|
Miért
nem részegesek a zsidók? Mi,
zsidók, sohasem tudjuk annyira leinni magunkat, hogy ne tudjunk különbséget
tenni Hámán és Mordecháj között. Túlságosan
is jól ismerjük a Hámánokat... Bölcseink
mondották: "Ádár havának elérkeztével
fokozni kell az örömöket." Öröm pedig nincs bor
nélkül. Mint a Zsoltárok költoje mondja: a bor megörvendezteti
az ember szívét. Ha ez így van ádárban,
még inkább így van Purim idején. Hiszen Purimkor micvá
kötelez arra, hogy sokat igyunk, akár a lerészegedésig
is, "míg már nem tudunk különbséget tenni
az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj
között". Ehhez bizony igen részegnek kell lenni... Valójában
a zsidó ember soha nem részegedik le, még Hámán
és Mordecháj kedvéért sem. A berúgás
parancsolatáért a zsidók még Purimkor sem lelkesednek.
Egy kis pohárkával "az egészségre" - lchájim
-, azt igen. De berúgni már nem zsidó dolog. Nem könnyu
megmagyarázni, miért nem hajlandók a zsidók még
évente egyszer, Purimkor sem berúgni, hiszen semmiféle tilalom
nincs a kóser bor fogyasztására. Csak annak nem szabad innia,
aki fogadalmat tett erre, és önként vállalta a korlátozást.
A zsidó ember életében nagy jelentosége van a bornak.
Már a régmúlt idokben is megvolt a bornak ez a jelentos szerepe.
Központi helyet foglalt el a bor az áldozati szertartásokban
is: az a zsidó, aki égo- vagy békeáldozatot mutatott
be, köteles volt bort is helyezni az oltárra. Ez volt a nöszáchim
(italáldozat). Bort használ a zsidó ember a szombatot
és az ünnepet köszönto áldáshoz. Bor szükséges
a szombat és az ünnep kimenetelére mondott áldáshoz
is. Vallási eloírás, hogy minden családi és
közösségi ünnepen egy pohár borra kell áldást
mondani; Peszách ünnepén, a széderestén négy
pohár bort kell meginni. Mégis, bár a zsidó ember
gyakran iszik bort, ráadásul ezzel Istennek tetszo dolgot cselekszik,
a borivás soha nem vezet nála részegségre, de még
csak rendszeres szokásává sem vált. Vajon miért? *
* * A kérdésben
benne van a válasz. Mivel a bor központi helyet foglal el a zsidó
ember életében, megszunt közönséges árucikk
lenni, amelyet "csak úgy" fogyasztanak. A bor vallási
eloírás tárgya, és elsosorban vallási cselekedetek
végrehajtásához szükséges. Hogyan is használhatná
a zsidó ember olyan közönséges célokra, mint az
étel "leöblítése" vagy a lerészegedés?
Bölcseink nagyon jól ismerték az ember természetét
és a bor - kiváltképp a mértéktelenül
fogyasztott bor - hatását. A Midrásban reb Áchá
mesélte: Volt egy ember, aki eladogatta a javait, hogy bort vehessen.
Fiai féltek, hogy elherdálja örökségüket,
ezért összedugták a fejüket: megtanácskozták,
mit tegyenek, hogy leszoktassák az ivásról. Úgy határoztak,
hogy ha legközelebb berúg, kiviszik a temetobe. Ha a halottak között
tér magához, gondolták, úgy megijed, hogy soha többé
nem iszik. A következo alkalommal valóban kivitték a temetobe.
Történt azonban, hogy borkereskedok jártak arra, akik a temetobe
tértek be pihenni. Amikor meghallották a fiúkat, megijedtek,
hogy rablók közelednek, és futásnak eredtek. A részeg
ember felébredt, és meglátta a hátrahagyott borostömloket.
Tüstént kioldotta az egyiket: persze ismét berúgott,
és tovább aludt. Három nap elteltével fiai felkerekedtek,
hogy megnézzék, mit csinál. Mikor látták, hogy
a tömlo csapjával szájában édesdeden alszik,
így szóltak: "Így sem hagyott el a Teremto! O gondoskodik
rólad, mi pedig tanácstalanok vagyunk..." Végül
úgy döntöttek, hogy mindennap másik fia látja el
ot itallal. *
* * Volt egy ember,
akinek az apja nagyivó volt. Valahányszor berúgott, a piactér
mocskában hentergett. A gyerekek kovel dobálták és
gúnyolódtak rajta: "Részeg, részeg!" Az
ember majd meghalt szégyenében, végül egy napon így
szólt: "Apám, meghozatom a létezo legfinomabb borokat,
csak ne járj el inni, mert szégyent hozol magadra és rám
is!" Így könyörgött neki sokáig, míg
apja meg nem ígérte, hogy nem megy többé a kocsmába.
Az ember pedig mindennap ellátta apját étellel-itallal, ágyba
fektette, majd hazament. Egy alkalommal, zuhogó esoben a templomba igyekezvén,
a piactéren ment keresztül. Egy részeg embert látott,
aki a csatornában hentergett. A gyerekek ütötték-verték,
kovel dobálták, mocskot szórtak rá. Az ember így
gondolkodott: "Elmegyek az apámért, idehozom, és megmutatom
neki ezt a gyalázatot. Talán végleg abbahagyja az ivást..."
Így is tett: kivitte apját a piactérre. Az azonban odament
a részeghez, és megkérdezte tole, hol vette azt a jó
bort, amelyiktol ennyire be lehet rúgni... *
* * Bölcseink
azt tanítják, hogy a mértéktelen ivás súlyos
betegség, s aki ebbe a betegségbe esik, nem egykönnyen gyógyul
ki belole. Valóban: részeges zsidó úgyszólván
nem is létezik. Egy-két pohárkával felhajtanak különbözo
alkalmakkor, de szinte soha nem fordul elo, hogy zsidó ember pusztán
az ivás kedvéért úgy lerészegedjék,
mint mások. Mint mondtuk, még Purim ünnepén is nehéz
olyan zsidót találni, aki mélyen a pohár fenekére
néz, pedig Purimkor kötelezo bort inni. A háláchá
- a zsidó törvény - eredeti megoldást talált
a talmudi eloírásra, hogy addig kell inni, míg már
nem tudjuk megkülönböztetni Hámánt és Mordechájt.
Az egyik nagy rabbi azt a tanácsot adja, hogy a zsidó igyék
egy pohárkával, és feküdjék le aludni, hiszen
álmában nem tesz különbséget Hámán
és Mordecháj között... |