|
SIMEON,
A SZENTÉLETÛ
Nyomtatható
változat
 Simeon,
akit a hagyomány Szentéletűnek, cádiknak nevez, főpap volt
a Második Szentélyben a babilóniai fogságból való hazatérés
későbbi idöszakában. Legendás alakját a hagyomány Nagy Sándorral
hozza összefüggésbe. Műkődésének idejét illetően eltérnek
a vélemények.
Az
atyák bölcs tanításai azt írja, hogy Simeon a szent Nagy Gyülekezet,
a Kneszet H Gdol "maradéka", illetve egyik
utolsó tagja volt. Maimonides szerint “ volt az utolsó, vagyis
a százhuszadik tagja a szent kollégiumnak, amelyet Ezrá
alapított, és amelynek az utolsó próféták, Chágáj, Zechárj
és Máláchi is tagjai voltak. Josephus Flavius A zsidók történetében
azt írja, hogy Simeon Chonjo főpap fia volt, míg a Talmud
szerint Simeon az apja volt ennek a Chonjónak, aki egy családi
viszály következtében kénytelen volt elmenekülni Jeruzsálemből,
és az egyiptomi Leontopoliszban fölépítette a jeruzsálemi
Szentély pontos mását. Ben Szir könyve agyba-főbe dicséri
Simeont, a főpapot, aki megerősíttette Jeruzsálem falait,
és vizet vezettetett a fővárosba.
A
történészek közötti vita ellenére nyilvánvaló, hogy Simeon
a perzsa uralom végefelé tevékenykedett. Nem lehetetlen, hogy
a főpapi tisztség, amelyet abban az időben hivatalosan Jádo ,
Simeon nagyapja töltött be, gyakorlatilag az unoka kezében
volt (A. Hyman: Tol'dot t n im v' mor im.
3. kötet), és így Simeon volt az, aki Jeruzsálem vénei élén
fogadta Nagy Sándort, és meghiúsította a somroniták -- a szamaritánusok
-- tervét, amelyet a jeruzsálemi Szentély elpusztítására szőttek.
*
* *
A
legendai hangvételű, de történelmi tényeken alapuló eset megértéséhez
tudnunk kell, hogy a babilóniai fogságból hazatért zsidók
állama politikailag nem volt független: csupán a szellemi
és vallási függetlenséget sikerült elérni előbb a perzsa,
később a szír görög uralkodóknál. Az országban élő szamaritánus
kisebbség -- miután a zsidók elutasították kérését, hogy együtt
építsék fel a Második Szentélyt -- állandóan áskálódott: mindent
megtett, hogy külön szentélyt építhessen, és így demonstrálhassa
önállóságát mint a zsidóság tulajdonképpeni legitim jogutódja.
Így
történt -- meséli a talmudi legenda --, hogy a szamaritánusok
kérték Nagy Sándort, egyezzék bele, hogy lerombolják a jeruzsálemi
Templomot, és ők másikat építhessenek Gerizim, az Áldás hegyén.
Nagy Sándor jóvá is hagyta a tervet. "Jöttek, és közölték
ezt Simeonnal, a Szentéletűvel. Mit tett Simeon? Felöltötte
a főpapi palástot,magához hívatott egy csoportot Jeruzsálem
előkelő polgáraiból és a városi tanács tagjaiból, akik fehér
[halotti] ruhát öltöttek, és elindultak Makedón Sándor elébe.
... Amikor Nagy Sándor meglátta Simeont, leszállt a lováról,
és meghajolt előtte. Előzőleg, kérdésére válaszolva, szolgái
azt mondták neki, hogy ezek azok a zsidók, akik fellázadtak
ellene... Most a szolgák csodálkozva látták, hogy Nagy Sándor
meghajol a zsidók papja előtt. Nem is rejtettékávéka alá véleményüket,
és megkérdezték a nagy hadvezért, miért teszi ezt. Azt válaszolta:
"Csata közben ennek az öregnek a képe lebeg a szemem
előtt, és visz győzelemre..."
...Kérdezte
Nagy Sándor a küldöttségtől:
- Minek jöttetek?
Simon azt felelte:
- Hát lehetséges, hogy a Templomot, amelyben birodalmad békéjéért
imádkoznak, elpusztítod az idegenek megtévesztő sugalmazására?
- Kik azok? - kérdezte Sándor.
- A szamaritánusok, akik itt állnak melletted... - hangzott
a válasz.
- Tegyetek velük, amit jónak láttok - mondta a hódító.
...Amikor
megérkeztek Gerizim hegyére, felszántották, és bevetették
bükkönnyel, éppen úgy, ahogyan ők szándékoztak tenni Istenünk
Házával." (Jom 69., Megilát T nit 9.)
*
* *
Szentéletű
Simeontól úgyszólván semmi írott szöveg, halachikus magyarázat
sem maradt fönn, így nem tudhatjuk, mit és hogyan pászkenolt.
De hogy valóban cádik volt, az abból a mondásából is kiviláglik,
amelyet Az atyák bölcs tanításai című gyűjtemény örzött meg
számunkra: "Három dolog a világ alappillére: a Tóra,
a Szentély-szolgálat és a jó cselekedetek."
Másutt
a Talmud elbeszéli, hogyan viselkedett Simeon azokkal, akik
fogadalmat akartak tenni. Elöljáróban: tudni kell, hogy a
zsidó felfogás nem lelkesedik a fogadalomért, és nem kultiválja
az aszketikus életmódot. Aki fogadalmat tesz -- persze olyant,
amit be is lehet tartani --, az köteles aszerint élni, de
utána áldozatot kell hoznia, mintha vétkezett volna. Simeont
egyszer furcsa problémával kereste föl egy délvidéki fiatalember.
"Mondta
Simeon, a Szentéletű: életemben soha nem ettem [mint főpap,
akinek ez hivatalból járt] fogadalmi áldozatból, egy alkalmat
kivéve. Eljött hozzám [a Szentélybe] egy ifjú a déli vidékről.
Láttam, hogy szép, derék fiatalember, jó alakú, szép szemei
vannak, és tincsekbe csavart, gyönyörű haja. Kérdeztem tőle:
"Fiam, miért akarod ezt a gyönyörű hajat tönkretenni?"
[Ugyanis a fogadalmat tévőnek kötelessége kopaszra nyiratkozni.]
Válaszolta erre az ifjú: "Uram, pásztor voltam, és egyszer,
amikor itattam a nyájat, megláttam tükörképemet a vízben.
Oly nagy gerjedelmet éreztem, hogy félek, ez lesz a vesztem.
Mondtam is magamnak: te gazember, nem átallasz azzal tetszelegni,
ami nem is a tied! Holnap, ha meghalsz, por és hamu lesz belőle,
kukacok lakomája! Ezért esküdtem meg, hogy levágom a hajamat."
Simeon
ezt hallván homlokon csókolta az ifjút, és ezt mondta neki:
"Bár minden, fogadalmat tévő zsidó olyan lenne,
mint te!" (Nedárim 9., Názir 4. és a párhuzamos irodalom.)
*
* *
Simeonról
még elmondják a zsidó források, hogy negyvenesztendős főpapsága
alatt a Szentélyben egész sor jele mutatkozott annak, hogy
a jámbor, istenfélő főpap uralkodása az egész zsidó nép javát
szolgálja. Az egyenetlenség és frakciózás csak tanítványa,
Antignosz idejében kezdődött, akinek szavait félremagyarázva
és félreértve keletkezett az akkori Izrael két nagy szektája,
a szadduceus és bájteus -- cídukim és bájtuszim -- irányzat.
NAFTALI
KRAUS
Következõ
» Chonjo és az egyiptomi
szentély
|
