|
TFILIN
MA?
ZALMAN
I. POSNER
Nyomtatható
változat
A
hatnapos háború nyomán szerte a zsidó világban újjáéledt a
tfilinrakás micvája. Ennek különös lendületet adott a Nyugati
Fal (hol a chábád aktivisták minden látogatónak ajánlják,
hogy tegye fel, sok esetben életében először, az imaszíjakat).
A tfilin egy speciális zsidó formája Isten szolgálatának.
Ez a központi esemény, mellyel egy zsidó ifjú a felnőtt zsidók
közösségébe lép. A tfilin feltevése nemcsak érzelmi vagy szóbeli
cselekedet, ezért az ember jogosan kérdezheti, mit jelent
a tfilin napjainkban.
Mit
jelképez a tfilin? A tfilin szíjait a karra kötjük, s ezáltal
a kar elveszíti mozgási szabadságát, csak annyira tud mozdulni,
amennyire a szíjak engedik. Az ember nem teheti azt, amit
akar: csak úgy használhatja karját, illetve csak oly cselekvési
lehetősége van, ami egyezik a tfilin, a "Halljad, Izrael!"
szellemével. Bizonyos tettek, pl. más ember tulajdonának elsajátítása
vagy ember és állat elleni testi sértés, sőt még élettelen
tárgy erőszakos szétrombolása is véteknek számítanak. A karnak,
a kéznek lehet gyógyító, segítő, építő, alkotó ereje, s az
ember köteles azt csak e célokra használni. Ezt mondja nekünk
minden reggel a tfilin, és a bár micvá ifjú is úgy kezdi felnőtt
életét, mint ahogy mi kezdjük napunkat reggelenként: azzal
a figyelmeztetéssel, hogy minden cselekedetünk ebben a szellemben
történjék.
A
tfilin egyik dobozát a bal karra tesszük, szemben a szívvel,
mely az érzelmet jelképezi. Vannak érzelmek, melyeket a Tóra
tilt: "Ne gyűlöld testvéredet szíved mélyén!", mert
a gyűlölet bűnnek számít; "Ne tarts haragot és bosszúvágyat!"
- még ha meg bántottak is; "Szeresd az idegent!"
- természetesen minden idegenségével együtt; "Szeresd
felebarátodat, mint önmagadat!" Minthogy képesek vagyunk
uralkodni érzelmeink felett, mi felelünk értük. Uruknak kell
lennünk, nem kiszolgáltatottjuknak. Ez egy másik tanulság,
amire a tfilin ma taníthat.
A
tfilin rávilágít a velünk született nagyszerű képességre,
hogy ne csak jót tegyünk, hanem uralkodni is tudjunk érzelmeinken.
Az a megszokott, sekélyes kifogás, hogy "nem tudtam uralkodni
magamon", elfogadhatatlan annak a szemében, aki érzékelni
tudja a tfilin szavát; a szív, mely a tfilin és a "Szeresd
az Örökkévalót, Istenedet, teljes szívvel!" isteni rendelkezés
hatása alatt áll, elveti az ilyen kisszerű viselkedést.
A
legszebb üzlet
A
tfilin másik doboza a fejen, az ész lakhelyén nyugszik. Az
ember esze a legszebb ajándék, amiben része van, de ugyanakkor
a legszörnyűbb veszélyt is jelenti a világnak, amelyben él.
Ha az ember helyesen használja az eszét, paradicsomot teremthet;
ellenkező esetben romlást hozhat a földre. Az embernek a Tóra
alapelvei szerint kell használnia eszét, gondolatainak tisztáknak
kell lenniük, nem szabad becsapnia másokat, és fondorlatokat
szőni ellenük; nem szabad arra használnia eszét, hogy magát
mások kárára az egekig magasztalja. A kultúrvilágban manapság
majd minden ember tud írni-olvasni, de ha erkölcsi műveltségről
van szó, kiderül, hogy nem sokat haladtunk az ősember óta.
Aki tanult, de nem erkölcsös ember, azt nem az esze uralja:
maga az ész a primitív ösztönök rabja. A tfilin azt sugározza
felénk, hogy az észnek is irányításra van szüksége, mert anélkül
az ember vesztét okozhatja.
A
Tóra azt mondja, hogy a tfilint "a két szem közé"
kell tenni. Az a mód, ahogy a szemünket használjuk, megmutatja,
miféle emberek vagyunk. Mikor a néhai lubavicsi rebbe még
kisgyerek volt, azt kérdezte apjától, hogy miért adott a Teremtő
két szemet az embernek - egy szem nem lett volna elegendő?
"Isten
két szemet adott nekünk, egy jobb oldalit és egy bal oldalit
- válaszolta az apa. - A jobb szem arra való, hogy a jót lássa,
a balszem meg a hibákat. Használd a jobbszemedet, mikor másokat
szemlélsz, a balt meg, mikor magadba nézel."
A
tfilin kötelék és jelkép, mely az amerikai, az orosz és az
izráeli zsidót egy átfogó és elválaszthatatlan kötegbe fogja,
s egyuttal a zsidó ember kezét, eszét és szívét Istenhez és
a Tórához, ideálokhoz és elvekhez köti. Sajnos, ezek
az ideálok kevésbé terjedtek el napjainkban.
A
gondolat, hogy a tfilin az egyént népéhez köti, magyarázatot
igényel. Nemrég még nem minden zsidó gyakorolhatta szabadon
a Tóra parancsolatait. Milliószámra voltak olyan zsidó
közösségek, kik nem taníthatták gyermekeiket a Tóra
hagyományaira. Egy tizenhárom éves gyermek nem mindig tudott
tfilinhez jutni. Egy erős és elszánt nagyhatalom oly törvényeket
hozott, melyek arra voltak hivatva, hogy a zsidó embert elszakítsák
hitétől: a hithez való ragaszkodás börtönbe vagy száműzetésbe
is juttathatta. Az üldözött zsidók irányában kimutattuk aggályainkat,
és szükségükben melléjük álltunk. Még ma is tovább kell tanítanunk
őket arra, amit nem tanulhattak meg, nekünk kell megtenni,
amit ők nem tehettek meg, nekünk kell megszentelni, amire
ők nem voltak képesek, hogy biztosítsuk a zsidó lét láncolatának
folytonosságát.
A
tfilin lehet ennek a láncolatnak a tanúsága. A zsidó ifjú
sok helyütt nem tud tfilint rakni; ezért a zsidó ifjú Izraelben
vagy bármely más helyen a világon nemcsak a maga kedvéért
kell tfilint raknia, hanem azokért is akik kényszerből vagy
tudatlanságból erre nem képesek. Nincsenek illúzióink a zsidó
hagyomány mai helyzetét illetően: tudjuk, hogy még rengetegen
vannak, akik nem tartják be a tfilin micváját. De azt is tudjuk,
hogy a zsidó fiatalság szívén viseli a "néma zsidóság"
sorsát. A zsidó ifjú a tfilin révén ki tud állni a szovjet
zsidóság mellé, hirdetheti, hogy semmi sem állhat a Tóra
örök voltának útjába. Az izraeli diák a kelet-európai zsidóért
is teszi fel a tfilint, ha az erre nem képes; a tfilinszíjak
minden fordulójával, amit karjára köt, még jobban egybetköti
magát népe sorsával. A tfilin szíjai óceánokat és földrészeket
hidalnak át s a szétszóratottakat egy szoros csokorba gyűjtik.
Egy
szörnyű kép rémlik fel előttem - az auschwitzi haláltábor
egyik barakkja, s benne rengeteg zsidó, akik egyetlen, elrejtett
tfilint raknak fel sebesen egymás után, azt kézről kézre adva,
nincs is idejük elmondani a Smát, mert a németek minden
percben bejöhetnek, s míg egy részük tfilint rak, a többiek
a bejáratnál vigyáznak, nem közelednek-e a nácik. Az én hitközségem
egyik tagja is ott volt, abban a barakkban... S ugyanakkor
egy másik kép is eszembe jut: egyetemi hallgatók tömege, kik
egy amerikai egyetemi város Bét Hillél klubját állják körül
hosszú sorban, hogy tfilinrakáshoz jussanak - de ezeknek van
idejük, nem félnek semmitől... Talán fantázia szülötte ez
a kép? Van-e ennél jobb lehetőség fennen hirdetni, hogy a
szabad zsidó nem közömbös elnyomott hittársai sorsával szemben,
bárhol éljen is?
|