|
TÁNJÁ,
A KÖZEPESEK KÖNYVE
Az
első fejezet dióhéjban:
A szerző megkérdőjelez egy talmudi mondást (Nidá
traktátusának harmadik fejezete végén), amely szerint legyen
az ember a maga szemében olyan, mintha rossz lenne - a Misná
alapján [Ávot (Atyák) 2. fejezet], amely azt sugallja,
hogy "ne tartsd magad rossz embernek". (Ezt a
talmudi tételt majd megmagyarázza a 13. és 14. fejezetben.)
További
kérdése: ha rossznak látja magát, nem lesz képes örömmel
szolgálni Istent. (Ez majd értelmezést nyer a 29-34. fejezetekben,
ahol végül is megnyugtató magyarázatot kapunk a felvetett
ellentétre.)
A
szerző hozzáteszi, hogy a fentiek jobb megértéséhez tudni
kell az öt fokozat (ilyen és olyan cádik és rásá
és a "közepes") értelmét. A közepes nem fele-felét
jelent az érdemek és vétkek szempontjából, míg a cádik
az lenne, akinek érdemei többségben vannak, mert az ilyen
elbírálás csak a büntetés, illetve jutalom szempontjából
releváns. A "közepes" azonban, mint magában álló
jelző, azt jelenti, hogy semmi vétek nem található benne.
(Ez kiviláglik majd a közepesről a 12., a cádikról
pedig a 10. fejezetben.)
A
dolog mélyebb értelme abban a rabbi Chájim Vitáltól származó
kabalisztikus tételben rejlik, amely szerint minden zsidó
embernek két lelke van: az egyik a nogá nevezetű
pozitív klipából (héj, burok) ered, és ösztön-léleknek
nevezik, amely a négy [negatív] elemből eredő rossz tulajdonságok
forrása, de a természetes jó tulajdonságoknak is ez a forrása,
mert a nogá klipában jó és rossz együtt van. Ezzel
szemben viszont a pogány, bálványimádó népek lelke három,
teljesen tisztátalan klipából ered.
MÁSODIK
FEJEZET - AZ ISTENI LÉ
A
zsidó másik lelke valósággal része az Istenségnek1, ahogyan
azt az Írás tudatja: "és az élet leheletét
lehelte [Ádám] orrába"2, valamint "[a
lelket, amit belém adtál...] te lehelted belém"3,
és ahogyan a Zohár is írja: "aki lehel, magából
lehel"4, vagyis a legbensőbb bensejéből, mert az ember,
amikor erővel kilehel, valamit a legbensőbb bensejéből fúj
ki.
Eszerint
a lélek az Istenség legbensőbb megnyilvánulási formája.]
Továbbá,
allegorikusan szólva, a lélek az isteni gondolat kifejezője.
A zsidó lelkek az isteni gondolatból keletkeztek, amit a következő
kifejezések is bizonyítanak: "elsőszülött fiam, Izrael"5
és "fiai vagytok ti az Örökkévaló Isteneteknek"6,
azaz hogy akárcsak a gyerek, aki az apja agyából ered7, úgy
- képletesen mondva - minden zsidó lélek az isteni gondolat
és bölcsesség szüleménye. [Ez azt jelenti, hogy Istentől magától
ered,] mert Ő bölcs, de bölcsessége nem az a bölcsesség, amit
[mi, teremtményei] ismerünk8, mert Ő és bölcsessége egy, ahogyan
ezt Maimonides9 is írja*: "Ő a Tudás, ugyanakkor a dolgok
Tudója [és a Tudott dolog is]... Ezt egyetlen ember sem képes
teljesen felfogni... ahogy írva van: »Ki tudod-e találni,
mi az Isten titka«14, vagy »a ti gondolataitok nem
az én gondolataim ...«15.
Annak
ellenére, hogy rengeteg különböző fokozat létezik a lelkek
minősítésében, például az ősatyák és Mózes magas röptű lelkei,
a mi generációink lelkeivel szembesítve, amelyek "a Messiás
sarkában"16 valóságos "saroknak" számítanak,
az aggyal és fejjel szemben. Ugyancsak minden nemzedékben
vannak Izraelnek Nagyjai, akiknek lelke "fejnek és agynak"
számít a tudatlan tömeg lelkeivel szemben. Úgyszintén az egyes
azonos rendű lelkek között is lehetnek különbségek, mivel
minden lélek [három összetevőből áll:] nefes-ruách-nesámá17.
[Viszont ha mindenki lelke az Ő bölcsességéből ered, hogyan
lehetnek a lelkek között olyan nagy különbségek?
A
válasz a következő:] Ennek ellenére minden lélek összetevőinek
(nefes-ruách-nesámá) gyökere - a legmagasabb szintűtől
a legalantasabbig, amely a tudatlan és teljesen értéktelen
[zsidó ember] testét lakja - a Legfelsőbb Agyból származik,
ami tulajdonképpen a Legfelsőbb isteni Bölcsesség kifejezője18.
[A
lélek leszállása] hasonlatos ahhoz, ahogyan a gyerek az apja
agyából ered: még a lába körme is ugyanabból a spermacsöppből
származik, amely kilenc hónapot töltött az anyaméhben, fokozatról
fokozatra alászállva, állandóan változva és alakulva, amíg
körmök nem lettek belőle. Bár [a csöpp mostani állapatában
is] állandó és csodálatos módon elszakíthatatlan kapcsolatban
áll eredeti lényegével, ami az apai agy ondócseppje volt.
A körmök még később is állandó éltető kapcsolatban állnak
a fejben székelő aggyal, ahogyan ezt a Talmudban is
megtaláljuk (a Nidá traktátusban19): "[Az apai
ondócsepp] fehérjéből jönnek az inak, a csontok és a körmök."
(És ahogy az Éc Chájim című mű Chásmál fejezetében
olvashatjuk, az első ember édenkerti ruhájának kabalisztikus
mibenléte az, hogy "körmökből" volt, amelyek az
agy godolkodóképességéből származtak.)
Tehát
valóban, tulajdonképpen egész Izrael lelkeinek gyökeréből
fent - amikor fokozatról fokozatra mennek lefelé, a világok
Ácilut, Briá, Jöcirá, Ásszijá20 láncolatán keresztül
az Áldott bölcsessége által, ahogyan írva van: "Mindannyiukat
bölcsességgel csináltad"13 - képződik a tudatlan
és a kis értékű emberek [lelkeinek három összetevője,] nefes-ruách-nesámája
is. Mindazonáltal ezek a lelkek továbbra is csodálatosan erős
kapcsolatban állnak első lényegükkel, ami a Legfelsőbb Bölcsesség
megtestesítője, mert a tudatlan emberek lelke a szent és igaz
emberek - akik minden időben a zsidóság fejei - lelkéből táplálkozik.
Ennek
tudatában fogjuk megérteni áldott emlékezetű bölcseinket,
akik az "...és ragaszkodj hozzá..."21 Írás-verset
úgy értelmezték, hogy "mindenki, aki ragaszkodik a zsidóság
bölcseihez, olyannak számít, mint aki szervesen kapcsolódik
az isteni dicsfényhez"22, mivel a bölcsekhez való ragaszkodás
és odaadás által a tudatlan emberek lelkei szorosan kötődnek
eredeti mibenlétükhöz és gyökerükhöz, amely a Felső Bölcsességben
van, és eggyé válnak velük [és ezáltal magával Istennel, mivel]
Ő - áldott legyen - és bölcsessége egy, és Ő maga a Tudás
[és a Tudott dolog is] stb. (Míg azoknak a lelkei, akik vétkezve
lázadnak a bölcsek tekintélye ellen, csupán a bölcsek lelkeinek
odavetett adományaiból23 táplálkoznak.)
Amit
viszont a Zohár24 és a Zohár Chádás25 ír, hogy
a fő dolog az, hogy valaki szemérmesen viselkedjék szexuális
élete során [ami aztán szentség tekintetében hatással van
a gyerekeire] - ami nem áll fenn a tudatlan emberek gyerekei
esetében stb. - [ez látszólag azt jelenti, hogy a szülők viselkedése
befolyásolja a lélek "szintjét". De ez nem így van],
aminek a magyarázata az, hogy nincs olyan lélek (nefes-ruách-nesámá),
amelynek ne lenne apai-anyai "öltözéke", vagyis
amelyikre ne lenne hatással az apa-anya lelkének esszenciája
és mindazok a parancsolatok, amelyeket betart, az említett
"öltözék" hatásának eredményeként stb. Mi több,
még az áldás, amelyet az égből küldenek valakinek, az is a
szülői hatás "öltözékén" keresztül érkezik. Így,
ha [a szülő] szemérmesen viselkedik, ezzel gyereke lelkét
szent mezbe öltözteti [vagyis a szent viselkedés irányába
befolyásolja]. Bármennyire nagy is a lélek, szüksége van az
apja szent viselkedésére stb.
De
ami a lélek [szintjét] illeti, nemegyszer előfordul, hogy
egy magas röptű lélek, amely addig egy végtelenül nagy emberben
lakozott, egy méltatlan és aljas ember fiába költözik26, ahogy
ezt rabbi Jicchák Lurjá Likuté Torá című művének
Vájérá szakaszában és a Brésit szakaszára írt
Táámé HáMicvot (A parancsolatok magyarázatai) című könyvében
olvashatjuk.
*
Maimonidesnek ezzel a tézisével a kábálá bölcsei is
egyetértettek, ahogy az kiviláglik rabbi Mose Kordovero Párdesz
című művéből10. Rabbi Jicchák Lurjá kábálátanítása
is egybecseng Maimonides megállapításával, legalábbis abban,
ahogyan a Vég Nélküli, az Éjn Szof "összehúzza
magát", és a CHáBáD (bölcsesség, értelem és tudás)
öltözetében jelentkezik az ácilut, az "emanáció"11
világában [e szint alatt már lehet azt mondani, hogy Ő és
bölcsessége egy], de az "emanáció" világánál magasabb
szinten nem lehet.
Ahogyan
máshol ez el van magyarázva12: a Vég Nélküli, legyen áldott,
határtalanul magasságos, és áthatol a CHáBáD lényegén
és szintjén. Tulajdonképpen hozzá képest a CHáBáD szintje
ugyanolyan alacsony rendűnek számít, mint az anyagi tevékenység.
Ahogy írva van: "Mindannyiukat bölcsességgel [együtt]
csináltad"13.
>>
Tánjá - harmadik fejezet
Jegyzetek
[1]
Az erre utaló "Chélek Elohá Mimáál" ("osztályrészem
Istentől, fentről") kifejezés Jób könyvében fordul
elő (31:2.). [2] 1Mózes 2:7. Lásd ott Nachmanides
kommentárját. [3] A reggeli imából. Lásd Bráchot
60b. [4] A kezünkben lévő Zohár-szövegekben
ez nem található. [5] 2Mózes 4:22. [6]
5Mózes 14:1. [7] A chászid felfogás szerint
az ondócsepp létrejöttének kezdete egyfajta szellemi erő,
amely az apa agyából ered. Ez a szellemi esszencia elhagyja
az agyat, és a testbe leereszkedve egyre sűrűbbé, anyagszerűbbé
válik, ameddig csak fel nem veszi az ondócsepp meghatározott,
anyagi formáját. Lásd Széfer Hámámárim 5672 2:890.
(Yacov Brawernak, a montreali McGill University professzorának
magyarázata). [8] Tikuné Zohár 12b. [9]
A Tóra alapjainak törvénye 2:10. [10] Mehut
VöHánhágá című rész, 13. fejezet. [11] Lásd Fogalmak:
Ácilut. [12] Sáár hájichud vöháemuná
(Tánjá 2. rész) 9. fejezet. [13] Zsoltárok
104:24. [14] Jób 11:7. [15] Ézsaiás
55:8. [16] Szójáték a Talmudban használt kifejezés,
"A Messiás nyomdokain..." alapján. Eredetiben: "Beikvot
mesichá..." (Szotá 49b). Az "ikvot"
az "ékev" szó többes száma is lehet, amely "sarkot",
tudniillik az emberi láb sarkát, a test legalacsonyabb részét
jelenti. [17] A lélek három szellemi "összetevőre"
való felosztásának gondolata már megtalálható a Zohárban
(1:206a; 2:141b), valamint rabbi Jesájá Hurwitz Sné Luchot
HáBrit című kabalisztikus művében (1:9b.). [18]
Az a doktrína, amely szerint az összes lélek kapcsolatban,
szinte "rokonságban" áll egymással, mivel azonos
forrásból származnak, sarkalatos tétele volt az alapító Báál
Sém Tov által lefektetett chászid elméletnek, és egyik fő
témája volt a chászidok és ellenzőik vitáinak. Részletesebben
l. a Tánjá 32. fejezetében. (Dr. N. Mindelnek a Tánjá
angol fordítójának megjegyzése.) [19] Nidá 31a.
[20] Lásd Fogalmak: Négy világ. [21]
5Mózes 30:20. A "ragaszkodni" ige héber szótöve
ugyanaz, mint a "ragadás" és a "ragasztó"
jelentésű szavaké. [22] Ketubot 111b. [23]
A fogalmat a szerző a 22. fejezetben magyarázza meg érthetőbben.
[24] L. Zohár 2:204b., 3:80-82. [25]
Börésit 11. l. [26] Lásd Fogalmak: Gilgul.
Fogalmak
Ácilut:
"emanáció" világa. A négy világ közül a legmagasabb
rendű. A chábád etimológia szerint kapcsolatban van a "közel"
jelentésű "écel" szóval: a teremtés forrásához,
az Éjn Szofhoz legközelebbi, azaz még végtelen állapot.
Lásd: Négy világ.
CHáBáD
(chochmá, biná, dáát): Az Örökkévaló "öltözete",
illetve megjelenési formája, a "redukció" után.
Szó szerinti fordítása, a "bölcsesség, értelem és tudás"
nem adja vissza a dolog lényegét vagy akár csak hozzávetőleges
megközelítését. A három szó (kifejezés, fogalom) rövidítése
adja egyébként a lubavicsi chászid mozgalom kabalisztikus
nevét.
Cimcum/Szod
HáCimcum: "Összevonás", "redukció".
Kabalisztikus fogalmak, amelyek azt próbálják megértetni,
hogyan lehetséges, hogy a végtelen Istenség, aki maga az infinitum,
képes magát a véges és behatárolt világba helyezni - hiszen
"a világ tele van vele" (Ézsaiás 6:3.), és
"Ő a világ helye, de nem a világ az Ő helye" (Börésit
Rábá 68:9.). Ez csak úgy történhet, hogy az Istenség "összehúzza
magát", vagyis csökkenti hatását, és így "belefér"
az általa teremtett világba.
Gilgul
(lélekvándorlás): A kabalisztikus felfogás szerint a lélek
visszatér forrásához, az Éjn Szofhoz, a Vég Nélküli
Istenséghez. Azonban, ha földi pályafutása során nem tudott
feladatának eleget tenni, és a tőle elvártakat teljesíteni,
akkor újra és újra testet ölt, amíg csak nem teljesíti feladatát.
Nefes
HáElokit: az isteni lélek, minden zsidó "második
lelke", amely az Istenség szerves része, az isteni szikra,
a zsidó ember jobbik éne. Ellentéte és "ikerpárja"
a
Nefes
HáChijunit (Behémit): az ösztönlélek, amely az embert
élteti, és testi funkcióit irányítja. Az első fejezetben szó
volt arról a - kabalisztikus - különbségről, amely ennek a
léleknek a forrásait illetően zsidók és nem zsidók között
fennáll.
Nefes-ruách-nesámá:
A "lélek" gyűjtőnév alatt ismert fokozatok, a szellemi-lelki-spirituális
teljesítmények kifejezői (rövidítve: NRáN).
Ezeknek a fogalmaknak az ismert európai nyelveken nincs megfelelőjük,
ezért egyszerű lingvisztikai átültetéssel úgyszólván lehetetlen
értelmezni őket. A kábáláirodalom további két fokozatot
ismer, a chájá és jechidá (rövidítve: CHáJ)
állapotát, de ezekről itt egyelőre nem esik szó.
"Négy
világ": Ácilut, Briá, Jecirá, Ásszijá, vagyis
Emanáció, Teremtés, Alkotás és Tevékenység.
A négy világ (állapot) kabalisztikus fogalmak, amelyek az
isteni Gondviselés teremtéstechnikáját próbálják magyarázni,
hogy az emberi ésszel felfogható legyen. Minden fokozat, "lépcső"
eggyel lejjebb visz bennünket, míg csak el nem érjük az általunk
ismert sárteke "tevékeny" fokozatát, az Ássziját.
Nem tévesztendő össze az úgynevezett evolúcióval!
Vissza
a lap tetejére
-----------------------------
Kapcsolódó
oldalak
Tánjá, elsõ
fejezet
Tánjá, harmadik
fejezet
Lubavics
küldetése
A Judaizmus alappillérei
|