|
CHÁNUKÁ
AZ UTCÁN: PRO ÉS CONTRA Az
alábbiakban közlünk egy válogatást idõrendben
a Coresz e-mail listán zajlott vitáról az 1998. decemberi
nyilvános chánuká gyertyagyújtással kapcsolatban.
Igyekeztünk objektívan válogatni az írások között.
A levelek címét a szerkesztõ választotta, de egyébként
eredeti stílusban és formában jelennek meg - esetleg a nem
témába vágó részek kihagyásával.
Csak azoknak közöljük a teljes nevét, akik ebbe beleegyeztek.
Az azóta eltelt öt évben a nyugati téri chanukai ünnepség
szinte elmaradhatatlan részévé vált a város
ünnepi arcképének. Természetesen idén is megrendezésre
kerül a közös ünneplés a Nyugati téren, november
30-tól december 5-ig, minden este 18.00 órakor, mindenkit szeretettel
várunk. Várjuk az esetleges további hozzászólásokat
a szerkesztõség posta vagy e-mail címére (info@zsido.com).
Szent lángok Budapesten (Népszabadság,
1998. december 14.)
Magyarországon
elõször lobbant fel köztéren a hanukagyertya lángja
december 13-án. A fény ünnepének nyolc napja mindegyikén
újabb és újabb gyertyákat gyújtanak Budapesten,
a Nyugati téren. A rendezvény nem csupán a magyar zsidó
közösség, hanem a szabad vallásgyakorlást garantáló
demokrácia számára is jelentõs esemény. Az
utolsó gyertya meggyújtásra vasárnap kerül sor.
A Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási
Egyesület, valamint a Pesti Jesiva jóvoltából hazánkban
elsõ alkalommal gyújtottak gyertyát köztéren
hanuka ünnepén. A Nyugati téren felállított hatalmas
gyertyatartónál nyolc napig (december 13. és 20. között)
zenével és tánccal fogadják az arra járókat.
Ezzel a kezdeményezéssel Budapest bekapcsolódott a világ
nagyvárosait behálózó ünnepségsorozatba.
Washingtontól Moszkváig, Párizstól Hongkongig egyszerre,
magyar idõ szerint délután ötkor gyúlnak meg
a gyertyák. A gyertyagyújtás a csodát hivatott jelképezni
- mondja Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség
igazgatója. Idõszámításunk elõtt
165-ben a zsidóságukhoz hû kevesek a makkabeusok vezetésével
legyõzték a szíriai görögök hatalmas hadseregét,
elejét véve ezzel a szellemi és fizikai megsemmisülésükhöz
vezetõ asszimilációnak. Az újjáavatott Szentélyben
csak egy napra elegendõ olaj maradt a menóra lángjának
meggyújtásához, a gyertyák mégis nyolc napig
égtek. A csoda kezdetének napját ünnepnek nyilvánították.
Mint a zsidó ünnepek többsége, ez is bensõséges,
családi szertartásokat ír elõ, a hanuka azonban "kötelezõvé
teszi" a csoda közhírré tételét. Így
az otthon gyújtott gyertyát ki kell tenni az ablakba, hogy azt mindenki
lássa. A Nyugati téren mindennap délután öt
órakor lobbantanak lángra egy-egy újabb gyertyát,
és zenével, tánccal és a hagyományos fánkkal
fogadják az arra járókat. *
* * Az ünnepségen
részt vettek, illetve köszöntõ beszédet mondtak
a több száz fõs ünneplõ zsidó közösség
elõtt: Dr. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke, és
Zoltai Gusztáv, üv. igazgató, Dr. Englander Tibor, a Magyar
Cionista Szövetség elnöke, Járon Mayer, az Izraeli Nagykövetség
Elsõstanácsosa, Rózsa T. Endre újságíró,
Háráv Ávrahám Salamon, Rison LeCion, Izraelbõl
és más közéleti személyiségek. Az
eseményeknek nagy visszhangjuk volt a TV-ben, a rádióban
és a nyomtatott médiában.
Mi is volt a Nyugatinál? 1998. december 14., 02:58
Sziasztok! A fréyleche Chánuke! Tegnap este kint voltam
a Nyugatinál az Oberlanderék gyertyagyújtásán,
óriási hecc volt, a Pesti Jesiva egyik bóchere szintetizátoron
játszott, több mint fél órát táncoltunk,
óriási hangulat volt. Olyan 100-150 ember lehetett, a félosök
megnyugtatására én 4 biztonságist számoltam,
de azok komolynak tûntek (nem izomagyú barmok, hanem fülhallgatós
úriemberek). Ma este már jég sem lesz, eltunyulni sem lehet,
gyertek minél többen! Fánkot is kap mindenki, sajnos nincs
hozzá lekvár, de így is nagyon finom. Tegnap este kint volt
az összes magyar TV, kíváncsi vagyok, ma is így lesz-e,
meg hogy benne leszünk-e a híradókban (a tegnapiakba gondolom
már nem fértünk bele). Nézzetek TV-t helyettem is, és
írjátok meg, mit láttatok, mert nekem nincs! Üdv
Tomi
A
média is ott volt 1998. december 14., 05:23 Chág
Chánuká Sáméách mindenkinek! Én
is ott rongáltam a levegõt tegnap este a Nyugatinál és
tényleg jó buli volt. Nagyon kellett már egy ilyen (szerintem).
Remélem, ma többen lesztek, sajnos én nem tudok ott lenni.
Egyébként valóban ott voltak a TV-k 1-tol 3-ig (MTV1, TV2,
TV3) és a Hét után az 1-esen a Híradóban benne
is voltunk (nagytotál + táncoló bócherek és
Vasadi + rabbi Oberlander nyilatkozik)... G. H. Page
1 - 2 |