A ZSIDÓ GONDOLKODÁSMÓD


A ZSIDÓSÁG ÉS A MODERN VILÁG

Magyarországon az elmúlt években megnövekedett az érdeklődés a zsidó tárgyú irodalom iránt. A megjelent néhány, jószerivel ismeretterjesztő kötet sikere is mutatta, hogy egyre többen olvasnának igényes, tudományos értékű műveket. Ezért határoztuk el, hogy magyarul is kiadjuk Zalman I. Posner rabbi Think Jewish című alapvető munkáját.

Ebben a szerző a zsidó vallás lényegét magyarázza, a zsidóság és a Tóra, a zsidóság és a világ kapcsolatát, nagy teret szentel a chászid gondolkodásmódnak, elemzi azt a függést, amelyet a diaszpórában élő zsidók kénytelenek kialakitani az őket körülvevő nem zsidó világgal. A könyvet több angol kiadás után héberre is lefordították, és most a magyarul olvasó zsidó érdeklődő is képet kaphat a zsidóság lényegéről, a zsidó vallás alapjairól, a chaszidizmusról.

A könyvet, amit az olvasó a kezében tart, a szerző és a kiadó áldott emlékű lubavicsi rebbének, rabbi Menachem Mendel Schneersonnak szentelte. A rebbe aki nélkül ez a munka nem íródott volna meg, a rebbe, akinek serkentő szavai és sürgetú utasításai nélkül ma nem működne Budapesten a lubavicsi chászid mozgalom kirendeltsége, amely ezt a művet is kiadja, a Rebbe nincs már közöttünk. 5754. Támuz 3-án 1994. Június 12-én történt távozása világszerte hatalmas űrt hagyott maga után. Sok-sok ilyen könyv sem elég ahhoz, hogy ezt az űrt betöltse. Mégis: ahogyan nincs apelláta az égi elrendelés ellen, ugyanúgy nincs kibúvó feladatunk teljesítése alól. Folytatnunk kell, amit a rebbe elkezdett, amit - kimondva-kimondatlanul - szellemi végrendeletében ránk testált: az általa elindított szellemi offenzívát a zsidóság megmentéséért, asszimilációjának meggátolásáért, identitásának megerpsítéséért.

Ezt a célt szolgálja a könyv, amikor a zsidókhoz fordul, és azt mondja nekik: Dá et Eloké ávichá!, “Ismerd meg atyáid Istenét!”; tudd, hogy ki vagy és mi végre élsz e világon. A dialógusnak nem szabad megszakadnia: további kérdéseket lehet feltenni, akár a szerzőnek is, a kiadó címén. A párbeszéd folytatódik, ahogyan a rebbe munkássága is. Szellem itt él közözttünk. A munka tovább tart, a nemes cél eléréséig. Ez pedig nem más, minthogy ne legyen többé olyan zsidó, aki nem tudja mit jelent zsidónak lenni.

Megrendelhető könyvek