PESZÁCH
A kovásztalan kenyér ünnepe

Hayim Halevi Donin kalauza

A kovásztalan kenyér ünnepe
A chámec és a mácá törvényei
Felkészülés Peszáchra
Az elsõszülöttek böjtje és a széder elkészítése
A széder lefolyása
Az omerszámlálás

Peszách ünnepe a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, mintegy 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. A történetet - amely Izrael elnyomatását és mérhetetlen szenvedését, Mózes és testvére, Áron isteni küldetését, a nép megszabadításáért végzett fáradhatatlan tevékenységüket, az egyiptomi fáraó csökönyös kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte katasztrófák sorozatát, majd a fáraó megváltozását és az izraeliták menekülését beszéli el - Mózes második könyvének 1-15. fejezete írja le. Ez az esemény a zsidó történelem epicentruma, mert ebben kristályosodik ki a zsidó nemzeti azonosság, ezáltal született meg a zsidóság mint szabad nép, és mert az egyiptomi szolgaság tanulságainak szilárd alapjáról szökkentek szárba a zsidó hit és etika jelentős fogalmai.

A Tóra "a kovásztalan kenyér ünnepének", chág hámácotnak nevezi Peszáchot, legfontosabb megkülönböztető jegyét határozva meg ezzel. Az imakönyv "szabadulásunk idejeként" - z'mán héruténu - is említi, legjellemzőbb tartalmi vonására utalva.

A legelterjedtebb a Chág HáPeszách elnevezés, ami azt jelenti: "Peszách ünnepe". A "peszách" az ünnep előesti pászkaáldozatra utal, amelyet Isten ígéretének - "...elkerüllek benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás..." (2Mózes 12:13.) - emlékezetére hoztak. A "Peszách" név a Misnában és a rabbinikus irodalomban is közkeletű.

Peszáchnak a mezőgazdaságban is van jelentősége: a korai aratás idejét jelzi Izrael földjén. Az árpa aratásának kezdetét a Peszách második napján hozott különleges omeráldozattól számították.

Széderesték a Pesti Jesivával
Film: Modell széder Köves Slomóval
Kovászoseladási meghatalmazás
A kovásztalan kenyér ünnepe
Hayim Halevi Donin
kalauza
Új! Kapható! Az õrködés éjszakája Peszáchi Hágádá
Peszách - A zsidó húsvét
Herman Wouk írása
Gréda József: A Peszáchi Hágádá,
új magyar fordítás
Peszách: Mit? Hogyan? Mikor?
Rövid összefogalaló
A Peszáchi Hágádá, fonetikus átírása
Kommentár a Peszáchi Hágádához
Részletes gyakorlati útmutatás
Imák, áldások, szertartások
Má nistáná: a jiddis verzió
Naftali Kraus: Mi az a Hágádá?
A Széder-est lefolyása
Szédereste kezdõknek
Peszáchi chászid történetek,
és anekdoták
A Szédereste forgatókönyve
Az omerszámlálás
A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi:
Gyakorlati beszélgetes Peszáchról Oberlander Báruch rabbivalA feltétel nélküli bizalom
A kivonulás a jelen tapasztalata is!
Peszách a Szentélyben:
Egy római szemtanú beszámolója
Az ízetlen macesz és a négy pohár bor
Az egyiptomi „kárpótlás” története
Naftali Kraus:
Vérvádak évadán
Oberlander Báruch rabbi:
Belekortyol-e Élijáhu próféta a borba?
Hegedüs Géza: Egy nagysikerû vallásos mesekönyv Dallamok a Széderhez
Peszáchi receptek
Ki kicsoda? a Hágádában Link: Pesach in English

 

 
 
   
© 2004 Lubavitch of Hungary, All rights reserved.