Az autentikus zsidó tudományok központja

A csodálatos és a természetes összehangolása

A Maimonidész és Náchmanidész közötti vitában jól felismerhetők a következő kérdések: a fizikai felsőbbrendűségének és isteniségének összevetése a spirituálissal, a test összevetése a lélekkel, az anyagi létezés összevetése az éteri létezéssel, a földi összevetése a mennyeivel, és így tovább. Csupán a felszínt tekintve azt is mondhatnánk, hogy Maimonidész egyértelműen a spirituálisnak a fizikaival szembeni felsőbbrendűsége mellett foglal állást, míg Náchma­ni­dész, a maga misztikus intuícióival, a fizikai fenségességét hangsúlyozza a spirituálissal szemben.

Mindazonáltal a dolgok messze nem ilyen egyszerűek. Amikor Mai­mo­nidészt tanulmányozzuk, nem árt, ha körültekintően járunk el, és nem vonunk le elhamarkodott következtetéseket. Meg kell találnunk a módját, hogy feloldjuk a messiási korral kapcsolatos felfogásának szembeszökő következetlenségeit. Maimonidész messiás-kori áttekintéseit teljes egészében a messiási korral kap­cso­latban megfogalmazott rabbinikus kijelentésekre alapozza, ám ezek a ki­je­lentések valamiért mégsem látszanak támogatni elméletét.

Amint arra Náchmanidész rámutatott, látszólag nagyszámú olyan Midrás ismeretes, amelyek mintha ellentmondanának azon maimonidészi alapelvnek, hogy a megváltás kora nem valamiféle új és csodákkal teli világrend avat majd fel. Példának okáért a Talmud [1] fenntartja, hogy: „az idők végezetén a ma csupán árnyékadó fák is gyümölcsadók lesznek, ahogy írva van [2] : a föld megadja termését és a mező fája megadja gyümölcsét”.

Szószerinti vagy allegorikus?

Ahhoz, hogy érvényre juttassuk a maimonidészi megközelítést, teret kell adnunk a passzus allegorikus értelmezésének. Bizonyos, hogy a gyümölcsfák kifejezés interpretálható a Tóratudósokra, az árnyékadó fák kifejezés pedig a tanulatlanokra tett utalásként, hiszen egy másik helyen a Talmud hasonló utalásokkal él, amikor a bölcsekről és a tömegekről beszél [3] . Mindamellett a nagy számú rabbinikus szentírás-magyarázat, amely a hétköznapi értelemben vett mezőgazdasági termelés radikális átalakulását sejteti, Maimonidész sok allegorikus interpretációját tarthatatlanná teszi. Vegyük például a fentebb idézett bibliai vers egy másik rabbinikus értelmezését [4] : „A föld nem úgy terem majd, mint most, hanem úgy, ahogyan Ádám, az első ember idejében. Azon a napon, amikor elvetette a magot, már ki is sarjadt a termés”.

A messianisztikus próféciák szó szerinti értelmezésének elutasítása, sok más kommentátort – nem csak Náchmanidészt – vezetett el odáig, hogy elutasítsa az előbbi felfogását. Egy idevágó példa: Rabbi Ávrahám ben Dávid, akit többen, mint Ráávád-ot ismernek, megfelelvén a Maimonidész fő ellenfeleként szerzett hírnevének, vitába száll annak minden próféciát allegóriává lefokozó szemléletével. „Nézzük csak – figyelmeztet –, mi áll a Tórában: »És eltörlöm majd a ragadozókat a föld színéről«, utalván ezzel arra, hogy ez a prófécia bizonyosan nem allegória, sokkal inkább annak leírása, ami valóban be fog következni, nevezetesen, hogy Isten megváltoztatja majd a vadállatok ragadozó természetét.”

Izraelben és Izraelen kívül

Rabbi Dávid ben Zimrá a Ráávád kommentárjaira adott válaszában egy érdekes megközelítéssel igyekszik összhangba hozni Maimonidészt a messiási korról tett, csodákat beharangozó rabbinikus kijelentésekkel. Azt állítja ugyanis, hogy a vadállatok megváltoztatásáról szóló bibliai versben nincs ellentmondás. Ahogyan a többi vers is allegória, úgy ez is az.

A következőképpen kell gondolkodnunk: A próféciák szó szerinti értelemben fognak beteljesülni Izrael földjén. Erre utal a következő vers is: „Nem cselekszenek gonoszságot, és nem pusztítanak az Én szent hegyemen, mert a föld – azaz a legismertebb föld – telve lesz tudással.” Az is írva van, hogy: „Eltörlöm majd a ragadozókat a föld színéről.” Más vidékeken, ezzel ellentétben: „az élet folytatódik majd a maga megszokott medrében”. Ezeken a vidékeken a próféciák csupán allegorikus értelemben fognak beteljesülni, amint meg van írva [5] : „Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.”

Ám Izrael földjén a próféciák szó szerinti és allegorikus értelmükben egyaránt be fognak teljesülni.

Ám közelebbről szemügyre véve, ez a maimonidészi szemlélet összhangba hozására tett törekvés nem állja meg a helyét. Maimonidész azon a véleményen volt, hogy abban az időben semmiféle természetfeletti újításra nem fog sor kerülni sem Izraelen belül, sem azon kívül, és ezt fogalmazza meg következő nyilatkozatában is: „Fölösleges bárkinek olyasmit képzelnie, hogy a messiási korban a természet rendjének bármely eleme hatályát veszítené, vagy hogy újításokra kerülne sor a teremtés művében.” Bizonyos, hogy egy valamiféle transzcendens rend bevezetésének Izraelen belül a teremtés művében véghez vitt újításokkal kellene együtt járnia.

További hasonló bizonyítékok idézhetők Maimonidész azon nyilatkozataiból, amelyek szerint a Messiásnak nem szükséges csodákat művelnie vagy feltámasztani a holtakat ahhoz, hogy elfogadtassék, mint a zsidó megváltó. Maimonidész állítását igazolandó utalt rá, hogy Rabbi Ákivá elfogadta Bár Kochvá messiás mivoltának érvényességét annak ellenére, hogy az nem művelt semmiféle csodát és isteni jeleket sem produkált. Na már most, mivel a Bár Kochvá felkelés Izrael földjén zajlott le, Maimonidész, úgy tűnik, azon az állásponton van, hogy a megváltást követően még a szentföldön is fennmarad majd a dolgok eddig megszokott természetes rendje.

A Bűn előtti természet

A számos kommentátor közül, akik megkísérlik összhangba hozni Maimonidész allegorikus szemléletmódját a bölcsek betűkövető értelmezésével, rabbi Méir ben Gábáj, az Ávodát Hákódes szerzőjének előterjesztése tűnik még a legelfogadhatóbbnak. A természet, amilyen formájában azt ma ismerjük, nem ugyanúgy fest, mint akkoriban, amikor Ádám még az Édenkertben tartózkodott. Az Édenkertben elkövetett bűne következményeképpen Ádámot, Évát és velük együtt az egész földet megbüntette az Örökkévaló. Ám a messiási korban minden egyes teremtmény újra abban a természetben fog élni, amely a teremtés kezdeti időszakában, a bűnbeesést megelőzően létezett. Ily módon Maimoni­dész­nek a konstans világrendről tett nyilatkozatába még mindig beleilleszthető egy visszatérés a természet eredeti rendjéhez. A tudás fájánál elkövetett bűnt megelőzően minden fa termett gyümölcsöt és nem voltak ragadozók. Ám a bűn megmételyezte a világ spirituális öntőformáját, ami a ma tapasztalható negatív következményekkel járt. Viszont a messiási megváltás visszahozza majd a tökéletességet a világba, és Isten eredeti szándéka a világrendet illetően újra megvalósul.

Azonban közelebbről megvizsgálván, ezt is el kell vetnünk. Amikor Maimonidész elutasítja azt a felvetést, hogy a természet rendjében újításokra kerül majd sor, nem csupán a potenciális formák megváltozásának lehetőségét, de a tényleges, a megfigyelhető világban bekövetkező csodálatos változások lehetőségét is elveti. Úgy tűnik, nem számít, hogy bizonyos fáktól konkrétan mikor vétetett el gyümölcstermő képességük, vagy hogy egyes állatok mikor lettek felruházva ragadozó hajlamukkal. Ami viszont számít, az az, hogy a természetük valamikor megváltozott, és Maimonidész azt hangsúlyozza, hogy ezen most már a messiási kor sem fog újra változtatni.

Természetes-e a halottak feltámadásának ténye?

Kétségtelen, hogy egy egynemű jövőkép érdekében igencsak kívánatos lenne összhangba hozni a messiási korszakkal kapcsolatos maimonidészi nézetet a rabbinikus állásfoglalás természetfölöttiség-preferenciájával.

Ennek az összhangnak a megteremtése már csak azért is nagyon elemi, mivel Maimonidész más munkáiban mégis a mélységesen transzcendes megközelítés a jellemző. Elegendő lesz ezt két példával szemléltetnünk.

Először is, szerepel egy vita a Talmudban azt illetően, hogy vajon szabad-e egy férfinak Szombaton karddal, íjjal vagy valamilyen egyéb harci szerszámmal sétálnia az utcán. A vita a körül a kérdés körül forog, hogy vajon ezek a tárgyak ruhadíszeknek tekintendők, amely esetben ugyanazon rendelkezés alá esnének, mint az ékszerek, s így viselésük nem számítana cipelésnek. A Talmudban ismertetett többségi vélemény, amellyel Maimonidész is egyetért, a következő: „Ezek nem ruhadíszek, hanem gyalázatos eszközök, mivel meg van írva: »Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket… hadakozást többé nem tanulnak.«” Más szóval, ha ezeket a tárgyakat ruhadíszeknek tekinthetnénk, nem kellene majd őket átalakítani a messiási korban.

Így hát úgy tűnik, Maimonidész azt tartja, hogy a messiási megváltást követően ezeknek a harci eszközöknek a fizikai átalakítására fog sor kerülni, és a világban nem lesznek újabb háborúk. Ezt a próféciát tehát meglehetősen szó szerint értelmezi.

De ami még ennél is fontosabb, Maimonidész a zsidó hitelvek egyikeként megemlíti, hogy a Messiás eljövetelét követően fel fognak támadni a halottak! Vajon miféle esemény lehet ennél radikálisabb, mi cáfolhat rá ennél jobban a ma érvényben lévő természeti törvényekre? Hogyan utasíthatta Maimonidész a messianisztikus próféciákat az allegória, a képletes beszéd tartományába, azzal az ígérettel, hogy a természeti világ változatlan formában marad fenn, s jelenthette ki egyúttal mégis, hogy a holtak bizonyosan fel fognak támadni?

Két korszak

A lubavicsi rebbe Rabbi Menáchem Schneerson megadja a választ erre a kérdésre. Maimonidész álláspontja szerint a megváltás korszaka két időszakaszra tagolódik majd. Az első időszak legmarkánsabb történése magának a Messiásnak az eljövetele lesz, ebben a periódusban a természet rendje a maival megegyező marad. Ám ezt egy olyan időszakasz követi majd, amelynek rendkívüli történései ellentmondanak a jelenlegi természeti törvényeknek. A halottak feltámadása ebben az utóbbi periódusban fog bekövetkezni.

Az első természetes periódus

Ebben az összefüggésben von párhuzamot Maimonidész Bár Kochvá proponált messianizmusa és a végső megváltó messianizmusa között, jelesül, hogy egyikkőjüknek sem szükséges csodákat előidéznie ahhoz, hogy jelöltségüket igazolják. Ezzel az utalással Maimonidész azt igyekszik tisztázni, hogy a Messiás eljövetele nem hozza magával új világrend kialakulását; ebből következik tehát, hogy az, hogy a Messiás csodatévő személy lesz-e vagy sem, teljességgel lényegtelen a zsidó nép körében betöltött szerepe szempontjából.

Maimonidész hétköznapi szavakkal definiálja a Messiás szerepét, kihangsúlyozva tetteinek nagyszerű aspektusait és azok közvetlen kihatását a nemzet spirituális karakterére. A Messiás visszaállítja a zsidó királyságot, újraépíti a Szentélyt, és összegyűjti a világban szétszóródott zsidóságot. Ezekkel a tetteivel olyan körülményeket teremt, amelyek között a zsidók képesek lesznek a Tóra szerint élni és betartani annak minden előírását. Mi több, a Messiás minden akadályt – mint amilyen például a háború vagy az éhség – el fog hárítani Isten imádásának útjából, és nem csak Izraelben, de az egész világon. Ennek következtében a Föld lakói „szabadon megismerkedhetnek majd a Tórával és annak bölcsességével minden nyomás és háborgatás nélkül. Abban az időben nem lesz már sehol sem éhínség, sem háború… és az egész világ már csupán kizárólag Isten megismerésével lesz elfoglalva.” Ilyesformán a világ természetes, mindennapos történései közepette a Föld lakói fölemeltetnek az Istennel kapcsolatos tudás és gyakorlat tökéletes állapotába. A világ újbóli Isten felé fordítása képezi a Messiás küldetésének központi elemét.

A királyság eme koncepciója teljes kifejeződést nyert a Dávidi dinasztia első uralkodójának, magának Dávid királynak idejében. Ő egy lobogó alatt egyesítette az egész zsidó népet és befejezte Izrael földjének meghódítását, így biztosítva a békét a nemzet számára. Ezt követően megtette az előkészületeket a jeruzsálemi Szentély megépítésére. Közvetlen leszármazottja, a messiás király pedig maga fogja felügyelni ezt a folyamatot egészen annak befejezéséig. Ez a magyarázat jól összeegyeztethető a zsidó uralkodó Maimonidész által felvázolt átfogó rendeltetésével [6] : „Egy király rendeltetése és személyes célja az igaz hit felmagasztalása kell, hogy legyen”.

Maimonidész e szavakkal kezdi a Messiással kapcsolatos fejtegetéseit: „Egy messiás király támad majd a jövőben, aki megújítja Dávid dinasztiáját és visszaállítja annak eredeti szuverenitását.” Maimonidész ezt követően megemlíti, hogy ezzel lehetőség nyílik majd a Tóra és annak minden egyes micvá-jának megtartására. „Ő újra felépíti majd a Szentélyt és összegyűjti a számkivetetteket… Akkor aztán, a régi időkhöz hasonlóan, újra lehetőség nyílik majd a törvények mindegyikének betartására… újra lesz áldozathozatal… szombat- és jóbél-év a Tórában említett legapróbb részleteknek megfelelően.” A zsidó vallási szertartások minden egyes olyan eleme, amelyet a számkivetésben nem lehetett megtartani – mert a zsidók Izraelen kívül éltek és nem volt Szentélyük –, újra betarthatóvá válik.

E pontot tovább hangsúlyozandó, Maimonidész egy újabb az előbbit közvetlenül követő rendelkezést említ, amely a gondatlanságból elkövetett emberöléssel megvádoltakat befogadó három új menedékváros alapításáról szól [7] : „Hasonlóan, a menedékvárosokkal kapcsolatban a következő mondatik ki: Amikor a Mindenható kiterjeszti a te határaidat… létesíts még három várost. Ez a parancs sosem lett teljesítve. Bizonyos, hogy a Mindenható nem hiába rendelkezett így, tehát nyilván arra gondolt, hogy ez majd a messiási korszakban fog teljesülni.” Vagyis nem csupán arról van szó, hogy a szétszóratás kezdete óta nem létező menedékvárosok újra felállíttatnak, hanem arról is, hogy ez a micva egy a korábbinál sokkal teljesebb és tökéletesebb módon lesz végrehajtva. Ugyanez érvényes az összes többi micvá-ra is.

Mivel a Messiás célja az, hogy a vallási élet terén tökéletes állapotokat hozzon létre, nem várható el, hogy szükségszerűen csodatévő is legyen. Nem is beszélve arról, hogy a világ természetes rendjének megváltoztatása meglehetős ellentmondásban van azzal a felfogással, hogy: „ez a Tóra, minden rendelkezésével és törvényével együtt, örök.” Tehát a Messiás érkeztével beharangozott epocha nem valamiféle csodálatos korszak lesz.

A második korszak

Mindamellett ezt az időszakot egy valóban csodákkal teli periódus fogja követni, amikor Isten majd „eltávolítja a ragadozókat a föld színéről” és az árnyékadó fákon gyümölcsöt fakaszt. Ezek a próféciák a megváltás korának egészéről beszélnek, és nem allegorikusan kell interpretálni őket, mert szó szerinti értelemben fognak beteljesülni a megváltás későbbi szakaszában, amikor is kikelnek majd sírjaikból a halottak.

Rabbi Menáchem Schneerson elismeri, hogy ez a megközelítés még mindig nem egészen kielégítő. Ha ugyanis a Messiás eljövetele nem fogja kiváltani a világ természeti rendjének megváltozását, akkor vajon melyik esemény fogja? Ha nem maga a messiási kor, akkor mi más idézi majd elő a halottak feltámadását és a jelenleg ismert világ gyökeres átalakulását egészen addig a fokig, amikor már mindennaposak lesznek a csodák?

Magának Maimonidésznek az írásai is tovább bonyolítják a dolgot. Levél a feltámadásról című munkájában Maimonidész azt írja, hogy a Misné Torá-ban közzétett saját állításai – melyek szerint a megváltásra vonatkozó próféciák allegorikus természetűek – nem képviselnek határozott és végleges véleményt a tárggyal kapcsolatban. És valóban, könnyen lehetséges, hogy a próféciák szó szerinti értelmükben fognak beteljesülni.

Ám ha a Messiásnak az a célja, hogy előidézze a megváltásnak egy olyan állapotát, amely a Tórának és parancsolatainak a fizikai létezésen belüli maradéktalan követésében fejeződik majd ki, akkor egy új és csodálatos világrend ennek mintha kissé ellentmondana.

Siettetve vagy a maga idejében

A végső elemzésben a lubavicsi rebbe kifejti, hogy a maimonidészi szemlélet valódi összhangba hozása Náchmanidész véleményével és a Bölcsek messianisztikus várakozásaival egy fontos, a messiási korra vonatkozó talmudi kijelentésen múlik:

A Talmud arról beszél, hogy a Messiás előtt kétféle fellépési mód áll. Ha a zsidó nép kellően érdemesnek találtatik, akkor a messiási kor emelkedett körülmények között érkezik majd el. Ám ha erényeikben fogyatékosnak találtatnak, akkor a Messiás afféle hétköznapi utas módjára toppan majd be.

A koncepciót, amely szerint a messiási kor beköszönte a zsidó nép erényességétől függ, a bölcsek is alkalmazzák, amikor a Messiás eljövetelének idejére utalnak. A megváltás bekövetkeztének két módja lehetséges. Jesájá a megváltással kapcsolatban a következőt mondja [12] : „A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Örökkévaló, siettetni fogom ennek megvalósulását a maga idejében”. Mire aztán a bölcsek sietnek feloldani a látszólagos ellentmondást a maga idejében és a siettetni fogom kifejezések között. A következő magyarázatot adják [13] : „Ha érdemesek, siettetni fogom; ha érdemtelenek, akkor majd a maga idejében jön el”.

Rási ezt egy másik Jesájái versen jobban megvilágítja [14] : „Kiáltást hallok Széirből: Őrálló, meddig tart még az éjszaka? Őrálló, meddig tart még az éjjel? Az őrálló így felel: Közeleg a reggel, de még éjjel van. Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd visszajöttök.”

A Talmud Szánhedrin traktátusában adott magyarázatot követően Rási a következőképpen világítja meg ezeket a talányos szavakat [15] :

A megváltásnak a zsidók érdemességének mértékétől függő különböző formáira újabb példát szolgáltat az a Talmudban olvasható vita, amely a Harmadik Szentély felépülésével foglalkozik. Rási ás más kommentátorok a Babiloni Talmud alapján azon a véleményen vannak, hogy a Harmadik Szentély a mennyből fog aláereszkedni. Nem emberi munka által kell majd felépülnie. A Jeruzsálemi Talmud azonban fenntartja, hogy a Harmadik Szentélyt a Messiás fogja felépíteni. Noha Maimonidész ez utóbbi véleményt tette magáévá, mégis ha a zsidók érdemesnek találtatnak, mennyei Szentély adatik nekik, ha pedig nem, akkor a Szentélynek földi halandók erőfeszítéséből kell majd megépülnie.

Ha érdemesek…

Nos, haláchikus kompendiumában, a Misné Torá-ban – ahol Maimonidész szándéka az, hogy végtére is képet adjon arról, mi az, ami egészen biztosan be fog teljesülni –, Maimonidész az utóbbi forgatókönyvet részletezi. Végül is ki állíthatja bizton, hogy a zsidók valóban kellően érdemesnek találtatnak majd arra, hogy egy csodás messiási megszabadításban részesüljenek? A nép minden egyes tagjának szabad akarata van, és efféle ígéretek nem adhatók egy olyan zsidó törvénykönyvben, ahol mindennek olyan akkurátusan és precízen kell megfogalmazva lennie. Következésképpen Maimonidész ragaszkodik azon véleményéhez, hogy a világ természetes rendje továbbra is fennmarad. A lehetőség ennek ellenére fennáll, hogy a zsidó nép kollektív spirituális teljesítménye kiváltja egy csodás világrend létrejöttét.

Ezen az alapon már értjük, mi vezet majd el a megváltás kora második szakaszának beköszöntéhez. Mihelyst „az egész világ már csupán Isten megismerésével lesz elfoglalva” és a zsidók tökélyre vitték Isten törvénye iránti elkötelezettségüket és annak megtartását, akkor válunk majd érdemessé arra, hogy egy csodás világrend köszöntsön ránk, amellyel együtt jár majd a holtak feltámadása is.

Ezért Maimonidész Levél a feltámadásról című munkájában azt a kiegészítést teszi, hogy a zsidók valójában „kiérdemelhetik” a messianisztikus próféciák szó szerint való beteljesülését, és nem csupán a messianisztikus folyamat egy későbbi szakaszában, hanem akár a megváltás hajnalán is.

A legtöbb álláspont Náchmanidészt követi

Ily módon a maimonidészi és náchmanidészi víziók összhangba hozhatók, de csupán a messiási kor tekintetében.

Ám az Eljövendő Világ pontos definíciója körüli vita továbbra is tart. Maimonidész szerint még a messiási kort is követi majd egy korszak, amelyben minden ember meghal, majd belép az Eljövendő Világba, amely Maimonidész véleménye szerint ugyanaz, mint az Édenkert, a test nélküli lelkek világa. Náchmanidész persze a messiási koraként és a holtak feltámadásának időszakaként azonosítja az Eljövendő Világot, és jóslata szerint ez lesz az egész történelmi folyamat csúcspontja, betetőzése.

E különbségek valóban összeegyeztethetetlennek tűnnek. A Cemách Cedek hosszasan fejtegeti művében – a Derech Micvotechá-ban, amely a micvák ezoterikus okaival foglalkozik – azokat a mérhetetlen eltéréseket, amelyek a két nagy bölcset elválasztják egymástól. A cicit micvá-ja misztikus szempontjainak megvilágításával kimondja: nem lehet kérdéses, hogy az elsöprő többségű zsidó álláspont, különösen, amelyet a Kabbala és a chászidizmus misztikus körei képviselnek, Náchmanidészt követi ebben a kérdésben. Most kezdhetjük el méltányolni és átlátni mindazt az ismeretet, amelyre hosszas fejtegetéseink során szert tettünk azt illetően, hogy általában a fizikai világ, különösen pedig a holtak feltámadása miképpen szolgál a teremtés folyamatának meghalad­hatat­lan csúcspontjául, s miképpen testesül meg benne az Isteni legmagasabb szintű revelációja.

Mivel ez – Isten végtelen Lényegének revelációja, s vele egy időben a világ határok közé szorított természeti rendjének megőrzése – jelenti a lehetséges legmagasabb szintű mennyei megnyilatkozást, nem lehet kétség afelől, hogy egyben ez jelenti minden létező létének betetőzését, és hogy ebben ölt testet a Teremtő és teremtmény közt létezhető legmagasabb szintű közösség is. Minden, még az Édenkert fennkölt spiritualitása is jelentéktelenné halványul ahhoz a kinyilatkoztatáshoz képest, amely a messiási kor és benne a holtak feltámadása idején fog bekövetkezni. Ez a korszak örökké fog tartani. Semmilyen más korszak nem váltja fel.