|
Szellem
és anyag: ellentétek? Írta:
Oberlander Báruch rabbi Az
anyag és a szellem egysége is Purim egyik fo vonása. Hámán
eleinte a zsidók szellemi szabadsága ellen intézett támadást.
Bölcseink értelmezik így ezt a szakaszt (Eszter 3:2.): "De
Mordecháj nem hajtott térdet, és nem borult le" Hámán
elott, aki megkövetelte, hogy bálványként imádják,
s ezt mindenki teljesítette is, kivéve Mordechájt. Késobb
azonban kiterjesztette törekvéseit az összes zsidó - fiatalok
és öregek, gyermekek és asszonyok - fizikai megsemmisítésére
is. Purim csodájára ezért kell egyszerre szellemi és
anyagi szemlélettel tekintenünk: "fénnyel és örömmel,
vígsággal és dicsoítéssel" (uo. 8:16.)
- ami bölcseink magyarázata szerint szellemi értelmu, vagyis
a "fény" a Tóra -, ugyanakkor lakomával, borral
ünnepelnünk. Valójában az egység alapelve a
zsidóság lényege, amióta Ábrahám eloször
kinyilvánította az egyistenhitet. Érdemes megjegyezni,
hogy a fizikai tudományok fejlodésük elorehaladtával
egyre közelebb kerülnek az egység alapelvéhez az anyagi
világban is. Az utóbbi években a tudomány fejlodése
folytán rájöttek, hogy maguk az alapelemek is az atom alkotórészeibol
- elektronokból, protonokból, neutronokból - állnak.
Megszületett a felfedezés, hogy az anyag és az energia között
kölcsönhatás áll fenn, és egyik a másikba
átalakulhat. A lubavicsi rebbe tanítása szerint ez az
embernek Isten szolgálatában való elorehaladására
is érvényes. Az ember két lényeges, egymással
ellentmondásban álló összetevovel rendelkezik, az anyagival
és a szellemivel, amelyek éppúgy összeférhetetlenek,
mint az anyag és az energia. Más szóval ez az isteni lélek
és az ösztönös lélek, egyszerubben a jécer
tov és a jécer hárá - a jó ösztön
és a rossz ösztön - kettossége. Ez az összeférhetetlenség
azonban csak az Isten szolgálatához vezeto út kezdeti szakaszán
jelentkezik, ahogyan az elemek és erok sokféleségének
feltételezése is akadályt jelentett eleinte a fizikai világ
feltárásában. De ahogyan a tudomány fejlodésével
elotérbe került a természet egységessége, ugyanúgy
vezet az Isten tökéletes szolgálatára való törekvés
az emberi természet lényegi egységének felismeréséhez,
a ponthoz, ahol az isteni és az ösztönös lélek egyesül:
a jó ösztön átalakítja a rossz ösztönt,
és magába olvasztja. Másként nem lehetne egység
és harmónia, hiszen a magasztos, pozitív és alkotó
erok állandóan harcban állnának a szennyes, negatív,
romboló erokkel. Ezért az áhított egységért
hirdetik a zsidók: "Halljad, Izrael, Örök Istenünk,
az Örökkévaló egyetlen!" Chág
Purim száméách! Örömteli ünnepet!
|