Chászid filozófia
A kóser kabbalisztikus jelentése (1. rész)
A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi írása
1 – 2
1. fejezet
A tisztaság ismérvei vagy meghatározó tényezői
A hasított pata és a kérődzés
Mózes harmadik könyvében a Tóra részletesen kifejti, melyek a tiszta állatok, amelyeket megehetünk, és melyek a tisztátalanok, amelyeknek tilos a fogyasztása. A Tóra két ismérvet említ, amelyek alapján a tiszta állat felismerhető: kérődzik, és hasított a patája.
A rabbinikus kommentárokban felvetődik a kérdés, hogy vajon e két ismérv határozza-e meg a tisztaság, illetve a tisztátalanság státuszát. Másképpen fogalmazva, vajon az teszi-e tisztává az állatot, hogy kérődzik és hasított a patája, és ezek hiánya oka-e tisztátalanságának? Ugyanis tekinthetnénk ezeket az ismérveket csupán külsődleges jellegzetességeknek is, amelyek alapján egy tiszta állat felismerhető; azaz lehet, hogy egy állat egészen más miatt tiszta, de annak érdekében, hogy mi felismerhessük, mint tiszta állatot, az Örökkévaló ezekkel a jellegzetességekkel ruházta fel, megkönnyítve számunkra tiszta állatként történő azonosítását.
Gyakorlati különbség áll fenn e két alternatíva között:
Tórai törvény rendeli el, hogy „az, ami tisztából ered, maga is tiszta” – még ha nem is rendelkezik a tisztaság azonosító jegyeivel. Például, amikor egy tiszta állatnak olyan utóda születik, amelyiknek nem hasított a patája, ez az utód, abból eredően, hogy tiszta állat ivadékaként született, maga is tiszta, függetlenül attól, hogy nem rendelkezik a tisztaság ismérveivel.
Már most, ha ezen ismérvek pusztán a beazonosítás célját szolgáló ismérvek lennének (a második alternatíva szerint), akkor ez a rendelkezés már pusztán logikai szempontból is indokolt lenne: mivel ez az állat egy tiszta állat ivadéka, nincs szükség további ismérvekre. Ha azonban maguk az ismérvek határozzák meg a tisztaságot, akkor, a logika alapján, a nem hasított patájú utódot tisztátalannak kellene tekinteni. Az azonban, hogy a törvény szerint az ilyen állat mégis tisztának ítéltetik, mutatja, hogy ez olyan bibliai rendelkezés, amely a mi értelmünk fölött áll.
Szabad-e vele játszani?
Másfelől viszont annak a kérdésnek, hogy a tisztaság ténye logikai érvelés, vagy bibliai rendelkezés alapján döntendő-e el, jogi következményei is vannak:
Tilos játszani az eleségként szolgáló tiszta állatokkal, mivel ez az étel megszégyenítése lenne. Ez azonban csupán azokra a táplálékul szolgáló állatokra vonatkozik, amelyek egy tiszta faj egyedei. Ha azonban a faj tisztátalan, de bibliai rendelkezés tisztának nyilvánítja, akkor ennek egyedeire nem vonatkozik a fentebbi tiltás.
Ez a különbség a következő bibliai vers szövegösszefüggésében bizonyítható: „...és a Leviatán (cethal), amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele.” A Jeruzsálemi Talmud megkérdezi, hogyan játszadozhat valaki egy tiszta állattal, és ezt a választ adja: a Leviatán tisztátalan állatfajból származik, ám egy speciális rendelkezés tisztának nyilvánította. Ebből következik, hogy ha tisztaságát kizárólag egy bibliai rendelkezésnek köszönheti, akkor lehet játszani vele.
Így tehát egy olyan állat estében, mely tiszta fajból származik, de valamilyen oknál fogva mégsem születik kérődzőnek vagy hasított patájúnak: ha azt mondjuk, hogy a kóserság jelei egyben a kóserságot meghatározó elemek is, akkor ez az állat nem kéne, hogy kóser legyen, és az, hogy mégis kósernek számít, bibliai rendelkezésnek köszönhető. Ilyen estben tehát szabad vele játszani.
Ha azonban ezek a jelek a kóserság ismérvei csupán és nem meghatározó elemei, akkor az ilyen állat továbbra is kóser minden külön bibliai rendelkezés nélkül, és így tilos a vele való játék.
A tisztaság ismérvei a meghatározóak
Számos bizonyíték van arra, hogy a tisztaság külsődleges ismérvei egyben a tisztaságot meghatározó tényezők is. Ami azt illeti, maga a bibliai szöveg is ezt látszik igazolni, amikor azt állítja, hogy egy bizonyos állat tiltott „mert kérődző ugyan, de patája nem hasadt, tisztátalan az nektek.”
2. fejezet
Az emberben lakozó tiszta vagy tisztátlan állat
Meg kell, hogy értsük mi az összefüggés a „kérődzés és hasított pata” valamint a tisztaság között? Ezt a kérdést még akkor is meg kellene válaszolni, ha azon a véleményen lennénk, hogy ezek az ismérvek csupán a tiszta állatok beazonosításának célját szolgálják. Végtére is a világon minden az Isteni Gondviselés jóvoltából létezik, az Isteni Gondviselés tehát értelemszerűen minden apró részletet felügyel, s ez fokozottan igaz a Tórában és a micvákban megfogalmazottakra. A tény, hogy kifejezetten ezek a jellegzetességek a tisztaság ismérvei, bizonyíték arra, hogy ama jellegzetességek lényegükből fakadóan rokoníthatóak a tisztasággal – legalábbis mint a tisztaság következményei (elősegítendő a beazonosítást), ha nem, is mint okai (amelyek definiálják, meghatározzák a tisztaságot), ahogyan azt az első alternatívában megfogalmaztuk.
A kóser étkezés és az állati tulajdonságok
Az étrendi törvények egyik indoka: minden, amit az ember megeszik, vérré és hússá alakul át, és a személy szerves részévé válik. A Tóra éppen ezért megtiltotta a tisztátalan ételek fogyasztását, megakadályozandó, hogy az ember magába építse a tiltott ételek rossz tulajdonságait.
Ez az elv vonatkozik a tisztaság és tisztátalanság ismérveinek koncepciójára is. Ha létezik tilalom az olyan állatok fogyasztására, amelyek nem kérődznek és nincs hasított patájuk (meggátolandó ezen állatok sajátos vonásainak beépülését), akkor ebből az következik, hogy az ember akkor viselkedik helyesen, ha magáévá teszi a hasított pata és a kérődzés képzetét.
A tiszta és a tisztátlan állati ösztön-lélek
A Tóra minden egyes aspektusa tanítja és útbaigazítja az embert. Épp ezért, ha egy állatnál vannak olyan ismérvek, amelyek segítségével legalábbis megállapítható annak tisztasága, ez arra tanít minket, hogy a kérődzés és a hasított-patájúság jellegzetességei azt a célt is szolgálják, hogy saját személyiségünkben felismerjük, életvitelünk tiszta vagy, Isten ments, az ellenkező voltát. A Tóra ezekre a jellegzetességekre vagy ismérvekre egy állat tisztaságának megállapítása vonatkozásában utal. Következésképpen ezen ismérvek spirituális megfelelője az ember szívében lakozó „állat”, azaz az „állati ösztön lélek”. Ezzel kapcsolatban valóban meg kell állapítanunk, hogy tiszta-e az „állat” vagy sem.
Mindkét fajta állatcsoportot, a tisztát és a tisztátalant is megemlíti a Tóra. Ez azt jelenti, hogy létezhet olyan személy is, aki követi a Tórát, s mégis egy „tisztátalan állat” leledzik benne. Nachmanidész is ebben az értelemben jegyzi meg, hogy lehet valaki „romlott és ugyanakkor tóra-követő” (azaz a viselkedése látszólag összhangban van a Tóra irányelveivel, a valóságban azonban megszegi a „szentek legyetek” alapvető előírását). Ahhoz tehát, hogy föl lehessen ismerni a „tiszta állatot”, a Tóra két ismérvet ad meg: a) hasított pata és b) kérődzés.
3. fejezet
„Hasított pata”, a szent és a profán között
Az állatoknál is alapvető különbség van a fej és a láb között abban, hogy egy állatnak is a lába van közel a talajhoz, a földhöz. Az emberrel való párhuzam szempontjából levonható következtetés: Az embernek csupán a „lábai”, azaz csupán az ászijá – cselekvés, a dolgok tevése képességei szabad, hogy törődjenek – ahol szükséges – a materiális, avagy földi valósággal, az „evilági dolgokkal”, magasabb rendű képességei a „fej” azonban nem.
(A ötödik lubavicsi rebbe, rabbi Sálom Dovber Schneerson idejében élt egy chászid, egy jó eszű és sokféle tehetséggel megáldott ember, aki roppantmód belebonyolódott egy sárcipő-ügyletbe. A rebbe akkor így szólt hozzá: „Én már láttam lábat sárcipőben; de egy fejet sárcipőben…?”)
Mindazonáltal, még a láb esetében is kell, hogy legyen egy pata a láb és a talaj, a föld között, egy közbeékelés a lábak és az anyagiasság között.
A közbeékelést és elrejtést szimbolizáló patának azonban még hasítottnak, kettéosztottnak is kell lennie. Ez azt jelenti, hogy még a földi dolgokban is helye kell, hogy legyen az isteni világosságnak, hogy az embernek észlelnie kell bennük az isteni szikrát.
Ezért állítja hát a Tánjá, hogy „az embernek még evilági dolgokban sem szabad elkülönítenie magát Istentől”, azaz a patának ebből adódóan teljesen hasítottnak kell lennie, a tetejétől a legaljáig. Mert csak ekkor lehetséges az, hogy az ember még az evilági dolgokban is felfedezze az isteni szikrát, és a Tóra által előírt utat kövesse, csak ekkor lehet az állat tiszta. Vagyis csak ekkor lehet az emberben lakozó állat – a fizikai valóság, amelyre a test miatt van szükség – tiszta állat.
A lekötözött és a szabad szikrák
Rabbi Snéur Zálmán a Tánjában részletesen kifejti, hogy az ászur (tilos; tiltott) kifejezésnek van egy olyan jelentése is, hogy „leláncolt; meg-, vagy összekötözött”. Ennek a jelentésnek megfelelően a Tóra által tiltott (ászur) elemek a tisztátalan klipához (rossz) vannak kötözve: az ezeket a tárgyakat éltető isteni szikrák „be vannak börtönözve”, és azokat az ember ki nem szabadíthatja. Ezért van eltiltva az ember attól, hogy részesüljön belőlük, mert még a legmagasztosabb szándékok sem nemesíthetik meg az ilyen dolgokat. Ezzel szemben a mutár (engedélyezett) kifejezés azt jelenti: „feloldott; szabad”. Itt az az implikáció, hogy a Tóra által engedélyezett (mutár) elemek nincsenek lekötözve a klipához: az ezeket a tárgyakat éltető szentség-szikrák kiszabadíthatóak, és amikor az ilyen tárgyakat jó célra használják, azok megnemesednek és átitatódnak szentséggel.
A chászid filozófia magyarázata szerint a kétféle állati pata ezt a két aspektust szimbolizálja. A nem-hasított pata zárt: azt mondhatni, a szentség-szikra bele van zárva, és nem lehet onnan kiszabadítani. A nem-hasított, zárt pata kötve van a színtiszta fizikalitáshoz, a tisztán állati vágyakhoz és célokhoz. Éppen ezért az ilyen patájú állat ászur – tilos. A hasított pata ellenben olyan elemekre utal, amelyek körül „fényesség”, „megvilágítottság” észlelhető: ezek kapcsolatban vannak mind a jóval, mind a rosszal, s ily módon nemesíthetők is. A hasadt pata középen ketté van hasítva, ketté van osztva, s így a szentségnek lehetősége van beléhatolni, nem állja útját a szentségnek, hanem engedi, hogy sugározzon, hogy fénybe borítsa még a hozzá kapcsolódó földi dolgokat is. A hasadt pata éppen ezért az olyan állat ismérve, amely mutár – megengedett.
Ezzel kapcsolatban írja a Kehilát Jáákov, hogy a bhémá (állat) szó tulajdonképpen mozaikszó arra, hogy: „bászár hájored min hásámájim – Mennyből alászálló hús”; mert ha az ember valóban a fentieknek megfelelően cselekszik, akkor bizonyosan tiszta lesz az ő „állata”.
A jobb és a bal kéz
A hasadt – kettéosztott patának van egy további jellegzetessége is. A pata azért van kettéosztva, hogy figyelmeztessen: e földön jártunknak, azaz evilági foglalatosságainknak magukban kell foglalniuk a következő két elvet: „a jobb kéz közel húz, a bal kéz pedig eltaszít.”
Vannak olyanok, akik kizárólag a „jobb kéz közel húz” elvét alkalmazzák, mindenfajta korlátozás nélkül. Úgy érvelnek, hogy annak érdekében, hogy nemzedékünk zsidóságát közelebb hozzuk a Tórához, megéri rugalmasabbak lennünk a Tóra dolgaiban, sőt akár adaptálnunk is kell a Tórát, Isten ments, a mai trendekhez.
Meg kell hagyni, valóban cél, hogy minden zsidót közelebb hozzunk szellemi örökségéhez. Így áll a Misnában is: „szeresd a teremtményeket, és hozd őket közel a Tórához.” Ez azt jelenti, hogy az embernek szeretnie kell, illetve közel kell hoznia még azokat is, akik puszta „teremtményekként” vannak rangsorolva, azaz nincs más értékük, mint a tény, hogy ők is Isten teremtményei.
Azonban azzal érvelni, hogy ez okból az embernek meg kellene – Isten ments! – reformálnia a Tórát – ami valójában deformálást jelent –, ellentmond mindennek, amit a Tóra képvisel. Ez egészen nyilvánvalóan kiderül magából a Misnából is, mivel abban az áll, hogy „hozd őket közel a Tórához”, és nem a Tóra változtatására, azaz az ő hajlamaik szerinti megreformálására buzdít.
Még ha igaz is lenne, hogy ez a fajta viszonyulás közelebb hozná ezeket az eltávolodott embereket, a Tóra-törvény eleve kizárja a Tóra akár csak nüánsznyi megváltoztatásának lehetőségét is, legyen az magának a szentírásnak a szövege vagy egy rabbinikus előírásé, még akkor is, ha azt egy nemrégen élt irányadó mesterünk iktatta be.
Az egyedül lehetséges változtatások azok, amelyekre hiteles próféta ad engedélyt; és még ilyenkor is a változtatás csupán átmeneti érvényű intézkedés lehet. Ilyen esetben a hozott intézkedés maga is a Tóra törvényének számít, nem csekélyebb érvényű, mint bármely más törvény, és mindenkinek be kell tartani azt. Ilyen eset volt Illés próféta esete is a Kármel hegyen: Illés hiteles próféta volt, utasításai pedig szükséghelyzetben meghozott, átmeneti érvényű rendelkezések voltak. Az ilyen eseteket kivéve a legkisebb mértékben is tilos eltérni a Tórától, tekintet nélkül annak esetleges pozitív hatásaira.
Egyébként az az igazság, hogy senki semmit nem fog elérni a változtatásokkal, és a zsidó népet sem fogja közelebb hozni a Tórához. Éppen ellenkezőleg: a dolgok sokkal rosszabbra fordulnak majd, és az elkövetők maguk is annyira belebonyolódnak a változtatásokba, hogy végül teljesen eltávolodnak a Tórától és a zsidóságtól.
Apósomnak, a rebbé-nek van egy jól ismert példázata: Amikor valaki elveszett a rengetegben, és egyszerre vérengző fenevadak között találta magát, egészen nyilvánvaló, hogy otthonából nem egyenesen az erdő sűrűjébe lépett. Legelőször a mindenség Urának királyi útját követte. Aztán egy alkalommal csupán egy hajszálnyit letért erről a királyi útról, majd ezt követően még egy hajszálnyit, hogy azután mindig egy újabb és újabb hajszálnyival térjen el az előző útirányokhoz képest. Végül pedig egyszeriben egy sűrű erdő közepében találta magát, vérengző fenevadaktól körülvéve.
1 – 2
