Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán

A purim szó jelentése
A Talmud (Megilá 17a.) azt mondja, hogy ha valaki hátulról elõre olvassa az Eszter könyvét, akkor azzal nem teljesíti a Megilá-olvasás purimi micváját. Rabbi Jisráél Báál Sém Tov magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ha csak visszatekintve, múltbeli eseményként kezeljük a Purimot, úgy tekintünk arra, hogy az nem kötodik a jelenhez, akkor nem teljesítjük a Megilára vonatkozó kötelességet. A Megilá olvasásának az a célja, hogy vezérfonalként használjuk azt, és megtanuljuk belõle, illetve levonjuk belõle a következtetést, hogy a mai idõkben mi a helyes zsidó magatartás. Ez általában az egész Megilá elbeszélõ részére érvényes, de különösen arra a versre, amely a purim szót magyarázza.
Egy dolog neve annak egyedülálló jellegére utal. Purim ünnepének elnevezését a következõképen indokolja a vers: "Azért nevezték eme napokat purimnak a pur (sorsvetés) névrol." (Eszter 9:26.)
Ezen idézet tanulmányozásakor számos kérdés merül fel. A Megilá héberül íródott, a pur azonban nem héber, hanem perzsa szó (Ibn Ezrá, uo. 3:7.). Magában a versben, miután le van írva (Eszter 9:24.), hogy "purt vetettek", a héber fordítás hozzáteszi még: "gorált, azaz sorsot vetettek." Elsõként az a kérdés merül fel, hogy miért nevezik az ünnepet a pur szó alapján Purimnak, mikor erre a héber gorálot (sorshúzás) szó alkalmasabb kiindulópontnak látszik. Ez már csak azért is érdekes, mivel az összes zsidó ünnepnek, beleértve a Chánukát is (amely a Purimhoz hasonlóan rabbinikus ünnep), héber neve van. Felmerül továbbá a kérdés: nem kellene, hogy ennek az ünnepnek a neve - az összes többihez hasonlóan - kifejezze a csodát, a megmenekülést és a hálaadás okát? A pur szó pontosan ezek ellenkezõjére utal, mivel a gonosz Hámán sorshúzás által akarta tönkretenni és megsemmisíteni a zsidó népet.
A Purim ünnepével kapcsolatban van még egy igencsak szembeötlo kérdés: az egész Megilában sehol sem szerepel az Örökkévaló neve. Vajon ez a hiány az isteni megnyilvánulás nagyon eros leplezését jelzi. A Szentírás más könyveivel összevetve, amelyek mindegyikében többször szerepel Isten neve, ez egyedi eset. Az Örökkévaló nevének említése általában bevett gyakorlat. Például mikor zsidók beszélgetnek egymással, "Isten neve gyakori az ajkukon", és a zsidó levelezésben, még a tisztán magánjelleguben is, szerte a világon általános szokás a "Báruch Hásém" (Isten kegyelmébol) kezdoformula. Ennek az az oka, hogy mivel "telve az egész föld a Mindenható dicsoségével" (Jesájá 6:3.), és "nincs birodalom, amely üres lenne Tole" (Tikuné Zohár, Tikun 57.), ezért minden zsidó számára magától értetodo, hogy a lét teljes spektrumában minden kapcsolatban áll az isteni gondviseléssel.
Ennek ellenére, az egész Megilában, amely egyike a Biblia huszonnégy szent könyvének, meglepo módon egyszer sem olvashatjuk az Örökkévaló nevét.

Leplezés és reveláció
Mint már említettük, a dolgok neve azoknak egyedi jellegére utal. A Megilán belüli rejtozés és leplezés minoségét maga a Megilá név is mutatja. A Megilát "Megilát Eszter"-nek nevezik, és a Talmud (Chulin 139b.) az Eszter szót a széter (leplezés) szóval hozza összefüggésbe. Ezen túlmenoen a Talmud a nevet a "hásztér ásztir" isteni kijelentéssel is összekapcsolja ("Én pedig végképpen elrejtem [arcomat]" - 5Mózes 31:18.), amiben kétszer is szerepel az elrejt ige, ami a leplezés különleges esetére utal.
Mégis Eszter könyvét gyakran egyszeruen csak Megilának nevezik, ami tulajdonképpen ezzel ellentétes. A Megilá szó etimológiailag a nyíltságot és revelációt, tehát a leplezés szöges ellentétét jelento giluj szóval rokon.
A leplezés és a reveláció két ellentétes motívuma nemcsak a Megilában van jelen, hanem magában a Purim ünnepben is. Egyfelol az ünnepet Purimnak nevezzük, ami perzsa szó, és a zsidók ellen kiagyalt gonosz rendeletre utal, ami az isteniség leplezését tükrözi. Másfelol a Purimot lakomával, és más ünnepekénél jóval nagyobb vigalommal szokás ünnepeli, olyan határtalan örömmel "ád dölo jádá", hogy végül már a nyilvánvaló ellentétek között sem tudunk különbséget tenni (lásd Megilá 7b.).

Reagálás a rendeletre
Mielott rátérnénk e kérdésekre, elobb elore kell bocsátanunk egy fontos fogalmat, amely a Megilával és a Purim megülésével kapcsolatos.
Hámán rendeletének idején a zsidó népnek kiváló képviseloi voltak a perzsa kormányzatban. Mordecháj azon kiváltságosak közé tartozott, akik "a király kapujában ültek" (Eszter 2:19. Lásd még Megilá 13a.), ráadásul megmentette a király életét (uo. 2:21-tol). Eszter volt a királyno, akit azért választott a király, mert Eszter "kedvességet és kegyet talált elotte."
Elso pillantásra a gonosz rendelet elso logikus reakciója az lett volna, hogy a zsidók megkérik az akkori idok befolyásos személyiségeit, hogy beszéljék rá a királyt a rendelet visszavonására.
A Megilá ezzel szemben azt mondja, hogy Mordecháj elso reagálása az volt, hogy "zsákot öltött meg hamut; kiment a város közepére" (uo. 4:2.), ott bunbánatot gyakorolt, és erre szólította fel a többi zsidót is (Tárgum Séni Eszter 2:1.). Csak ez után kérte meg Esztert, hogy "menjen be a királyhoz, hogy könyörögjön neki, és kérést intézzen hozzá népéért" (uo. 4:8.). Eszter így is tett. Mielott azonban a király elé állt, üzenetet küldött Mordechájnak: "Menj, gyülekeztesd össze mind a zsidókat..., és böjtöljetek értem: ne egyetek és ne igyatok három napig, éjjel-nappal". Ezt azonban nem tartotta elegendonek, mert hozzátette még, hogy "Én is... azonképpen böjtölni fogok" (uo. 16.).
Megfelelo magatartás volt ez Eszter részérol? Abban a kényes helyzetben mindenekelott arra kellett volna gondolnia, hogy megint kegyet találjon a király szeme elott, mivel egy rendelet kimondta, hogy "minden férfit és asszonyt, aki bemegy a királyhoz a belso udvarba anélkül, hogy hívták volna..., azt megölik, kivéve azt, akinek a király az aranypálcát odanyújtja" (uo. 11.), ezért ez nagyon veszélyes volt. Ebben a percben nagyon kellett a "kegy" a király szeme elott, mert Eszter elmondta, hogy "harminc napja nem hivatott a király". Mi indokolhatta a háromnapi böjtölését, ami normális körülmények között csak elhomályosíthatta Eszter természetes szépségét, épp olyankor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna arra?

Szembenézni a rejtett okokkal
Ennek a magatartásnak az egyszeru magyarázta abban rejlik, hogy Mordecháj és Eszter biztos volt benne, hogy a zsidók ellen kiadott rendelet nem természetes világi dolgok következménye, nem puszta véletlen, hanem annak folyománya, hogy "gonosz cselekedeteik miatt az Örökkévaló szenvedést hozott rájuk" (lásd Maimonidész A böjtök szabályai, 1:2-3.). Nyilvánvaló volt elottük, hogy az okozat (Hámán gonosz rendelete) nem teheto semmissé magának az oknak, a zsidó nép helytelen magatartásának a megszüntetése nélkül. Ezért szólították fel azonnal bunbánatra a zsidóságot, ezért kezdtek böjtölni, stb.
A bunbánatra történo felszólítás nem volt elegendo: felvázolták a zsidó nép vétkeinek természetét is. Amiképpen a Midrás (Jálkut Simoni Eszter 1056.) mondja, a "böjtölj nekem, ne egyél és ne igyál" amiatt rendeltetett el, mert "kötelességed böjtölni, mivel ettél és ittál Áchásvéros lakomáján." Csak az ok bunbánat általi megszüntetése után kezdtek el természetes módon törodni magukkal, csak ez után kezdtek el szokásos módon cselekedni, hozzálátni a helyzet megoldásához. Az Örökkévaló megkívánja az emberi cselekedetet is, emez biztosítja, hogy "meg fog téged áldani az Örökkévaló, a te Istened mindenben, amit teszel" (5Mózes 15:18.). "Tennünk" kell, szokványos emberi cselekedeteket kell végeznünk. Viszont mindezt csak azután, hogy szellemiekben rendbe tették magukat. Mordecháj és Eszter is csak az után fordultak Áchásvéros királyhoz a rendelet visszavonása érdekében, miután bunbánatra szólították fel a zsidóságot.
Az Áchásvéros királyhoz történo folyamodás csupán az emberi módja volt annak, hogy természetes fordulatok formájában eloidézzék a isteni megszabadítást. A zsidó nép megmenekülésének tényleges oka azonban a bunbánat és a böjtölés volt. Következésképp az elso cselekedet nem a külso valóság, a politika felé irányult, hanem mindenekelott a rendeletet eloidézo spirituális tényezok felé.

Az örök tanulság
A történtek utalásai napnál világosabbak: ellenségeskedés idején vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy az elso és legfontosabb teendo a természetes megoldás keresése. A Megilá ezzel szemben azt mondja, hogy ez csak egy késobbi lépés: az elso az legyen, hogy Tóra-tanulás és az Örökkévaló micváinak teljesítése által erosítsük meg a zsidóság és az Örökkévaló kapcsolatát, és csak ez után vegyünk igénybe természetes eszközöket és külso "öltözéket" a probléma megoldása érdekében. Ha a bunbánat elsodlegessége valóban érvényesül, akkor minden késobbi külso öltözék és természetes cselekvés megfelel arra a célra, hogy a magasan a természet felett létezo birodalomból eloidézze a csodás menekülést.
Ez nemcsak a zsidóság egészére érvényes, hanem külön-külön minden egyes zsidóra is. Minden egyes zsidónak tudnia kell, hogy egyesült az Örökkévalóval, akit a természet semmiféle törvénye nem korlátoz. Igaz - ahogyan az "amit teszel" bibliai szavak is jelzik -, tennünk kell, de csak azért, hogy a bibliai ígéretnek, miszerint "meg fog téged áldani az Örökkévaló", legyen valamiféle külso "öltözéke" vagy természetes kifejezodése. Mivel az emberi cselekedet csak külso "öltözék", ezért nyilvánvaló, hogy az elsodleges cselekedetnek nem erre a külso öltözékre kell irányulnia, hanem olyan cselekedetnek kell lennie, amely méltó az Örökkévaló áldására. Ez Tóra-tanulás és a micvák teljesítése révén érheto el.
Ha viszont egy zsidó elhanyagolja ezt az alapveto dolgot, és csak a külsoségekkel foglalkozik, az olyan, mint mikor valaki elmegy a bankba pénzt kivenni, csak épp nincs csekkje, vagy olyasféle cselekedet, mint mikor valaki fedezet nélküli csekket használ. A "csekk" megszerzésekor a zsidónak mindenekelott arra kell törekednie, hogy a csekket ne "repedezett kutakból" szerezze, "melyek nem fogják a vizet" (Jeremiás 2:13.), hanem attól, aki azt mondja: "Enyém az ezüst, és enyém az arany" (Chágáj 2:8.). Csak a "csekk", az igazi spirituális érdem megszerzése után lehet a csekket a "felöltözködés" természetes útján átváltani arra, hogy az Örökkévaló áldása legyen mindenen, "amit teszel".
Azt hinné az ember, hogy ez csak olyan idokre érvényes, mikor az isteni nyilvánvalóan jelen van a világon, és nem olyankor, mikor a zsidóság számuzetést szenved, és foleg nem a Messiás elotti korszakban, amikor nagy spirituális sötétség uralkodik.
Ezzel szemben azt látjuk, hogy Purim idején, amikor a zsidók számuzetésben voltak, "elszórva s elszéledve a népek közt" (Eszter 3:8.) (és ez az állapot még a csoda után is fennáll, ahogy a Talmud mondja: "Még mindig Áchásvéros szolgái vagyunk" - Megilá 14a.), a Purim csodája nem természetes jelenségek, hanem a "böjtölj értem... három napig" folyományaként nyilvánult meg, ami azt eredményezte, hogy a zsidó nép visszatért a Örökkévalóhoz.

A leplezés valódi célja
Ez tehát a "Purim" név magyarázata: perzsa szó, amely egy gonosz rendeletre utal. Ez az oka annak is, hogy az Örökkévaló neve egyszer sincs leírva, csak utalnak rá: ez a Purim és a Megilát Eszter speciális koncepciója.
A zsidók valójában nincsenek alárendelve a természet törvényeinek: sem életük spirituális dimenzióiban (például isteni segítséget kapnak ahhoz, hogy igazán megértsék, és a mélyére pillantsanak mindannak, amit a Tórából tanulnak), sem pedig anyagi és világi dolgaikban. A természeti törvényeknek ez a transzcendenciája akkor érvényesül, mikor a leplezést jelento perzsa "Purimmal" és "Eszterrel" kell foglalkozni. Sok chászid forrás (lásd Torá Or 120d., 123c.) úgy magyarázza, hogy a perzsa pur - a héber gorál (sorshúzás) - egy magasztos szintre vonatkozik, amely a spirituális és anyagi világok fölött áll. A bibliai "hásztér ásztir" kifejezést (amely a "leplezés" szó kétszeres használata) megelozi az "Ánochi" névmás, amely a Tízparancsolat elso szava (2Mózes 20:2.), és magasabb, mint az Örökkévaló összes neve, beleértve még a négybetus HVJH-t is. Az isteni személyiség olyan magas szintjére utal, amelyre "a héber ábécé egyetlen betuje, de még egy betu egyetlen pontja sem" utalhat (Zohár 3:257b.; Likuté Torá, Bámidbár 80b.).
Ilyenformán mikor egy zsidó a Megilát olvassa, és felismeri, hogy valójában még azok a dolgok is kapcsolódnak a "reveláció" jelentésu Megilához, amelyek a bibliai kifejezésben kétszeres leplezést jelento "Eszter"-ként tunnek fel, akkor sajátítja el azt a tudást, hogy még a gonosz Hámán által vetett pur is igazából a héber gorál volt, és mindez nem pusztán egy múltbeli, hanem egy örökké idoszeru és fontos esemény.
A zsidó ekkor ér a reveláció legmagasabb szintjére: Megilá - nyilvánvaló isteniség -, amely egyre nagyobb örömet ád dölo jádá kelt: határtalan, korlátlan örömet.
Szökoévben, mondja a Talmud, mikor egy kiegészíto hónapot adunk a többihez (az elso Ádárt), a Purimot a második Ádárban kell megtartani, mégpedig azért, hogy "összekapcsoljuk a szabadulást a szabadulással" (lásd Megilá 6b.), azaz hogy a Purim csodáját összekapcsoljuk a következo hónapban, Niszánban sorra kerülo Peszách ünnepével. Ha a zsidó nép megfelelo vidámsággal és értéssel ünnepli a Purimot, akkor továbblép, "szabadulásról szabadulásra", a purimi megmenekülésrol a Messiás általi megváltásra, ami bibliai értelemben a Peszáchkor ünnepelt egyiptomi kivonuláshoz hasonló (Michá 7:15.). Akkor "az éjjel világít, mint a nappal" (Zsoltárok 139:12.), azaz az éj sötétsége spirituális sugárzás forrásává változik. A leplezés "Eszter"-ébol megtörténik a "Megilá" revelációja: a mi igaz Messiásunk jöjjön el és váltson meg minket gyorsan, még a mi idonkben.

Forrás: Likuté Szichot, VI. kötet, 189-195. oldal