MI IS ROS HÁSÁNÁ?

Chászid gondolatok Ros Hásáná jelentőségéről,
a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán

* A kapcsolat három szintje * Az örökkévaló uralmának elfogadása * A valódi én

A Szent Nyelv elnevezéseiben semmi sem esetleges: már a nevet alkotó betűk is jelzik a megnevezett dolog legfontosabb vonásait. Az Újév héber neve, Ros Hásáná, szó szerinti jelentése nem "az év kezdete", hanem "az év feje". Vagyis Újév napja úgy viszonyul az év többi napjához, mint a fej a többi testrészhez.
A fej és a többi testrész viszonyának három szintjét ismerhetjük fel: (a) Az agy a test egészének, illetve egyes szerveinek működését irányítja. (b) Egyedül az agyban van valamennyi szerv életerejének központja, hiszen a test különböző szervei mind az agy egy-egy részéhez kapcsolódnak. (c) Az agy képessége a legnagyszerűbb emberi tulajdonság, a gondolkodás.
Ros Hásáná napját e három fizikai funkció szellemi megfelelője jellemzi:
(a) Ros Hásáná napján tesz fogadalmat a zsidó, hogy még inkább jeleskedik a Tóra egészének betartásában, hiszen az ezen a napon tett fogadalmak meghatározzák az Örökkévaló szolgálatát az egész elkövetkezőévben.
(b) Ros Hásáná napján veszi kezdetét a Tsuvá tíz napja (amit általában "bűnbánat"-nak fordítanak, holott pontos fordítása "visszatérés"). Mivel egyedül a tsuvá foglalja magába az összes micvát, ezért az őszinte tsuvá megbocsátást nyer a micvák betartásának korábbi hiányosságaiért.
(c) Végül Ros Hásáná talán legfontosabb jellemzője az ember és az Örökkévaló közötti teljes, lehető legnagyszerűbb kapcsolat. Bölcseink szerint (Talmud, Ros Hásáná 16a.) Ros Hásáná napján az Örökkévaló arra kéri az embert, hogy "fogadj el Uralkodóul magad felett", s ezért Ros Hásáná egyik vezérfonala az Örökkévaló uralmának elismerése. Ez köti össze az embert magával Istennel.

A kapcsolat három szintje
Ros Hásáná e három eleme az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolat három szintjéhez kötődik.
(a) Az első kapcsolatot a Tóra betartása jelenti. Mivel az Örökkévaló akarata a Tórában és a micvákban jelenik meg, a micvák betartása annyit jelent, mint hogy gondolatainkat, szavainkat és tetteinket Hozzá kapcsoljuk.
(b) Van azonban ennél alapvetőbb kapocs is. Igaz ugyan, hogy a micvák betartása köteléket hoz létre közöttünk és az Örökkévaló között, e kapcsolat azonban csak akkor jön létre, ha az egyén maga kívánja, hogy - Isten parancsainak betartása révén - kapcsolódjon az Örökkévalóhoz. A tsuvá azonban olyan kapcsot vesz igénybe, amely a micváktól függetlenül, állandóan létezik a zsidó és az Örökkévaló között.
Mindannyian kapcsolódunk az Örökkévalóhoz, ám ez az alapvető kapocs nem tetteinken alapul. Éppen ez a kapocs teszi lehetővé, hogy még az az ember is, aki a micvák elhanyagolása miatt képtelen más, erősebb kapcsolatot teremteni az Örökkévalóval, az is érezhesse úgy, hogy vissza akar térni Hozzá. Amikor tsuvát gyakorolva az Örökkévalóhoz fordulunk, ezt a megbonthatatlan kapcsot használjuk ki, ami ilyenkor érezhetővé válik.
(c) Ám az embert az Örökkévalóhoz fűző alapvető kapcsolat ellenére van távolság az ember és az Örökkévaló között. Éppen ennek a távolságnak az érzése az, ami felkelti vágyunkat, hogy tsuvát gyakoroljunk. A visszatéréssel, a micvák megtartásával csökkenthetjük ezt a távolságot. Továbbá, amikor Ros Hásáná napján elfogadjuk az Örökkévalót Uralkodónknak, még közelebb kerülhetünk Hozzá.

Az örökkévaló uralmának elfogadása
Bölcseink tanítása szerint (Mechiltá, Smot 20:3.) az Örökkévaló így szól az emberhez: "Fogadd el uralmamat, és fogadd el törvényeimet [a micvákat]". Az Örökkévalóhoz fuzodo, s a micvák megtartásán alapuló kapcsolat csak akkor jöhet létre, ha elfogadtuk uralmát. Még a tesuvá is csak az után lehetséges, hogy elfogadtuk az Örökkévaló uralmát, hiszen a tesuvá lényege a múlt cselekedeteinek megbánása és az a szilárd elhatározás, hogy a jövoben teljesítjük az Örökkévaló akaratát - ez pedig feltételezi, hogy elfogadjuk uralkodónkként.
Ros Hásáná napján az Örökkévalóhoz fuzodo kapcsolatunk lényegére összpontosítunk: uralmának elfogadására, hiszen ez képezi a micvák betartásának és a tesuvának az alapját.

A valódi én
Az Örökkévalóhoz fuzodo kapcsolatunk miért uralmának elfogadásával válik kézzelfoghatóvá? A válasz annak felismerésében rejlik, hogy egyéniségünk kaleidoszkópja mögött rejtozik lényünk legfontosabb alkotóeleme, isteni lelkünk, amely "valósággal része az Örökkévalónak" (Tánjá, 2. fej.). Valós lényünket nem a szabad önkifejezés, nem a "légy önmagad" elv mutatja meg igazán, hanem az Örökkévaló uralmának elfogadása az amiben kifejezésre juthatnak valódi képességeink. Azzal, hogy felfedjük az Örökkévalóhoz fuzodo kapcsolatunk lényegét, saját magunk legfontosabb vonását tárjuk fel - azt a központi elemet, amely leginkább kifejezi, kik is vagyunk valójában.
Éppen ezért, amikor arra kérjük az Örökkévalót, hogy "dicsoségedben uralkodj az egész világon", e kérésnek mélyrol fakadó vágyat kell kifejeznie, s nem lehet csupán könnyedén kiejtett szavak sorozata. Létünk minden aspektusát - lényünk legrejtettebb valóját - az Örökkévalónak kell ajánlanunk.
Ha Ros Hásáná napján elfogadjuk az Örökkévalót a mi Uralkodónknak, az közelebb hozza uralmának végso megvalósulását a Megváltás Korában. Akkor "az Örökkévaló lesz az uralkodó az egész földön. Azon a napon az Örökkévaló lesz az egyetlen, és Neve az egyetlen". Bárha bekövetkezne a közeli jövoben!

Új! Kapható! Izrael fohásza - A zsidó újév imarendje A lubavicsi rebbe, Joszéf Jichák Schneerson rabbi:
A Félelmetes Napok
Hayim Halevi Donin kalauza
 
Felhívása magyar jesiva növendékekhez 1937-ben
A Nagyünnepek
Herman Wouk írása
A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi:
Naftali Kraus: Ros Hásáná
a chászid legenda tükrében
 
- Ros Hásáná: Az ember teremtése  
Naftali Kraus:
Mi a máchzor? Mi a pijut?
- Miért imádkozunk anyagi
jólétért?
Nissan Mindel: Az Újév imáiról és a többi zsidó imákról - Mi is Ros Hásáná?
- A világ kora
Oberlander Báruch rabbi:
Sírás a kapuban
A Nagyünnepek imarendje
English: The high holidays

 

 
 
   
© 2004 Lubavitch of Hungary, All rights reserved.