| MI
A MÁCHZOR? MI A PIJUT?
Írta:
Naftali Kraus
Ros
Hásáná (Újév
napja) és Jom Kipur (Engesztelés
napja), a zsidó naptár legfőbb ünnepei
közé tartozik. Ezeknek a napoknak
külön imarendje van. Az ünnepi
imarendeknek számos része a mindennapi
liturgiának is része - a Zsidó
Imakönyvbol is ismert. Más részeik
az ünnephez kapcsolódnak - Ros Hásánákor
ilyen például az "Ítélet
Napja" ima, a sófárfúvás,
a Megemlékezés - és az imák
közötti számtalan vers.
Az imafüzér héber neve Máchzor,
míg a költeményeket pijutnak
hívjuk.
*
* *
A
Máchzor héberül ciklust jelent.
Eredetileg az egész évi imaciklust
és az azt tartalmazó imakönyvet
hívták így. A ciklus a naptári
év ünnepeihez kapcsolódott,
és a mindennapi imákat, különbözo
gyászzsolozsmákat, utasításokat
és háláchákat is tartalmazta.
Az elso ismert, Ámrám Gáonról
elnevezett, imakönyvet is Máchzornak
hívták. Ilyen volt az osrégi
Máchzor Vitry, a 11. századból,
amit Rábénu Szimchá, Rási
egyik tanítványa szerkesztett. (Ehhez
kapcsolódik, a British Museum-ban található
Függelék "Kuntresz Hápijutim"
alapján egy pijut-lista, amely 107 korabeli,
ma már többnyire ismeretlen pijutot
tartalmaz).
Az ún. Római Máchzor, amihez
késobb Lucatto csatolt terjedelmes bevezetot
- szintén az egész évi imákat
tartalmazta. A Máchzor mai formája
- az egyes ünnepekre külön kiadott
imafüzér - késobb alakult ki,
de megtartotta eredeti nevét.
A nemzedékek során, a zsidóság
diaszpórai szétszóratásának
megfeleloen - többféle Máchzor
rítus (Nuszách) alakult ki. Ezek
között a legismertebbek az askenáz,
valamint a szefárd, az olasz (Itáljáni)
rítusú és az ÁRI felfogása
szerint szerkesztett Máchzorok, amit foleg
chászidok használnak.
Az askenáz rítuson belül is
több változat ismert: pl. a frankfurti,
a csehországi, a romániai (ezt használták
Magyarországon is), a galíciai Máchzor,
ami Lengyelországban volt használatos,
vagy a valamikori franciaországi. Az eltérések
a különbözo Máchzor-rítusok
között nem jelentosek - ami az állandó
és kötelezo imarendet illeti. Idetartozik
az Ámidá, a Tora-olvasás,
a mindennapi imakönyvbol átvett Pszuké
dözimrá, stb. A nagyobb eltérések
a nem kötelezo betéteknél találhatók;
idetartozik a pijut-irodalom is.
*
* *
Amikor
a teljes évi ciklust tartalmazó
Máchzorokból az egyes ünnepeket
szolgáló imakönyveket szerkesztették,
ezekbe került az akkorra már meglehetosen
szerteágazó pijut-irodalom.
Mi a pijut?
A pijut szó görög eredetu (akárcsak
a magyar poéta, poézis szavak),
egyfajta költemény neve. A pijutok,
melyek sorai legtöbbször alfabetikus
sorrenduek, egyrészt ima jelleguek, másrészt
aggádikus és midrási olvasmányok,
amelyek mintegy "díszítik"
és kiegészítik a "hivatalos"
imaszöveget.
*
* *
Az
első pijutok a polgári idoszámítás
első századaiban születtek, szülőhazájuk
Erec Jiszráél. Eredetileg nem kötelező
jellegu szövegek voltak ezek, amik azért
íródtak, hogy a zsinagógában
töltött ido ne legyen túl rövid,
hiszen a Szent Gyülekezet által szerkesztett,
"hivatalos", kötelező imák,
igencsak rövidek voltak. Eleinte az előimádkozók
és kántorok írták
a verselő pijutokat, amiket a közösség
vagy elfogadott, vagy nem. Ezeket az elso idoben
csak az eloimádkozó mondta fennhangon.
Még a kései középkorból
is vannak arra utaló jelek, hogy egyes
közösségekben csupán egyetlen
Máchzor volt - az is természetesen
a kántor kezében.
A pijutok témájának forrása
a Babilóni és Jeruzsálemi
Talmud, valamint a Midrások. A jeruzsálemi
Talmud tanúsága szerint, már
a második Templom pusztulása elott
is szokás volt ünnepélyes alkalmakkor
ábécérendbe szedett dicshimnuszokat
zengeni, de ez nem feltétlenül a Bölcsek
foglalatossága volt (lásd az Elisá
ben Ávujá születésérol
szóló híradást - Jálkut
Simoni, Kohelet 974.).
Amikor elhunyt Elázár ben Simon,
a neves tanaita (RÁSBI fia), a róla
szóló gyászének ot
mint tanítót, tanaitát, poétát
és prédikátort jellemzi (Vájikrá
rábá 30.). Ez lehetett az oka annak,
hogy évszázadokkal késobb
Elázár Hákálirt vele
azonosították.
Egyesek szerint az elso pijutok akkor keletkeztek,
amikor a zsidókkal ellenséges hatalom
betiltotta a nyilvános imát, és
a zsinagógában tartott prédikációt.
Dr. Dániel Goldschmidt, a téma jeles
szakértoje, idézi Máchzor
magyarázatában ezt a véleményt
- de nem ért vele egyet. Szerinte az üldözések
lehet hogy elosegítették a pijutok
elterjedését, de nem ez volt létrejöttük
oka.
Az ábécérendu pijutok a hasonló
rendszer szerint írt bibliai fejezeteket
(mint pl. a Zsoltárok, a Siralmak vagy
a Példabeszédek egyes fejezetei)
példájára íródtak.
Mások nevük betuit, esetleg csak kezdobetuit
szotték bele a pijut egyes sorainak kezdîbetuibe
(ez az ún. akrosztikon) és ennek
alapján lehet - napjainkban több-kevesebb
bizonyossággal megállapítani,
egyes pijutok szerzoit.
*
* *
A
poéták dalaiknak különböző
címeket adtak tartalmuk, vagy annak alapján,
hogy a Máchzor melyik részébe
iktatták be azokat. Ennek megfelelően ezeknek
a pijutoknak a héber neve: Szilchá,
Krové, Ofán, Jocér, Möorá,
Zulát, Geulá, Pizmon, Sziluk, stb.
A Rsut (szó szerint: engedély) olyan
pijut, amelyben az eloimádkozó engedélyt
kér a közösségtol, hogy
nevükben imádkozzon és kéri
az Örökkévalót, hallgassa
meg. A Máárávit (Mááróvesz)
az esti Mááriv imához csatolt
betétek gyujtoneve.
*
* *
Az
ősi (az első századokból származó),
Erec Jiszráéli pijutok szerzői ismeretlenek,
kivéve Joszi ben Joszi pijutjait, akivel
ez a periódus (feltehetően az 5. században)
zárult. A klasszikus Erec Jiszráéli
pijut muvelői - a hatodik század közepe
táján - olyan ismert költők
voltak mint Jánáj, Elázár
Hákálir, Hádutá, Jósua
Hákohén, Joszéf ben Niszán
és mások. A külföldi pájtánok
(költők) között a legnevesebb ebben
a korban, Száádjá, a babilóniai
gáon volt. Egyes Talmud-bölcsek is
írtak imákat és pijutokat.
Ilyen a szombat kimenetelekor mondott Vátodiénu
(Ráv és Smuél által
szerkesztett ima - Bráchot 32b.) és
a Tisá Böáv napján mondott
Náchém (Jeruzsálemi Talmud,
Táánit 2:2.), továbbá
a mennyegzoi áldások (Ktubot 8a.)
és a holdszentelés áldása
(Szánhedrin 42a.). Az újhold-hirdetést
megelozo Jöhi rácont pedig Ráv
írta (Bráchot 16b.).
Szintén a Talmudból tudjuk, hogy
a hétköznapi Ámidában
mondott Völámálsinim áldást
- ami a besúgók és eretnekek
ellen szól - Smuél Hákátán
szövegezte Jávnéban, második
Rábán Gámliél fejedelem
felkérésére. (Ot elozte meg
idoben Simon Háfákuli, aki - szintén
Jávnéban - újra szövegezte
az Ámidá 18 áldását,
mert az a nagy nemzeti szerencsétlenség,
a Templom romba dolte után - bizonyos módosításokra
szorult.)
*
* *
Az
első időkben nehéz volt különbséget
tenni a kötelezően előírt ima és
a pijut között, mivel stílusukban
egyáltalán nem, vagy csak alig tértek
el egymástól. A stíluseltérés
csak a középkor elején következett
be.
Ekkor terjedtek el Elázár Hákálir
költeményei - ot több költo
követe, különbözo tartalmú
és stílusú pijutokkal. A
tartalom ebben a korban ritkábban bibliai,
túlnyomórészt aggádikus,
midrási utalásokra épül.
A stílus kissé nehézkes,
akadozó, a költemények tele
vannak olyan kifejezésekkel, melyeket jobbára
csak a pájtán és szuk köre
ismert. A pájtánok nyelvújításain
késobbi nyelvészek sokat "csemegéztek",
de a pijutokból áhítatosan
imádkozni nehéz volt. Ezért
szükség volt egy egész irodalom
kialakulására, ami a pjiutokat magyarázta
és értelmezte.
A nyelvi nehézség volt az egyik
oka annak, hogy sok neves rabbi élesen
bírálta a pijutok ünnepi imakönyvbe
való hivatalos, kötelező jelleggel
történo beiktatását.
Egy másik, háláchikus indok
az volt, hogy nem szabad a kötelezo imákat
félbeszakítani önkéntes
pijutokkal.
Hosszú a sora azon neves rabbiknak, háláchikus
tekintélyeknek, akik ellenezték
a pijutok beiktatását a Máchzorba.
Közülük elég ha a legtekintélyesebbeket
említjük: Maimonidész, Rabbi
Joszéf Káro, a Sulchán Áruch
szerzoje és Rabbi Jákob Emdin. Mások
- foleg Németországban és
Franciaországban - Rábénu
Gersom döntésére és
áttételesen Nátronáj,
Ámrám és Kohén-Cedek
babilóni gáonokra hivatkozva támogatták
a pijutok mondását.
Az ellenzok között találjuk,
érdekes módon, Ábrahám
Ibn Ezrát, a neves exegétát,
aki maga is pájtán volt. O nyelvi
szempontból ellenzi - foleg Elázár
Hákálir pijutjait, mondván
azok homályos utalásokat, "rejtvényeket"
tartalmaznak. A Prédikátor egyik
versére (5:1.) írott kommentárjában
Ibn Ezrá arra a következtetésre
jut, hogy "jobb ha csak azokat az imákat
mondjuk amiket a Nagy Gyülekezet tagjai szereztek",
azaz tekintsünk el a pijutoktól. Az
az érdekes ebben a döntésben,
hogy maga Ibn Ezrá több tucatnyi pijuttal
szerepel az imakönyvekben.
Számos Tóra-tekintély az
ellenzokkel szemben, a pijutok mondása
mellett foglalt állást. Köztük
volt Rási, Náchmánidész,
a Toszafisták, Áderet (Rásbá)
és sokan mások. A szent ÁRI
(Lurja) azzal dícsérte Elázár
Hákálir pijutjait, hogy azokban
elérte az igazságot a szod (titok)
mezsgyéjén át.
A középkorban sok Tórai nagyság
és törvényhozó volt
egyidejuleg pájtán is. Köztük
van Rábénu Gersom, a "Gálut
világító fáklyája"
(aki több Szlichotot írt, közöttük
az ismert Zchor brit kezdetut), Slomo Ibn Gvirol
(az ismert Ádon Olám, és
a Keter Málchut kezdetu pijut szerzoje),
Rási (aki szintén írt Szlichotokat
is), Mose Ibn Ezrá, Rabbi Jehudá
Hálévi (aki az ismert Cioniádákat
írta, amelyek a Tisá Böávi
gyászzsolozsmák szerves részét
képezik), a már említett
Ábrahám Ibn Ezrá, Elázár
Báál Hárokéách,
és nem utolsó sorban a szent ÁRI
(aki három szombati étkezés
utáni, arámi nyelvu, kabbalisztikus
dal szerzoje; lásd Zsidó Imakönyv
190., 258., 310. oldal), és Rabbi Sálom
Sábázi (XVII. sz.), a nagy jemeni
zsidó költo, aki sok dallal gazdagította
a jemenita imakönyvet.
*
* *
Az
idők folyamán a pijutokkal kapcsolatban
sajátos szokás alakult ki: van ahol
egyszerűen kihagyják a pijutok egy részét,
ugyanakkor van ahol bevezették, hogy a
közösség aktív részt
vállal a pijutok mondásában:
egy részüket együtt éneklik,
míg más részüknél
a befejező strófákat mondják
közösen.
A fentieknek megfeleloen kialakultak olyan Máchzorok
- foleg az askenáz eredetuek - amelyekben
sok pijut maradt és más rítusúak,
amelyekben kevesebb. Ilyen például
napjainkból az izraeli kiadású,
askenáz Máchzor Rinát Jiszráél
és a lubavicsi Máchzor, amely az
ÁRI rítusán alapszik.
Így érkezünk el a mi Ros Hásánái
Máchzorunkhoz, amit most az érdeklodo
olvasó a kezében tart. A mai Magyarországon
a zsidó közösség jelentos
része nem tud héberül olvasni,
vagy ha tud is héberül imádkozni,
nem érti meg az imaszövegét.
Számukra készült most ez az
új magyar fordítású
Máchzor, azzal a céllal, hogy ok
is imádkozhassanak akár közösségben,
akár otthon, egyedül. Az imákhoz
fuzött magyarázatokkal és a
fenti, a Máchzorról és a
pijutról szóló - szándékosan
nem tudományos alaposságú
- ismertetovel nekik próbáltunk
további segítséget nyújtani.
Talán ez is egy fontos lépés
azon a hosszú úton, amelyen a magyar
zsidóság vissza fog térni
gyökereihez. Amíg nem tud héberül
imádkozni, imádkozzon magyarul,
hiszen a zsidó hagyomány szerint
a világ bármely nyelvén lehet
imádkozni - Isten ért minden nyelven.
FELHASZNÁLT
IRODALOM
1. Jichák Mose Elbogen: Der Jüdische
Gottesdienst in seiner geschichtlichen Entwicklung,
1913 (héber kiadás, 1972)
2. Dr. Dániel Goldschmidt: Máchzor
löjámim Noráim,
Jeruzsálem, 1972
3. I. D. Eisenstein: Ocár Jiszráél
Enciklopédia, New York.
4. Máchzor Vitry, Alef kiadó, Jeruzsálem,
1963
5. Rabbi Adin Steinsalz: Hászidur Vöhátfilá,
Tel Aviv, 1994
6. Zsidó Imakönyv, Sámuel Imája,
Budapest, 1996
|
