Jótékonyság és gazdagság

Az adakozás szükségessége

1 | 2

Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán

Boldogok azok, akik mindig könyörületesek.
- Zsoltárok 106:3.

A jótékonyság spiritualizálja az anyagot, és tûzzé változtatja a pénzt.
- A Rebbe

1986. áprilisától, a Rebbe születésnapjától emberek ezrei, köztük a Rebbe legközelebbi hívei, államférfiak, az üzleti világ és a szórakoztatóipar legbefolyásosabb személyiségei gyûltek össze minden vasárnap délelõtt, hogy a Rebbe megáldja oket. Ott volt szinte mindenki, aki élt és mozgott. Egyesek szellemi útmutatásra vártak, mások pedig egy-egy problémájukra reméltek tanácsot és megoldást. Miután a Rebbe megáldotta õket, mindenkinek átnyújtott egy vadonatúj egydollárost, hogy azt karitatív célra fordítsa. Az évek során több százezer dollárt osztott így szét, és minden egyes alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos az, hogy a szükséget szenvedõkön segítsünk.

Miért adakozunk?

Mindannyian tudjuk, hogy a jótékonyság egyike a legfontosabb erényeknek. Életünk és egész társadalmunk szövedékének részévé vált.

De miért érezzük szükségét annak, hogy adakozzunk? Való igaz, hogy a jótékonyság az egészséges és emberséges társadalom jellemzõje, ám ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy voltaképp miért jótékonykodunk, miért érezzük szükségét annak, hogy megosszuk javainkat másokkal, nagylelkûségünk furcsa ellentmondás korlátaiba ütközik, hiszen a jótékonyság, az adakozás ellentmond az emberi természetnek, annak, hogy másnak adjuk azt, ami jog szerint minket illet.

Éppen ezért fel kell tennünk a kérdést magunknak: a nagylelkûség valóban éppúgy az emberi természet része, mint az önzés? Hogyan egyensúlyozzunk a kettõ között? Hogyan vezessük rá gyermekeinket arra, hogy még gyakrabban, még többet jótékonykodjanak? Milyen gyakran adakozzunk és milyen formában? És ami talán a legfontosabb: mit érhetünk el a jótékonykodással és az adakozással – mit nyerünk mi, mit nyernek a szükséget szenvedõk, és mit nyer a társadalom?

Talán egyszerûbb volna, ha egyszerûen jótékonykodnánk, és nem elemeznénk annak anatómiáját. Ám minél jobban megértjük a jótékonykodás lényegét, annál inkább gyakorolhatjuk, annál inkább képesek leszünk rávenni családunkat és barátainkat is erre. És minél többet jótékonykodunk, annál inkább elmondhatjuk magunkról, hogy értelmes életet élünk. Miképpen a Példabeszédek Könyvében írva van: "Ki a bõkezûséget és a jótékonyságot gyakorolja, életet, igazságot és tiszteletet talál."

A jótékonyság titka abban rejlik, hogy az nem csak annak öröm, aki kap, hanem annak is, aki ad. A táplálkozás, a biztonság és a szeretet iránti vágyhoz hasonlóan a jótékonykodás is egyike a legalapvetõbb emberi szükségleteknek; szükségét érezzük annak, hogy megosszuk javainkat. A jótékonyság a legegyszerûbb, s egyúttal leghatékonyabb módja annak, hogy megjobbítsuk az anyagi világot, s még szorosabbra fûzzük az embertársainkhoz és az Örökkévalóhoz fûzõdõ köteléket, s ezáltal teljesítsük kozmikus küldetésünket. A jótékonyság által egyesítjük a darabjaira esett világot.

A jótékonyság lehetõvé teszi, hogy spiritualizáljuk az anyagot és felszínre hozzuk a bennünk rejlõ erényt. Az Örökkévaló mindenkit egyenlõn részesíthetett volna a gazdagság jótéteményében. De miképpen bölcseink mondták: "Ha mindenki szegény vagy gazdag lenne, ugyan ki jótékonykodna?" Éppúgy, ahogy az Örökkévaló is állandóan, a nap minden percében, a földi lét minden napján jótékonykodik, a jótékonykodás lehetõvé teszi, hogy mi is adjunk a sajátunkból, s ezáltal közelebb kerüljünk az Örökkévalóhoz. Ne feledjük: az a pénz, amit adunk, nem a sajátunk, hiszen az Örökkévaló kölcsönözte nekünk, hogy lehetõvé tegye számunkra a jótékonykodás örömét. Vagyis azok, akik több pénzzel vannak megáldva, azokat az Örökkévaló megáldotta azzal a lehetõséggel és privilégiummal, hogy még többet adhassanak, és még inkább hasonlatosak lehessenek az Örökkévalóhoz.

Éppen ezért a jótékonyságnak szerénységgel kell párosulnia. Ha egy gazdag ember gõgösen jótékonykodik, s úgy véli, ezáltal nagy kegyet gyakorol, igencsak téved: vele gyakoroltak kegyet. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor a jótékonykodás még inkább kötelezõ a számunkra.

Az Örökkévaló kölcsönösségen alapuló, szövevényes és bonyolult rendszert hozott létre, amikor megteremtette a világegyetemet. Így például a növényeknek szükségük van az emberek által kilehelt széndioxidra, míg az embereket a növények által termelt oxigén élteti. A jótékonyság is ennek a rendszernek az eleme: annak, aki ad és annak, aki kap, kölcsönösen szüksége van a másikra. Bölcseink szerint "többet tesz a szegény a gazdagért, mint a gazdag a szegényért."

A jótékonyság a vegytiszta igazságosság cselekedete. Való igaz, hogy a saját életünkért érzett felelõsség mindennél fontosabb. De vajon fontosabb-e saját kényelmünk és örömünk, mint embertársunk legalapvetõbb szükséglete? Törekedhetünk-e a legmagasabbrendû intellektuális és spirituális teljesítményre, amikor embertársunknak a legalapvetõbb dolgokban irányításra van szüksége?

Hatalom-e a pénz?

A jótékonyság legjelentõsebb formája a pénzbeli adomány. Miért van ez? Azért, mert a legtöbb ember pénzben méri le saját értékét. Mivel rengeteg idõt, energiát és munkát fordítunk a pénzszerzésre, sokak számára ez az élet alapvetõ energiáját jelképezi.

Sokan úgy vélik, hogy csak saját erõfeszítéseiknek, saját intelligenciájuknak és képességeiknek köszönhetik sikereiket. Ez bizony nem más, mint a gazdagság kihívása, amit nem szabad félvállról venni: ne hagyjuk, hogy saját egónk félrevezessen. "Emlékezz arra, hogy a gazdagság az Örökkévaló adománya". Ha errõl megfeledkezünk, a pénz az önzés, a modern kor "aranyborjújának" jelképévé válik.

Ez persze nem jelenti azt, hogy sikereink nem saját erõfeszítéseink eredménye. Sõt, minden tõlünk telhetõt meg kell tennünk, hogy sikeresek legyünk, nem elég ölbe tett kézzel ülni és várni a sült galambra: tennünk is kell valamit. De sose feledjük, hogy ez az Örökkévaló áldása, és nem csupán saját erõfeszítéseink eredménye. Minden valamirevaló üzletember tudja, hogy még a legjobb üzleti terv, még a legkeményebb munka is édeskevés; önmagában nem garantálja a sikert.

A jótékonykodásnak hatalmas ereje van és nem engedi, hogy belesüppedjünk az önérdek mocsarába. Az erényes tettek valóban jók és magasba röpítik a lelket, de a jótékony célú adakozás mégis az anyag spiritualizálásának legnagyszerûbb módja, mivel azt jelképezi, hogy saját lényünkbõl – azaz képességeinkbõl, erõfeszítéseinkbõl, ambícióinkból és együttérzésünkbõl – adunk valamit.

A pénz önmagában átok is lehet. Mivel ez az anyagiasság esszenciája, a pénz és a gazdagság természeténél fogva kérészéletû. A pénz a végtelen szorongás forrásává válhat, hiszen bármilyen gazdagok vagyunk, állandóan aggódunk, vajon mindig megfelelõ mennyiséggel rendelkezünk-e majd, vagy hogy nem fogjuk-e az egészet elveszíteni.

Ha helyére tesszük a pénz jelentõségét, és tisztában vagyunk azzal, miért is kaptuk, a pénz átok helyett áldássá válik. És ha gazdagságunkat nem pillanatnyi vágyaink kielégítésére használjuk, hanem az utókor számára szóló jótékony és emberbaráti célokra fordítjuk, pénzünk – úgymond – örök életû lesz.

Élt egyszer egy rabbi, akinek feltûnt, hogy a falujában élõ embereken elhatalmasodott a vagyongyûjtés iránti vágy, s hogy mindenki a másik rovására próbált meggazdagodni. Egybehívta a falubelieket, és így szólt: – Az emberi szerencse forgandó. Aki most fenn van és hangosan örvendezik szerencséjén, balga, mivel fordul a szerencse, és hamar lent találja magát, jóval mélyebben mint azok, akiken korábban nevetett. Az is balga, aki most lent van és siránkozik sanyarú sorsán, hiszen sorsa egy szemvillanás alatt jobbra fordulhat. Jól tesszük, ha mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a szerencse forgandó és nem örök, míg egyetlen erényes cselekedet az örökkévalóságnak szól.

1 - 2

az oldal tetejére