Írta: Naftali Kraus

"MERT ÉLVEZTÉK A KIRÁLYI LAKOMÁT"
A Purim ünnepének története az utolsó, ami még bibliai eredetû. A Bibliában egy teljes könyv - Eszter könyve - szól róla.
A történet maga szokványos, szinte az unalomig ismert: a nagy zsidó közösség jómódban él a perzsa birodalom különbözo részein. Életük olyannyira zavartalan, hogy már nem is érzik, hogy gálutban, számuzetésben élnek s megindult az asszimiláció folyamata. Sokan már perzsa nevet is vesznek fel, már nem tekintenek Jeruzsálem felé. és már nem is nagyon imádkoznak a Szentély újjáépítéséért. Mózes-vallású perzsákká váltak, már-már a királyi udvarba is beházasodnak.
Szinte törvényszeruen következik be a jól ismert történelmi fordulat: megjelenik Hámán, korának Hitlerje, majd a zsidók kiirtására irányuló intézkedések, "alapos" indoklással, miszerint "a királynak nem érdemes oket életben hagyni", s persze vagyonuk elkobzása se maradhat ki mindebbol.
A csodálatos megmenekülés története már nem annyira szokványos. Az életveszélyben lévo zsidók böjtölnek, imádkoznak, végül Mordecháj, Eszter nagybátyja, felszólítja a királynét, lépjen közbe a zsidók megmentése érdekébe. Eszter minden asszonyi ügyességét latba veti, végül zsidó mivoltát is felfedi királyi ura elott, miközben bebizonyítja Ahasvérosnak - aki, a Talmud bölcsek szerint, igencsak mulya ember volt - hogy Hámán terve az o - Eszter királyné - életét is közvetlenül veszélyezteti. Ahasvéros ekkor már nem habozik cselekedni, életét veszi Hámánnak, és lehetoséget ad a zsidóknak, hogy leszámoljanak azokkal, akik korábban oket akarták kiirtani.
Mivel szolgáltak rá a zsidók abban a nemzedékben, hogy Isten orizz, egy Hámán-féle amalékita gyilkos életüket veszélyeztesse? - teszik fel bölcseink a kérdést.
Szerintük azzal, hogy részt vettek a király által rendezett ünnepi lakomán és élvezték azt (Megilá 12.). Érdekes - magyarázza egy haszid bölcselo - nem arról van szó, hogy nem-kóser ételeket ettek a lakomán. Erre talán lehetett volna mentséget is találni. Lehet, hogy kötelesek voltak a lakomán részt venni. Igen ám - teszi hozzá - de nem voltak kötelesek azt élvezni is. A zsidók pedig örömmel és lelkesen élvezték a 180 napig tartó lakomát. Ezen a lakomán a király elohozatta a Szentélybol elorzott edényeket is, melyekbol a részegségig ittak. Ennek pedig örülni, ezt élvezni - aki erre képes, az megérett a pusztulásra ...

* * *

Amikor a Cemách-Cedek, Menáchem Mendel (a harmadik rebbe a lubavicsi dinasztiában) 5-6 éves lehetett, nagyapja, Snéur Zálmán, - a dinasztia megalapítója és a Chábád chászidizmus megteremtoje - Purim elott megkérdezte tole: megtanultad Eszter könyvét? A gyerek igenlo válasza után tovább kérdezte: és meg is értetted?
Erre a gyerek azt felelte, hogy azt nem értette, hogy miért kellett Hámánnak 50 könyöknyi (Biblia korabeli hosszmérték, 1 könyök = 48 cm) bitófát felállíttatni ahhoz, hogy Mordechájt, a zsidók vezetojét felakasztassa? Hát Mordecháj olyan magas volt? - kérdezte.
Nagyapja ekkor nem válaszolt erre semmit. Késõbb, már Purim napján, adott rá választ, amikor - kabbalisztikus értelemben - elmagyarázta, hogy Hámán a magas akasztófával azt akarta szimbolizálni, hogy õ - az amálékita - elérte az "ötvenedik kaput" (kabbalisztikus fogalom) és így a zsidóság felett áll szellemileg. És ez volt a veszte - fejezte be a rebbe eszmefuttatását.

* * *

Purimkor a legfobb micve, hogy ajándékokat küldenek az emberek egymásnak (Misloách Mánot), és a nélkülözoknek alamizsnát juttatnak. Amikor Ávráhám Jósua Heslt rabbivá választották, hívei egy marék aranypénzt küldtek neki. A cádik kezébe vette az aranypénzeket, és látható élvezettel forgatta. Fia, reb Jicchák-Meir - aki ismerte apját, és tudta róla, mennyire semmibe veszi, sot megveti a pénzt - felettébb csodálkozott azon az élvezeten, amely kiült apja arcára, ezért meg is kérdezte tole, mi történt vele?
- Egész évben a pénzrol még csak tudomást sem veszek. Most azonban, Purimkor, a szegények között pénzt kell osztani, ily módon is gyakorolnunk kell a micvát. Tehát nagyon nem szeretném, ha olyat adnék nekik, ami az én számomra nem jelent értéket. Ezért most próbálom magam rávenni, hogy szeressem a pénzt. Csak ha ez sikerül nekem, akkor fogom majd szétosztani - adta meg a magyarázatot a rebbe a fia kérdésére.

* * *

Egy Kozsnitz melletti kis faluban élt egy koldusszegény zsidó. Purimkor bement a városba, hogy a zsinagógában meghallgassa a Megilá (Eszter könyve) felolvasását. A felolvasó ezúttal a kozsnitzi Mágid volt, aki szentéletu ember hírében állott. Mikor befejezte az imát odafordult a szegény zsidóhoz, majd azt kérdezte tole:
- Ugye te hozzám tartozó faluból jöttél? S akkor miért nem hoztál nekem ma Slách-Móneszt (Misloách Mánot-ot)?
A szegény, szerencsétlen ember csak hallgatott, hiszen otthon, a családjának még betevo falatja sem volt, hát hogyan magyarázza meg a rebbének, miért nem hozott ajándékot?
De a rebbe nem is várt válaszra, hanem azt mondta:
- Ma Purim van, gyere velünk és igyál egy kis pálinkát.
A falusi szegény ember el is ment a Mágid házába, ahol finom süteménnyel és pálinkával kínálták. Afeletti örömében, hogy a Mágid házában lehet, vagy tán ittas is volt egy kissé, valami különös érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, semmi sem lehetetlen. Fogta magát, felkeresett egy gazdag borkereskedot, s miután kellemes Purimot kívánt neki azt mondta:
- Kérem, uram, adjon nekem hitelbe egy üveg jó bort. Biztosan meg fogom fizetni. De ha még sem - hát ma Purim van ...
És a kereskedo adott neki egy üveg jó bort. Ezután bement egy másik boltba, ott néhány almát kért - hasonló "feltételek mellett". Ott is megkapta, amit kért. Mindezzel pedig visszament a Mágid házába, és odaadta, mint purimi ajándékot. A rebbe nagyon örült a Misloách Mánotnak, és azt mondta neki:
- Jól tetted, hogy eljöttél. És ne feledd, hogy minden évben hozzál Purimkor ajándékot.
A falusi szegény pedig így elmélkedett magában:
- A családom otthon éhezik. Hogy is feledkezhettem meg róluk? Teszek is róla mindjárt, hogy nekik is örömteljes legyen a Purimjuk. Gondolta, ha a módszer egyszer már bevált, megpróbálja folytatni.
Ezzel bement a kocsmába, ahol egy üveg pálinkát, a pékhez, ahol kenyeret, a fuszereshez, ahol néhány sósheringet sikerült kapnia.
Határtalan örömmel sietett haza, és már az ajtóból kiabálta: Purim van, Purim van!
Felesége és gyerekei nem tudták mire vélni, hiszen nemigen látták még ot ilyen vidámnak. Azt hitték a nagy szegénységbe belebolondult. Ekkor azonban letette az asztalra mindazt, amit megszerzett és "meghívta" a családot lakomára, mondván, egyetek, hiszen Purim van.
Így hát ettek-ittak, örömükben még táncra is perdültek, amikor egyszer csak kopogást hallottak.
Eloször nem is akartak ajtót nyitni, de aztán - miután a kopogás megismétlodött - az asszony mégiscsak rászánta magát, hogy kinyissa az ajtót, mert arra gondolt, hátha az a szomszédjuk, aki - nem-zsidó létére is - jó szívvel viseltetett irántuk, és idonként még egy kis krumplival is szokott segíteni.
Amint kinyitotta az ajtót, egy vérrel borított, sebesült zuhant be, aki valóban ez a szomszéd volt. Gyorsan kimosták sebét, bekötözték, megitatták egy kis pálinkával. Amikor az ily módon magához tért, megszólalt:
- Megmentettétek az életemet. Majd elmesélte, hogy egyetlen fia véresre verte, és kidobta. Ha nem fogadják be, minden bizonnyal belehalt volna a sérüléseibe, vagy megfagyott volna odakint.
Késobb így folytatta:
- Mivel a fiam meg akart ölni, ti viszont megkönyörültetek rajtam, ezért megmutatom nektek azt a helyet, ahová elrejtettem egy csomó aranyat és ezüstöt, amit a fiamnak szándékoztam adni halálom elott, de ezek után nektek ajándékozom. Ki is mentek az erdobe, és pontosan megmutatta azt a fát, ahol a vagyonát elásta.
A gondos ápolás ellenére a szomszéd néhány nap múlva meghalt. Ezután a zsidó ismét kiment az erdobe, kiásta az aranyat a fa alól. Ennek révén jómódú ember lett a szegény falusi zsidóból, s így megtehette, hogy minden Purimkor elmenjen a kozsnitzi rebbéhez és gazdag Misloách Mánotot - purimi ajándékot - vigyen neki.

"HA KEGYET TALÁLTAM A KIRÁLY SZEMÉBEN..."
1918-ban, amikor Angliában közzétették a Balfour deklarációt - amely nemzeti otthont ígért a zsidóknak Palesztinában - reb Smuél (az Ávné Nezer szerzojének a fia, a szohotsovi rebbe, magához hívott néhány közeli és aktív hívét. Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az o eloadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.
- Mi is így vagyunk vele - mondta a cádik híveinek. Ezidáig nemcsak, hogy jelét sem láttuk annak, hogy az Örökkévaló haza akar vinni bennünket oseink földjére, hanem még különbözo akadályokat is gördítettek ennek útjába. Ennélfogva nem eroltettük eddig a hazatérést. Most azonban - folytatta - amikor beteljesedett rajtunk az Írás szava:
"Hallga, szerelmesem kopogtat!"
- Nyiss ajtót, húgom, kedvesem..."(Énekek Éneke 5:2.) és megengedtetett nekünk ismét visszatérni szent örökségünkhöz - kötelességünk felébredni, és a magunk részérol mindent elkövetni, hogy anyagilag és erkölcsileg segítsük az ereci jisuv felépítését.
Meggyozo szavakkal ösztönözte híveit a palesztinai letelepedési mozgalom támogatására, majd elmesélte, hogy édesapja már 30 évvel ezelott elküldte ot a Szentföldre, hogy felmérje a helyzetet és földet vásároljon. Ott jártamkor - fejezte be mondókáját a rebbe - még nagyon veszélyes volt a közlekedés, de soha nem féltem, s nem is történt semmi baj velem ...

Mit mond a Háláchá?
Purim, az az ünnep, amely egy olyan esemény kapcsán keletkezett, ami gálutban, számuzetésben történt meg, és - Bölcseink szerint - csak nehezen sikerült bekerülnie a Bibliába.
1. Minden este és reggel a templomokban felolvassák a Megilát, Eszter könyvét. Ennek meghallgatása minden zsidóra kötelezo.
2. Ezen az ünnepen legalább két embernek kell ajándékot küldeni (Slách Mónesz = Misloách Mánot) aminek kétféle enni- és innivalóból kell állnia.
3. Legalább két rászorulón kell segíteni (Mátánot Löevjonim) pénzzel vagy ennivalóval.
4. Az imákban egy betoldást tesznek (Ál hániszim) , melyben dióhéjban le van írva a megmenekülés csodálatos története.
Érdekes módon ezen az ünnepen nem mondjuk el a Hálél hálaadó imát. Ennek oka, hogy az esemény nem az osi földön történt, hanem a gálutban, másrészt pedig a megmenekülés csupán részleges volt. A Talmud bölcsek jóval késobb azt mondták "hiszen mi még ma is Ahasvéros hubéresei vagyunk" (Megilá 14).
5. Évszázadok során kialakult szokás, hogy Purimkor a zsidók álarcot öltenek, amivel az események azon fordulatát szimbolizálják, amikor az üldözött zsidók úrrá lettek ellenségeiken, vagyis "fordult a kocka" (Vönáháfoch hu). Az egész ünnepnek farsang jellege van, a gyerekek is jelmezt öltenek - a fiúk Ahasvérosnak, meg katonáknak, a lányok Eszternek öltöznek - és vidám összejöveteleken mulatnak a régmúlt szabadulás emlékére.
Ez az az alkalom, amikor a zsidók mértéktelenül szoktak inni, ami tulajdonképpen talmudi eloírás "annyit köteles valaki inni Purimkor, hogy ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között" (Megilá 7b.).
A Sulchán Áruch ezt túlzásnak találta - hát hogy tudna egy zsidó ennyire lerészegedni? - ezért azt a megoldást találta, hogy ha az ember iszik egy pohárkával és utána lefekszik aludni, akkor ezzel eleget tesz kötelességének (hiszen álmában nem tud különbséget tenni Hámán és Mordecháj között...).