A REBBE SZAVA : AZ ELLETÉTEK EGYSÉGE

Nyomtatható változat

 

Az anyag és a szellem egysége is Purim egyik fő vonása. Hámán eleinte a zsidók szellemi szabadsága ellen intézett támadást. Bölcseink értelmezik így ezt a szakaszt: "De Mordecháj nem hajtott térdet, és nem borult le" Hámán előtt, aki megkövetelte, hogy bálványként imádják, s ezt mindenki teljesítette is, kivéve Mordechájt. Később azonban kiterjesztette törekvéseit az összes zsidó - fiatalok és öregek, gyermekek és asszonyok - fizikai megsemmisítésére is. Purim csodájára ezért kell egyszerre szellemi és anyagi szemlélettel tekintenünk: "fénnyel és örömmel, vígsággal és dicsőítéssel" - ami bölcseink magyarázata szerint szellemi értelmű, vagyis a "fény" a Tóra -, ugyanakkor lakomával, borral ünnepelnünk.

Valójában az egység alapelve a zsidóság lényege, amióta Ábrahám először kinyilvánította az egyistenhitet.

Érdemes megjegyezni, hogy a fizikai tudományok fejlődésük előrehaladtával egyre közelebb kerülnek az egység alapelvéhez az anyagi világban is. Korábban az volt az elfogadott álláspont, hogy az anyagi világ sokféleségét és összetettségét száz-egynéhány alapelem és tulajdonságaik határozzák meg, a fizikai erők és törvények pedig egymástól függetlenül működnek, nem szólva anyag és energia feloldhatatlan különbözőségéről. De az utóbbi években a tudomány fejlődése folytán rájöttek, hogy maguk az alapelemek is az atom alkotórészeiből - elektronokból, protonokból, neutronokból - állnak. Bár rögvest elvetették ezeknek a részecskéknek az anyag tovább oszthatatlan "építőköveiként" való meghatározását, mégis megszületett a felfedezés, hogy az anyag és az energia között kölcsönhatás áll fenn, és egyik a másikba átalakulhat.

Ami a fentiekben a tudomány fejlődéséről áll, az az embernek Isten szolgálatában való előrehaladására is érvényes. Az ember két lényeges, egymással ellentmondásban álló összetevővel rendelkezik, az anyagival és a szellemivel, amelyek éppannyira összeférhetetlenek, mint a fizika világában található megfelelőik, az anyag és az energia. Más szóval ez az isteni lélek és az ösztönös lélek, egyszerűbben a jécer tov és a jécer hárá - a jóra való ösztön és a rossz ösztön - kettőssége. Ez az összeférhetetlenség azonban csak az Isten szolgálatához vezető út kezdeti szakaszán jelentkezik, ahogyan az elemek és erők sokféleségének feltételezése is akadályt jelentett eleinte a fizikai világ feltárásában. De ahogyan a tudomány fejlődésével előtérbe került a természet egységességének hangsúlyozása, ugyanúgy vezet az Isten tökéletes szolgálatára való törekvés az emberi természet lényegi egységének felismeréséhez, a ponthoz, ahol az isteni és az ösztönös lélek egyesül: a jó ösztön átalakítja a rossz ösztönt, és magába olvasztja. Másként nem lehetne egység és harmónia, hiszen a magasztos, pozitív és alkotó erők állandóan harcban állnának a szennyes, negatív, romboló erőkkel. Ezért az áhított egységért hirdetik a zsidók: "Halljad, Izrael, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló Egy!"

RABBI MENEACHEM MENDEL SCHNEERSON

 

Vissza a lap tetrejére

 


----------------------------
Kapcsolódó oldalak:
A purimi szokások
Alapok

A sorsvetés ünnepe
Hayim Halvi Donin kalauza

Karneválünnep, Purim
Herman Wouk írása

Hámántáska recept
Kihagyhatatlan!

Absolut Purim
Purim party

 

 

 

   


Nyitóoldal | Rólunk | Kontakt | Levelező listák | Gyertyagyújtás | A Judaizmus alappilérei | Linkek
 

Kiadja a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület
The Jewish Heritage Center of Hungary
Budapest, Wesselényi utca 4. 1075

Telefon: (361) 268-0183, Fax: (361) 342-7876
E-mail: oberlander@zsido.com

Alapította: Borbély Gábor