|
Hová
szökik a szökoév? Írta:
Oberlander Baruch rabbi
Rendszerint
Ádár hónapban van Purim, de a szökoévben, amelyben
13 hónap, két Ádár van, az ünnepet második
Ádárban tartjuk meg. Így I. Ádár 14-én
(idén március 14.) csupán Purim Kátánt, "kis
Purimot" tartunk, emlékezetül az igazira. Az Ádár
hónapra eso járzejtot is a második Ádárban
kell tartani.
Az alábbiakban megismerkedhetünk a zsidó
naptár rejtelmeivel. Naptárunk abból az idobol ered,
amikor Izrael fiai Egyiptomban megkapták az elso parancsolatot. A Tóra
utasítása szerint a zsidóknak a Hold járásához
kell igazítaniuk a napok számítását, nem pedig
a Napéhoz. A hónapok számítására
a lunáris kalendárium - a Hold-naptár - alkalmasabb, mint
a szoláris, a Nap szerinti. A hónapok kezdete és idotartama
könnyebben megállapítható a Hold fázisainak megfigyelésével.
A Nap járása nem mutatja a hónapokat, hiszen a "naphónapok"
számítás eredményei: úgy jöttek létre,
hogy az év idotartamát elosztották tizenkettovel. Természetünk
szerint is jobban kötodünk a Holdhoz, mint a Naphoz. Akárcsak
a Hold, amely az egymást követo fázisok során növekszik
és fogy, mi is hol fényesebb, hol sötétebb idoszakokat
élünk át, a növekedés és a csökkenés
szakaszait. A Nap mindig fénylik, de az ember nem mindig mutatkozik tökéletesnek
és ragyogónak. Az emberi természet a Holdat tükrözi:
neki is megvan a maga sötét oldala; jó és rossz, magasság
és mélység, fent és lent között ingadozik.
A holdév azonban nem tart lépést az évszakokkal, és
zavart okoz az ünnepek menetrendjében, különösen Peszáchkor.
A probléma a következo: a holdhónap 29 és fél
napból áll, ami 12-vel szorozva 354 napot tesz ki - 11-gyel kevesebbet,
mint a szoláris év 365 napja. Ez a különbözet három
év alatt már 33 napot jelent, s emiatt Peszách - "húsvét"
- kifejezetten tavaszi ünnepe lassan a télbe hátrál.
A szökoév visszazökkenti a zsidó naptárt a rendes
kerékvágásba. A két-három évenként
beiktatott plusz hónap segítségével a lunáris
naptár összhangba kerül a napév évszakaival, így
Peszáchra mindig tavasszal kerül sor. A szökoév azonban
nemcsak számokat és matematikai képleteket rejt magában.
Tágabb értelmezésben azt jelenti, hogy valami új következik
a zsidóság életében. A lubavicsi rebbe, hangsúlyozza
a szökoév szellemi jelentoségét: a szökoév
azt jelképezi, hogy a javulás útjára lépés,
a tsuvá - a megtérés - és a bunbánat befolyásolja
életünket. Nemcsak a jövore van hatással, hanem a múltban
elkövetett hibák következményeire is. A szökoév
megmutatja, hogy behozhatjuk az elvesztegetett idot: sohasem túl késo!
Nincs veszve semmi, még ha elhanyagoltuk, elhagytuk is a zsidó életet. |