Máámár
Vöjádátá, Moszkva 5657
Egy
kabbalisztikus gondolatmenet, mely az isteni végtelenség és a világ teremtésének
összeférhetőségét, illetve az ember próbáratételeit taglalja. Az anyag melyet
az ötödik lubavicsi rebbe, Sálom Dovber Schneerson rabbi 1897-ben írt,
héberből lett lefordítva kissebb kiegészítésekkel és lábjegyzetekkel megtoldva.
Az összefoglalásokat és a fogalmakat a szerkesztő munkája.
Isten
nevei és a megpróbáltatások
1.
fejezet
Minden
megnyilvánulás, leplezéssel párosul
„Tudd
meg ma, és vedd szívedre, hogy az Örökkévaló [Hávájá] az Isten [Elohim]
az égben fönt és a földön alant, nincs más!”
(5Mózes
4:39.)
A
két Isten név: Hávájá és Elohim
A
versek, amelyek ezt a tézist megelőzik, a zsidók egyiptomi kivonulásáról, és az
Izraelbe való bevonulásáról szólnak. [Mivel a Tórában fontos a sorrend], meg
kell értenünk, milyen összefüggés van a zsidók egyiptomi kivonulása, Izraelbe
történt belépése, és a „Tudd meg ma...” kezdetű vers között.
[Ahhoz,
hogy erre a kérdésre választ adjunk], először a „Hávájá az Elohim”
kifejezést kell megmagyaráznunk. Erre a kontextusra vonatkozóan azt mondja a Zohár:
„Hávájá és Elohim mind egy.” Első pillantásra nehezen érthető, hogyan
lehet [ez a két név] „mind egy”. Köztudott, hogy Hávájá a reveláció forrása,
és (ahogyan azt a Midrás és a Zohár több helyen kifejti) a könyörületesség
attribútuma, azaz egy abszolút jóság és könyörület korlátlan revelációja. Ugyanis,
mint azt majd megmagyarázzuk, minden korlátozás az Elohim névből származik,
míg a Hávájá névhez a jellegében abszolút határtalan reveláció [társul].
[Ezzel
szemben] az Elohim név az ítélet és az összehúzódás mértékéhez, a fény
revelációjának korlátozásához és leplezéséhez [társul], és így a [világunk teremtményei
közt létező] többszörös felosztás forrása. Ilyenformán az Elohim név többes
számban használatos, mint a versben: Elohim Kedosim.(Szent Bírák) [Ez
azt hangsúlyozza, hogy a világunkban létező] többszörös felosztás abban gyökerezik,
[ahogyan a végtelen isteni fény az Elohim név befolyása által] korlátozódik
és lepleződik.
[Hogy
némiképp megvilágítsuk ez utóbbi fogalmat: az Elohim név az a közeg, amelyen
keresztül az isteni életerő eljut a teremtményekhez. Mivel ennek az életerőnek
bele kell férnie, és bele kell épülnie a teremtményekbe, ezért egy összehúzódási
és önkorlátozási folyamaton kell keresztülmennie. A korlátozott revelációnak ez
a folyamata teszi lehetővé, hogy a különféle teremtmények létrejöjjenek.]
A
kabbalista terminológiában [hasonló magyarázatot találunk. A isteni fényt és befolyást
a Szférák hordozzák és tárják föl, amelyeknek két dimenziója van: az orot
(fények), és a kélim (edények, eszközök). ] Az orot forrása a Hávájá,
a kélimé az Elohim. A fény a felosztás minden lehetséges módja fölött
egyszerű, és természetét illetően határtalan. A fény a fényforrás képviselője
(lévén forrástól elvászathatatlan – más komentárok ezt a nap illetve [az általa
kibocsátott] fény és sugárzás analógiája szerint magyarázzák –, ezért nincs saját,
független identitása). Ahogyan a fény forrása egyszerű, természetében korlátlan,
és a legteljesebb mértékben fölötte áll mindenféle felosztásnak és minősítésnek,
ugyanígy a belőle kisugárzó fény és reveláció is hasonlít a forrására, azaz egyszerű,
minden felosztás fölötti, és [természetében] végtelen.
Ezzel
szemben az Elohim név a fényt összehúzó, korlátozó és leplező edények forrása:
ezek befolyására fejeződik ki [a fény] különböző minőségekben, [például] a bölcsesség
és a jóság [attribútumaiban]. Ez a minősítési folyamat az edények következtében
jön létre.
Összefoglalás:
A Hávájá név az isteni fény megnyilvánulásának forrása, az Elohim
név a korlátozás és az isteni revaláció leplezésének forrása. Mit jelent tehát
a Zohár kijelentése miszerint ez a két ellentétes attributumu név, valójában
egy?
Minden
világban a saját szintje szerint jelenik meg az isteni fény
Igaz,
hogy a tíz szféra edényei a bennük lévő fényt felfedik. [Nem pedig korlátozzák
és leplezik a fényt, ahogy azt fent említettük. Valójában azonban mindkét funkciójuk
igaz és összeegyeztethető. Takarnak is, és ugyanakkor felfednek is. Az emberi
világból véve az analógiát], az agy a benne foglalt intellektus fényét tárja fel.
Hasonlóképpen tárja fel a szem a látás spirituális erejét, a szív pedig az érzelmeket.
Hasonló a helyzet az isteni spirituális régióban, ahol a chochma (bölcsesség)
attribútuma hasonlít az [emberi] agyra, a cheszedé (a jósságé) pedig a
jobb kézre. Azaz ezek [az edények] tárják fel a fényt. Valójában ez az edények
minden célja: föltárni a fényt, s elősegíteni, hogy a fény hasson [világunkra]
– mint az az emberi testtel kapcsolatos imént említett analógiából könnyűszerrel
belátható és világos.
Valójában
azonban mindkettő igaz. [Az edények] feltárják, de ugyanakkor leplezik és palástolják
is a fényt. A fény, amit fölfednek, a világok szintjén lévő fény, azaz az Ácilut
világ edényei az Ácilut világában sugároznak és fednek föl fényt. Az
Ácilutot és a Briát elválasztó párszá közegén keresztül tárják
föl a fényt a Briá világában, és a Briából [ereszkedik le a fény]
a Jöcirára.
Ez
azonban nem az önmagában létező fény feltárulása, mivel mint már kifejtettük,
a fény a fényforrást képviseli, és valójában tiszta és végtelen jellegű. Így tehát
a fény lényegében nem a világok szintjén van, mivel egy világnak – már csupán
a meghatározásából adódóan is – különálló, korlátozott és individuális entitásként
kell léteznie. Még az Ácilut világában is az Ácilut héchalutai
különálló, korlátozott és individuális entitások, mint az a Tánjában, az
Igeret Hákodes-ben, és az Ihu Vichájohu Chad-ban írva van. Nyilvánvaló,
hogy ez a korlátozott természetű Briára, Jöcirára és Aszijára
méginkább érvényes.
Mivel
a korlátozás és a végtelenség értelemszerűen különböznek egymástól, [az Örökkévaló
végtelen] fénye egyáltalán nem ezeknek a [véges] világoknak a szintjén áll, tehát
belátható, hogy a fény, amit az edények ezekben a világokban feltárnak, nem a
fény eszenciája, hanem a fény egy külső sugara. A fény lényege valójában rejtve
marad bennük, leplezik, és a fény lényegének leplezése által képesek feltárni
a fény külső dimenzióit, és változást előidézni a világban.
Összefoglalás:
A végtelen isteni fény nem jelenhet meg valós fomájában, a véges világokban
így ezt az „edények” és a „palástok” leplezik. Így a világokban megnyilvánuló
isteni fény, már a körülményeknek megfelelően korlátozott. Ugyanakkor kizárólag
ez által a leplezés és korlátozás által nyilvánulhat meg a végtelen fény a véges
világokban.
A
szívek meggyõzõdéseit, nem lehet leírni
Ilyenformán
mindkét fogalom igaz: [az edények] leplezik a fény lényegét, és feltárják a külső
dimenzióit. Ez a két fogalom kölcsönös kapcsolatban áll, mivel épp az által, hogy
leplezik a leglényeget, képesek feltárni a külső dimenziókat.
Az
a koncepció, miszerint az edények nem tárják fel a fény lényegét, a beszéd analógiáján
szemléltethető. A beszéd illetve az általa kifejezett tartalom és eszme [viszonya
hasonlít a fény és az edények viszonyára. A beszéd] csak az eszmék külső dimenzióit
tárja fel, és nem a belső [leglényegüket]. Ez az oka annak, hogy mikor a Szánhedrin
[a Zsidó Legfelső Bíróság] bírái egy-egy olyan esetben ültek össze, amelyben a
legsúlyosabb büntetés is lehetséges volt, egész éjjel ébren maradtak és tárgyalták
az ügyet, nehogy elfelejtsék [éjszakába nyúló vitájuk] motiváló elvét. A viták
során két írnok rögzítette a felmentés illetve az elítélés mellett elhangzott
érveket. [Mindazonáltal a bíráknak egész éjjel tárgyalniuk kellett az ügyet, mégpedig
azért, hogy elméjükben frissen tartsák a gondolatokat, mivel] – ahogy Rási
magyarázza – „az ember nem képes leírni egy másik ember szívének meggyőződéseit.”
Az ember igazi, belső szándéka nem fejezhető ki szavakkal: azok csupán [a gondolat]
külső képviselői.
Hogy
a spirituális régiók analógiájára hivatkozzunk, az edények ugyanígy csak a fény
külső dimenzióit tárják föl, míg a fény eszenciája rejtve marad bennük. [Hogy
még jobban megvilágítsuk ezt a fogalmat, vehetünk egy másik példát is], a test
tagjaiba foglalt lelki erőét, azaz az agyban [lakozó] intellektus képességét,
amely lehetővé teszi [gondolatok] megfoganását, vagy a [szemben fészkelő] látás
képességét, amely a látást teszi lehetségessé.
Az
intellektus képessége valójában, mielőtt az agyba fészkeli magát, előbb a lélekben
létezik, és ott létezik a látás képessége is, mielőtt befészkeli magát a szembe.
Sőt, ezek [az erők] egy sokkal magasabb szinten léteznek a lélekben, mint a tagokban.
Mindazonáltal azon a szinten a látás ereje nem tesz láthatóvá egy másik entitást,
azaz nem úgy működik, ahogy itt [e világon] működik. Hasonlóképpen az intellektus
képessége sem úgy működik, mint azután, hogy beöltözteti magát az agyba, hanem
egy magasabb szinten.
Ezek
a fogalmak kölcsönös kapcsolatban állnak egymással. A testbe költözés előtt a
lélekben létező intellektus képessége egy lényegi fény, amely [magasan] fölötte
áll annak a szintnek, amelyen csupa fizikai és materiális fogalomra vonatkozó
gondolat fogan meg, és nem ilyeneket, hanem spirituális dolgokat fog fel, azaz
az Éden Kertben és hasonlókban feltáruló fogalmakat. A látás képessége
[azon a testetlen szinten] ehhez hasonlóan spirituális dolgokat lát. Ez a lényegi
fény csak akkor válik rejtetté, és akkor tárulnak fel a külső dimenziói, amelyek
más entitásokkal kapcsolatosan akkor [lépnek működésbe] amikor ezek [az erők]
a test tagjaiba öltöznek.
Ez
egy átfogó, alap elv: a lényeg feltárása a külvilág felé leplezést jelent. [Mivel
az nem egy szinten vanaz eszenciával, ezért nem képes felfogni.] A másik oldalról
viszont a lényeg leplezése, a külvilág felé revalációt jelent.
Összefoglalás:
A fény eszenciájának leplezésével, külső dimenzióit tárjuk fel. Ezt láthatjuk
a gondolatokat kifejező beszédben is ami korlátozza a gondolatokat, de épp ez
által tárja fel őket a külvilág számára.
A
látás, hallás érzés és hasonlók testi képességei léteztek már magában a lélekben
is, még testbe költözése előtt, csakhogy a fizikai test kolátozza és testiessé
teszi őket.
Minden
revaláció, és minden takarás forrása
Ebből
megérthetjük, hogy a spirituális régiókban hogyan leplezik az Ácilut edényei
a fény lényegét, és hogy tárják fel annak külső dimenzióit. Ennek valójában az
az oka, hogy éppen az által, hogy a fény eszenciáját leplezik, ezért képesek feltárni
a fény külső dimenzióit, és így, mint azt a lélekkel kapcsolatos analógia kontextusában
kifejtettük, [különféle] funkciókat képesek végre hajtani.
Ezért
nevezzük tehát [ezt az atributumot] az Elohim [birák] névvel, mivel ez
az „itélkezés” attributuma amely korlátozza és leplezi a fényt. Íly módon a világ
minden leplezési és palástolási folyamata az Elohim névben gyökerezik.
Ezek a párszákra, a világokat egymástól elválasztó függönyökre vonatkoznak.
Hasonlóképpen a világokon belül is lehetnek párszák, [például] az Ácilut
világában, ahol szintén egy párszá választja el a mochint (az értelem
szféráit) a midottól (az érzelmi szféráktól). Az Ácilutot és a Briát
is elválasztja egy párszá, és magán a Brián belül is vannak párszák.
Hasonlóképpen a Briát a Jöcirától, a Jöcirát pedig
az Ászijától [is egy egy párszá választja el egymástól], és ugyanígy
minden világon belül is vannak „függönyök”.
És
mindez [az egész korlátozási folyamat] az Elohim névből származik, míg
a világokban érvényesülő reveláció [minden potenciálja] a Hávájá névből
ered.
Ilyenformán
a Hávájá és az Elohim nevek ellenkező természetűek: az egyik a reveláció
forrása, a másik a palástolásé. [Ezzel visszatértünk az eredeti kérdéshez.] Hogyan
lehet [ez a két név] „mind egy”?
A
bölcs és a tanítvány
[Ez
a fogalom annak az analógiának a kiszélesítésével magyarázható, amely a lélekerőnek
a test tagjai által történő kifejezését taglalja.] Azt mondja a vers: „Húsomból
fogom felfogni az isteniséget.” ([Mivel] írva van, hogy az ember a fenti spirituális
régiók képére lett teremtve – „Alkossunk embert a magunk képére és hasonlatosságára”
–, ezért a lélek jellemének [működését elemezve] megérthetjük a spirituális régiók
szerkezetét.)
A
lélek [mindegyik] képességén belül megvan a reveláció illetve a korlátozás és
a leplezés potenciálja is. Például az intelligenciának az a képessége, amely megérti
a gondolatokat, az intellektus lényegi erejéből fakad, amely mindenfajta intellektuális
reveláció határtalan potenciálja.
[Ilyenformán
láthatjuk, hogy] az intellektus lényegi ereje magába foglalja a reveláció potenciálját,
az intellektuális fogalmak megszülésének és kifejezésének [képességét]. Ugyanakkor
birtokolja a korlátozás erejét, amellyel bármilyen fogalom értelmezési tartományát
képes behatárolni. [Ez alapvető fontosságú.] Minden gondolat és fogalom értelmezési
tartományának végesnek kell lennie: egy bizonyos pontig terjedhet, de azon túl
nem. Mert ha valaki [elvont módon gondolkozik], és egy fogalom elméletét annak
határain túlra terjeszti ki, akkor az a valaki eltévelyedik, és szem elől téveszti
az igazságot.
Hasonlóképpen
[amikor valaki dönteni szeretne egy bizonyos dologban], és [különféle vélemények
ütköznek, például] vannak bizonyos perspektívák, amelyek egy bizonyos megengedett
szabályozás felé hajlanak, mások pedig egy tiltott szabályozás felé, akkor [ezeknek
a fogalmaknak] a világos definíciója és behatárolása nélkül nem lehet végleges
döntésre jutni. Ha nem határozzuk meg és nem korlátozzuk a fogalmainkat, ugyanígy
nem lehet egy [Tóra]-szakaszt azzal a szándékkal tanulmányozni, hogy valamilyen
halachikus döntésre jussunk. Csak [e határok kitűzése] után látható, milyen előnyei
vannak egyik elképzelésnek a másikkal szemben, csak így érzékelhetjük, mi a valóság,
és csak így juthatunk döntésre.
A
szférák és Isten nevei
Hasonlóképpen,
mikor egy máspiá [tanár; szó szerint: a befolyás forrása] és egy mökábél
[tanítvány; szó szerint: befogadó] kommunikál egymással egy bizonyos fogalomról,
a tanárnak annak érdekében, hogy a tanítvány megértse, sűrítenie, lepleznie és
korlátoznia kell azt a bizonyos fogalmat [amit tanít]. Ha a mester [teljes mértékben]
feltárná az adott fogalomról alkotott nézetét, a tanítvány képtelen lenne azt
megérteni. Ezért a tanárnak korlátoznia kell a fogalommal kapcsolatos ismeretei
lényegét, és csak azt szabad feltárnia, ami tanítványa szintjén van. Hasonlóképpen
korlátoznia kell a fogalommal kapcsolatos értelmezési tartományát, hogy az ne
terjedjen túl a tanítvány felfogóképessége határán. Ha ugyanis túlterjed ezen
a határon, akkor már nem azon a szinten lesz, amely a tanítvány képességeivel
megragadható.
Ilyenformán
láthatjuk, hogy létezik egyfajta korlátozó erő, amely meghatározza a fogalmakat.
Ennek a korlátozó erőnek a forrása szintén maga az intellektus. Ahogy ebből az
[intellektusból] ered az a képesség amely feltár és megért minden értelmet, ugyanúgy
ez az amely korlátozza és behatárolja az értelmet [a tiszta megértés érdekében].
Ezek az intellektus lényegében lévő cheszed és gvurá atributtumai.
A fogalmak feltárásának forrása a cheszed szférája, míg a behatárolás és
meghatározás forrása a gvurá.
Összefoglalás:
Minden képességén belül megvan a reveláció illetve a korlátozás potenciálja.
A tanárnak sűrítenie és korlátoznia kell a tanított fogalmat annak érdekében,
hogy a tanítvány megértse. Ha teljes mértékben tárná fel az adott fogalomról alkotott
nézetét, a tanítvány képtelen lenne azt megérteni.
Isten:
véges vagy végtelen?
Ez
az analógia a Hávájá és az Elohim nevekre is vonatkoztatható. Ezek
képviselik a reveláció illetve a korlátozás erejét, és mindkettő az Or Éjn
Szof-ból, az Örökkévaló végtelen fényéből és magából az Esszenciából származik.
A Hávájá névvel megnevezett revelációs erő az Or Éjn Szof lényegéből
származik, ([mivel] a fény azonos a fényforrással, s [következésképp,] mint azt
mássut magyarázzák, a fényt képviseli). Hasonlóképpen a korlátozás és az összehúzódás
Elohim névvel megnevezett ereje is az Or Éjn Szof lényegéből származik.
Mivel ebben fejeződik ki [Isten] végletességben megnyilvánuló ereje, mint azt
az Ávodát Hákodes írja:
„Az
Or Éjn Szof minden dolgok tökéletessége. Ahogyan a végtelenben megnyilvánul
ereje, ugyanúgy megnyilvánul a végesben is. Mert ha valaki azt mondaná, hogy végtelen
erőt tartalmaz, de végest nem, akkor [azzal éppen] csökkentené a végtelenségét.
Ezzel szemben, ahogy végtelen erőt tartalmaz, ugyanúgy tartalmaz végest is.”
Ezt
az Or Éjn Szofban található [véges potenciált] nevezzük meg az Elohim
névvel. Így tehát, mivel az Elohim név valójában ugyanúgy az Or Éjn
Szof lényegének [egyik kifejeződése] mint a Hávájá, ezért érthető,
hogy az Elohim név nem leplezi a Hávájá nevet. Hiszen a lényeg ugyanúgy
nem tudja leplezni önmagát, ahogyan egy személy nem tudja leplezni magát saját
[teste valamelyik részével]. Ez tükröződik a Sulchán Áruch-nak (Orách
Chájim 91:4.) a fejtakarásra vonatkozó [döntésében]: Nem elég ha valaki
saját kézzel fedi be a fejét (noha elfogadható, ha valakinek a társa fedi be a
fejét), mert a lényeg nem takarhatja le önmagát. Hasonlóképpen a spirituális régiókban
az Elohim név, amely az Or Éjn Szof lényegének [egyik kifejeződése],
nem palástolhatja és nem leplezheti a Hávájá nevet.
A
„Hávájá és Elohim mind egy” állítás tehát azt jelenti, hogy mindkettő
az Or Éjn Szof lényegének [kifejeződése], tehát egyáltalán nem ellentétesek
egymással. Noha az Elohim név a korlátozás erejének [megnevezése], egyáltalán
nem korlátozza és nem is leplezi a Hávájá nevet.
Összefoglalás:
Mind a végtelen fényt megnyilvánitó Hávájá, mind a korlátozó Elohim,
az Or Éjn Szof részei így valójában nem mondanak ellent egymásnak.
Nem takarják egymást, hasonlóan ahogy a Háláchá szerint egy személy sem
tudja leplezni magát saját teste valamelyik részével.
Fontosabb
fofgalmak: Istennevek, Orot – Kélim, a tíz isteni szféra, a négy világ,
Párszá, Or Éjn Szof.
A
ZsTsZ második, nyári szemeszter témakörei itt találhato:
http://www.zsido.com/zstsz.html
A ZsTsZ második, nyári szemeszter órarendje itt találhato:
orarend.htm
Az elsõ hét
anyaga: A házasság és a nemi
élet a Bibliában (I.)
A második hét anyaga: A
házasság és a nemi élet a Bibliában (II.)
A
harmadik hét anyaga: Misna: Kidusin traktátusa
(I.)
A negyedik hét anyaga:
Misna: Kidusin traktátusa (II.)
A ötödik hét
anyaga: Talmud: Háisá
niknét...: Az eljegyzés módjai (I.)
A hatodik hét anyaga:
Talmud: Háisá
niknét...: Az eljegyzés módjai (II.)
A
hetedik hét anyaga: Talmud
Ktubot: Az önmagára tett tanúvallomás törvényei
(I.)
A
nyolcodik hét anyaga: Talmud
Ktubot: Az önmagára tett tanúvallomás törvényei
(II.)
A
kilencedik hét anyaga: Talmud
Ktubot: Az önmagára tett tanúvallomás törvényei
(III.)
A
tizedik hét anyaga: Maimonidész:
A házasság szabályai
A tizenegyedik hét anyaga: A kötubá:
házassági levél
A
tizenkettõdik hét anyaga: Férfiak
és nõk: Egyesült erővel
A
tizenharmadik hét anyaga: Jeruzsálem
táncoló leányai
