|
KÖZELEDIK
A SMITA ÉV
Ros Hásánákor kezdődött az 5761-ik zsidó év, ami a "hetedik",
vagyis Smita év. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben szünetelnek
Izrael földjén a mezőgazdasági munkák - ahogy azt a Tórában
elő írja.
Ez
is egy ősi törvény - akárcsak a Tóra minden törvénye -, mely
azonban kizárólag Izrael földjén érvényes. A gyakorlatban
ez azt jelenti, hogy egy teljes éven keresztül nem vetnek,
nem szántanak és nem aratnak, azaz nem végzik el a földművesek
szokásos munkáját. Ez a föld "szombat"-ja. Minden hetedik
évben a földnek is pihennie kell, akárcsak az embernek, minden
szombaton.
A
Tóra, ismervén a gyarló emberi természetet és kishitűséget,
felteszi a kérdést és egyben meg is felel rá: Ha majd azt
fogod mondani, jó, jó, Smita év, nem vetünk és nem aratunk,
de mit fogunk enni ebben a bizonyos "Szombat-évben"?
A
Tóra válasza egyértelmű: ne féljetek. Isten áldása lesz a
hatodik év termésén, olyannyira, hogy még a következő, a nyolcadik
évben is abból fogtok enni, amíg csak nem lesz új termés,
már a Smita év után...
*
Bölcseink
a mezőgazdaságot, a termést - a hittel hozzák összefüggésbe.
Emuná - vagyis a Hit - a földműveléssel kapcsolatos. Ugyanis
a földműves hisz a Teremtőben és elveti a magot, abban a reményben,
hogy az kikel és abból kenyér lesz. (Toszfot, Sábát 31. idézve
a Jeruzsálemi Talmudot.)
Ez
a nem-vetés a hit próbatétele. Próbáljuk elképzelni, milyen
megpróbáltatás az, amikor egy egyszerű parasztember egy teljes
évre félreteszi az ekét és a kaszát és mindössze abban bízik,
hogy az isteni áldás olyan bő termést ad majd - egy csapadékban
nem különösen gazdag országban -, hogy abból három évig el
tudja látni élelemmel saját magát és családját.
Tartozunk
az igazságnak azzal, hogy elmondjuk: eleink nem mindig tartották
be a Smita évet és Mózes figyelmeztetésében élénk színekkel
ecseteli következményeket:
"Elpusztítom
én az Országot ... és elszórlak benneteket a népek közé ...
országtok elpusztul és városaitok romhalmazzá lészen. Akkor
lerója majd az Ország a szombatjait [vagyis kárpótlást kap
a be nem tartott Smita évért] ... akkor majd nyugszik a föld
és lerója szombatjait. A pusztulás egész idején nyugodni fog
majd, amennyit nem nyugodott szombatjaitokon, amikor még rajta
laktatok ..." (3Mózes 26:32-36.)
Az
a kifejezés, hogy az Ország "lerója szombatjait", vagyis a
Smita törvény megszegőit büntetésből száműzetik és így a pusztává
vált ország visszakapja a neki járó adósságot - arra késztette
bölcseinket, hogy ezt a Misnában tételesen fogalmazzák meg,
ilymódon:
"Száműzetés
(gálut) jön a világra - vagyis a zsidókra - a bálványimádás,
a paráználkodás, az oktalan vérontás és a Smita év törvényeinek
megszegése miatt" (Az Atyák Tanitásai V. 9.) Érdemes odafigyelni:
a Misna a három sarkalatos főbűnt közös nevezőre hozza a Smita
év megszegésével, azt a hármat, amelyekért a zsidó ember akár
az életét is köteles feláldozni, hogy el ne kövesse őket...
A
Talmud-bölcsek ennek alapján úgy vélték, hogy a hetven esztendeig
tartó babilóniai gálut annak a 70 Smita évnek a következménye,
amit a zsidók nem tartottak be országukban.
*
A
későbbiekben a zsidók már hűségesen betartották a Smitára
vonatkozó rendelkezéseket. Olyannyira, hogy a környező pogány
világ állandó gúnyolódását is kiváltották. A Midrás elmondja,
hogy a római hódítás napjaiban a cirkuszi előadások kedvelt
témája volt a szegény zsidó, akinek nincs mit ennie a Smita
évben és ezért a tevék elől még a bogáncsot is eleszi...
A
második Szentély pusztulása után a zsidók szétszóródtak a
világban és csupán kis részük tudta betartani a Smita év törvényeit.
Nem egy Talmud-bölcs akadt, mint pl. Reb Jánáj, aki egy-egy
alkalomra felfüggesztette a Smita törvények érvényességét,
azért hogy a zsidók megfizethessék a súlyos római adókat.
A probléma csak az új palesztinai telepítési munka során -
vagyis a múlt század végén és századunk elején - merült fel
újra a gyakorlatban. Ekkor, hogy a kezdeti nehézségekkel meg
tudjanak küzdeni, a néhai Ávráhám Jichák Hákohén Kook zc"l
országos főrabbi ideiglenes megoldást talált, olymódon, hogy
az egész Ország megművelhető földjeit eladják egy évre egy
nemzsidónak - szimbólikuson bár, de jogilag érvényes szerződéssel
-, és ezáltal az "idegen tulajdonban levő föld" megművelése
nem ütközött a háláchá utasításaiba.
*
Vallási okokból sokan ellenezték ezt a megoldást, amit maga
Kook főrabbi is csupán ideiglenesként ajánlott. Az utóbbi
években pedig egyre növekszik azon vallásos települések, kibbucok
és mosávok száma, melyek nem élnek a "földeladás" könnyű megoldásával,
hanem mindent megtesznek az ősi micva szószerinti betartására.
Erre a modern mezőgazdaság sokféle lehetőséget nyújt. Egyrészt
bizonyos növényeket el lehet vetni még a kritikus időpont
előtt és az aratást, illetve a betakarítást is meg lehet oldani
a háláchá szellemében. Másrészt kikísérletezték bizonyos zöldségfélék
föld nélküli, ú.n. hidrofónikus termesztését, és így a paradicsom,
uborka, stb. egy vízzel és különböző ásványi sókkal telített
tartályban terem meg, ez pedig teljes összhangban van a háláchával.
*
A
Smita-törvény másik vetülete: a fogyasztó társadalom szükségletei.
Ugyanis nemcsak vetni és aratni nem szabad a Smita évben,
hanem még a szabadon, a "magától" termő növények, mint pl.
a gyümölcs leszedése és értékesítése is tilos. Ezt a fán kell
hagyni, hogy bárki - ingyen - vehessen belőle, vagy pedig
ingyen kell szétosztani a nélkülözők között úgy, hogy egy
közös kasszába (Ocár Bét Din) folyik be a pénz.
Mivel
mindez nagyon komplikált és a gyakorlatban nehezen keresztülvihető
- a vallásos közösség eleve lemond a Smita évben a zsidó termelők
által forgalombahozott gyümölcsről és zöldségről, és inkább
az arab piacon vásárol, mivel ott biztos nem ütközik háláchikus
problémákba. Így a Smita év első napjaiban létrejön egy olyan
üzleti lánc, mely szigorú rabbinikus felügyelet alatt áll
és kizárólag arab termékeket árul. Az elmúlt években - és
az idén is - az Intifáda miatt ez egyre nagyobb nehézségekbe
ütközik.
A
piacokon ezekben az években az az érdekes helyzet áll be,
hogy a húsok, sajtok és egyéb élelmiszerek mellett már a gyümölcsöket
is hechserrel, a kóserságot igazoló rabbinikus pecséttel látják
el. Van amelyik csupán azt igazolja, hogy a földet szimbolikusan
eladták, van amelyik arról is szól, hogy az eladott földön
csak nem zsidók dolgoztak, és van amelyiket kizárólag külföldi
termékre adják. Minden vásárló a saját belátása szerint választhat.
Mint
már említettem a Smita év törvényei kizárólag Erec Jiszráél
földjén köteleznek. A galuti zsidók ez alól, akárcsak a papi
tized (máászér) törvényei alól,mentességet élveznek. Erről
egy más alkalommal számolunk be. ••
az
oldal tetejére 
|