|
Mi a Hágádá? A zsidó szabadság kézikönyve Írta:
Naftali Kraus *
Történelmi háttér * A
zsidó szemszög * A Hágádá alapanyagai és
keletkezésének ideje * A Hágádá verziói,
rítusai * Az illusztrált Hágádák
- és
a nyomda * Fordítások és
kommentárok * Az õrködés Hágádája
* Felhasznált irodalom "Pásztorold népedet, tulajdon nyájadat, amely elhagyatva
élt az erdőben, hadd legeljenek Básánban és Gileádban, mint a régi időkben.
Csodálatos dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. Látják majd
ezt a népek és szégyenkeznek..." (Michá 7:14-16.) A
peszáchi Hágádá, a zsidó szabadság olvasókönyve – rendhagyó könyv, melynek nincs
szerzője. Az évezredes gyűjtemény – melynek alapjai az Írásban eredeznek
és nagy része még a második Szentély idején "állt össze" – arról nevezetes,
hogy nemcsak szerzője, de szerkesztője is – ismeretlen. Manapság amikor
egy nyúlfarknyi brosúrának, több szerzője, társszerzője, lektora és
korrektora van – a Hágádára nincs ráírva ki írta, ki szerkesztette. Talán
maga a zsidó nép, a zsidó géniusz, meghallván az isteni parancsot "És beszéld
el fiadnak" – állította össze az "Elbeszélés" forgatókönyvét. Ahhoz
képest, hogy nincs ismert szerző – a Hágádá igencsak következetesen halad
kitűzött célja felé. Ez nem más mint az egyiptomi kiszabadulás történetének
elbeszélése, és az ebből következő konzekvenciák levonatása, a szöveg
és az azt kisérő szimbólumok által meggyőzött olvasóval. Ezen
céljától Hágádá törzsszövege egy jottányival sem tér el. Itt nem találunk sem
személyi kultuszt – maga Mózes is csupán egy idézett mellékmondattal jelenik meg,
egy röpke pillanatra – sem soviniszta hazafiasságot, amely a zsidó országot állítaná
a nép szabadságérzetének tengelyébe. Erec Jiszráél is csupán egy fél mondattal
említtetik a Dájénu című verses
strófában; még 2-3 vers Jósuá, a honfoglaló, könyvéből – és ennyi az egész. A
törzsszöveg domináns, célratörő jellegén mintsem változtat az a kétségtelen
tény, hogy a Hágádának sok változata forog közkézen; ilyen-olyan verziók, "nuszáchok"
vannak forgalomban – de a lényeg – a közös nevező – egy: ez a zsidó szabadság
– szellemi és fizikai szabadság – kézikönyve, ahogy peszách ünnepét – sok neve
és elnevezése mellett – a "szabadságunk évadja" jelző determinálja. * * * A
zsidó szabadság – fizikai de főleg szellemi szabadság – univerzális jellegét
mi sem domborítja ki jobban mint a peszáchi Hágádá. Ha annak idején Isten nem
szabadítja ki eleinket az egyiptomi rabságból – a mai napig is rabjai lennénk
ennek vagy annak a Fáraónak, ezen vagy azon "izmus”-nak, idegen szellemi
áramlatnak – mivel nem érintett volna meg bennünket a szabadság szelleme – és
ami még ennél is rosszabb: nem lett volna osztályrészünk a Tóra, a zsidó szellemiség Chartája. A
Hágádá ha mással nem – azzal éri el évről-évre, évszázadról évezredre, kitűzött,
ha nem is egyértelműen deklarált célját, – hogy évről évre kiadják,
fordítják, nyomtatják, illusztrálják, olvassák és elmélkednek mondanivalóján,
mindazok akiknek valamelyes köze is van a zsidósághoz, a zsidó szabadság-eszményekhez.
A Hágádá azok leszármazottaihoz beszél, akiknek ősei ott álltak Pi Háchirot
előtt, batyujaikkal kezükben és vállukon, kendőbe kötve, a keletlen
tészta, a pászka őse. Onnan egyenes út vezetett Szináj hegyéhez, ahol a héber
törzsek átvették az isteni Tórát és ez által néppé, majd később, nemzetté
váltak. Mindez – próbáljuk elképzelni – több mint 3300 évvel ezelőtt történt. Történelmi háttér A
Hágádá történelmi háttere elválaszthatatlan a zsidó nép és az egyiptomi kiszabadulás
történelmi hátterétől. Ki volt József Fáraója és ki volt az elnyomást bevezető
despota? Mikor zajlott le az egyiptomi kivonulás, amiről az egyiptomi történetírás
bölcsen hallgat, mivel nincs mivel dicsekednie és ki volt a Tíz Csapást elszenvedő
és a hébereket szabadonbocsájtó Fáraó? Elöljáróban
el kell mondanunk, hogy eleink kapcsolata Egyiptommal jóval a józsefi epizód és
az azt követő idill majd elnyomás és kivonulás előtt kezdődött
és soha nem volt felhőtlen. Maga Micrájim (az egyiptomi nép ősapja)
Noé egyik unokája, Chám fia volt – aki a zsidó hagyományban nem tartozik a pozitív
hősök közé. Testvérei, Kus és Kanaán, szintén mint a sémita testvérnépek
ellenlábasai jelennek meg a történelem színpadán (1Mózes 10:6., 9:22–25.). Az első találkozás Ábrahám ősapánk,
a monoteista héberek őse és az egyiptomi Fáraó között – kínos körülmények
között zajlott le – mindkettejük részére (uo. 12:10-20.). Izsák nem látogatott soha
Egyiptomba, de féltestvére, Jismáél, onnan vett feleséget magának (uo. 21:21.). Jákob mint tiszteletreméltó
pátriárka került le Coán földjére, ahol fia – a rabszolgaként lekerült József
– alkirályként az ország gazdasági diktátora volt, közvetlenül a királynak alárendelve.
A rendkívüli karrier óhatatlan reakciója volt az a "hébergyűlölet"
– hogy ne mondjuk antiszemitizmus – ami a nyílt üldözésekhez, genocidumhoz, vezetett. Közben
persze új király jött, új rezsim (2Mózes
1:8-10.) amely nem ismerte (el) József érdemeit. Ki volt ez a király – a Fáraó
– kinek nevét az Írás nem említi? A
történetírók többsége második Rámszészben látja az elnyomás Fáraóját, aki a héber
törzseket rabszolgákká degradálta és hatalmas magtárvárosokat (nem a piramisokat)
építtette velük; egyikük, Rámszész, a Fáraó nevét viselte. Történészek rámutatnak
arra, hogy ebben az időben nemcsak új Fáraó került uralomra Egyiptomban,
hanem új dinasztia is: a sivatagi hikszoszok helyett egy bennszülött, fajtiszta
egyiptomi "nemzeti királyság" került uralomra, melynek veleszületett
idegengyűlölete a héberekben, naprakész "ideális" ellenséget látott. Ez
valószínűleg az ún. Középső Királyság idejében történt – kb. 2500–1500
évvel a polgári időszámítás előtt. Josephus Flavius, aki a Tórán kívül
úgyszólván az egyetlen történész, aki foglalkozik a héberek egyiptomi jelenlétével
– lejövetelüket Kánaánból, az említett hikszoszok mozgásával hozza kapcsolatba.
Ezzel magyarázható hogy az "idegen" József ilyen magas állást ért el
a hikszoszok által uralt Micrájimban, ahol nem volt rendhagyó, vagy pláne szégyellnivaló
"idegen”-nek lenni. Mennyi
idő telt el azóta? Ez attól (is) függ, honnan számítjuk azt a 430 esztendőt
(másutt csak 400), amit a Tóra szerint a héberek Egyiptomban töltöttek? (ld. 2Mózes 12:40., 1Mózes 15:13.) Bölcseink számítása 210 évről beszél, ami valószínűleg
az elnyomás éveire vonatkozik. A Krónikák könyvében (1., 6:35–36.) 12 generáció kohanitái vannak említve,
Árontól Salamon király koráig. Ha egy nemzedéket 25 évben számolunk, akkor – visszaszámolva
– az i. e. előtti 1270 évet kapjuk, mint az egyiptomi kivonulás dátumát.
A Biblia maga 480 évet említ, mint ami eltelt az egyiptomi kivonulás és Salamon
templomának, vagyis az első Szentélynek felavatása között (uo.
1.). Ez csak akkor egyezik az előző kohanita generációk számával,
ha egy nemzedéket 40 évben számolunk (el). A
modern történelemkutatás az 1270 évet tartja logikusnak, mivel kb. 50–60 évvel
később, tehát a kanaáni héber invázió első éveiben – emlékezzünk, hogy
a kivonulást 40 esztendős pusztabeli vándorlás követte! – az akkorra datált
Merneftách féle feliratban, már megemlíttetik Izrael neve. Merneftách egyiptomi
uralkodó, aki akkoriban hadjáratot vezetett kanaánita város-államok ellen – eldicsekszik
nemcsak azzal, hogy elfoglalta Askelont, Gezert és Janoámt, hanem azt is kimondja,
hogy "Izrael elpusztíttatott magjaveszett". Vannak
eltérések a különböző történészi felfogások között és ismeretesek különböző
vélemények az elnyomás és a szabadulás Fáraóinak kilétéről. Elégedjünk itt
meg annyival, hogy az általánosan elfogadott felfogás második Rámszészről
beszél mint az elnyomás Fáraójáról, és fiáról, Merneftáchról, mint aki a Tíz csapást
elszenvedte és végül is szabadon engedte a renitens rabszolgákat. A
Habiru törzsek palesztinai jelenlétéről szóló elméletek érdekes módon egybecsenghetnek
azzal a zsidó szóhagyománnyal, mely szerint Efrájim törzse – vagy annak egyrésze
– évtizedekkel a nép nagy többségének szabadulása előtt – erőszakkal
kivonult és egyrészét úton az ország felé a filiszteusok (Gát lakói) megölték. 1
- 2 - 3
|
