÖRTÉNELEM

VÉRVÁDAK ÉVADÁN

Az elsõ, zsidók elleni vérvád

Nagyszombat, Tasnád, Ungvár...

Máig is hiszik...

Budán is...

"A vérvád, ha dajka beszéli, akkor mesének nevezzük; a tanulatlan népnél babona ez; tanult ember ha hirdeti, nem egyéb, mint rosszlelkû rágalom"

(Eötvös Károly)

Ilyenkor Peszách táján, a "zsidó húsvét" elõtt van a vérvád klasszikus "idénye". Ilyenkor kezdték suttogni a falvakban és az antiszemitizmustól fertõzött városi lakosság körében: a zsidóknak keresztény vért kell keverniük a pászkába! Keresztény gyerek vére nélkül nincs pászka...

Tudálékos tanulmányt lehetne írni a vád eredetérõl, gyökereirõl, alkotóelemeirõl. A pogány korokból eredõ babonákat, hiedelmeket és koholmányokat átvette a kereszténység, amely pedig megjelenése elsõ századaiban maga is vérvádak áldozata volt. Alexandriai Apión szolgáltatja az elsõ írásbeli adatot arról, hogy már a szír–görög hódoltság idején is alkalmazták az antiszemitizmusnak ezt a hírhedt fegyverét. Azt írja: jelentették Antiókhosz királynak, hogy a zsidók fogva tartanak egy görögöt a Szentélyben, egy teljes évig hizlalják, majd feláldozzák... (Josephus Flavius Apión ellen. 2:89-102.). A történészek nem tartják kizártnak, hogy ezzel a mesével akarták annak idején igazolni Antiókhosz népirtási törekvéseit, vagyis – mint a késõbbi korokban is – politikai célokra használták fel a babonát. A sors iróniája, hogy a 2. században még a keresztényeket illették vérváddal a pogányok. Tertullianus egyházatya panaszolja, hogy a keresztény hívõket csecsemõk megölésével és megevésével vádolják (Tertullianus: Apologeticus. 7:1.). Ugyancsak ez az egyházatya tortúrákról panaszkodik, amelyekkel a hamis vádakat "bizonyítani" akarták.

Az elsõ, zsidók elleni vérvád

Befolyásának növekedésével a kereszténység egyre inkább átvette és alkalmazta az új hitet tagadó, "megátalkodott" zsidók ellen a vérvádat. A középkor elsõ vérvádjáról 1144-ben az angliai Norwichban készült írásbeli dokumentum. Itt a zsidókat azzal vádolták, hogy megkínoztak, majd megöltek egy William nevû keresztény gyereket. Per nem volt, senkit nem tartóztattak le, de bedobták a köztudatba a szörnyû vádat, mely egyhamar szárba szökkent. Mint késõbb kiderült, a norwichi vérvádat egy hitehagyott, renegát zsidó, bizonyos Theobald eszelte ki, hogy kitûnjék és érdemeket szerezzen a nem zsidók szemében. Koholmánya úgy szólt, hogy a zsidók minden évben kisorsolják, melyik hitközségük köteles egy keresztény gyereket rituális célból megölni...

Az elsõ vérvádat egyhamar követte a többi: az angliai Gloucesterban 1168-ban, a franciaországi Blois-ban 1171-ben, megint csak Angliában, Bury St. Edemundban 1181-ben, a spanyolországi Saragossában 1182-ben, majd ismét Angliában, Winchesterben 1192-ben. Az elsõ vérvádakkal azt próbálták elérni, hogy a zsidók pusztuljanak az illetõ vidékrõl: tönkretették megélhetésüket, de puszta életüket ekkor még nem fenyegette veszély. A vérvádak "forgatókönyve" szerint a zsidók többnyire a Passió jeleneteit másolták le: kínzás, tortúra, keresztrefeszítés volt a "rituális célokból meggyilkolt keresztény gyerek" osztályrésze. Az 1255-ben Lincolnban, Angliában eltûnt Hugh gyereket a zsidók, úgymond, az Apióntól származó ötlet szerint elõbb tíz napon át fehér kenyéren és tejen hizlalták, utána pedig "Anglia összes zsidaja hivatalos volt a keresztrefeszítésre" (Matthew Paris). Itt már pert is rendeztek, s 18 gyanúsítottat végeztek ki.

Nagyszombat, Tasnád, Ungvár...

A vérvád a 17. században kapta meg végleges jellegét: ekkor kezdték a zsidókat azzal vádolni, hogy a húsvéti pászkához van szükségük keresztény vérre. Hiába emelték fel tiltakozó szavukat felvilágosodott, nem zsidó tudósok, teológusok, sõt nem egy pápa is: az atavisztikus babonába csomagolt zsidógyûlölet nem ismert határt. A szinte évrõl évre ismétlõdõ, aprólékosan kitervelt vérvádak egyre több zsidó véráldozatot követeltek. Az ártatlanul gyanúsított zsidókat most már perbe fogták, és nemegyszer addig kínozták, míg "be nem vallották" mindazt, amivel vádolták õket. A GPU, a Gestapo, az ávó módszerei még ismeretlenek voltak, így hát a "vallomások" alapján hihetõ volt, hogy "valami van a dologban". Gyakran elõfordult, hogy – mint az elsõ vérvád esetében is – renegát zsidók szolgáltattak hazug bizonyítékokat hittestvéreik ellen.

A legkegyetlenebb vérvádak Németországban terjedtek el. Itt is keresztrefeszítéssel körítették a rituális gyilkosság vádját, sõt nemegyszer azt is hozzátették, hogy a zsidók különbözõ nyavalyáik gyógyításához használják a keresztény vért... Az Encyclopæedia Judaica oldalas térképvázlatot közöl a vérvádak világhódításáról. Nemcsak a keresztény Európában dívott a vérvád, hanem Damaszkuszban és Alexandriában, Bejrútban, Jeruzsálemben, Küthaiszban, Rhódosz szigetén is. A spanyol inkvizíció igen aktív volt a vérvádak terén. Torquemada fõinkvizítor 1490-ben vádat emelt La Guardia castiliai kisváros zsidó és marannosz lakosai ellen, akiket szörnyû kínzásoknak vetettek alá, majd sokukat máglyára küldték.

Magyarország is kivette részét a vérvádakból. Az említett térképen Nagyszombat, Nagyszokol, Tasnád, Ungvár, Kassa, és persze a leghíresebb, Tiszaeszlár is szerepel.

A vérvád gondolatát többnyire vándor prédikátorok, jezsuiták és fanatikus keresztények terjesztették és élesztették. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy nem egy pápa – például Ince és Kelemen is – elítélte és abszurdumnak nyilvánította a rituális gyilkosság vádját, mint ahogy akadtak püspökök, akik megvédték az oltalmuk alá helyezkedõ zsidókat. Az egyház azonban általában nem állt ki teljes súlyával az üldözöttek mellett, és azzal, hogy egyes eltûnt keresztény gyereket "szentté" avatott, csak olajat öntött a gyûlölködés tüzére. A 15. században a trentói vérvád után például szentté avatták a Simon nevû kisfiút, "akit a zsidók megöltek". A Szentszék csak 1965-ben utasította el hivatalosan a vérvádat, és ekkor tiltotta meg "Szent Simon" ünneplését is.

Máig is hiszik...

A tiszaeszlári vérvád óriási irodalmát valószínûleg mindenki ismeri. Ebben az alig száztíz éve történt koncepciós perben politikai okokból terjesztették a szörnyû vádat. A független magyar bíróság, hála Eötvös Károlynak, a nemeslelkû magyar úrnak, felmentette a szerencsétlen vádlottakat. A korabeli antiszemiták azonban tovább fûzték a legendát: a nemzetközi zsidó tõke, a Rothschildok, Cion bölcsei lefizették a bíróságot, megvesztegették a kormányt, hogy hittestvéreiket, cinkosaikat megmentsék a megérdemelt büntetéstõl. Istóczy és társai méltó elõdei voltak az "ébredõ" fajvédõknek, Szálasinak és bandájának.

Kevésbé közismert, amit Sándor Iván hozott nyilvánosságra 1982-ben A vizsgálat iratai címû könyvében (1982): hogy Tiszaeszláron ma is hisznek a vérvádban. Ma már tudjuk, hogy az 1946-os kunmadarasi pogromnak is vérvád volt az alapja. Az elmúlt ötven év során a külföldön élõ magyar nácik és nyilasok – több nyelven, nem egy kiadásban megjelent könyveikben – rendre "hitet tettek" az eszlári zsidók bûnössége mellett... Ki tudja, nem fognak-e ezek a "mûvek" a szabad Magyarországon is megjelenni? Esetleg már meg is jelentek...

Az utolsó, világhírhedtségre szert tett vérvád Oroszországban történt. 1911-ben a kijevi Mendel Bejlist vádolták egy 12 esztendõs gyermek meggyilkolásával. Két évig tartották vizsgálati fogságban, mialatt az orosz parlamentben az antiszemiták szakadatlanul az oroszországi zsidóság kiirtásával fenyegetõztek, s végül egy hónapos tárgyalás után mentette fel az esküdtszék.

A nemrég kimúlt Szovjetunió ázsiai részeibõl még a hatvanas években is érkeztek riasztó hírek antiszemita kilengésekrõl, amelyeknek hátterében a vérvád állt...

* * *

A 17. századig a zsidó varázslattal kapcsolatos hiedelmekre, babonákra, tévhiteken alapuló rögeszmékre alapozták a vérvádat. Ezek azt sugallták, hogy a zsidóknak embervérre, keresztény vérre van szükségük, amit vallási eszközként, gyógyszerként, bájitalként használnak. Négyszáz év óta a macesz az a vallási rekvizitum, amely vér nélkül nem érvényes, nem "kóser".

Mi, akik tudjuk, hogy a hithû zsidónak még az állat vérét sem szabad fogyasztania, ezért a zsidó háziasszony besózza és kiáztatja a húst, nehogy egyetlen csepp vér is benne maradjon, ma megmosolyoghatjuk a vérvádat mint a primitív múlt kísértetét. Ha azonban az emberi ostobaság és a vallási bigottságba rejtõzõ zsidógyûlölet mai megnyilvánulásait tekintetbe vesszük, semmi okunk az optimizmusra.

* * *

Mennyi szimbólum rejlik abban, hogy éppen Peszách, a "zsidó húsvét", a szabadság ünnepe esik egybe a vérvádak évadával! A vérvád a gálut mindenkori velejárója, s nincs helyhez vagy idõhöz kötve...

Áchád Háám, a nagy zsidó gondolkodó – tipikus zsidó logikával – igyekezett valami pozitívumot felfedezni a vérvádban. Következtetéseit így foglalhatjuk össze: a vérvád a legjobb bizonyítéka annak, hogy létezhetik olyasmi, amiben az egész világ mást mond, mint a zsidók, és mégis a zsidóknak van igazuk...

Ez a "bizonyíték" azonban túl sok fájdalmat okozott már. Ha mégis szükség van rá, akkor a vigasz sovány vigasz...

Naftali Kraus

Budán is...

Történelmi forrásokból tudjuk, hogy Budán is volt vérvádügy, a mohácsi vész elõtt.

Száraz György írja Egy elõítélet nyomában címû kiváló könyvében (Budapest, 1976, Magvetõ):

"A vérvád kísértete Budán is feltûnik... Egy hitehagyott zsidó – bosszúból-e vagy pénzért, nem tudni – gyerekgyilkossággal vádolja volt hitfeleit, s megfelelõ –bizonyítékokról² is gondoskodik ellenük. A vizsgálat megindul, s hogy szerencsés fordulatot vesz, ez az udvar viszonylagos felvilágosultságán túl egy másik hitehagyott közbenjárásának köszönhetõ..." Szerencsés – Fortunatus – Imrérõl van szó, aki halála elõtt "sírás és imádkozás közt megbánta bûneit és bûnbánatban halt meg".

Budán tehát nem volt máglya és tömeggyilkosság, mint Nagyszombaton vagy Bazinban, de a rituális gyilkosság hazug vádja itt is felütötte sárkányfejét...

ZSIDÓ ÜNNEPEK

A SZÉDERESTE FORGATÓKÖNYVE

A mai napon a világon mindenütt zsidók milliói ünneplik meg Peszáchot, és vesznek részt az õsi rítus szerint a széderestén. Az est "forgatókönyvét" mindenki azon a nyelven olvassa, amelyet ért. A széder lényege az elbeszélés, a hagyomány továbbadása: az egyiptomi kivonulás, a rabszolgasorból való szabadulás története, a zsidó nép nemzetté válását, a Tóra elfogadását megelõzõ események elmondása.

A széder két fõpillére a jelképek felvonultatása és az események elõírásos sorozata, amely a szimbólumokat az elbeszélés különbözõ mozzanataival ötvözi. Ezt az alábbi tizenöt pontban foglalja össze az est forgatókönyvének, a Hággádának ismeretlen szerkesztõje: Kádés, Rchác, Kárpász, Jáchác, Mágid, Ráchcá, Moci, Mácá, Máror, Koréch, Sulchán Oréch, Cáfun, Báréch, Hállél, Nircá.

A szédertálon az est jelképei szerepelnek. Három pászka a zsidó nép három rétegét, a kohánitákat, lévitákat és Jiszráélt, az egyszerû zsidókat jelzi. Egy keménytojás a Szentély idejében szokásos chágigá áldozatra emlékeztet. Ezzel átellenben foglal helzet a zroá, a sült csirkenyak, a Peszách-bárányáldozat szimbóluma. Ott van még a kárpász (fõtt krumpli vagy egy hagyma), valamint a máror és a cházeret – a kétféle keserû gyökér, rendszerint reszelt torma és fejes saláta – meg a chároszet, a gyümölcspépbõl készült keverék, amely az egyiptomi rabszolgaságból emlékezetes maltert jelképezi.

A széder lényeges része a négy pohár bor. Az elsõt mindjárt az elején, a Kiddus után isszuk ki.

KÁDÉS. Akárcsak péntek esténként, Kiddust csinálunk: áldást mondunk a borra, ezen az estén betoldva a szombati betéteket is. Ezután a szék bal karfájára támaszkodva – mint annak idején a szabad római polgárok tették – kiisszuk a pohár bort.

RCHÁC. A széder rendezõje kezet mos a zöldségevés elõtt, de nem mondja el a szokásos áldást.

KÁRPÁSZ. Eszünk egy darabot a zöldségbõl, vagyis a krumpliból, amely azért szerepel a tálon, hogy a gyerekek elcsodálkozzanak és rákérdezzenek. A kárpászt sós vízbe mártva esszük, és a Boré pri háádámá áldást mondjuk rá.

JÁCHÁC. A széderrendezõ kettétöri a szédertálon lévõ három pászka közül a középsõt. Az egyik felét visszateszi a helyére, a másikat elrejti. Ez lesz az áfikomán (afikajmen), amelyet a vacsora után fogyasztunk el.

MÁGID. A széder lényege, a szabadulás történetének elbeszélése, dokumentálása, kommentálása. A széder levezetõje felemeli a szédertálat, rámutat a kettétört maceszra, és elmondja: "Ez a sanyarúság kenyere, amelyet õseink ettek Egyiptomban." Ezután kérdezi a gyerek a Má nistánát, az elõkészített, "megrendelt" kérdéseket, amelyek arra valók, hogy a széderrendezõ elbeszélhesse a kivonulás történetét és következményeit. Az elbeszélés fõ pontjai közé tartozik az isteni ígéret felemlítése, amelynek megvalósulásaként a zsidó nép történelme során mindannyiszor megmenekült ellenségeitõl. Ide tartozik a tíz egyiptomi csapás felsorolása, az isteni gondviselés dicsérete, valamint Rábbán Gámliél megállapítása a Peszách, mácá és máror kötelezõ hármasáról. Ezt a részt a Hállél hálaima, majd a második pohár bor kiivása fejezi be.

RÁCHCÁ, MOCI, MÁCÁ, MÁROR. A széder minden résztvevõje kezet mos, és elmondja a kézmosásra való áldást. Utána két áldást mondunk, amelyeknek szövege a Hággádában szerepel, majd a felsõ és a középsõ, törött pászkából eszünk. Veszünk egy csipetnyit a keserû gyökérbõl, elmondjuk az áldást, és megesszük, elõzõleg bemártva a chároszetbe.

KORÉCH. Hillél, a nagy talmudista, aki a Szentély idejében élt, szemléltetésül "szendvicsként" elkészítve ette a Peszách-áldozati bárány húsát a pászkával és a keserû gyökérrel. A koréch aktusa során mi is "Hillél-féle szendvicset" eszünk.

SULCHÁN ORÉCH. Vacsora.

CÁFUN. Az étkezés utáni ima elõtt megesszük az elrejtett áfikománt. Ezután már semmit sem szabad enni, csak vizet ihatunk.

BÁRÉCH. Asztali áldás. Ha legalább három felnõtt férfi van az asztalnál, mezüment bencsolnak, majd kiisszuk a harmadik pohár bort.

HÁLLÉL. Megtöltjük a negyedik poharat, és töltünk Élijáhu próféta poharába is, aki a hagyomány szerint minden zsidó házba ellátogat a széderestén. Kinyitjuk az ajtót, elmondjuk a Sfoch Chámátchá imát. Az ajtó nyitva marad, mert Peszáchkor, az õrizet éjszakáján, semmitõl nem félünk: sem a fanatikus üldözés tébolyától, sem a vérvádaktól. Befejezzük a Hállél hálaimát, majd kiisszuk a negyedik pohár bort.

NIRCÁ. Az est pijutok, hálaénekek, a közismert Chád gádjá, a Ki tudja, mi az egy? éneklésével fejezõdik be.

Legvégül az õsi jókívánsággal búcsúzunk: Lesáná hábáá biJrusálájim – a jövõ évben Jeruzsálemben!

Kívánjuk a széder résztvevõinek, hogy jövõre a Messiással együtt Jeruzsálemben töltsük az ünnepet, és virradjon ránk az örök szabadság hajnala! Ámén.

B. O.

Kovászoseladási meghatalmazás

ezúton felhatalmazom Oberlander Baruch rabbit, hogy e különleges kovászoseladási szerzõdéssel a zsidó törvény alapján járjon el a tulajdonomban (tulajdonunkban) lehetséges kovászost illetõen (otthonomban, munkahelyemen vagy másutt).
Lakáscím: ......................................
Munkahelyi cím: ............................
Dátum: ......................................
Aláírás(ok): .........................................

*A férj és a feleség neve külön-külön vagy együtt is szerepelhet: a családi megbízást a családfõ írja alá.A meghatalmazásokat legkésõbb április 14-éig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe.
Mindenkinek, aki személyesen hozza el a meghatalmazást, ajándékot adunk (postázást nem tudunk vállalni).

CHÁBÁD LUBAVICS SZELLEMÉBEN

Niszán 14-én – 1992. április 17-én –, pénteken este, a Béke Szálloda különtermében széderestét rendezünk azoknak a fiataloknak, akik meg akarják ismerni a zsidó hagyomány e különleges élményét, a Chábád Lubavics szellemében.

Lesz egy kis vacsora, lesz pászka, négy pohár bor és hagyományos szédertál. Száz hely áll rendelkezésünkre, ezért a jelentkezés sorrendjében tudunk helyet biztosítani.

A szédert Baruch Oberlander rabbi tartja.

Jelentkezni a Chábád Lubavics Egyesületben lehet személyesen, szombat kivételével mindennap délután 12–22 óra között. A széderestet magyar nyelven, magyarországi zsidók számára tartjuk. A részvételi díj 200 forint.

Chabad Lubavics, Budapest
Rabbi Baruch Oberlander
1075 Budapest, Wesselényi utca 4. I. 1.
Telefon: 268-0183

AZ OMERSZÁMLÁLÁS : MIT? HOGYAN? MIKOR?

Számoljatok a szombatra következõ naptól (Peszách elsõ napjától), tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig...
(3Mózes 23:15-16.)

...szent összegyülekezés lesz (Sávuot ünnepe), ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát. Örök rendelkezés legyen ez... nemzedékrõl nemzedékre. (3Mózes 23:21.)

Peszách második estéjétõl kezdve vallási elõírás hét teljes héten át minden este számlálni a napokat. Az ötvenedik nap Sávuot ünnepe. A szó jelentése "hetek".

A számlálás egyik célja, hogy Peszách és Sávuot ünnepét összekössük, és tudatosítsuk: a politikai szabadság nem lehet teljes, ha nem a szellem határai között, fegyelemben és kötelességteljesítésben csúcsosodik ki. Ezt jelképezi Sávuot ünnepe, amelyet a Tízparancsolat átadásának, Isten Izrael elõtt való megnyilatkozásának és a Tóra átvételének szentelünk.

A számlálás kezdete Peszách második napjára esik, amelyen egy bizonyos mennyiségû (omernyi) árpát le kellett aratni, és áldozatként a Templomba vinni. Az egész idõszak neve Sz'firát HáOmer, "az omer számlálása", röviden szfirá.

Esténként elõször elmondjuk a következõ áldást:

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál sz'firát háomer.

Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta nekünk az omer számlálását!

Ezután megemlítjük a nap számát, majd az eltelt hetek és napok számát. Például: "Ma van az omer öt napja." "Ma tizennégy nap van, az omer második hete." "Ma harminc nap van, az omer negyedik hete és második napja."

Aki elfelejti az esti számolást, az a következõ napon pótolhatja, de áldásmondás nélkül. A további napokon folytathatja az áldással együtt a számlálást, de ha egy egész napot hagyott ki, az idõszak végéig áldásmondás nélkül kell számolnia.

Pénteken este a zsinagógában a kiddus után kell az omert számolni, szombaton pedig a hávdálá elõtt. Ennek az az oka, hogy igyekeznünk kell minél elõbb megszentelni a szombatot, és minél késõbbre halasztani a búcsút, még ha csak percekrõl van is szó.

A szfirá idején harminchárom nap alatt pusztította el a pestis rabbi Ákivá több ezer tanítványát. Azóta a szfirá alatt harminchárom napig részleges gyászidõ van. Nem tartanak esküvõt, nem vágatnak hajat, tilos táncolni és muzsikálni. Ezek a korlátozások azonban nem érvényesek Lág BáOmerkor, az omer harmincharmadik napján.

RIPORT

KÁRPÁTALJA ELFELEDETT ZSIDÓI KÖZÖTT

Ahol valaha a Tóra-olvasás hangja szállt a levegõben, chéderek zsivaja és chászid udvarok nyüzsgése jellemezte a mindennapi életet, ahonnan az elsõ héber gimnáziumok indultak hódító útjukra, ott ma temetõi csönd veszi körül a halódó, mindenki által magára hagyott maradék zsidóságot. Van-e lehetõség mesterséges légzést alkalmazni, vagy pedig – Isten õrizz – fel kell hagyni minden reménnyel? Rekviem egy nagy múltú, kilátástalan jelenû és jövõ nélküli zsidóságért.

"Azon a napon... titeket, Izrael fiai, egyenként fognak összeszedni! Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén és akik szétszóródtak Egyiptomban... és leborulnak az örökkévaló elõtt, a szent hegyen, Jeruzsálemben." (Ézsaiás 27:12-13).

Egy hetet töltöttem Kárpátalján mint a chábád mozgalom kiküldöttje. Városról városra járva kerestem testvéreimet, a még ott élõ zsidókat. Találkoztam itt-ott néhánnyal, akiben még pislákol az örökmécs, a nér támid lángja; láttam gyerekeket, akik még el tudják mondani a Smá Jiszráélt; láttam öreg zsidókat, akik sírva fakadtak egy jiddis szó, egy rögtönzött Tóra-magyarázat hallatán, és mint Izrael vénei egykoron Egyiptomban, kétkedõ hittel fogadták a hírt: íme, nem felejtették el õket, nem muszáj megfulladniuk az idegen környezet folyondárrengetegében.

Ungváron, Munkácson, Huszton, Beregszászon, Nagyszöllõsön úgy fogadtak, mintha évtizedek óta nem láttak volna hagyományos küllemû zsidót – mint ahogy valóban nem is láttak.

"Hivatalos" és "titkos" zsidók

A kárpátaljai utazásra készülve kaptam néhány címet, egy-két telefonszámot és egy kevés információt, ami leginkább feltételezéseken alapult. Az ottani zsidóság lélekszámáról például a pontos, számszerû adatokat talán soha, senki nem fogja tudni. Tény, hogy az általam bejárt városokban néhány ezer "hiteles", azonosítható zsidó él. Ennyien vannak az "aktív" zsidók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a zsidóság száma ennek többszöröse. Ezek a "titkos" zsidók, a marannoszok, akik eddig tagadták-titkolták zsidóságukat, és csak nagy nehezen szánják rá magukat, hogy felfedjék az igazságot. Az "ismert" zsidók között is van vegyes házasság.

A legutóbbi, 1989-es hivatalos népszámlálás adatai szerint Kárpátalján 2600 zsidó élt. A legnagyobb lélekszámú közösség az ungvári, ahol mintegy négyszáz zsidó él, és a munkácsi, ahol körülbelül hatszázan vannak. Nagyobb közösségek vannak még Huszton, Beregszászon és Nagyszöllõsön, amelynek temetõjében a chábád mozgalom alapítójának, a ljadi Snéur Zálmán rabbinak az édesapja, reb Báruch nyugszik.

Sólet hús nélkül

Mindenütt örömmel fogadtak. Volt, aki annak örült, hogy családom egyik ága errõl a vidékrõl került Budapestre, majd Amerikába. Voltak, akik láttak a magyar tévében, volt, akihez eljutott az Egység egyik-másik száma, volt, aki hallott Naftali Kraus könyvérõl, Az õsi forrásról, amelyet magammal vittem és szétosztottam. Sok megkeseredett zsidó elcsodálkozott, hogy vannak még, akik érdeklõdnek irántuk.

Mióta Mendl Jánkevics, az utolsó sakter fél évvel ezelõtt álijázott Husztról, egész Kárpátalján nincs kóser hús. Vannak néhányan, akik emiatt lemondanak a húsevésrõl. Az ungvári rásekol, reb Májer Moskovics sopánkodik: amióta a sakter elutazott, hús nélkül eszik a szombati sóletot...

Az elmúlt években sokan álijáztak, s még most is mennének, de inkább Amerika az úticél. A vegyes házasságban élõk jobbára maradnak, bár az általános helyzet nagyon rossz.

Úti tapasztalataimról beszámolót küldtem az illetékeseknek. Azóta hallottam, hogy rövidesen kiküldenek egy héber tanítót, aki talán fel tudja éleszteni a kihûlt zsarátnokot. érdekes – és egyben szomorú –, hogy a volt Szovjetunió zsidóságával rengeteg magas szintû zsidó szervezet foglalkozik, hatalmas energiát és pénzt fektetve a munkába. Ezt teszi a Szochnut, a Joint és több nagy amerikai zsidó segélyszervezet. Kárpátalja, a volt Szovjetunió – ma pedig Ukrajna – szerves része az egyetlen kivétel. Itt a madár sem jár...

"Nincsenek zsidó lányok"

Ha élményekért utaztam volna, egy életre el lennék látva. Ungváron van egypár fiatal, egy-két bár micvá korú gyerek, egy idõs tanító, Koppelmann Lajos, aki tud egy kicsit héberül. Ha lenne tankönyv, szívesen tanítana – azt hiszem, akadna tanítványa.

Szombatonként nagy nehezen jön össze egy minján. Könyvbõl lejnolnak: rengeteg vita van a különbözõ szokásokról, a szertartás mikéntjérõl, mert nincs kit kérdezni. Feljegyeztem néhány zsidó gyerek nevét, aki szívesen részt venne a szarvasi táborozásban. Nagyon remélem, nem lesz akadálya, hogy ez az egyelõre mintegy ötven fiú és lány, az itteni zsidóság jövõje, a nyáron Magyarországra utazhasson.

Ungváron van eltemetve A. J. Grünwald rabbi, a dédnagybátyám, aki az Árugát Háboszem címû világhírû halachikus mû szerzõjének fia. Sírja rendben van tartva. A temetõ egyik sarkában azonban Slomo Ganzfried rabbi sírja nagyon elhanyagolt állapotban van, a sírkõ omladozik. Csodálkoztam, hogy a Kicur Sulchán Áruch szerzõjének sírját nem ápolják. Megtudtam, hogy húsz dollárért meg lehet csináltatni a sírkövet, így hát teljesítettem ezt a micvát.

Munkácson nemrég még hétköznap is volt minján a templomban. Most már csak szombaton és ünnepnap van, mert sokan elutaztak, az öregek pedig nem tudnak odamenni télvíz idején. Tiszteletemre összegyûlt vagy huszonöt férfi, akiket Vider Hersi, egy helyi ászkán hívott össze. Tfilinje sokuknak nincs, így külön-külön tfilint légoltam mindenkivel. Volt köztük néhány fiatal is. Mindenki beszél jiddisül is, az idõsebbek magyarul, sokan oroszul. Magyar és orosz könyveket, újságokat kaptak tõlem. A rásekol, reb Ávráhám Snejder, nemrég szívrohamot kapott, így nem volt jelen. A templom gábéja, a hatvanéves Chájim Slomo Ápfeldorfer nagyon vallásos családból származik. Fiatalkorában Tórát tanult, és a munkácsi héber gimnáziumot is elvégezte. Nemrég elkezdett hébert tanítani. "Ahogy tanítok, úgy jövök bele" – állapítja meg. Három felnõtt fia még nõtlen, mert "itt nincsenek zsidó lányok". A kóser konyhát illetõen "évközben nincs mirõl beszélni, mert nincs sakter, de Peszáchkor nálam glatt kóser" – mondja. A család Amerikába szándékozik kivándorolni.

"Magyar–orosz" ellentétek

A közelmúlt eseményei folytán itt is egyesületek alakultak, például a Menora kultúregylet vagy a különféle baráti társaságok, amelyek erõteljes (látszat)tevékenységet folytatnak, többnyire légüres térben. A gyenge zsidó élet a templom köré összpontosul. Itt kell tehát keresni a megoldást. Néhány napi itt-tartózkodás során is érezhetõ és kitapintható az ellentét a "magyar" zsidó "õslakosság" maradványai és a bevándorolt "orosz" zsidók között. Az utóbbiakat az elnyomó kommunista rendszer képviselõinek, janicsárjainak tartják. Próbáltam megmagyarázni, hogy nem vagyunk sem "magyarok", sem "oroszok": mindnyájan zsidók vagyunk, akiknek össze kell tartanunk, segítenünk kell egymást. Nem tudom, elértem-e valamit.

(Folytatása következik)

Oberlander Baruch

MI ÚJSAG?

Tiszteletbeli konzul

Aharon Meirt, az izraeli magyar közösség köztiszteletben álló vezetõ egyéniségét ez év januárjában Magyarország tiszteletbeli konzuljává nevezték ki. Az izraeli gazdasági és egyetemi oktatási életben különbözõ vezetõ posztokat betöltött, nagy tapasztalatokkal rendelkezõ bankszakember bensõséges ünnepség keretében vette át dr. Görög János nagykövettõl a konzuli címerpajzsot.

Máászér a szafariba...

A Tel-Aviv melletti szafaripark – ahol a vadállatok természetes környezetükben, szabadon élnek – naponta kéttonnányi zöldséget és gyümölcsöt kap, teljesen ingyen. Ez a máászér, a lévitáknak járó tized, amit a tel-avivi rabbinátus funkcionáriusai vesznek le a Tnuvá cég által értékesített élelmiszer-ipari termékekbõl. Amíg a Szentély fel nem épül, a máászér micváját csak jelképesen lehet teljesíteni, s ezért a szafaripark lakói kapják az ízletes zöldséget és gyümölcsöt...

* Izraelben a Hisztadrut, a szakszervezetek szövetsége kiadta a Tánját, a chábád mozgalom kézikönyvét.

ISMÉT KÖSZÖNETET MONDUNK

mindazoknak, akik adományaikkal segítségünkre siettek. Munkánk – amelyért természetesen nem kapunk fizetést – igen sok kiadással jár. Akik a magyarországi zsidóság oktatását és nevelését támogatják, azok ennek a zsidóságnak a fenntartásában, megõrzésében segítenek nekünk.
Alapítványunk bankszámlaszáma: MKB 203–29172–7007. Minden segítséget köszönettel fogadunk.
Néhányan azok közül, akik nagyobb összeggel támogatták munkánkat, és hozzájárultak nevük közzétételéhez:
Réti Imréné 10 000 forint
Dr. Pap János 10 000 forint
Deblinger Edward 5 000 forint
Réti Róbert 2 000 forint
Kéri Lajos dr. 2 000 forint
Major Tamásné dr. 1 500 forint
Máté László 1 200 forint

* * *

Ez a szám a Platinum Accounting-cég támogatásával készült.

KAPÁSBÓL

Még egy szög sem

lehetett fémbõl a jeruzsálemi Szentélyben, mert a pusztító eszközök szoktak fémbõl készülni, a Szentély pedig a béke hajléka.

Útjavítás

A Jeruzsálembe vezetõ utak javítását harminc nappal Peszách elõtt kezdik el, hogy az ünnepre mindenki nehézség nélkül juthasson fel a szent városba.

Két garas

Amikor Hillél szegény volt, naponta két garasért fát vágott. Az egyik garast a családjára költötte, a másikat a jesivának adta, ahová Tórát tanulni járt.

Kicsiny fény is elegendõ,

hogy eloszlassa nagy sötétséget. A micvá olyan, mint a gyertyaszál: szerteáradó fénye a Tóra.

Mind gyümölcsöt hoznak

A Messiás idejében még azok a fák is termést hoznak, amelyeknek most még nincs más hasznuk, mint az árnyékuk, amelyben hûsölhetünk.

KÖNYVISMERTETÕ

A FELISMERÉS KÖNYVE

A minap kezembe került egy alig könyv, vékonyka kiadvány. Negyed éjszaka alatt elolvastam, s hetekre felkavart. Az éppen százoldalas füzetkötet minden lapja újabb és újabb terheket rakott rám. E rendhagyó recenzió által igyekszem megosztani az olvasóval a roppant súlyokat. A szerzõ Naftali Kraus, s a könyv Snéur Zálmán ben Báruchról szól, a chábád mozgalom alapítójáról, s általában a lubavicsi szellem 18. századi születésérõl.

Csakhogy Kraus múltat idézõ kiváló tablóját mégsem történelemkönyvként tanultam végig. A nagy rabbi élete, küzdelmei, a válságos helyzetben meghozott döntései – tehát példája – kísértetiesen egybecseng a mai magyar zsidóság 20. század végi sorsproblémáival.

A magyar zsidóság – vagy mondjuk kevésbé általánosító módon így: a magyar zsidó ember – most mély válságot él át. Régi, biztosnak hitt viszonyai összekuszálódtak, a világhoz kötõdõ érintkezési pontjai meglazultak. Ne szégyelljük kimondani: valósággal fuldoklik tisztázatlan helyzetében, õrlõdik egyéni és közösségi céljai, személyes és társadalmi érdekei között. Identitászavara totális. Veresége majdhogynem teljes, zsidó oldalról is. Úgy érzi: a nyugati, fõleg a vallásos amerikai zsidók – köztük a lubavicsiak – lenézik. Lekezelik vallástalansága miatt, tudatlanságáért, a zsidó sors vállalásának megtagadásáért. és lenézik a gyávaságáért is. Hogy amikor megmenekült a Holocaustból, itt maradt.

A verség belülrõl is egyértelmû. A kommunistának kinevezett rendszer összeomlása ugyanis az itt maradt zsidó emberek nagy részét maga alá temette. Hiszen sokan azért tagadták meg zsidó voltukat – a vallásosságot és az izraeliséget, hogy ne mondjuk, cionizmust –, mert úgy találták: többet nyernek a kommunista internacionalizmus révén, mint amennyit veszítenek a zsidóság feladásával.

Ez volt a nagy csapda. A kettõs becsapás. Mert önbecsapás nélkül ez nem ment. A magyar zsidók ugyanis feladták zsidó identitásukat, hogy értékrendjüknek megfelelõ világot segítsenek kialakítani. Micsoda szkizofrénia! Mert közben nagy igyekezetük visszatetszést keltett azokban, akikben az ilyesmi amúgy is visszatetszést szokott kelteni, s mára felizzott az antiszemitizmus. Az indulatokat az táplálta-táplálja, hogy a demagógia egyre nagyobb hangerõvel igyekszik egyenlõségjelet tenni zsidó és kommunista közé, s néhány – egyébként zsidóságát nem is elfeledett, hanem egyenesen megtagadott – zsidó származású politikai maffiózó bûnét kiterjeszti minden zsidóra.

A nagy beolvadási, átalakulási kísérlet tehát nem sikerült. Igen ám, de itt maradt néhány tízezer megrettent, szorongó, hirtelen gyökértelenné lett (és tett) zsidó. Mi legyen velük?

Amikor Naftali Kraus megírta okos könyvét a chábád rabbiról, aligha gondolta, hogy felelnie kell erre a ma feltett kérdésre. Ám a lubavicsi példa most is sokat segít, hiszen a gálutban élõ zsidók újra és újra szembetalálkoznak a hatalommal, a lojalitás, az antiszemitizmus problémáival. A gondokat csak nehezíti a megannyi tisztázatlanság: meddig vallás a zsidóság, és mettõl számít nemzetiségnek, etnikai csoportnak, sajátos kisebbségnek...

Most – zsidó szemszögbõl – különös helyzet van Magyarországon. Megadatott a széles demokrácia, de vele az olykor gátlástalan antiszemitizmus is. És az ilyen felemás helyzetben nyer nagy értéket Snéur Zálmán sorsának tanulsága: a helyzet pontos felismerése és a felvértezõdés a megmaradásra. Hozzon bármilyen fordulatot a történelem, legyen bármilyen erejû és irányú a politika, a társadalom mozgása, a zsidó egyén döntését zsidó szempontok határozzák meg. Mert ha még az asszimilált zsidótól is elvitatják az anyanemzethez való tartozás jogosságát, akkor ugyan milyen válasz adható erre személyes és közösségi értelemben?

Naftali Kraus könyve éppen ebbõl a szempontból fontos. Az elgyengültnek önbizalmat ad, a kiábrándultnak és az önmagát kirekesztettnek erõt a visszatéréshez, a tanácstalannak célt. Ám a chábád rabbi életútjának továbbgondolt tanulsága, ha jelentõs is az idõsebb magyar zsidó nemzedékeknek, sokkal fontosabb tanulságot kínál a fiataloknak. Egyfelõl: sohase áltassák magukat, hogy a születéssel megkapott sorsot eldobhatják. Ez már az apák nemzedékének sem sikerült, láttuk: a kudarc egyértelmû. Másfelõl: a zsidóság belsõ elfogadása és külsõ – nem külsõségekben megnyilvánuló – vállalása sok szenvedésért kárpótol. Harmadsorban: a zsidó szellemi, lelki és közösségi értékek birtokában kataklizmák idején is jóval könnyebb megtalálni a jó utat, mint azok elutasításával – netalán azok nélkül.

És írtam mindezt magyarul, azon az egyetlen nyelven, amelyen kifejezhetem magam. és írtam e recenziót szülõföldemen, ahol 1944-ben gettóba zártak, s ahonnan Bergen-Belsenbe deportáltak. és írtam e cikket abban az országban, ahonnan Naftali Kraus 1949-ben kiszökött Izraelbe, s írtam ott, ahol nekem sok száz nem zsidó barátom van, akik velem együtt tudják, tapasztalják: milyen válságos és a felismeréssel mégis reménykedõ helyzetekbe kergeti az embert a történelem. Mint a chábád rabbit, Snéur Zálmán ben Báruchot.

Benedek István Gábor

*

Kérjük azokat a kedves olvasóinkat, akiknek a címe megváltozott, hogy írják meg nekünk új címüket, amelyre az Egységet kérik. Címlistánkat csak akkor tudjuk kijavítani, ha a régi címet is feltüntetik!

A szerkesztõség