Az autentikus zsidó tudományok központja

1. §. Szombaton és ünnepnapokon nem kell föltenni a tfilineket. Ennek az elvnek a következő a levezetése: Írva van [16] : „És legyen ez [mármint a tfilin] jelül karodon.” Ez kizárja a szombatokat és az ünnepeket, mivel azok önmagukban is jelek: a Szent, áldott legyen, és a zsidó nép közötti szövetség jelei, mint írva van: „Mert jel az [mármint a szombat] közted és Köztem.”

Ez olyannyira így van, hogy ha valaki a micva teljesítésének szándékával teszi föl a tfilineket szombaton vagy ünnepnap, az vét a tilalom ellen, miszerint nem szabad hozzátenni a Tóra parancsolataihoz. Ráadásul azzal, hogy ilyenkor egy külön jelet helyez a maga személyére, kisebbíti a szombat illetve az ünnep jelét – márpedig ez halállal büntetendő sértés.

Ha azonban nem a micva kedvéért, hanem valamilyen más ok miatt teszi fel szombaton vagy ünnepen a tfilineket, akkor meg van engedve. Ha például valaki szombaton tfilineket talán egy mezőn, az azzal a céllal, hogy bevigye őket a városba, viselheti őket öltözékként. Ahogy ezt a 301[:51]-ben részletezzük.

Tfilin Félünnepen

2. §. Egyes szaktekintélyek úgy tartják, hogy a szombathoz és az ünnepekhez kapcsolódó micvák teljesítésének kötelessége képezi e napok jelét. Ők következésképp arra az álláspontra helyezkednek, hogy a Félünnep magukhoz az ünnepnapokhoz hasonlóan is olyan időszak, amikor a tfilineket nem szabad föltenni, mert bizonyos micvák ezekre a közbenső napokra is vonatkoznak: Pészachkor a chomec evésének tilalma, Szukkot-kor pedig a sátorban lakás kötelezettsége.

Vannak azonban mások, akiknek nézete szerint az ünnep által szimbolizált jel kizárólag a munkavégzés tilalma. Félünnepen következésképp, amikor az Írott Törvény megengedi a munkát, kötelességünk tfilint ölteni.

Ebben az egész régióban [17] a következő a szokás: föltesszük, és áldást mondunk. Ugyanakkor azonban a zsinagógában nem szabad fennhangon mondani az áldást, mint végig az egész évben, és ennek az a célja, hogy jelezzük, hogy van bizonyos fokú szentség Félünnep micváinak jelében. Továbbá: egyes szaktekintélyek szerint Félünnepen egyáltalán nem szabad elmondani a tfilin áldását, ezért akik az áldás elmondásának szokását követik, csak félhangon teszik, hogy ne idézzenek elő konfliktust. A fenti magyarázat tehát alátámasztja szokásunkat.

Mindazonáltal aki áldásmondás nélkül teszi föl a tfilint, ugyancsak megfelelően jár el, mert olyankor, amikor kétség merül fel, hogy egy áldást el kell-e mondani vagy sem, akkor nem szabad elmondani. Emellett az áldás elmondása nem nélkülözhetetlen eleme a micvának.

A tfilinek Félünnepen történő föltevése még azok szerint a szaktekintélyek szerint sem vet föl kérdéseket a tórai parancsolatokhoz való hozzátétel tilalmával kapcsolatban, akik szerint a Félünnepkor nem kell tfilint viselni. Ugyanis amikor valaki fölteszi a tfilineket, nem az jár a fejében, hogy ő most egy konkrét micvát teljesít, hanem az, hogy a kétes kötelezettség okán teszi. Ez az ok ugyanis, akárcsak a diaszpórában a Főünnep második napjának megismétlése, nem tekintendő a tórai törvényekhez történő hozzáadási tilalom megszegésének. Mondanunk sem kell, a Félünnep jelének kisebbítésére vonatkozó tilalom megszegésétől sem kell tartani, mivel ez a tilalom is csak arra az esetre vonatkozik, amikor valakinek egy konkrét micva teljesítése jár a fejében.

32. fejezet

A tfilin írásával kapcsolatos törvények

A tfilinbe kerülő fejezetek

1. §. A tfilin parancsolata megkívánja, hogy leírjuk azt a négy Tórafejezetet, amelyben erről a micváról szó esik. Ezek a következők:

a. Kádés li... [18] „Szentelj nekem...”-től, egészen a ...lömoádá mijámim jámimá – „...évről évre a maga idejében!”-ig;

b. Vöhájá ki jöviáchá... [19] „Mikor majd elvisz...”-től, egészen a ...böchozek jád hociánu HáSém miMicrájim – „mert erős kézzel vezetett ki minket az örökkévaló Egyiptomból!”-ig;

c. Sömá [20] – „Halljad Izrael...”, egészen az uvisárechá – „kapuidra!”-ig;

d. Vöhájá im sámoá... [21] – „Ha pedig jól figyeltek rendeleteimre...”-től, az ál háárec – „...a föld fölött!”-ig.

Ezeket a szakaszokat abban a sorrendben kell leírni, ahogyan a Tórában szerepelnek, azaz először a Kádés li-el kezdeni, azután a Vöhájá ki jöviáchá-t, utána a Sömá-t, végül pedig a Vöhájá im sámoá-t. Ha valaki megváltoztatta ezt a sorrendet, (akkor az a tfilin, amelyben e szakaszok vannak elhelyezve) érvénytelen. (Maguk a szakaszok azonban használhatók, mégpedig a következő módon. Ha egy előbb előforduló Tóra-szakaszt egy későbbi után írtunk, leírhatjuk újra a későbbit, és ezzel már képezhetünk sorozatot. Hasonlóképpen: ha egy később előforduló szakaszt előbb írtunk le, azt kombinálhatjuk egy másik olyan tfilinből vett korábbi szakaszával, amelynek későbbi szakaszai váltak érvénytelenekké. Ha ezek a rossz sorrendben írt szakaszok nem kombinálhatók másokkal, akkor félre kell tenni őket.

Egyes szaktekintélyek úgy tartják, hogy illő előbb a karra való tfilinbe való szakaszokat megírni, mert azt előbb említi a vers. Mindazonáltal ha valaki nem ezeket a passzusokat írja meg előbb, a tfilin attól még nem lesz érvénytelen. (Mások úgy vélekednek, hogy illendőbb először a fejre való tfilin szakaszait megírni, mivel a fej-tfilin nagyobb szentség hordozója, mint a karra való tfilin. A Kabbala tanítása szerint ez a helyes.)

2. §. A Kabbala tanítása szerint az echád szó dálet-jét négyszer nagyobbra kell írni, mint egy kis dáletet.

3. §. Az eredeti és elfogadottabb vélemény szerint a kar-tfilin négy szakaszát egyetlen pergamenre kell írni. Ezt jelzi a mondat: „És jel lesz neked”, amelynek egyes száma arra utal, hogy egy jelnek kell lennie, azaz egyetlen, kívülről látható rekesznek. És ahogyan a tfilin kifelé egyetlen jel, ugyanúgy egyetlen jelnek kell lennie belül is, azaz mind a négy szakaszt egyetlen levélként, egyetlen pergamenre kell írni.

Ezzel ellentétben a fej-tfilin esetében, mivel annak négy rekesze van, eredetileg – mint majd elmagyarázzuk – a szakaszokat négy különböző pergamenre kell írni.

Az írásra használatos tinta

4. §. A Mózes által a Szináj-hegyen kapott szóbeli tan szerint a tfilin fejezetei csak tintával írhatók. Sőt, van egy szaktekintély, amely úgy rendelkezik, hogy a Tóra-tekercsek, a tfilinek és a mezuzák csak kiradírozható tintával írhatók, ahogyan az a szotá-ra vonatkozó szakaszban áll [22] : „A pap írja ezeket az átkokat egy tekercsre, és azután törölje ki őket”, ami arra utal, hogy az írásnak kitörölhetőnek kell lennie. És mivel egy hagyományos értelmezés egyenlőségjelet tesz [a papi] írás illetve a Tóra-tekercsek, tfilinek és mezuzák írása közé, ezért az utóbbiaknak is kiradírozhatóknak kell lenniük. Éppen ezért kénsavat nem szabad a keverni a tintába, mert az nagyon erős nyomot hagy, és nem lehet teljesen kitörölni.

Eredetileg ajánlatos ezt a véleményt tiszteletben tartani, és inkább égő fa füstjének kormából vagy cserzőgubaccsal és hasonlókkal kevert olajokból készíteni a tintát, hogy ha valaki megpróbálja kitörölni az írást, akkor sikerüljön neki. Minden olyan anyag, amelynek füstje kormol, használható tintának, de a legkívánatosabb az olívaolaj.

Ha azonban valaki mégis csergubacs és kénsav tartós és ki nem radírozható keverékét használja Tóra-tekercs, tfilin vagy mezuzá írásához, azok érvényesek. A legelterjedtebb nézet szerint ugyanis nem teszünk egyenlőségjelet a szotá szakaszban említett írás és más írások közé. Ez az elterjedt szokás mostanában, amit követnek.

Ha ez így van, akkor mi azt, amit kizár a Mózesnek a Szináj-hegyén átadott imént említett szóbeli törvény, miszerint a tfilin szakaszit csak tintával szabad írni? Ki vannak zárva a más nem fekete színes, mint a vörös, zöld és hasonlók. Ha egy Tóra-tekercsben, tfilin szakaszban vagy mezuzában akár csak egyetlen betű is arannyal van írva, a tárgy érvénytelen, és el kell különíteni. A bennük lévő írásnak teljesen feketének kell lennie.

Ha aranyport hintettek a betűkre, az aranyat el kell távolítani, és az alatta lévő írás érvényes. Ha viszont aranyport hintett az Örökkévaló Nevének valamelyik betűjére, a probléma nem orvosolható, és a szakaszt félre kell tenni; tilos eltávolítani az aranyat, mert ez olyan lenne, mintha megszegnénk az Örökkévaló nevének kiradírozására vonatkozó tilalmat.

Teljes írás

5. §. Bölcseink úgy értelmezték az םתבתכו (uchtávtám – „Írd fel őket”) szavakat, hogy ez valójában két szóból tevődik össze: םת בתכ (chtáv tám), azaz „írd teljesre”. Ez azt jelenti, hogy a betűk nem érintkezhetnek egymással, hanem minden egyes betűt minden oldalról üres pergamennek kell körülvennie, és a háláchá által megkívánt (és a 36[:5]-ben részletezett) módon koronácskáiknak kell lenniük.

Ha egy nagy betű széle úgy ér hozzá egy szomszédos betűhöz, hogy ha az érintkezési pontot kikaparjuk, a betű formája még elfogadható marad, akkor egyes szaktekintélyek szerint a betű még akkor is érvényes, ha az érintkezési pontot nem kaparták ki.

Valójában azonban jobb a szigorúbb nézetet követni, és még akkor is korrigálnunk kell kaparással, ha a szóban forgó betű nem ér hozzá másik betűhöz, hanem csak az egyik betű koronácskája érinti a másik betű koronácskáját. Sőt: még ha ugyanannak a betűnek a koronácskái érnek is össze, akkor is kívánatos kiigazítani őket. mint azt a 36[:5]-ben majd elmagyarázzuk.

A javítás még a tfilin és a mezuzá esetében is elfogadható, még összeérő betűk esetében is, amelyeket egyébként minden szaktekintély érvénytelennek tekintene – mind ahogy azt majd kifejtjük.

Az írás szépítése

6. §. Ha lehat jobb kissé vastag írással írni, hogy a betűk nehogy könnyen halványodjanak vagy leperegjenek. Hasonlóképpen igyekezni kell szépre formálni a betűk külső szélét. És méginkább a belső széleket! Mint ahogy a Jeruzsálemi Szentély belseje is arannyal volt bevonva.

A balkézzel írt szakasz

7. §. Vannak szaktekintélyek, akik úgy tartják, hogy az írnoknak jobb kézzel kell írnia a tfilin passzusait, és ha a bal kezével írja, akkor érvénytelen, mert az nem az írás szokásos módja, és tulajdonképpen fordított írásnak tekintendő. Ahogy az az ember, aki szombaton bal kézzel ír, nem büntethető a szombat törvényének áthágása miatt, és elképzelhetetlen, hogy egy ember, aki szombaton Tóra-tekercset, tfilint és mezuzát szabályosan írjon szombaton, és ne legyen büntethető.

Még ha az illető kétkezes is egyformán képes használni a jobb és a bal kezét, jobb ha még akkor is jobb kézzel írja a tfilin szakaszait, bár ha ballal írja, akkor is érvényes. A balkezes embernek viszont azzal a kezével kell írnia, amelyik „neki a jobb”, azaz a bal kezével. Ha azzal a kezével írja, amelyik „neki bal”, azaz a jobb kezével, akkor az érvénytelen.

Ugyanakkor azonban ha nem lehet más, olyan szakaszokat találni a tfilinbe, amelyeket jobb kézzel írtak, akkor a bal kézzel írt szakaszok érvényesnek minősülnek, akár balkezes, akár jobbkezes ember írta őket, mivel erről az alkalmatlansági körülményről nem szól a Talmud.

Ha azonban valaki a szájával írta a szakaszokat, azaz az ajkaival tartotta a tollat, és úgy írt, akkor a szakaszok még akkor is érvénytelenek, ha mások nem találhatók. Ugyanis az nyilvánvaló, hogy a szájjal írás nem az írás szokásos módja...

A kis gyermek olvasása

20. §. Ha valamelyik egyenes betű, amelynek csak egyetlen lába van, mint például a váv, a zájin vagy a szóvégi nun, el van vágva, és a megmaradt rész akkora, mint egy kis betű, például a jud, attól még nem szükségképpen marad érvényes, mint például a hé és a hasonló betűk, amelyek ez esetben még érvényesek maradnak. Ha viszont egy vávból marad csak akkora, mint egy jud, akkor az a váv többé nem váv. Ugyanez vonatkozik a többi egyenes betűre is.

Az érvényesség kritériuma ezeknél a betűnél az, hogy egy nem különösebben okos, de nem is különösen gyönge képességű gyerek el tudja-e olvasni. Ha egy ilyen gyerek annak rendje s módja szerint el tudja olvasni, akkor érvényesek; ha nem, akkor nem.

Nem hagyatkozhatunk egy különösen okos gyerekre, aki ismeri a szavak jelentését, mert az a kontextusból ki tudja következtetni a csonkult betűt. Ha azonban a gyerek nem elég okos ahhoz, hogy felfogja a jelentést, de ahhoz elég okos, hogy könnyen felismerje a betűket, akkor támaszkodhatunk rá. Erre céloz az Talmud, amikor azt mondja: „nem buta”. Ebből érthető, hogy nincs szükség a szóban forgó betűvel szomszédos betűk letakarására, mint az szokásos. Ha ugyanis ezt tennénk, akkor honnan tudná akár egy okos gyerek is, aki érti a szavak jelentését, hogy hogyan olvassa helyesen azt a betűt? Semmiképp sem tudhatná a kontextusát és a jelentését.

Mindazonáltal ha egy betűt egy lyuk megcsonkít, és egy része a lyuk alatt marad, akkor a lyuk alatt maradt részt le kell fedni. A gyermek ugyanis össze fogja köti ezt a lyuk fölött maradt másik részével, és rendesen olvassa majd. Igazából, azonban mivel a lyuk elválasztja egymástól a betű két részét, ezért nem tekintendők összefüggőnek. A fenti törvény vonatkozik arra az esetre is, amikor egyik vagy másik oldalról egy karcolás keresztezi a betű valamelyik vonását.

Ha azonban a karcolás nem ér át egyik oldalról a másikra, még akkor sem érvényteleníti a betűt, ha már az írás idején létezett, mivel nem osztja teljesen kétfelé. Különbséget kell tenni az ilyen karcolás és a fenti esett között, amikor is egy lyuk van egy betű valamelyik vonásának közepén. Ha a lyuk már az írás idején létezett, akkor érvényteleníti a betűt, mivel a megmaradt betű szélességének egy részét, ami a lyuk két oldalán megmaradt, nem veszi körül üres pergamen, ami az írás feltétele. A jelen esetben viszont a karcolás lényegében üres pergamen, s ennek folytán a betűt érvényesnek tekinthető, mivel „üres pergamen veszi körül”. A Bölcsek ugyanis nem írták elő, mekkora legyen a betűk vonásainak minimális szélessége, ezért még az eredeti és általános kedvelt szokás folytán is lehetnek nagyon vékonyak.

Más szabály érvényes akkor, ha a karcolás az egyik szélétől a másikig keresztülhúzza a betűt, és már az írás idején is létezett. Egyes szaktekintélyek álláspontja szerint az ilyen betűt még akkor sem lehet egy kisgyerek olvasásával érvényességét kikiáltani, ha az alsó része le van takarva, ugyanis a Bölcsek ezt a kritériumot olyan betűkre határozták meg, amelyek eredeti formájukban a megkívánt hosszban íródtak, és csak később rövidítette le őket egy lyuk vagy egy karcolás.

Más szakértők szerint fenntartják, hogy ha egy kisgyerek helyen olvas egy betűt, akkor az abban az esetben is érvényes, ha már eredetileg is rövid volt. Következésképp ha az írnok leírt egy egyenes betűt, folytatta az írást aztán elbizonytalanodott, hogy az egyenes betű hossza eléri-e a törvény által előírt minimális mértéket, olyankor hagyatkozhatunk a gyermeki olvasásra. Ha a betű nem elég hosszú, nem fogja tudni kijavítani, mert akkor nem a megfelelő sorrendben írná a betűket. (Ezt később elmagyarázzuk.) Ilyen esetben az írnok megmutathatja a betűt egy nem túl eszes és nem túl lassú gyereknek, és hagyatkozhat rá. (A háláchá az utóbbi álláspont szerint ítél, és ez az általános követett gyakorlat.)

Amikor a gyermek olvasása nem segít

21. §. Egy betű csak akkor minősíthető érvényesnek a gyermeki olvasás által, amikor kétség merül fel, hogy egy betű hossza vagy szélessége eléri-e a megkívánt minimumot. Ha például egy dáletet olyan kicsinek írtak, mint egy judot, és a gyerek dáletnek olvassa, akkor érvényes.

Ha azonban tudjuk, hogy a betű helytelenül íródott, akkor még az sem számít, ha egy gyerek helyesen olvassa. Ha például az ájin a sin és az álef jud-formájú fejei, vagy a táv betű lábai nem érintik az illető betűk testét, akkor ezek a betűk abban az esetben is érvénytelenek, ha a gyermek hibátlanul olvassa őket. Hiszen miféle következménye lehetne a gyermeki olvasásnak, mikor a tulajdon szemünkkel látjuk, hogy a betű írásmódja nem érvényes?

Mindazonáltal lehet jelentősége annak, ha a gyermek helyesen olvassa ezeket a betűket, mivel az írnok a többi betű leírása után utólag kijavíthatja ezeket. Ez, mint majd később elmagyarázzuk, nem lesz úgy minősítve (a tfilin és a mezuzá), hogy a betűket nem a megfelelő sorrendben írták le.