|
FÉRFIAK
ÉS NÕK - EGYESÜLT ERÕVEL
Nyomtatható
változat 

A férfi és
a nő olyan, mint a tűz. Ha köztük van az Örökkévaló, egyesülnek,
ha nem, fölemésztik egymást. –
Talmud, Szotá 17a.
Több ezer
évnyi férfiuralom után eljutottunk a nők korának küszöbére,
mikor a nők egész kiválóságukban megmutatkozhatnak, és az
egész világ felismeri a férfi és nő közötti harmóniát. -
A Rebbe
A
Rebbe a modern feminista mozgalmat jóval megelőzve, messzemenő
megértéssel írta körül a mai nő szerepét. 1952-53-ban megalapította
a Lubavicsi Nők Szervezetét (Lubavitch Women’s Organisation),
amely bátorította és biztatta a női hangot. A Szervezet tanfolyamokat
indított, műhelyeket, társadalmi programokat szervezett, kiadványokat
publikált.
A
Rebbe évente több alkalommal külön is szólt a közösség női
tagjaihoz, s arra ösztönözte őket, hogy vállaljanak tevékeny
szerepet az oktatásban és a magasabb értékek fenntartásában.
Nézete szerint mindez több, mint a nők elidegeníthetetlen
joga: ez a nőknek a kötelessége.
A
Rebbe 1975-ben kampányt hirdetett annak érdekében, hogy a
zsidó asszonyok és lányok péntek esténként gyújtsák meg az
előírásos szombati gyertyát. Tanítása szerint az elharapódzott
lelki sötétséggel szemben a lehető legtöbb világossággal kell
fölvenni a küzdelmet. „Gondoljatok csak bele, mennyi fény
tevődik a világhoz minden péntek este felé – mondotta -, mikor
világszerte zsidó asszonyok és lányok meggyújtják e gyertyák
millióit.”
Egyenlőség
Napjaink
egyik legélesebb és vitatottabb témája, a férfi és a nő viszonya.
A férfiak uralta hierarchia hosszú-hosszú évei után a nők
elszántan törekszenek arra, hogy igazságos és egyenlő elbánásban
legyen részük munkahelyen, iskolában, a kormányzatban és a
családban – vagyis az élet egészében.
Vajon
véget ér-e egyszer ez a tusa, vagy férfi és nő örökös konfliktusra
ítéltetett? Hol húzódnak e viszály gyökerei?
Sürgető
kérdések ezek, mivel az, hogy férfiként illetve nőként, hogyan
határozzuk meg magunkat, nagyban meghatározza, kik vagyunk
és miként éljük az életünket.
A
mai társadalom még csak most kezdi feltárni a férfi és nő
közötti valós különbségeket. A nyilvánvaló fizikai különbségek
mellett a nők és férfiak gondolkodásmódjában, beszédében és
viselkedésében is mutatkozik másság. Ezek egy része a társadalmi
körülményekkel magyarázható, mások azonban az illető nem veleszületett
jellemzőire vezethetők vissza.
Férfinak,
nőnek nehéz feladat manapság őszintén szembenéznie azzal,
hogyan viszonyul saját neméhez. A határok egyre jobban elmosódnak.
A férfiak és a nők látszólag egyenlők. De vajon csakugyan
azok-e? Hatalmas azonossági válság időszakát éljük: az egyenlőségre
való törekvés jegyében mindkét nem sokat feláldozott kivételezettségéből.
Iskolában, munkában és közösségben a férfiak és a nők csaknem
teljes egyenjogúságot élveznek, aminek eredményeként sokasodnak
az azonosságukra illetve különbségeikre vonatkozó kérdések.
A társadalomba s főként a munkaerőpiacba történő beilleszkedés
érdekében férfi és nő egyaránt gyakran tanúsít egyéniségét
elfojtó magatartást. Önmaguk védelme érdekében időnként túlzottan
agresszívek, máskor – mindenkinek kedvére tenni akarván –
túlzottan passzívak.
A
nemek szerepéről kialakult nézeteinket hosszú évek társadalmi
programozása, beavatkozása és visszaélése formálta és torzította.
Sok férfi arra használja erejét, hogy uralkodjon a nőkön,
s hogy visszaéljen a pozíciójával. Közben a nőkben, akik már
nagyon szeretnék letenni a magukét a társadalom asztalára,
egyre gyülemlik a tehetetlen harag. Ennek következményeként
egyes nők – magabiztosságuk megőrzése érdekében – agresszívekké
válnak.
Hogyan
tehetünk rendet ebben a zűrzavarban, hogyan tárhatjuk fel
a torzult nézetek mögött rejlő valódi nőt és férfit? Ehhez
mindenekelőtt azt kell megértenünk, miért teremtett az Örökkévaló
nőt és férfit.
Egy
gépezet két alkatrésze
Sokan
így teszik fel a kérdést: egyenlőnek teremtette-e az Örökkévaló
a férfit és a nőt? Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy egy
mérnök egyenlőnek alkotta-e meg egy gépezet két alkatrészét:
lehet, hogy az alkatrészek teljesen elütnek egymástól, de
a gépezet, bármelyik hiánya esetén, leállna vagy rosszul működne.
Miként a Bölcsek állítják: „Az Örökkévaló semmit sem teremtett
fölöslegesen.” Fel kell hát ismernünk, hogy férfi és nő két
egyenlő lényként teremtetett, de ki-ki a maga szerepét játszva,
ugyanazon cél felé igyekszik.
Annak
érdekében, hogy megértsük a nő és a férfi természetének lényegét,
félre kell tennünk emberi szubjektivitásunkat, s meg kell
próbálnunk az Örökkévaló szemével látni. Minden ember, férfi
és nő ugyanazért a célért teremtetett: hogy testüket-lelküket
egybeolvasztva magukat jobbá, a világot pedig megszenteltebbé
tegyék. Az Örökkévaló szolgálatában egyáltalán nincs különbség
nő és férfi közt; a különbség csupán abban a módban mutatkozik,
ahogyan ez a szolgálat megnyilvánul.
Férfinak
és nőnek más-más eszköze van ahhoz, hogy elvégezzék közös
feladatukat. Testi, érzelmi és pszichológiai különbségük az
Örökkévaló által rájuk ruházott eltérő spirituális küldetésből
fakad. Ha mindannyian ugyanarra a szerepre teremttettünk volna
az életben, nem lenne szükség oly sokféle feladatra.
Az
Örökkévaló egyetlen egységként teremtette, aztán kettéosztotta
az emberi nemet: „egyetlen teremtmény két arccal”. Amiképpen
minden ember két részből, testből és lélekből áll – amelyeket
meg kell tanulnunk teljesen összehangolni –, ugyanolyan két
eleme az emberi nemnek a férfi és a nő.
Férfi
és nő egysége legmélyebben a házasság keretein belül nyilvánul
meg, mikor is férfi és nő, mindkettő a maga módján, azáltal,
hogy ki-ki megtanul saját egyénisége fölé emelkedni, teljes
mértékben képes kihasználni képességeit. Férfi és nő azért
vonzódik egymáshoz, mert mindkettő szeretne kapcsolatba kerülni
a másik felével, a társsal, akivel eredetileg, míg el nem
választattak egymástól, egy volt. Paradox módon az ember úgy
teljesítheti ki lényét és egyéniségét a legteljesebben, ha
összeolvasztja egy másik emberével.
Agresszió
és finomság
Annak
érdekében, hogy értékelni tudjuk nő és férfi harmóniáját,
az Örökkévaló szolgálatában is figyelembe kell vennünk ezt
az azonosságot. Amikor férfi és nő alázatosan felismeri s
egyesülve tör közös célja felé, kölcsönös tisztelet fejlődik
ki bennük egymás mint egyenlő társ iránt. Ha mindketten
a közös célt szolgálják – nem marad helye köztük viszálykodásnak.
A
kérdés azonban továbbra is fennáll: mi szüksége volt az Örökkévalónak
arra, hogy ne csak férfit, hanem nőt is teremtsen, s mi a
sajátos szerepük?
Férfi
és nő az isteni energia két formáját képviseli; egyetlen lélek
férfi és női elemei. S valóban; az egész világegyetem minden
aspektusában e két dimenzióra oszlik.
Az
Örökkévaló nem férfi és nem nő, mindazonáltal kisugárzásának
két formája van: az agresszívebb férfi forma, és a finomabb
női forma. Ahhoz, hogy valaki teljes életet élhessen, mindkét
energiaformára szüksége van: a kifejezés és a megfontoltság
energiájára, az erő és a finomság energiájára, az adás és
a részesülés energiájára. Ideális körülmények között e két
energia tökéletesen összeolvad.
Férfiban
és nőben egyaránt ott van mindkét dimenzió, általában azonban
– társadalmi és kulturális behatásoktól mentesen, a maga lehető
legtisztább, lelki formájában – férfi és nő elsődlegesen e
két energia egyikét testesíti meg.
A
férfiak fizikailag erősebbek. A férfi természete folytán gyakran
agresszívabb és inkább kifelé forduló. Vele éles ellentétben
a nő gyakran a belső méltóság ideáljának megtestesülése. A
társadalom időnként téved e finomság megítélésében, és azt
gyöngeségnek nevezi, valójában azonban a legagresszívebb fizikai
erőnél is erősebb. Az emberi méltóság nem üvölt: erős, higgadt
hangon beszél, belülről szól. A nő természeténél fogva finom,
nem gyönge. A férfi pedig természeténél fogva agresszív, nem
brutális.
A
női energia az, amik vagyunk, a férfi energia az, amit teszünk.
Ahhoz, hogy férfi és nő teljes legyen, mindkettőnek mindkét
fajta energiával rendelkeznie kell. Az ember legnemesebb értékei
és elvei is értéktelenek, ha nem ültetik át őket a gyakorlatba.
Ilyenformán tehát értéktelen az a cselekedet is, amelyet nem
az igazság belső hangja diktál.
Általában
véve a férfi elsődleges szerepe az, hogy férfi – energiája
agresszivitásával élve – csiszolja az anyagi világot, míg
a nő elsődleges feladata az, hogy finom női energiája hasznosítása
révén feltárja a mindenkiben létező, belső istenességet.
A
férfi „útnak indul”, úgy keresi az istenességet, a nő magába
szívja. A férfi biztosítja az élet teremtéséhez szükséges
magot, a nő szüli meg az életet. A férfi arra tanítja gyermekeit,
hogyan éljenek, az asszony maga az élet. A férfi szeretetet
ad, a nő maga a szeretet.
Mindez
nem jelenti, hogy csak a férfi képes csiszolni a külvilágon,
sem azt, hogy csak a nő képes feltárni a belső istenességet.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a világ „meghódításában” vagy
hogy a világban változásokat hozzunk létre, a női módszer
gyakorta eredményesebb, mint a férfié, mely gyakran keresi
a konfrontációt. Ezért tehát a férfiban is kell lennie érzékenységnek
és finomságnak, s szükség esetén a nőben is kell lennie kellő
magabiztosságnak.
A
megoldás nem az, hogy férfinak és nőnek meg kell próbálnia
egyformának lennie, s – ha már itt tartunk –, nem is az, hogy
a férfinak olyanná kell lennie, mint más férfiaknak, s a nőknek
olyanná, mint más nőknek. Minden férfinak és nőnek önmagának
kell lennie, fel kell ismernie, hogy az Örökkévaló mindannyiunkat
egyéni képességekkel ruházott fel, hogy azok révén érjük el
céljainkat, s legfontosabb kötelességünk az, hogy e képességeket
a lehető legteljesebb mértékben kiaknázzuk.
Az
Örökkévaló azt kéri a férfitól, hogy „női önmagát” is magában
foglaló férfi mivolta kontextusában értelmezze önmagát, a
nőtől pedig azt, hogy a „férfi ént” is magában foglaló női
mivoltában. És mindenekfölött: az Örökkévaló és a társadalom
előtt a legteljesebb mértékben felelősek vagyunk egymásért
mint önálló emberekért.
Annak
érdekében, hogy erőiket teljes és konstruktív módon egyesítsék,
nőnek és férfinak először is meg kell ismernie saját valós
értékeit, s azt a valós különbséget, amely megkülönbözteti
a másiktól. Ez bizonyos fokú mértékletességet is igényel:
öltözködésben, viselkedésben, kommunikációban, továbbá fel
kell ismerniük, hogy férfi és nő fizikai egyesülése csak a
házasság szent egységén belül lehetséges. Nem véletlen, hogy
a jó házasság mind a férfi, mind a női dimenziótól megkívánja,
hogy az illető pár erős szövetséget alakítson ki az élet rögös
útján haladva.
Kinek
van igaza?
Egy
házaspár egyszer azzal állított be egy rabbihoz, hogy vitájuk
van. A férj azt állította, hogy a nő több, mint a férfi, mivel
benne megvan az a képesség, hogy otthon és a munkájában oly
sok kötelességnek tegyen eleget, hogy elviselje a szülés fájdalmát,
és – legfőképpen – hogy elviselje férjét. A feleség azt állította,
hogy a férfi több, mint a nő, mivel amellett, hogy családja
védelmezője s szorgos munkával előteremti mindazt, amire annak
szüksége van, még felesége gyakori panaszait és kívánságait
is el kell viselnie, még a hosszú napi munka után is.
–
Mindkettőtöknek igaza van – válaszolta a rabbi. – Egy ilyen
erényes férj felesége minden bizonnyal maga is erényes, és
egy ilyen áldott feleség férje kétségkívül maga is áldott.
Férfit
és nőt elválasztó erők
A
férfi és női energia igazi összeolvasztása nehéz feladat.
Olyan időket élünk, mikor sok ember szemében az anyagi világ
az elvont világ fölött áll. Amikor az erő és az én kerül előtérbe,
a stílus fontosabbá válik a lényegnél, a forma a szellemnél;
a férfi és nő közötti valódi és egészséges egyensúly megbillen.
Különböző fajta energiájuk ahelyett, hogy egy közös cél érdekében
összekapcsolódna, két pólusúvá válik, s csak a kettő elválasztására
szolgál.
Amikor
nagyobb súlyt fektetünk az anyagiakra, mint a lelkiekre, a
férfi és a női energia lassanként szétválik, s a férfi agresszív
energiája hajlamossá válik a dominanciára. Ha szívünk és a
család vonatkozásában a külső erőt és irányítást részesítjük
előnyben, ha az érzékenységgel és bölcsességgel szemben az
agresszív üzleti módszerekre fektetünk nagyobb súlyt, azzal
jobban jutalmazzuk azokat az embereket, pontosabban az embernek
azokat a részeit, amelyek a természetesnek és kellemesnek
találják ezt a kifejezési formát. Ilyenformán pedig egy olyan
környezetet teremtünk, amelyben a férfi energiát tartják a
legtöbbre, és a férfi energia uralkodik.
Férfi
és nő számára egyaránt elkerülhetetlen, hogy szenvedjen e
prioritások eltérő volta miatt, a terhek legnagyobb részét
azonban a nő hordozza, mivel az ő ereje elsősorban a lelkiségben
és az érzékenységben nyilvánul meg. Vannak, akik rálegyintenek
erre az erőre vagy alábecsülik, félreértik és gyengeségnek
tartják; ez a torzulás – s hogy a férfiak gyakran visszaélnek
e torzulással – az elsődleges kiváltó oka napjaink feminizmusának,
amely jogos is.
Jóllehet
a feminizmus jogosan szólít fel a férfidominancia megszüntetésére,
roppant fontos, hogy megértsük e torzulás fő okát: hogy legyünk
akár nők, akár férfiak, életünk középpontjában nem saját énünk
és szükségleteink kielégítése a legfontosabb, hanem az Örökkévaló
szolgálata.
A
nők igazi felszabadítása nem azt jelenti, hogy a nők egy férfivilágban
keresnek egyenlőséget, hanem azt jelenti, hogy szabadítsuk
fel a nő személyiségének isteni eredetű női tulajdonságait,
s használjuk fel azokat az egész emberiség érdekében. A nőknek
ki kell állniuk jogaikért, mert a világnak erre a maga egyetemes
jóléte érdekében szüksége van.
Sok
férfihoz hasonlóan azonban sok nő is enged az anyagi értékek
növekvő erejének, s azt a lelkiek fölé helyezi. A nőmozgalom
sok kézzelfogható hasznot hajtott, ennek ellenére nem tudott
teljes mértékben kibontakozni, mert nem ásott le a probléma
gyökeréig. Az, hogy a feministák a férfiakkal egyenlő elbánást
és értékelést követelnek, végső soron csak olajat önt a férfi
és nő közötti küzdelem tüzére. Ahelyett, hogy egy közös cél
érdekében használnák fel sajátos jellemzőiket, gyakran egyszerűen
csak a dominanciáért harcolnak, ami teljes mértékű visszautasítást
vált ki.
Az
ilyen zsákutcából csak egy irányban lehet kijutni: azzal,
hogy ismét visszahelyezzük életünkbe a lelki értékeket, hogy
ismét megtanulunk alázatosaknak lenni, ha megtanuljuk felismerni
és értékelni férfi és nő istenadta személyiségét, ha az egyetlen
egész két kiegészítő felének tekintjük őket, amely egész az
Örökkévalót szolgálja.
Ez
nem jelenti azt, hogy zárjuk el a mai élet kínálta lehetőségeket
és pályákat, hanem csupán azt, hogy rendezzük új sorrendbe
értékeinket. Ahelyett, hogy létünk középpontjába a munkahelyet
állítanánk, ahelyett, hogy a pénzt a lehető legnagyobb jutalomnak
tekintenénk, annak kell látnunk magunkat, amik valójában vagyunk:
az Örökkévaló által egyenlőnek teremtett férfinak és nőnek,
akiknek sajátos képességeiket a világ megjobbítására kell
használniuk. Egyesek számára ez esetleg a karriert jelenti,
amelynek révén gazdagíthatják a családot. Mások számára esetleg
azt jelenti, hogy lelkük ápolása, a közösség érdekében végzett
munka és az emberiesség követelményeinek teljesítése érdekében
szakítsanak több időt ezekre a tevékenységekre. Lehetnek olyanok,
akik boldogabbnak érzik magukat, ha életüket a gyermekek otthoni
nevelésének szentelik – ez utóbbi mostanában mind sűrűbben
tapasztalható.
A
pozitív feminista forradalom
Ahogy
mindinkább a lelkiség felé fordulunk, úgy érezzük át mindinkább
feladatunknak az otthon felépítését. Az otthon felépítése
végtére is – az anyagi világnak az Örökkévaló otthonává történő
formálása – az a cél, amiért teremtettünk.
Ám
válasszunk otthonunkon kívül eső pályát vagy otthonit, esetleg
mindkettőt, nagyon fontos, hogy újra becsüljük fel, mely dolgok
a legfontosabbak az életben, s férfiként és nőként koncentráljunk
arra a szerepre, melyet az Örökkévaló osztott ki ránk.
Ennek
az újfajta tudatosságnak – éppen a lelki energiák iránti nagyobb
fogékonyságuk révén – a nőknek kell az élharcosaivá lenniük.
És ez lesz a legnagyobb feminista forradalom: ledönteni a
lelkit és az anyagit elválasztó falakat, forradalmat indítani
egy olyan állapotért, amelyben igaz harmóniában él a férfi
és a női energia.
E
munka érdekében férfinak és nőnek föl kell ismernie és tiszteletben
kell tartania egymás szerepét, s mindent meg kell tennie annak
érdekében, hogy kiegészítsék egymást az élet jobbításáért
folytatott küzdelemben. Annak érdekében, hogy véget vessenek
az uralmukkal történő visszaéléseknek, a férfiaknak a jó érdekében
kell élniük domináns képességeikkel. Erejüket a női tulajdonságok
megőrzésére és megvédésére kell használniuk, segíteniük kell
a nőket abban, hogy felismerjék, milyen képességeik vannak
az istenesség feltárására, amire a világnak manapság oly nagy
szüksége van.
Katalizátorként
kell használnunk a „nemek csatáját” ahhoz, hogy visszanyúljunk
igazi önmagunkhoz. Helyre kell hoznunk azt a torzulást, amelynek
következtében elmosódtak a férfi és a nő két isteni eredetű
energiájának körvonalai, s meg kell értenünk, hogyan teljesítheti
ki önmagát férfi és nő. Sose szabad elfelednünk, hogy mindkettő
ugyanannak az egy léleknek a két fele, s hogy kiegészítik
egymást.
Tegyük
hát fel magunknak a kérdést: hívek vagyunk-e természetünkhöz,
vagy az anyagi világ kínálta sikerek érdekében ellentmondunk-e
neki? Tanuljuk meg, mit jelent nőnek és férfinak lenni, ismerkedjünk
meg a férfi és a női energiával. Tanuljuk meg kihasználni
képességeinket, s kiegyensúlyozni ezeket az energiákat egy
tevékeny és értelmes élet, az istenes élet érdekében. És végül
tanuljuk meg felismerni és tiszteletben tartani férfi vagy
női társunkat.
Oly
sok évnyi férfidominancia után eljutottunk az igazi női kor
küszöbére. Tanúi vagyunk a magasabb értékek visszatérésének;
egyre inkább felismerjük, hogy az anyagiasság nem boldogít,
s hogy a kizárólag az anyagiakra törekvő élet és az értelmes
élet egymást kizáró fogalmak. A női energia, a nyugalom energiája
újraéledésének vagyunk tanúi.
Ideje,
hogy a nő kibontakoztassa valódi értékeit, amikor a finom
női energia táplálja a férfi láthatóan megnyilvánuló energiáját.
Már bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk erőnket a minket
körülvevő démonok legyűrésére használni; tanuljuk meg végre
táplálni a bennünk rejlő istenességet is.
A
férj kötelessége
Egyszer
egy házaspár jött a Rebbéhez, mondván, hogy nem értik meg
egymást. Az asszony elmondta, hogy a férjét fölemészti a munka,
és mikor végre tud annyi időt szánni rá, hogy beszéljen vele,
akkor is csak kritizálja és parancsolgat neki. A férfi azt
mondta, hogy a felesége nem tanúsít tiszteletet iránta, és
nem hallgat a tanácsaira.
–
Miért gondolod, hogy a feleségednek hallgatnia kellene rád?
– kérdezte a Rebbe.
–
Mert az asszonynak hallgatnia kell a férjére – felelte a férfi.
–
De miért kell az asszonynak hallgatnia a férjére? – kérdezte
a Rebbe.
–
Mert a férfi a ház ura.
–
Nem – válaszolta a Rebbe. – Neked mindenekelőtt azt a parancsot
kell szem előtt tartanod, miszerint „a férfi tisztelje jobban
feleségét, mint önmagát.” És akkor a jó feleségnek olyan férje
lesz, akit tisztelhet és szerethet. Ha a férfi nem teljesíti
szerepét, akkor az asszonynak erre tisztelettel föl kell hívnia
a figyelmét. ••
A New Yorkban megjelent
best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását
tartalmazza: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William
Morrow and Company, 294 oldal.
az
oldal tetejére 
------------------------------
Kapcsolódó
oldalak:
A Rebbe
Szava -- Hogyan legyünk boldogak?
|