|
Aki
kitárta a judaizmus kapuját
A
történelem kijelöli majd Menachem Mendel Schneerson, a hetedik
lubavicsi rebbe tevékenységének helyét, akivel a zsidó világ
egyik legnagyobb vezetőjét veszítette el. Olyan ember távozott
közülünk, aki alapjaiban változtatta meg a zsidó életet és
benne a vallás szerepét.
Személyes
tisztelgésem ennél jóval szerényebb. 1968-ban találkoztunk
először. Akkoriban a cambridge-i egyetem hallgatója voltam,
és sorra látogattam az amerikai zsidó közösségeket, hogy megismerkedjem
szellemi vezetőikkel. Ezek a találkozások mély benyomást tettek
rám, ám mind között a legkiemelkedőbb élményt a Rebbével való
beszélgetés jelentette. Minden más alkalommal én tettem fel
a kérdéseket, amelyekre annak rendje és módja szerint választ
kaptam. Egyedül a lubavicsi rebbe fordította meg az interjú
menetét, amikor ő tett fel kérdéseket nekem: Mit teszek én
a zsidóságért Cambridge-ben? Mit teszek annak érdekében, hogy
erősítsem diáktársaim zsidó identitását? A provokáció egyértelműen
személyre szabott volt. Rájöttem, hogy a rebbe nem azon munkálkodik,
hogy minél több hívet, követőt szerezzen magának, hanem épp
ellenkezőleg: legfontosabb dolgának azt tartja, hogy vezetőket
teremtsen.
Ő
maga heroikus alkatú vezető volt. Miután 1950-ben megválasztották
apósa, Joszéf Jicchák Schneerson rabbi utódjául a lubavicsi
mozgalom élére, nekilátott, hogy az elvilágiasodott Amerika
zord viszonyai között új életet leheljen a mozgalomba. Akkoriban
úgy vélték, hogy a vallásosság jövője kilátástalan az Egyesült
Államokban. Senki sem tudta megmondani, hogyan változtatható
élő valósággá a hagyományos zsidó életmód abban az Amerikában,
amelyet trájfe medinának, "tréfli országnak" hívtak. A rebbe
a klasszikus rabbinikus vezetőkhöz hasonlóan az oktatással
kezdte, és létrehozta az iskolák és jesivák hálózatát. Majd
olyan döntést hozott, amely megváltoztatta nemcsak a lubavicsi
mozgalom arculatát, hanem az egész zsidó világot: megkezdte
a "micvákampányok" szervezését. Nem sok olyan nemzetközi szervezet
van, amelyet ennyire szűkös anyagi források segítségével egyetlen
személy vezetett erős kézzel. Aligha találni példát a történelemben
erre a hatalmas erőfeszítésre, amely egy világi közegben újra
fellobbantotta a judaizmus fáklyáját. A napjainkban általános
báálé tsuvá, a valláshoz való megtérés és a különféle zsidó
közösségi programok, amelyeket más ortodox csoportok is átvettek,
szinte teljes egészében a lubavicsi mozgalom úttörő munkájának
köszönhetőek. A rebbét mindenekfelett a vallási vezetés és
vezetők kérdése foglalkoztatta. 1978-ban egy beszélgetésünk
során elmondta, mennyire aggasztja a rabbik alacsony száma
a diaszpórában, és az a tény, hogy a jesivák nem biztatják
növendékeiket a gyülekezeti munkára. Arra buzdított, hogy
kapcsolódjam be a rabbinátus munkájába, és képezzek más rabbikat,
és lelkesen támogatta a Jewish College munkáját. Fiatal híveiből,
amint lehetett, vezetőket faragott, és jóllehet a lubavicsi
mozgalom számára bizonyos veszélyeket is rejtett az a döntés,
hogy hatalmat ad a fiataloknak, ez egyben olyan lendületet
adott, olyan energiát szabadított fel, amelyet egyetlen más
vallási közösségben sem találunk meg. E tevékenység hátterében
egy lenyűgöző -- formálisan soha meg nem fogalmazott, ennek
ellenére kristálytiszta --elképzelés állt. A zsidó világot,
elsősorban Európát, ahonnét ő maga is származott, szinte teljesen
elpusztította a Holocaust, amely után valami megtörtént, másvalami
azonban elmaradt. A zsidók visszatértek ugyan Izrael földjére,
de nem tértek vissza Izrael vallásához. A judaizmusban a fizikai
és lelki visszatérés nem választható el egymástól, a modern
világban a két mozzanat mégis különvált. A rebbe ezt a törést
akarta helyrehozni. Míg mások a zsidó állam felépítésén munkálkodtak,
ő a zsidók lelki államának újjáépítésén fáradozott. Eltéphetetlenül
ragaszkodott az eszméhez, amelyen a zsidóság jövőbe vetett
hite nyugszik: a messiási gondolathoz. Ebben nem állt egyedül.
Valamennyi mozgalom, amely a judaizmus átformálására törekedett,
messianisztikus volt, és ő a klasszikus chászid tradíció alapján
közelítette meg ezt a fogalmat: a megváltáshoz kisebb tettek
sorozata vezet, amelyek helyrehozzák a világ szellemi hiányosságait.
A rebbe mindig összekapcsolta a napi eseményeket a heti Tóra-szakasszal.
Követői bizonyára felfigyeltek annak jelentőségére, hogy Chukát
hetének elején hunyt el: ebben a szidrában olvashatjuk a rendelkezést,
hogy Mózesnak meg kell halnia, mielőtt népét elvezeti az Ígéret
Földjére. S ami Izrael volt Mózes számára, az lett a messiási
kor a zsidóság legnagyszerűbb vezetői számára: a cél, amelyet
távolról talán megpillanthatnak, de ők maguk soha el nem érhetnek.
Mások talán vitába szállnak a rebbe álláspontjával, amelyet
napjaink zsidó problémáiról alakított ki. Én csupán egy csillogó
elme, egy méltóságteljes személy elvesztését siratom, egy
emberét, akiben a szellem tüze lobogott, és tele volt melegséggel.
A nagyon kevesek egyikéét, akinek személyes hatása az egész
zsidó világban érezhető volt: azét az emberét, aki nyitottá
tette a judaizmust, és annak szentelte életét, hogy a holokausztum
utáni nemzedékeket megismertesse az Örökkévaló élő valóságával.

-
Sacks rabbi könyvéből, amelyben a rebbe Tóra-magyarázatait
dolgozta fel
Kapcsolódó
linkek:
Dr.
Borsányi Ferenc: Lubavics küldetése
Elie Wiesel beszélgetései a Lubavicsi
Rebbével
A Rebbe levele Elie Wieselnek
"Aki kitárta a judaizmus kapuját":
Rabbi Sacks írása a Rebbérõl
További
oldalak:
Therebbe.org
Chabad Online
Lubavitch World Headquarters
|