A születés: a küldetés kezdete

Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán

"Én fiam vagy te; ma nemzettelek téged."
– Zsoltárok könyve 2:7.

Születésünk által jelzi az Örökkévaló, hogy fontosak vagyunk.
– A Rebbe

Egy összejövetelen, ahol egy család és barátaival gyermekük születését ünnepelte, a Rebbe elmagyarázta, mi az a három ok, ami miatt az ilyen esemény örvendetes: mert az egész világ örvend, hogy új tagja született; mert a szülok örvendeznek, hogy gyermekkel áldattak meg; s mert a gyermek örvend, hogy e világra született.

– De hát miért ünneplünk, mikor még nem is tudjuk, mi lesz belőle, ha felnő? – kérdezte az egyik vendég.

– A születés az a pillanat, amikor a testbe lélek költözik - válaszolta Rebbe. – És mivel a lélek közvetlen kapcsolatban áll az Örökkévalóval, ez elegendő ok az örvendezésre.

Mi végre születünk?

Zaklatott életünk során, ahogy egyre idosebbek leszünk s mind távolabb kerülünk születésünk percétol, csak kevesen állunk meg egy-egy pillanatra, hogy belegondoljunk, milyen csodálatos is volt az a perc. Márpedig ahhoz, hogy teljesen megértsük önmagunkat s értelmesen éljünk, a kezdetekhez kell visszanyúlnunk, s fel kell fognunk születésünk jelentoségét.

Megszületésünk azt jelenti, hogy az Örökkévaló gyermekei leszünk. Születésünk nem véletlenül történik; az Örökkévaló mindannyiunkat egyedi küldetésre szán e világban, úgy, ahogy a zeneszerzo rendezi el az egyes hangjegyeket. Ha csak egyetlen hangjegyet veszünk is el, az az egész szerzeményre kihat. Minden ember számít, minden ember pótolhatatlan. Életünk minden egyes pillanata értékes és jelentoségteljes.

Sokan érzik úgy, hogy mivel nem mi határoztuk el, hogy kilépünk erre a világra, születésünk csupán véletlen, a vakszerencse dolga. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Az Örökkévaló örül a megszületésünknek, az elképzelheto legnagyobb örömét leli benne, mivel születésünk pillanata testesíti meg, hogy az Örökkévalónak szüksége van ránk, s hogy ez vezéreli majd egész életünket.

Mikor keletkezik a lélek?

A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen muködo aggyal, szívvel és tagokkal rendelkezo, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejébol fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejezodési formájává az Örökkévalótól eredo szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszeru biológia jelenség: növekedés, fejlodés és a bennünk rejlo képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Sokan érezzük életünk lelki oldalát, idonként talán kutatjuk is azt. Mivel azonban annyira lekötnek mindennapi dolgaink, s annyira kívánjuk azonnali jutalmunkat, elfeledjük - vagy soha nem is véstük agyunkba -, hogy mi végre is vagyunk itt e földön.

Mindannyian választhatunk: csupán biológiai értelemben legyünk elevenek, vagy igazán, lelkileg is éljünk. Még felnottként is élhetünk úgy, mint a magzat: eszünk, iszunk és alszunk, mint egy teljes értéku ember, akibol éppen csak a leglényegesebb alkotóelem hiányzik - a lélek. A másik út, ha kihasználjuk a lelki fogékonyságra való képességünket, s részeseivé leszünk a világnak.

Csábító gondolat életünket magzatszeru állapotban élni. Ezt még a bölcsek is elismerik: "Kellemesebb nem megszületni, mint megszületni." Nem volna-e könnyebb életünket melegben, jól tápláltan, a külvilágtól védetten élni, mint elviselni az élet nehézségeit, amelyekkel elobb-utóbb mindannyian megismerkedünk?

És csakugyan: sokunk valóban megpróbál elszigetelodni; reagál az életre, de teljességgel sosem válik részesévé. Ebben a megvilágításban láthatóvá válik, hogy a születés mindenekelott feladat, az elso s talán a legnehezebb, amellyel szembe kell néznünk.

Gondoljunk egy percig kisgyermeki tapasztalatainkra. És most próbáljuk meg elképzelni saját születésünket. Micsoda óriási pillanat volt! Milyen érzéseink voltak? Milyen hangokat hallottunk? A tudósok és pszichológusok még csak most kezdik felismerni azt, amire a Biblia már évezredek óra tanít: újszülöttkori élményeink mélyen bevésodnek lelkünk legmélyébe. Az újszülött olyan befogadókész, mint a száraz szivacs. Lehet, hogy a hallása még jobb is, mint a felnotteké, és éppen amiatt, hogy tudatos gondolkodása még nem kezdodött meg, és mivel még nem érti a szavakat, az újszülött sokkalta fogékonyabb. A legtisztább formában szívja magába környezetét, még nem befolyásolja sem a felnott egója, sem annak intellektusa.

A tanulás tehát a gyermek születése pillanatában kezdodik. Ez ránk hatalmas felelosséget ró: hogyan viselkedjünk a gyermek jelenlétében, hogyan bánjunk gyermekeinkkel születésük pillanatától fogva. Ne feledjük: az újszülött lelke teljes mértékben élo, füle mindent meghall.

Rabbi Josuát, a nagy tanaitát édesanyja csecsemokorában gyakran elvitte a tanházba, hogy hallja a tanulás hangjait. Híres tudós lett belole, s felnott korában, a neveltetése iránti tiszteletbol, ezzel az áldással köszöntötték: "Áldott, aki a világra hozott."

Miért olyan különleges esemény a születés?

Nincs nagyobb áldás, mint az életet adás képessége, mivel ez az egyetlen lehetoségünk igazából teremteni, tulajdon húsunkból-vérünkbol teremteni valamit. Életünket csupán dolgok alakítgatásával töltjük. Pénzt fektetünk be, hogy pénzt keressünk. Már létezo szavakat rendezünk új sorrendbe, hogy írásmuvet hozzunk létre. Nyersanyagokat alakítunk át valamilyen finomabb, hasznosabb, értékesebb valamivé.

A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történo alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmibol teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb no nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát. És mivel a gyermeknek is lesznek egy nap saját gyermekei, a születés számunkra egyben a végtelenség és az örökkévalóság kulcsa.

Gyermeket nemzeni s hozni a világra tehát az egyetlen lehetoségünk arra, hogy igazán az Örökkévaló szándéka szerint, valódi teremto módjára viselkedjünk, s hogy megérintsük az örökkévalóságot. Legközelebb, ha újszülöttet látunk, figyeljük meg szüleiket: milyen mérhetetlenül meg vannak hatódva, milyen mélységes szeretet hatja át oket, mennyire átérzik a csodát, hogy képesek voltak létrehozni valamit, ami ennyire lélekemelo. Újszülöttét nézve az ember egy pillanat alatt megérti, hogy az élet sokkalta több, mint hiúságunk beszukült világa. Hirtelen minden, amire addig oly büszke volt - a felhalmozott pénz, a létrehozott üzem - elhalványodik ennek az egyszeru s mégis csodálatos teljesítménynek a fényében.

Miért nem orizzük hát meg egész életünkben ezt az áhítatot? Azért nem, mert figyelmünket minduntalan elterelik napi megélhetési gondjaink. Nincs idonk minduntalan rácsodálkozni az élet folyamatos csodáira - amelyek közül a születés csak az elso. Valahányszor valamelyik barátunknak vagy családunk valamely tagjának gyermeke születik, használjuk ki tehát az alkalmat, hogy elgondolkodjunk azon, mi a fontos, s hogy értékeljük, mekkora ero rejlik az örökkévalóságban. Hogy belegondoljunk: kötelességünk életet hozni e világra, s értelmes életet élni.

Az életadás képességét megfeleloképp kell értékelnünk. A születés az Örökkévaló adománya. Ha valaki felruháztatott a gyermeknemzés és a szülés adományával, élnie kell vele; nézzünk csak meg azokat az embereket, akik bármit megtennének, csak hogy gyermekük lehessen.

Ha valaki nem él a gyermeknemzés és szülés képességével, ez lelkileg is károsan hat rá, mivel az egészséges embernek minden képességét igénybe kell vennie, minden vele született érzelmi és szellemi adottságát, s legfoképp az életteremtés képességét ki kell használnia.

Hogyan ünnepeljük születésnapunkat?

Jó dolog, ha hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk az életben s amit elértünk. De nyissuk csak tágabbra a képet. Ha értékeljük az élet gyümölcseit, mindenekelott a gyümölcsöt termo fát kell értékelnünk: a születést magát.

A születés a mi kezdetünk. Életre szóló lehetoség, hogy betöltsük egyetlen küldetésünket. Ilyenformán a születés óriási jelentoségu pillanat, ugyanúgy megünneplendo tehát, mint ahogy egy nép megünnepli a maga születését, vagy egy szervezet saját létrejöttét. Születésünk megünneplése azonban sokkal több annál az egyszeru alkalomnál, amikor ajándékokra számíthatunk. Alkalom arra, hogy emlékezzünk a napra, amelyen a nagy esemény megtörtént; hogy megünnepeljük, hogy hálát adjunk és hogy elgondolkozzunk, mennyire teljesítettük be eddig küldetésünket.

Mivel az ido olyan, mint egy spirál, születésünk napja minden esztendoben különleges nap: ez az a nap, amikor ismét jelen van az az energia, amellyel az Örökkévaló születésünkkor felruházott minket. Kötelességünk magunkba fogadni ezt az erot. Hogy miként tegyük? Úgy, hogy életünket az Örökkévaló akaratának szenteljük, s hogy igénybe vesszük és mozgósítjuk velünk született képességeinket, melyek által tökéletesíthetjük magunkat és a közösséget, s e világot az Örökkévaló jó és megszentelt otthonává tehetjük.

A születésnap olyan nap, amely magának a születésnek, az élet örömének megünneplésére való. Alkalom egyben életünk végiggondolására is: mekkora a különbség aközött, amit elértünk és amit elérhettünk volna? Megfelelo módon töltjük-e az idonket, vagy olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek elterelik figyelmünket magasabb rendu feladatainkról? Hogyan erosíthetjük a testi és a szellemi életünket összefuzo köteléket?

A születésnap egyben az újjászületés fogalmára is tanít. A születésünkre való emlékezés a kezdet felidézése. Nem számít, mint alakultak tegnap vagy tavaly a dolgok, mindig van lehetoségünk újrakezdeni. Születésnapunk egyfajta lehetoség az újratöltodésre - nemcsak testileg, hanem lelkileg is.

Születésnapunkon gyuljünk össze családunkkal és barátainkkal, és tanulmányozzunk közösen valamilyen jelentoségteljes témát.

A születésnap megünneplésének nincs jobb módja, mint valamilyen jó, az Örökkévalónak tetszo dolgot cselekedni. Kimondani könnyu a hála szavait, de ennél sokkalta több tettel kimutatni azt, valami olyasmivel, amit más napon nem cselekszünk. És nem azért, mert erre bárki is kényszerít, s nem azért, mert valaki ezt tanácsolja, hanem egyszeruen csak azért, mert a bennünk lakozó hit és a lelkünk szeretné kinyilvánítani háláját azért, mert megszületett s él.

Az ilyen jó cselekedet az Örökkévalónak nagy örömet szerez, mivel látja, hogy a gyermek, akinek életet adott, az a gyermek, aki szándéka szerint azon a napon megszületett, kihasználja képességeit: a szülonek nincs ennél nagyobb öröme. És ez a születés igazi jelentosége, az értelmes élet igazi kezdete.

1992-ben egy újságíró, aki a Rebbe közelgo kilencvenedik születésnapja alkalmából cikket szándékozott írni, megkérdezte a Rebbét, mit kíván üzenni születésnapján.

- A kilencven héber betukkel leírva azt jelenti: erényes (cádik)- válaszolta a Rebbe. - Mindannyiunknak állandóan törekednünk kell a nagyobb erényességre. Ma különbnek kell lennünk, mint tegnap, s ma készülnünk kell rá, hogy holnap még különbek legyünk.

A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tartalmazza: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal.

A könyv további fejezetei lásd itt.