TFILIN MA?
ZALMAN I. POSNER

Nyomtatható változat

A hatnapos háború nyomán szerte a zsidó világban újjáéledt a tfilinrakás micvája. Ennek különös lendületet adott a Nyugati Fal (hol a chábád aktivisták minden látogatónak ajánlják, hogy tegye fel, sok esetben életében először, az imaszíjakat). A tfilin egy speciális zsidó formája Isten szolgálatának. Ez a központi esemény, mellyel egy zsidó ifjú a felnőtt zsidók közösségébe lép. A tfilin feltevése nemcsak érzelmi vagy szóbeli cselekedet, ezért az ember jogosan kérdezheti, mit jelent a tfilin napjainkban.

Mit jelképez a tfilin? A tfilin szíjait a karra kötjük, s ezáltal a kar elveszíti mozgási szabadságát, csak annyira tud mozdulni, amennyire a szíjak engedik. Az ember nem teheti azt, amit akar: csak úgy használhatja karját, illetve csak oly cselekvési lehetősége van, ami egyezik a tfilin, a "Halljad, Izrael!" szellemével. Bizonyos tettek, pl. más ember tulajdonának elsajátítása vagy ember és állat elleni testi sértés, sőt még élettelen tárgy erőszakos szétrombolása is véteknek számítanak. A karnak, a kéznek lehet gyógyító, segítő, építő, alkotó ereje, s az ember köteles azt csak e célokra használni. Ezt mondja nekünk minden reggel a tfilin, és a bár micvá ifjú is úgy kezdi felnőtt életét, mint ahogy mi kezdjük napunkat reggelenként: azzal a figyelmeztetéssel, hogy minden cselekedetünk ebben a szellemben történjék.

A tfilin egyik dobozát a bal karra tesszük, szemben a szívvel, mely az érzelmet jelképezi. Vannak érzelmek, melyeket a Tóra tilt: "Ne gyűlöld testvéredet szíved mélyén!", mert a gyűlölet bűnnek számít; "Ne tarts haragot és bosszúvágyat!" - még ha meg bántottak is; "Szeresd az idegent!" - természetesen minden idegenségével együtt; "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Minthogy képesek vagyunk uralkodni érzelmeink felett, mi felelünk értük. Uruknak kell lennünk, nem kiszolgáltatottjuknak. Ez egy másik tanulság, amire a tfilin ma taníthat.

A tfilin rávilágít a velünk született nagyszerű képességre, hogy ne csak jót tegyünk, hanem uralkodni is tudjunk érzelmeinken. Az a megszokott, sekélyes kifogás, hogy "nem tudtam uralkodni magamon", elfogadhatatlan annak a szemében, aki érzékelni tudja a tfilin szavát; a szív, mely a tfilin és a "Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szívvel!" isteni rendelkezés hatása alatt áll, elveti az ilyen kisszerű viselkedést.

A legszebb üzlet

A tfilin másik doboza a fejen, az ész lakhelyén nyugszik. Az ember esze a legszebb ajándék, amiben része van, de ugyanakkor a legszörnyűbb veszélyt is jelenti a világnak, amelyben él. Ha az ember helyesen használja az eszét, paradicsomot teremthet; ellenkező esetben romlást hozhat a földre. Az embernek a Tóra alapelvei szerint kell használnia eszét, gondolatainak tisztáknak kell lenniük, nem szabad becsapnia másokat, és fondorlatokat szőni ellenük; nem szabad arra használnia eszét, hogy magát mások kárára az egekig magasztalja. A kultúrvilágban manapság majd minden ember tud írni-olvasni, de ha erkölcsi műveltségről van szó, kiderül, hogy nem sokat haladtunk az ősember óta. Aki tanult, de nem erkölcsös ember, azt nem az esze uralja: maga az ész a primitív ösztönök rabja. A tfilin azt sugározza felénk, hogy az észnek is irányításra van szüksége, mert anélkül az ember vesztét okozhatja.

A Tóra azt mondja, hogy a tfilint "a két szem közé" kell tenni. Az a mód, ahogy a szemünket használjuk, megmutatja, miféle emberek vagyunk. Mikor a néhai lubavicsi rebbe még kisgyerek volt, azt kérdezte apjától, hogy miért adott a Teremtő két szemet az embernek - egy szem nem lett volna elegendő?

"Isten két szemet adott nekünk, egy jobb oldalit és egy bal oldalit - válaszolta az apa. - A jobb szem arra való, hogy a jót lássa, a balszem meg a hibákat. Használd a jobbszemedet, mikor másokat szemlélsz, a balt meg, mikor magadba nézel."

A tfilin kötelék és jelkép, mely az amerikai, az orosz és az izráeli zsidót egy átfogó és elválaszthatatlan kötegbe fogja, s egyuttal a zsidó ember kezét, eszét és szívét Istenhez és a Tórához, ideálokhoz és elvekhez köti. Sajnos, ezek az ideálok kevésbé terjedtek el napjainkban.

A gondolat, hogy a tfilin az egyént népéhez köti, magyarázatot igényel. Nemrég még nem minden zsidó gyakorolhatta szabadon a Tóra parancsolatait. Milliószámra voltak olyan zsidó közösségek, kik nem taníthatták gyermekeiket a Tóra hagyományaira. Egy tizenhárom éves gyermek nem mindig tudott tfilinhez jutni. Egy erős és elszánt nagyhatalom oly törvényeket hozott, melyek arra voltak hivatva, hogy a zsidó embert elszakítsák hitétől: a hithez való ragaszkodás börtönbe vagy száműzetésbe is juttathatta. Az üldözött zsidók irányában kimutattuk aggályainkat, és szükségükben melléjük álltunk. Még ma is tovább kell tanítanunk őket arra, amit nem tanulhattak meg, nekünk kell megtenni, amit ők nem tehettek meg, nekünk kell megszentelni, amire ők nem voltak képesek, hogy biztosítsuk a zsidó lét láncolatának folytonosságát.

A tfilin lehet ennek a láncolatnak a tanúsága. A zsidó ifjú sok helyütt nem tud tfilint rakni; ezért a zsidó ifjú Izraelben vagy bármely más helyen a világon nemcsak a maga kedvéért kell tfilint raknia, hanem azokért is akik kényszerből vagy tudatlanságból erre nem képesek. Nincsenek illúzióink a zsidó hagyomány mai helyzetét illetően: tudjuk, hogy még rengetegen vannak, akik nem tartják be a tfilin micváját. De azt is tudjuk, hogy a zsidó fiatalság szívén viseli a "néma zsidóság" sorsát. A zsidó ifjú a tfilin révén ki tud állni a szovjet zsidóság mellé, hirdetheti, hogy semmi sem állhat a Tóra örök voltának útjába. Az izraeli diák a kelet-európai zsidóért is teszi fel a tfilint, ha az erre nem képes; a tfilinszíjak minden fordulójával, amit karjára köt, még jobban egybetköti magát népe sorsával. A tfilin szíjai óceánokat és földrészeket hidalnak át s a szétszóratottakat egy szoros csokorba gyűjtik.

Egy szörnyű kép rémlik fel előttem - az auschwitzi haláltábor egyik barakkja, s benne rengeteg zsidó, akik egyetlen, elrejtett tfilint raknak fel sebesen egymás után, azt kézről kézre adva, nincs is idejük elmondani a Smát, mert a németek minden percben bejöhetnek, s míg egy részük tfilint rak, a többiek a bejáratnál vigyáznak, nem közelednek-e a nácik. Az én hitközségem egyik tagja is ott volt, abban a barakkban... S ugyanakkor egy másik kép is eszembe jut: egyetemi hallgatók tömege, kik egy amerikai egyetemi város Bét Hillél klubját állják körül hosszú sorban, hogy tfilinrakáshoz jussanak - de ezeknek van idejük, nem félnek semmitől... Talán fantázia szülötte ez a kép? Van-e ennél jobb lehetőség fennen hirdetni, hogy a szabad zsidó nem közömbös elnyomott hittársai sorsával szemben, bárhol éljen is?