|
A
kormányzat
E
Pluribus Unum: Egy a sok közül Chászid
gondolatok a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson
rabbi nyomán És
keressétek azon város békéjét... és imádkozzatok érte az Örökkévalóhoz; mert az
ő békéjében lesz számotokra is béke. – Jeremiás 29:7
A
kormányzat szerepe a közösség és az egyén javának és érdekének kiegyensúlyozása.
Ez csak úgy lehetséges, ha a társadalmat az egyetlen Örökkévaló alatt, az erkölcs
és az igazság, a törvény és a rend kormányozza. – A Rebbe
A
Rebbe 1978-ban felszólította a világ kormányait, hogy biztosítsák “az olyan oktatás
feltételeit, amely nagyobb súlyt helyez az alapvető emberi jogokra, valamint a
törvény és az erkölcs követelményeire.” Az Egyesült Államok Kongresszusa végülis
a Rebbe születésnapját az “oktatás napjává” nyilvánította, s ettől kezdve a Rebbe
sorra kapta az elismerő leveleket Carter, Reagan, Bush majd Clinton elnöktől.
George Bush 1990-ben így írt a Rebbének: “Népünk erkölcsi hagyományait – s voltaképp
az egész nyugati civilizáció fejlődését – mélyen áthatják a Bibliában foglalt
törvények és tanítások. A Teremtő képére és hasonlatosságára teremtett ember méltóságát
és értékét megerősítő bibliai szemlélet ihlette azokat az elveket, amelyeken az
Egyesült Államok alapul.” A
kormányzat szerepe
Az
évszázadok folyamán az emberiség számos kormányzási formával kísérletezett. Valamikor
imperialista monarchiák és despotizmus uralták a világot, olyan szélsőségesen
eltérő politikai és gazdasági berendezkedéseknek is teret engedve, mint fasizmus
és demokrácia, marxizmus és kapitalizmus. A XX. század különösen viharos század.
Két világháború, a kommunizmus uralomra jutása – majd váratlan bukása – után,
immár a visszapillantás kényelmes pozíciójából, tudjuk megítélni ezeket a rendszereket,
s levonni a tanulságaikat. Az
emberiséget mindegyik esetben ugyanaz az alapvető konfliktus jellemzi: az egyén
jogainak és a közösség javának összeütközése. A kormányzat feladata e kettő kiegyensúlyozása,
ezt azonban mindeddig egyetlen politikai rendszer sem volt képes tökéletesen biztosítani. Az
emberek természetüknél fogva más-más meggyőződést és ambíciót táplálnak magukban.
Ezek a különbségek az egész társadalomban gyakran idéznek elő összeütközéseket
az egyének között. E különbségek erőszakos kiegyenlítése az egyéni szabadságok
korlátozása volna, következésképp elfogadhatatlan; ugyanakkor azonban elfogadhatatlan
az egyén minden korlátozástól mentes szabadsága is, hiszen akkor mi tartaná vissza
az egyént attól, hogy érdekeitől vezérelve kárt okozzon valaki másnak vagy a társadalomnak. A
legtöbb kormányzat erre a paradoxonra az egyik vagy a másik szélsőség irányába
történő elmozdulással reagál. A totalitarianizmus a társadalom érdekeit az egyén
érdekei fölé helyezi. Azt állítja, hogy az egyén önössége végül a nemzet szétdarabolódásához
vezet, s aláaknázza a köz javát. A dolog iróniája, hogy az ilyen rendszerek –
vagyis a diktatúrák – azok, amelyek egyes egyéneknek mindaddig példa nélkül álló
hatalmat biztosítanak. Nem kell külön felhívnunk a figyelmet arra a mondhatatlan
szenvedésre, amelyet e kormányzati forma az emberiségnek okozott. A
demokrácia épp ellenkezőleg: épp azt az individualizmust öleli keblére, amelyet
a totalitarianizmus eltaszít magától; kinyilvánítja, hogy minden ember egyenlőnek
teremtetett, s joga, hogy minden korlátozás nélkül követhesse meggyőződését. A
demokrácia azt állítja, hogy jobb a törekvő, szabad ember és a túlzott önösség
kockázata, mint az individualizmusnak a közjó érdekében történő elfojtása. A
demokrácia hátrányai A
demokrácia sokkal jobb kormányzati formának látszik, mint a totalitarianizmus.
A demokrácia azonban magában hordoz egy hátrányt, amennyiben legfőbb hajtóereje
az önérdek. A társadalom alapvető érdekeit idővel összemorzsolhatja a milliónyi
egyéni érdek és szükséglet együttes súlya, végül pedig ezek az ütköző érdekek
szétforgácsolhatják azt az együttes késztetést, amely a társadalmat egy közös,
értelmes cél felé hajtja. Számos demokrácia birkózik nap mint nap ezzel a hatalmas
problémával, de talán egyik sem annyit, mint az Egyesült Államok, a világtörténelem
legnagyobb demokráciája. Gondoljunk csak azokra az összecsapásokra, amelyek során
több tucat amerikai városban az egyéni szabadságjogok kifejeződése ellentétbe
került a közösség erkölcsi elveivel. Mivel
az emberek meggyőződése természetüknél fogva nagyon eltérő, vajon ki az, aki meghatározza
azokat az erkölcsi és jogi elveket, amelyek minden emberre kötelező érvényűek?
Melyik az a pont, ahol a kormánynak közbe kell lépnie, s meg kell akadályoznia,
hogy az egyén kárt okozzon önmagának vagy másoknak? Hogyan vegyük elejét, hogy
a kormányzati vezetők visszaéljenek a hatalmukkal? Az
egyetlen kormány, amely képes egyensúlyt teremteni az egyén és a társadalom szükségletei
között, egy olyan igazságos kormány, amely az Örökkévalóban való hitre épül. Minden
kormányzati forma – legyen az fasiszta vagy demokratikus – alapvető hiányossága,
hogy emberi törvényekre épül. Az a kormányzat, amely kizárólag emberi ítélethozatalon
alapul, szükségképp egyének vagy csoportok előítéletének, szubjektivitásának és
önkényességének tárgya. Az Örökkévaló azonban, aki minden embert egyenlőnek teremtett,
az abszolút erkölcs és igazság rendszerét is az ember kezébe adta. Noé
hét törvénye Az
igazságosságra vágyó társadalomnak ilyen etikai értékekre kell alapozódnia. A
civilizáció alapja azokon az alapvető elveken nyugszik, amelyeket “Noé hét törvénye”
néven szokás emlegetni: - Hit
az Örökkévalóban
- Az
Örökkévaló tisztelete és imádása
- Az
emberi élet tisztelete
- A
család tisztelete
- Mások
jogainak és javainak tisztelete
- Jogrendszer
kialakítása
- Minden
teremtmény tisztelete
A
kormányzat e sziklatalapzata nélkül a társadalom vagy zsarnoksággá formálódik,
amelyben az egyént megalkuvásokra kényszerítik s lehetőség szerint kihasználják,
vagy anarchia lesz úrrá rajta, amelyben ki-ki a törvénynek fittyet hányva, a saját
szükségletei kielégítésére törekszik. Miként
lehetséges hát megteremteni az egyensúlyt az egyén szabadsága és a társadalom
java között? Úgy, hogy túltekintünk önösségünkön, s felismerjük, hogy mindannyian
ugyannak a családnak és közösségnek a tagjai vagyunk; úgy, hogy felismerjük: mindannyian
egyazon isteni törvények alá rendeltettünk, s mindannyiunkra ugyanaz az emberi
életküldetés ruháztatott: hogy a világot értelmes és istenes módon civilizáljuk. Egyén
vagy társadalom? Mind
gyakrabban tapasztaljuk, hogy az egyén szabadságjoga és a társadalom java összeütközésbe
kerül. Például: megengedhető-e valakinek, hogy segítséget nyújtson másnak ahhoz,
hogy az eldobja magától az életet, vagy: kell-e a kormányzatnak felhívnia a közösség
figyelmét egy szabadon bocsátott rab hollétéről. Ezek
bonyolult kérdések, s egyedi elbírálást kívánnak. Az egyén jogait minden körülmények
között tiszteletben kell tartanunk, mivel a társadalom szentsége minden egyes
ember életének szentségére alapozódik; egyetlen ember jogainak megkurtítása következésképp
az egész társadalom ellen intézett támadás. Másfelől ugyanakkor előfordulhat,
hogy egyetlen ember érdekei – jóllehet azok kielégítése esetleg a törvény keretei
között marad – az egész társadalom számára veszélyt jelentenek. Az
ilyen konfliktusok feloldásának kulcsa az isteni erkölcsi elveken nyugvó, objektív
szemlélet. A lényeg annak felismerése, hogy az egyén nem a társadalom ellensége,
s hogy a társadalom sem ellensége az egyénnek. Vegyük például az emberi testet,
ezt a “miniatűr világot”. Minden egyes szervnek, miközben számos közös feladatot
ellát, megvan a maga sajátos tevékenysége. Mi történne, ha valamelyik emberi szerv
egyik pillanatról a másikra felhagyna saját tevékenységével, és kizárólag a test
egészének érdekében munkálkodna? Előbb-utóbb nyilván katasztrofális hatása lennek
ennek mind az illető szervre, mind a szervezet egészére, mivel a test egyetlen
feladata az, hogy az egyéni feladatokat végző, egymástól elkülönült szervek tevékenységét
összehangolja. Ugyanez
érvényes a társadalomban élő egyénre, egy nemzeti kisebbségre vagy egy nemzetközösségben
élő államra. A szabadság például az egészséges, életerős társadalom létfontosságú
feltétele, amely arra ösztönzi az egyéneket, hogy olyan tevékenységeket folytassanak,
amelyek végső soron az egész társadalom javára válnak. A
civilizált nemzetnek az erkölcs és az etika időtlen és abszolút alapjain kell
állnia. Ugyanakkor az illető nemzet fennmaradása az állandó fejlődéstől és növekedéstől
függ. Ahogyan az egyénnek egyensúlyt kell teremtenie saját szükségletei és a közjó
között, ugyanúgy minden nemzetnek egyensúlyt kell teremtenie saját és a többi
nemzet szükségletei között. Mivel
ma már minden ország ugyanabban a “világfaluban” él, mindegyiknek tiszteletben
kell tartania a másikat, s akár egyetlen nemzet elhanyagolása is végső soron az
összes többit érinti. Minden nemzetnek segíteni kell, és minden nemzetnek készen
kell állnia a segítségnyújtásra. Felelőtlen magatartás úgy tenni, mintha nem vennénk
észre, hogy egy nemzet szükséget szenved. A
kormányzat a polgárokért Az
egyén és a közösség közötti egyensúly megteremtésének kulcsa következésképp az
oktatás. Annak a kormányzatnak, amely valóban polgárai jólétének érdekében munkálkodik
– testi, érzelmi s mindenekfölött lelki jólétük érdekében -, az oktatást első
számú feladatának kell tekintenie, amely nélkül az összes többi tevékenysége megkérdőjelezhető.
A kormányzatnak és vezetőinek nem csupán arra kell megtanítania a polgárokat,
hogyan keressenek ésszerű megoldást bonyolult problémákra, de arra is meg kell
tanítania őket, hogyan éljenek. Fel kell világosítania őket, hogy az emberi magatartásnak
azokhoz az isteni törvényekhez kell igazodniuk, amelyeket az Örökkévaló adott
nekünk. Ez az egyetlen biztosíték arra, hogy az emberi jogok a közösség javának
károsítása nélkül megmaradhassanak. Az
Egyesült Államok jó példája ezeknek az elveknek. Az Egyesült Államok olyan ország,
amelynek alapítói kinyilvánították: "Nemzet – Isten védelme alatt."
A Kongresszus üléseit fohásszal nyitják meg; a megválasztott tisztviselők kezüket
a Bibliára téve teszik le a hivatali esküt; a fegyveres testületeknél tábori papok
is szolgálnak. Még az ország pénzén, az anyagiasság e kézzelfogható jelképén is
ez áll: “Istenben a mi bizodalmunk." Az
Egyesült Államok első telepeseinek többsége vallási okokból menekülő ember volt,
aki szilárdan hitt Istenben és a Bibliában, s elszánta rá magát, hogy megvédi
az ehhez való jogát. Hitük nem absztrakt hit volt, amely csupán egy mennyben lakozó,
mindenek fölött álló lényre irányult; ez a hit áthatotta életük minden mozzanatát,
s különösképp a gyermekek oktatását. Megértették és sokra becsülték ezt az újonnan
lelt vallásszabadságot. Ezekben
az alapvető hitekben áll a nemzet szívósságának titka. Szilárd és állandó alapra
építve önmagát, az Egyesült Államok a legerősebb országgá vált, s abban a kivételes
helyzetben van, hogy pozitív hatást képes gyakorolni mindenkire, akit csak a föld
a hátán hordoz. Állandó
értékrend Azt,
hogy az emberek tartsák magukat egy erkölcsi rendhez, csak egyfajta módon lehet
biztosítani: azzal, hogy állandó értékrendet plántálunk beléjük. Például annak
a megbüntetése, aki bűnt követett el, nem a baj okának orvoslása, hanem csak tüneti
kezelés. Nyilvánvaló, hogy ha egy gyermek, úgy nő fel, hogy az Örökkévalót sem
nem féli, sem nem tiszteli, az nem fog sem félni, sem tisztelni semmilyen tekintélyt:
szülőt, tanítót, a törvény embereit. Meg kell tanulnia elfogadni annak az isteni
erkölcsi törvénynek a fogalmát, amelynek mindannyiunknak engedelmeskednünk kell.
Meg kell értenie, hogy az emberi törvények sokkal magasabbrendű, örök törvényben
gyökereznek: a Tíz Parancsolatban. Az
Egyesült Államok pénzén az “Istenben a mi bizodalmunk” ("In God we trust")
jelmondat mellett olvasható egy másik jelmondat is: “E pluribus unum”, azaz “Egy
a sok közül.” Sose szabad megengednünk, hogy kormányzatunk megfeledkezzen arról,
hogy minden közösség természetéből eredően számos egyénből áll, és hogy minden
egyént arra kell buzdítani, hogy a maga erejével járuljon hozzá az egységes közösség
nagyobb javához. A
szabadság problémái Napjainkban
a történelem olyan pontjához érkeztünk, ahol az emberi jogokat többé-kevésbé az
egész földgolyón elismerik – ugyanazon a földgolyón, amelyet alig néhány évszázada
még kizárólag királyok és despoták uraltak. Az
ilyenfajta egyéni szabadságnak is megvan a maga problémája. Megfelelő iránymutatás
nélkül saját önös vágyaink rabszolgaivá válhatunk, ami aztán viszálykodáshoz,
s végső soron anarchiához vezet. A feladat tehát az, hogy munkára fogjuk ezt a
szabadságot, s jó és helyes célok irányába fordítsuk. A
világ összes országának fel kell ismernie, hogy példa nélkül álló időket élünk.
Hála a technikának, a világ egységesebb, mint eddig bármikor. Ennek ellenére,
mivel a világ letért az isteni törvények útjáról, amely idáig eljuttatott minket,
rettenetes konfliktusoknak vagyunk tanúi és részesei. Az országok vezetőinek arra
kell ösztönözniük választóikat, hogy tartsák tiszteletben az Örökkévaló isteni
törvényeit, ami képessé teszi őket, hogy egyéni szabadságukat arra használják
fel hogy segítsék, az egyes emberek, közösségek és országok közötti valódi egység
megteremtését. Minden közösség, város, állam és ország vezetőinek fel kell szólítania
a polgárokat, hogy éljenek Noé Hét Törvényének egyetemleges erkölcsi szabályzata
szerint. E törvények arra tanítanak minket, hogy osszuk meg másokkal vagyonunkat,
időnket és lelkünket. Felelős és erényes magatartással, önzetlenségük és őszinteségük
bizonyításával, s mindenekfölött azzal, hogy elfogadják, hogy az Örökkévaló életünk
megfellebbezhetetlen bírája, vezetőink olyan példát mutathatnak, amely elősegíti
az emberek közti megértést, s az egymással való törődést. Legfőbb
ideje, hogy az egyes nemzetek “ekét kovácsoljanak a kardokból, s lándzsáikból
kapát.” Minden ország kormányának mindent meg kell tennie, hogy végre békét hozzanak
az egész világra. ***** 1975-ben,
apósa halálának huszonötödik évfordulója alkalmából a Rebbe felidézte, mennyire
hálás volt az elhunyt az Egyesült Államok kormányának, amely két alkalommal is
megmentette az életét: először 1927-ben, mikor a kegyetlen orosz rezsim, amely
eltökélte, hogy véget vet vallási tevékenységének, halálra ítélte; másodszor pedig
1940-ben, mikor a Holocausttól menekült meg. “Bízunk benne – mondotta a Rebbe
-, hogy az az amerikai hagyomány, amely aktívan őrködik a vallásszabadság s mindazok
fölött, akik faji vagy más okok miatt elnyomatást szenvednek, továbbra is lelkiismeretesen
folytatódik. Azoknak az amerikaiaknak, akik közjogi méltóságra választattak, természetesen
kiváltságuknak és kötelességüknek kell tekinteniük, hogy kinyilvánítsák: mi az,
amiért Amerikai és az amerikaiak kiállnak. Bizonyos, hogy az ilyesmi nem mindig
és nem mindenhol népszerű cselekedet, de az erény gyakorlásához és a kötelesség
teljesítéséhez mindig sok bátorság kell." ••
A New Yorkban
megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tartamazza:
Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. A
könyv további fejezetei lásd itt. az
oldal tetejére |